Centi_30.jpg 540

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1986. november 26.-án szerdán reggel hatkor megkezdtem a sorkatonai szolgálatot.

A BM Határőrség állományába kerültem.

Az udvaron álló két-háromezres tömeget, – név szerint szólítgatva-, valami szisztéma alapján szétosztogatták. Volt, aki rögtön IFA-ra került, volt, akit különböző épületek felé tereltek. Felesleges volt bárkinek az arcát megjegyeznem, bárkihez szóltam, azonnal elrángatták mellőlem. Apu csak az Adyligeti laktanya kapujáig jött. Elhozott autóval, nehéz csendben ültünk, mikor új slágerként megszólalt az “You’re In the Army” című Status Quo dal. Akkor hallottam először.

phoca_thumb_l_i_15_22.jpg

Engem nem szállítottak sehova, délig álltam az udvaron, addigra csak húszan-harmincan maradtunk. Merevre fagyva szedett össze bennünket egy alacsony tizedes. Sorba állított minket, csodálkoztam, hogy milyen egyszerű dolga van. Eszembe sem jutott ellenkezni. Bekísért egy hatalmas épületbe.

– Itt megkapják a gyakorlót! Maguk az én szakaszom, este a Jacksonban találkozunk! – mondta, aztán eltűnt.

Mi az a Jackson?

 

 

 

 

A felszerelést darabonként külön teremben kaptuk meg. Az első szobában kellett leadni a behívót. Az enyémen ott virított egy nagybetűs FEP felirat. Az ott ülő őrvezető jóindulatú mosollyal tanácsolta, hogy minden szobában hangosan jelezzem: FEP-es vagyok.

Végre egy jóindulatú srác.

Bementem a következő terembe.

– FEP-es vagyok – szóltam hangosan.

– FEP-es?

– Igen! – mondtam örömmel az ott unatkozó társaságnak, jól esett, hogy értenek, de nem volt időm gondolkodni. Egy magas tizedes teljes erejével vágott az arcomba egy bakancsot, majd felrepedt a szám.

– Dugd fel magadnak a surranót FEP-es! – röhögtek többen – Na, tünés a nadrágért!

Itt is benyögtem a FEP szócskát, már repült is felém a nadrág.

Következő részleg, óvatos vagyok, de nem eléggé.

– Mi az a FEP?

A raktáros felnézett rám.

– FEP-es vagy?

– Igen. – szaladt ki a számon. Most egy övet kaptam a képembe, a csatja hangosat koppant a homlokomon.

A legközelebbi teremben már ügyesebb voltam.

Odahajoltam egy nagytestű tiszteshez.

– Az a srác mögöttem, minden szobába beszól, hogy FEP-es, mi a szart jelent ez?

A tisztes elhúzta a száját.

– Forgalom Ellenőrző Pont. A rohadt mázlista. Ezek a szemetek kerülnek Ferihegyre. Tudod, milyen Hawaii ott lenni? Az nem ez a szarság!

Elköszönök, de még hallom, hogy a csajka koppan a mögöttem jövő srác fején.

 

 

 

 

 

Már szinte minden felszerelést megkaptunk, le kellett vetkőznünk meztelenre.

Te jó ég! Én is ennyire ronda lennék? Kacska lábak, inas hátsók, keszeg, beesett mell, szőrtelen, csupasz, kövér, esetlen testek, görbe hátak, hihetetlen!

És ennyifajta hímtag létezik? Hogy lehet olyan görbe vagy kicsi vagy nagy? Borzalom! Mit szeretnek rajtunk a nők?

Lopva néztem a társaim, ahogy ők is engem és egymást, mindannyian valahogy takargatni próbáltuk a vélt és valós hiányosságainkat. Tétova, bizonytalan mozdulatokkal adtuk le a civil ruhákat, riadtan figyeltem, ahogy egy kék nylonzsákban tűnnek el a holmijaim. Nem messze tőlem egy kövér, szemüveges srác –az a fajta, akivel mindig, mindenhol előszeretettel kegyetlenkednek-, ügyetlenül tömködte a zsákját, ijedt volt, remegett a keze, a szája is, lassan kiborulni látszott.

– Gyerünk dagadt, feltartod a sort. Itt nem segít anyuci! – kiáltott rá a felelős tisztes – Ne szarozz annyit, nyomd be a zsákba, aztán tűnés innen!

A kövér fiú vadabbul, nagyobb igyekezettel pakolta a cuccait, külön-külön összehajtogatta a ruhadarabokat, s kínos gonddal, próbálta elhelyezni őket, de a sietségtől összegyűrődtek a ruhái, s kezdte volna újrahajtogatni. Lába között szorította a kabátját, izzadságcseppek jelentek meg homlokán, a hátán, s egyre hangosabban szuszogott. Mellélépett a tisztes, meghökkenten figyelte a szerencsétlenkedést.

– Jóember! Ezt ugye nem gondolja komolyan? Ugye csak engem akar bosszantani? – széttárta a karjait – Mit művel azzal az inggel?

A kövér srác szinte eszelősen igyekezett összehajtogatni, de még a gombokkal is sokat bíbelődött. Hirtelen közelebb lépett a tisztes, földre dobta az inget és nagy ívben a már összekötözött zsákok felé rúgta.

– Na, ez már úton van! Akarja-e a többit is így hazajuttatni, vagy beleteszi végre a holmikat a zsákba? Az alsógatyát is tolja le, mit szégyenlősködik?  A lányok is így könyörögnek magának? Fogadok, még sose tolta le, nő előtt!

Lehullott az említett ruhadarab, könny szökött a fiú szemébe. Kabátját ügyetlenül tömögette bele a zsákba, ami egy hirtelen mozdulattól oldalt felrepedt. A tisztes rögtön ott termett, felkapta a holmikat, meglendítette – s mintha magot vetni készült volna –, beterítette velük a szobát.

– A kurva életbe, katona! Mondja a nevét! Már itt ilyen trehány? Nézze meg, hogy néz ki a terem? Azonnal szedje össze, aztán jelentse, ha kész van! Kezdje már, mit bámul?

Vastag sávban csorgott a kövér fiú könnye a szájába, kezét összekulcsolta puha, nagy mellén, a lába megroggyant, s egész testében remegett. Attól féltem, sokkot kap. Mi, a többiek széthúzódtunk a terem szélére, megrettenve figyeltünk.

– Kérvényt nyújtsak be? – kezdte újra a tisztes – Mi a neve, katona? Mi a neve?

– Bakos István – bugyborékolt a fiú, a hangja megbicsaklott.

– Bakos István olyan nincs! Olyan van, hogy Bakos határőr! Megértette? Imádkozzon Bakos határőr, hogy ne lássuk többet egymást.

Közelebb rúgta az előbbi inget a kövér fiúhoz, aki lassan leereszkedett és remegő kézzel húzta össze a holmijait egy kupacba. Hatalmas ülepe jószerivel eltakarta őt magát. A tisztes elé dobott egy üres zsákot, a fiú csöndben töltötte meg. Becsomózta a tetejét, felemelte és átkarolta. A tisztes messzebbről figyelte.

– Na, Bakos határőr, leadja, aztán átmegy a következő helységbe!

Bakos rettentő erővel szorította össze a zsákját. Bizonytalan lépésekkel indult a pulthoz. Az ott szolgálatot teljesítő katona belemarkolt a zsákjába és közelharcba bocsátkoztak. Bakos nem nagyon engedte a cuccait, rezgett a hátán a háj, ahogy rángatta az ellenfele. A tisztes egy kis ideig figyelte, aztán vett egy nagy levegőt és a Bakos felé indult.

Állt a pult jobb oldalán egy magas – nálamnál kétszer nagyobb –, vágott szemű parasztgyerek. Csöndesen figyelte a küzdelmet, de a tisztes közeledtekor a Bakos mellé lépett és megfogta a karját.

– Figyelj testvér! Add oda a zsákod, még bajod lesz ebből.

A tisztes is megtorpant a jóindulatú, barátságos hang hallatán.

– Gyere, nem tehetsz semmit. Add csak oda.

Bakos – mintha álomból riadt volna-, a vágott szeműre nézett. Keze szorítása megenyhült, raktáros pedig határozott mozdulattal kitépte közüle a zsákot.

A tisztes nem bírta ki, rájuk kiáltott.

– Szép kis szerelem szövődött, de itt meg ne próbáljatok buzulni, mert letépem a tökötöket. Értve? –aztán felénk fordult – Ez rátok is vonatkozik! Rühellem a köcsögöket. Húzás innen a picsába, ne bámuljatok!

Ezt követően a vadállat áthajszolt minket a mosdóba pucéran, kezünkben a katonaruhával. Bent egy tohonya, szemüveges srác, szívfájdalom nélkül, kaján vigyorral a képén nyírta egyformára a hajunk. A hosszú hajúakat szadista módon, vadul, közben erős hangon ordított, ha valaki túlontúl sivalkodni mert a keze alatt. Aztán futás a következő állomáshoz, ott ketten szórták be a jónépet tetűírtószerrel. Folyamatosan kiabáltak.

– Lehajolni! Széthúzza a seggét! Úristen, maga nem szokott tisztálkodni? Takarodjon, mossa ki rendesen! Ez meg mi? Maga ezen keresztül szarik? Elhányom magam! Megfordulni! Emelje fel a farkát! Atyaég! Ez mi? Boldogtalan lehet a barátnője!

Sorra kerültem, beporozták a fenekem, a heréim.

Az előbbi móka jutott az eszembe.

– A srác mögöttem FEP-es!

– A kurva anyját! – hördültek fel a srácok, felhúzták a szemöldöküket, a homlokukon elkent – a seggünkbe szánt porba-, csíkokat húztak a ráncok. Kisurrantam és lopva sandítottam hátra.

– Adja ide a derékszíját!

A srác gyanútlanul engedelmeskedett.

– Emelje fel a farkát! Fektesse a tenyerére!  

A srác még mindig gyanútlan állt. Hirtelen – miután jó nagyot csattant rajta a bőrszíj-, fájdalmas üvöltéssel ugrott hátra.

Elszégyelltem magam a szerencsétlen görnyedt alak láttán. Ezt nem csinálom többet.

Ezek után kerültünk a Jacksonba. Most kiderült mi is ez. Egy hatalmas épület, a Keltető, vagyis a kopaszok szállása.

 kisebb_Bevonulás,_beöltözés_1.jpg

(Fotó: Túry Gergely / HVG)

 

Este nem ismertem fel a civilben még olyan különböző társaim. Idegen mindegyik. Sokáig forgolódtunk álmatlanul, de nem volt mondanivalónk.

 

 

http://www.youtube.com/watch?v=ObntvRcKMrE

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr234873449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ksanya66 (törölt) 2016.09.23. 17:52:02

Szép napot!

Örömmel kezdtem olvasni az írtakat mint volt határőr. Ady-ligetre vonultam és Ferihegyen kötöttem ki. Akár még találkozhattunk is. Én 1986.2 -hóban vonultam. Aztán az olvasás során egyre több "hibát" véltem felfedezni :)
FEP.Tg kiképzést kaptam,de ez nem azt jelentette, hogy irány Ferihegy a csókos laktanya. A FEP. kiképzést kapottak az ország bármely szakaszára kerülhettek. /Én pl Rédicsre indultam
Ferihegyen kötöttem ki. Először az őrszázadhoz kerültem /nem büntetésből :)/ Majd a törzsszakaszban kötöttem ki
mint Tg-s. A képzettségemnek megfelelően. Sok név "helytelenül" lett leírva /lehet hogy szándékosan ?/
Sajnos nem azt kaptam az írásból amire számítottam. Kicsit másabb, színezettebb, össze rakottabb lett, mint ami a valóság volt :) Inkább regényesebb, szerkesztettebb lett. Pedig a tényszerű leírás is klassz lett volna. Határőrség-Ferihegy-Mamut.
Üdv

alien 2016.11.17. 19:20:48

A kurva anyját! – hördültek fel a srácok, felhúzták a szemöldöküket, a homlokukon elkent – a seggünkbe szánt porba-, csíkokat húztak a ráncok. Kisurrantam és lopva sandítottam hátra.

Most ez a kedvencem.

Dvorszky határőr 2016.11.23. 14:29:00

@alien: :)) Üdvözöllek újra itt!!
Jó érzés tudni, hogy van olyan, aki még vissza-vissza jár!
Köszönöm!
:)
Dh.