Centi_30.jpg 519

 

 

 

December 17. Szerda

Éjjel, egészen az ébresztőig szárítgattuk a holmijainkat a kályha körül, különösen a surranót, de reggel még mindig tiszta víz volt mindenünk. Szerencsére egész jó idő volt, még a nap is sütött, mint tegnap, így nem fagytak el a tagjaink, csak fáztunk. Megint kimentünk a gyakorlótérre. Rajonként sorakoztunk fel kézigránát-dobáshoz. Nyolc ember fér el a fedezékben, ahol a gyakorlathoz kellett felkészülnünk. Hogy az összes raj egy időben végezzen, minden rajból egy ember lépett ki a gyakorlathoz.. Állok a sok, többnyire idegen srác közt, az egyiket, egy szemüveges, vékony gyereket hátba kellett taszajtanom, annyira zavart. A sisakja széle ütemesen kocogott a vállra húzott géppisztoly fémrészein, úgy remegett.

Bekushadtunk a földbe ásott fedezékbe, onnan kettesével szaladtunk előre a homokzsákokkal bélelt betonkeret mögé ahonnan támadó gránátot kellett a képzelt ellenségre dobni, majd futólépésben vissza. Előre taszigáltam a szemüveges srácot, gyanús volt, legyen messzebb. Egy másik fatökűvel kellett kiszaladnia. A gyakorlatvezető zászlósnak is lehetett valami sejtése, mert miközben a sűrűn meghúzott kis laposüveget dugta vissza a zsebébe, még egyszer elismétli:

– Emberek, ahogy tanulták, kiszalad, leguggol, kibiztosít, feláll, hátracsattant és elhajít. Megvárja mind a két detonációt! Mind a kettőt! Értik? Tudnak addig számolni? Maga is, Hemü? Nehogy belezavarodjon a számolásba! Két robbanás, utána rögtön vissza!

A kézigránát amúgy elég kezdetleges szerkezet, hosszú fanyél, rajta a nagyalakú sertésmájkrém konzerv. A hasonlóság nem véletlen –állítják a tiszteseink–, azért van, hogy a konzervgyár pillanatok alatt át tudjon állni kézigránátfej gyártásra, a burok alakja, anyaga ugyanaz, csak mást töltenek bele. Ki kell venni a biztosító szeget, aztán eldobáskor hátralendítés közben meg kell rántani, ilyenkor a csappantyú nagyot üt a gyújtófejre és némi késleltetés után felrobban.

l6664786.jpg

A zászlós még egyszer kikérdezi a két alakot, majd kiküldi őket. Támadó gránátot dobunk, az csak egy pléhdoboz, inkább hangos fényjelenség, bár közelről az is halálos, de ami igazi roncsolást végez az a védekező gránát. Egy kukoricára emlékeztető vastag fémhéjat kell a sima gránátra csavarni, robbanáskor repeszdarabokká szakadva brutálisan pusztít. Na, ilyet nem kaptunk a kezünkbe.

Míg fut kifele, még ütemesebben verődik Hemü sisakja. Bentről figyeljük őket. Mindkettő felemelkedik a dobáshoz, Hemünek a háta mögé esik, a másik rendben eldobja a gránátot, majd befogja a fülét és háttal a homokzsákoknak leguggol. Ekkor látja meg maga előtt Hemü gránátját. Úgy néztük sokkot kap, mert becsukja és összeszorítja a szemét.

A zászlós bentről üvölt:

– Hemü vegye már fel, dobja el!! Elcsattantotta? Dobja már el!!

De Hemü csak remeg. Ezeknek az Isten mind ezt a szerepet adta. Filmből lehet ismerni az ilyen béna faszt. Kinézetre is mind egyformák. Görbe hát, keszeg alak, szemüveg, riadt tekintet.

Csak pár tized másodperc alatt játszódik minden le, a zászlós kipattan és a hordótestével, apró lábain, egyik kezével a sisakját tartva pillanatok alatt ott terem, felkapja a gránátot és eldobja. Hallani lehetett, hogy dobás közben elcsattan, mert Hemünek az sem sikerült, egyszerűen csak kicsúszott a kezéből. A zászlós a dobás mozdulatát tovább folytatva hatalmas pofont kever le Hemünek, aki erre összecsuklik a fedezék mögé. Felrobban mind a két gránát, a zászlós kirugdossa a kölköket a fedezékből és a bunkerunkig veri a hátukat.

– A két istenverte hülye! Hogy magukat minek hozta világra az anyjuk? Így akarják a hazát védeni? Kotródjanak a szemem elől! A többi hülye is! Mindenki! Kifelé innen!

Az alkoholtól amúgy üveges szemén látszik, hogy kijózanodott, a sisak alól vékony csíkban szivárog az izzadtsága, majd szünetet rendelt el. Remegő keze a zubbony gombjain játszott és csak akkor nyúlt be az üvegért, amikor én is kiugrottam utolsóként a fedezékből.

Hosszú eligazítás jön, meghallgatjuk újra, hogy micsoda ostoba marhák vagyunk, aztán megyünk vissza a terepre, miközben terjed a sorok közt, hogy a zászlós mennyire beszart a helyzettől.

Ezt valahogy a zászlós is fogta, mert amikor felsorakoztunk újra a fedezékben, azt mondja, hogy innen figyeljük, nézzük meg, hogy mire képes az, aki tudja a fegyverek működésének mechanizmusát, hatását. Kigyalogol mélyen a fedezékek elé, feltesz egy laposra kalapált sisakot a fejére, és rápróbál egy gránátot, talán valami horony is lehet rajta, amiben megáll.

Pont úgy néz ki, mint egy túlérett körte szárral.

Minket leparancsolnak a fedezék aljára, nem látjuk az attrakciót, merthogy a zászlós elcsattantja a gránátot és felhelyezi újra a sisakra.

A gránát nagyot szól. A messzebb állók későbbi elbeszélései szerint az lerepül a fejéről, messze tőle esnek le a darabjai.

Később a zászlós elmagyarázta, hogy ez a fajta gránát csak oldalirányban veti szét  magát, azért tehette a sisakra, mert hosszirányba nem üt, nem robban.

Büszkén, csálé sisakban lépdel vissza.

– Na barmok, ez a bátorság. A hozzáértő kezében még ez is lehet játékszer, de a magukéban ön- és közveszélyes fegyver! Fogják meg rendesen azt a nyelet, mint éjjel a dákójukat! Saját kezűleg nyírom ki, aki elejti. Megértették??

Megértettem. Nem ejtettem el.

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr654894536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doki J. (törölt) 2013.03.27. 10:51:06

Gránátot én is dobtam.
Úgy, ahogy tanították és te is leírtad.
Csakhogy itt a faszfej tiszthelyettes be volt szarva, és a következő képen dobatta:
1. kimész
2. felveszed
3. biztosító ki
4. dobd el!
5. csattanjon a levegőbe
6. robbanás
7. ha nem robban, a tűzszerészek majd összeszedik

Mindenki így dobta, csak én nem.
Én szabályosan: Megfog-kibiztosít-hátracsap- csattan-dob- repül-leesik -robban.

Büszkén hátralépek, látom mindenki remegve a földön fekszik: az őrmester felpattan és volt ám lebaszás, meg rinya. Estére már az egész laktanya tudta, hogy én hogy dobom a gránátot.
Aztán összefutottam a kiképző őrmesterrel, mondom neki, hogy mi van, hát nem úgy kell, ahogy én csináltam?
Dehogynem, mondta. De évek óta én voltam az egyetlen, aki meg merte szabályosan csinálni...