Centi_30.jpg48

 

 

 

 

1988. április 1. péntek

Ma mielőtt elindultam volna a laktanyába, megbeszéltem Anyuékkal, hogy jöjjenek be vasárnap hétre, adok ki nekik újságokat, cihát.
Ha netán szolgálatban leszek, majd leküldöm valamelyik megbízható társammal.

Délelőtt viszont egész más foglalkoztatott.
Ketya átjött, és elmondta, hogy van világútlevelünk január elseje óta.
Nem is értem ezt.

– Mink van?

– Hát világútlevelünk. Amivel a világ bármely országába elmehetünk. Januárban jött ki erről valami jogszabály, mert az MSZMP fejesei úgy érezték, hogy ezt most megadhatják. Persze, nem lehet csak meghatározott mennyiségű valutát venni, valuta kiviteli engedély kell hozzá, meg vízumok a célországtól, de ha akarunk, mehetünk.

Forgott velem a világ.

világútlevél.jpg– Bárhova?

– Ahová csak akarsz.

– Angliába is, Franciaországba is?

– Oda is, de akár Amerikába is!

– Amerikába? Basszus, igaz ez? Ez kurva jó!

–  Ja, csakhogy a katonaság után egy darabig nem lehet innen kiutazni. Van valami törvény.

– Ó, az Isten bassza meg!

– Úgy valahogy.

– De én megpróbálok igényelni, lesz ami lesz! – mondom.

– Kell hozzá személyi.

– Leszerelek és visszakapom.

– Vissza.

– Mutasd a tied.

 



És ahogy néztem, kicsit el is érzékenyültem. Lassan másfél éve nem láttam a sajátom. Akkor leszek igazán civil valóban, ha ezt a kezemben tudom.

48 nap és szabad vagyok.
Utazni akarok.
Szerzek útlevelet.
Muszáj.

 

Korabeli rövidfilm a világútlevél bevezetéséről.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr265800836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pedezsi 2014.04.01. 17:15:47

Meg van még az a bizonyos személyid? Az enyém még megvan és most hogy írtál róla visszaemlékszem hogy milyen fontos is volt ez akkor nekünk.

LordCsipisz 2014.04.01. 20:47:15

Az még nekünk is az volt 2000 ben.:D
Úgy esett, hogy durva allergiám miatt kb4 hónap után szereltek le, mivel a debreceni laktanya épülete olyan mértékű port halmozott fel egy éjszaka alatt, hogy ujjnyi vastagon állt mindenen. Egy év múlva amúgy teljesen fel is újították, mert volt aki szilikózist kapott. Visszaküldtek Debrecenből Szombathelyre, mivel nem a többi kopasszal küldtek át másik laktanyába, hanem párunkat előrevezényeltek a későbbi szolgálati helyre, hogy betanuljuk az ottani posztunkat (2 írnok, raktáros, sofőrök, én a távközlésihez kerültem, és lettem volna a városba kirohangáló küldönc meg postás ezen kívül ha nem szerelnek le) Az akkori öregeknek volt még kb1 hete leszerelésig. Aki közülük ekkor még bent volt, az eléggé szopóágon lehetett, mert volt akinek 20+nap szabi gyűlt fel a leszerelőszabival, már javában kint voltak, szinte csak lekörözni jöttek be majd a végén. Nálunk már nem nagyon mentek az öregek részéről a szopatások, meg nem is voltak már igazi öregek, ők is, mi is 9 hóra vonultunk. De ennek ellenére akadt egy-két igazi szarzsák azért közöttük...
Hogy, hogy nem, amikor visszamentem, épp nagytakarítás volt az elhelyezett kiképzendők után, várták az augusztusi vonulókat, a korábban 96 fős századunknál voltak vagy 10-en összesen. Még alegység se volt asszem... Az egyik genya öreg kísért le a laktanyaírnokhoz, aki a laktanyapk felesége volt, találkoztam vele párszor, amikor üh-t adtam a telefonközpontban, nagyon kedves idős hölgy volt amúgy. Kezembe adta a személyimet, és nem bírtam megállni, hogy elsüssem vele azt a poént, amit az öregek lőttek el velünk rendszeresen, amikor nekik már az állandó délutáni kimaradáskor a könyvet osztották: a felgyűrt ingű karunkhoz nyomták (többnyire amikor alegyühban voltunk hétvégén, vagy pénteken...) sziszegtek, és ezt mondták: éget,kopasz, éget mi?
A srác kb belesüllyedt a járólapba, az irodában meg röhögött mindenki.

Dvorszky határőr 2014.04.02. 16:24:49

@Pedezsi: Megvan hát, olyan gyerek fejem van benne, hogy nem tudom, hogy bírta el egy hivatalos irat, hogy-hogy nem égetett lyukat bele és tényleg nagyon vártuk, hogy végre égesse a kezünk! :))
Igazából az jelképezte a szabadságot, nincs benne körletelhagyási se. Ú nagyon vártam. :)

Dvorszky határőr 2014.04.02. 16:26:36

@LordCsipisz: :))))))) igen emlékszem hányszor hallottam, meg mondtam is, hogy kopasz nem érhet a centihez, (személyihez, bár én a másfél év alatt szerintem nem is láttam egyáltalán senkiét, talán még otthon a szülőkét se) mert a kopasz Kezét égeti!
:)

Pedezsi 2014.04.03. 06:05:08

@Dvorszky határőr: Hát igen eltelt egy pár év azóta és valószínüleg nem lettünk szebbek és fiatalabbak..

Dvorszky határőr 2014.04.04. 16:30:56

@Pedezsi: Arra számítottam, hogy fiatalabb nem leszek, de hogy szebb se, az genyóság. :)

Dvorszky határőr 2014.04.22. 15:24:14

@Pedezsi: Szia Dezső, pénteken Gyula, Alex, Bálna találkoznánk, a dtambo@freemail.hu-ra írj légyszives egy levelet, telefonszámmal, aztán mondom a részleteket. :)
Dhat
süti beállítások módosítása