Centi_30.jpg 520

 

 

 

December 16. Kedd

 

Napok óta a lőtéren gyakoroltuk a lövéshez alkalmas testtartásokat, hasra vetni magunkat, amikor atomfelhőt látunk és palánkon átugrást. Semmi harcban tényleg alkalmazhatót.

Minden nap le kell pakolni a felszerelést az IFA platókról, enni-, innivalót, fekete-fehér póznákat, amikkel ki kell jelölni a lőtér széleit. Hamar rájöttünk, hogy parancs nélkül is szaladni kell ezeket leszedni, mert a tisztesek első dolga lerúgni a platóról a kenyereskosarat, ha nem vagyunk gyorsak, sárosan meg nem annyira ízletes a kenyér.

Misiékkel azt is megfigyeltük, hogy a karók letűzése a lőtér szélén mindenkinek derogál, holott legalább fél óra, s addig, de még utána is sok időre elfelejtik az embert és jóval a nap vége előtt el lehet kéredzkedni begyűjteni, sétálni, beszélgetni tudunk közben, nem a hülye „Fekve tölts!”-re ugrálni. Meleg volt, sütött a nap, a dombok tetején maradt meg csak a hó. A legtávolabbi pózna kitűzése után egy kis domb takarásában leheveredtünk egy szárazabbnak látszó területre. Miután kiröhörésztük magunkat visszaindultunk, de már jött felénk a parancsnoki UAZ. Messziről hallatszott a tisztes üvöltése bentről:

– Hol az anyjuk picsájába voltak? Volt álcázási parancs??

Erőset fékezett a jármű a hólé áztatta latyakban, telefröcskölve minket. Vörös fejjel ugrott ki a magasfigyelős tisztesünk.

– Buzultak ott hátul vagy mi történt?? A többiek kúszást gyakorolják maguk meg korzóznak itt nekem?? Na kifelé a pálya szélére az úthoz. Indulás!

Kiértünk az úthoz, hátrapillantottunk.

– Ne álljanak meg! Tovább az útra!

Bizonytalanul léptünk a keréknyomban csordogáló hólébe.

Hátulról felcsattant a tisztes hangja.

– Állj! Fekve tölts!

Tétován néztünk össze Misiékkel.

– Kérvényt nyújtsak be?? Fekve tölts!

– De…

– Nincs pofázni! Fekve tölts! Utoljára mondom!

Kelletlenül hasaltunk a sáros vízbe.

– Na Elvtársak! Most milyen feküdni?? Majdnem olyan mint a domb mögött, nem igaz? Nos akkor gyakoroljuk a kúszást! Fel a dombra a MAFI-ig, onnan keresztbe a lőtéren a rajparancsnokukhoz aztán jelentést tesznek neki, hogy heverésztek a gyakorlatok helyett. Indulás! Figyelem magukat végig. Ha megemelkednek egy kicsit is, visszakúsznak ide és kezdik elölről!

A domb teteje kb. 400 méter távolság, onnan a parancsnoki terület még 300. Kúszva!

Itt lenn a keréknyom elég széles, a vízszint pár centi. Nézem az utat, nem messze egy kis kanyarban sodródik ki belőle a sárga, sáros lé egy duzzadozó patakba.

Egymás mögött haladunk. Iszonyú hideg a víz, átáztatta a kabátot, a nadrágot és mindent, ami alatta van. Ahogy kúszunk feljebb egyre keskenyebb a keréknyom, egyre mélyebb a víz. Elkezd becsorogni a nyakamba galléron keresztül a mellemre, sodorja befele az agyagos göröngyöket, karmol, éget, a könyököm felpuhul, feldörzsölődik. Nézem a többieket, elöl Misinek már a szájába ér a sárga lé, prüszköl fújtat, káromkodik, úszó mozdulatokkal halad. Szabó hisztérikusan üti a lábát mögötte, hogy ne rugdossa rá a sarat. Én egy kicsit lemaradok, nehogy a számba, arcomba kerüljön Szabó bakancsáról bármi is, meg át akarok ugrani a másik keréknyomba. Megemelem a fejem.

– Mit nézelődik? – csattan a tisztes hangja egész közelről – Unatkozik ott benn jóember?? Folytassa, ne bámészkodjon!

Visszakushadok az egyre erősebb sodrású patakba, már csak lapockától felfele lógok ki, a számig ér a víz; sár, fűcsomó, gallyak kerülnek bele. Szemem marja a belecsapó homokos trutyi.

– A fegyver ne érjen a vízbe Elvtársak, mert futkosóra küldöm magukat! Emelje ki a hátát!!

– Mit csinál?? Mit csinál maga szerencsétlen?? Mondtam, hogy feltérdelhet?? Cicahát ember! Cicahát! Tudja mi az? Csak a háta görbüljön, comb lenn marad a földön!

Küszködünk, levegőért kapkodunk.

– A váll-lap tiszta maradjon!! Ki a vállat ember! Még a végén hazafelé nem ismerik meg magukat, azt hiszik majd magukról, hogy valami mocskos honvédek, nem pedig büszke határőrök. Legyenek az egyenruhára büszkék! Ne hagyják magukat, ne hagyják az alakulatuk nevét bemocskolni. Ki a vállakat! Nem érti??

A hasam és a péniszem karistolja a sok apró kavics, ami a domb tetejéről mosódik le a sziklásabb részekről.

– Örüljenek emberek, hogy ide kerültek az ország legszebb részére. Itt a Lövérekben megszereti a haza földjét az ember! Na, hogy ízlik az anyaföld emberek?

Felázott, kisebesedett a könyököm, érzem, hogy vérzik, vegyül a vízzel.

A tisztes messzebbről követ és folyamatosan üvölt.

– A vérüket adnák már a Szocialista hazáért? Igen? Igeeen? Nem hallom!!

– Igen! – hörögjük.

– Nem hallom! Vérüket adnák? Ne lassítsanak Elvtársak! Csak szépen ütemesen! Mintha kirándulnának. Gyönyörű vidék ez, soha ki nem megy a fejükből milyen szép. Na, most balra fel a lőtérre!

Kimászunk a keréknyomból fel a füves tisztásra.

De nem fű az. Királydinnye. A kis tapadós bogáncs belénk ragad, a hasunkra, a combunkra, a térdünkre és főleg a könyökünkre. Szép nagy tányért képez rajta és iszonyúan törni kezd. Belevásik a kabáton át a sebbe, hasogat, vág, szúr. Nem messze látszik egy éles határvonal, mintha véget érne ez a gazos rész.

És valóban, arra területre érünk, amire kiterelik a laktanya juhait. Jól össze is van szarva. Ragad bele a királydinnyébe. Ami friss az jól kenődik, amit meg sütött a nap az szárazabb, az hangos roppanással repül szét, a nyakamba a gallér mögé, a számba és az orromba. A többiek összeszorított foggal, néha becsukott szemmel kúsznak.

Mire beérünk, mindannyian bűzlünk, fáradtak vagyunk.

A jelentésünk senkit nem érdekel, undorodva terelgetnek messzebb maguktól a tisztesek.

Benn a laktanyában egész éjjel révült tekintettel, öklendezve súroltuk a szart kefével és villával szedegetjük ki a bogáncsot a ruháinkból.

Nem röhörésztünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr234892164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

T5H 2013.01.21. 22:16:46

11 év alatt ennyit romlott a Határőrség? Csornán ezért a tisztest fenyítették volna meg. / vagy nem / Ekkora idiótaságra nem emlékszem. Sőt, némi zsiványságot még értékeltek is a parancsnokok. Pl:lövészteknő ásásnál, aki már látott földet, nem csak virágcserépben, az úgy araszolt, hogy az előző kiképzésen már mozgatott talajhoz keveredjen. Utána csak arra kellett ügyelni, hogy nehogy túl gyorsan kotorja ki a porhanyós anyaföldet. A tisztesek látták, még sem szóltak érte. Aki szűzföldhöz jutott, az bizony erősen beleizzadt a dologba.

Oldm4n 2013.01.27. 23:01:00

Azért a Jackson-ban ilyen nem volt. Kemény volt a kiképzés, de szivatás abszolút semmi nem volt. Ilyenért a tisztest -igaz, 91-ben hadiállapot volt- hadbíróság elé állították volna. Ha eljut odáig és nem ássák el a benzinkút mögött a kopaszok...

Dvorszky határőr 2013.01.29. 13:29:16

@Oldm4n: Nekem akkoriban az volt az érzésem, hogy elég sok mindent megtehetnek velünk a tisztesek, eszünkbe sem jutott, hogy nekik ezt nem volna szabad.

Oldm4n 2013.01.29. 15:36:50

(Még a végén kiderül, hogy jó, ha a század harckészültségben van.) Nálunk például egyetlen egyszer ultráztak be, amikor leszerelt az egyik szakaszpk. Az első emelet folyosóján rúgtak szét egy egész zacskó (kb 1 kg) ultrát. Inkább hagyománytiszteletből. Kb 10 perc volt, mire a 150 ember eltakarította. Szóval igazából az ilyen "de fehér legyen ám az a kocka!" nálunk nagyon kimaradt.

kjanos 2014.04.22. 16:23:31

Az ilyen tisztes az első lehetséges alkalommal saját tűz alá került volna.
(megérdemelten)