Centi_30.jpg192

November 9. Hétfő

Délután F1-en.
Megint Rövid Ugrás, még szerencse, hogy éjjel nem fagytam át, mert még így is rázott a hideg, amikor pár óra alvás után felvertek, hogy megyek szolgálatba megint.

Érdekes, hogy napközben nincs olyan rossz idő, ma lehet, hogy plusz volt, mert a nap is sütött, látszott ez mindegyikünknek értékes lett, mert bármerre néztem, minden társam a betonon, arcát az ég felé emelve, csukott szemmel napfürdőzött.
nap1.jpg
Én is hagytam a nyugati horizont felé haladó napkorongról csorgó fényt befolyni a gallérom alá már régóta, mikor keletről megérkezett hozzám a löket. Nem látták, hogy lesütött szemmel, majdnem transzban ácsorgom, mert mire feléjük fordultam, már őrkatona ábrázatom lett újra.

Szilasi jött érdeklődni, mit tapasztalok, milyen események történtek. Az történt, hogy a nap óráról órára lejjebb száll, meleg és gyönyörű.

– Jelentem semmi rendkívüli esemény nem volt.

Töprengve nézett a képembe, azt hittem leégett az arcom és azt nézi, de aztán az lett az érzésem, hogy nem hiszi, amit mondtam.

– Semmi?

–Semmi. – mondom nyugodtan.

Ebbe elég nehéz belekötni, mert ahogy végigmért és körbenézett láthatta, hogy most nem hazudok.

Az jutott az eszembe, hogy talán kapott valami fülest az előző napi akciónkról és hogy most fülön akar csípni, de másnap milyen nyoma lehet rajtam annak, hogy éjszaka nem fáztam?

Szóval ma délután vigyázzban állva nem könnyű tetten érni, hogy éjjel reptéri vontatót vezettem.
El is mosolyogtam ezen, Szilasi rám szólt, hogy ne vigyorogjon nekem itt, semmi oka nincs magának vigyorogni.

De pedig volt, mégsem karoltam át a vállát, hogy gyere elmondom.

Visszaszállt a kocsiba és meglátogatta a többi társam. Ebből az következik, hozzám jött először. Ezek tényleg a körmömre akarnak nézni. Ez a gondolat akkor erősödött, amikor megjelent Gulyás főtörzs is lökni, mert ő is egyenesen hozzám jött először.

Neki tényleg sokat vigyorogtam, mert tudtam, hogy nem fog találni semmit. Ostobák ezek, tudom, hogy éjjel nekik is hideg van, pedig ha eredményt akarnának, éjszakánként járnának ellenőrizni.

De nem szeretik a hideget.

Éjjel fagy, meg addigra be is rúgtak már.

Menjen a faszom ellenőrizni.

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr745588788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása