Centi_30.jpg158

 

 

 

 

December 13. Vasárnap

Két és fél nap után ma voltam először beírva szolgálatba. Délutánra mentem Ferihegy 2-re.

Az a gyanúm, hogy az lehetett, hogy a tisztek akartak velem valamit kezdeni hétvége előtt, kivettek a szolgálatokból, de aztán elfelejtették mit akartak, jött a hétvége és én így maradtam szolgálat nélkül.
Ma, vasárnap csak azért jöttem fel, mert egy kopasz gyerek megbetegedett és helyette tett be az alegység ügyeletes saját hatáskörben.

Felmerült bennem, hogy megtagadom ezt a szolgálatot is, hátha ezzel a jövő hétre biztosíthatom magamnak a nyugodt, körletbeli pihenést, de csak az ügyeletest vicceltem meg azzal, hogy nem megyek sehova.

Állt egy darabig tehetetlenül, végigpergett az agyában szerintem, hogy most megint mehet jelenteni, meg holnap mehet ő is kihallgatásra, de aztán mondtam, hogy ne izguljon, elmegyek, mert itt benn már elmacskásodik teljesen a lábam, és rettentően unatkozom.

macska.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr1005622291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wrstjnethn 2013.12.13. 23:43:14

Téged miért nem vertek meg egy sötétebb éjszakán a körlettársak? Meg aki még beszállt volna...

Dvorszky határőr 2013.12.16. 17:27:34

@wrstjnethn: Akkor valamiért megúsztam, de itt az olvasók dühe egyszer úgy nézem utolér :))

paveway 2013.12.16. 21:19:53

@Dvorszky határőr: hát ebben biztos lehetsz! Ha szabadulsz, tartunk egy blog találkát? Ott megkapod :)

Dvorszky határőr 2013.12.17. 19:06:14

@paveway: Igen igen azt mindenképp!!
:)
süti beállítások módosítása