Centi_30.jpg 478

 

 

 

Január 27. Kedd

 

A kopasz szakácsok kezdik kapizsgálni a dolgot, irigykedve figyelnek.
Nekik a sütők belsejét kell ma kitakarítani. Fejjel előre fekszenek a sütőtérben egész álló nap. Csak a lábuk lóg ki, visszhangzik a sok pléhdoboz, ahogy tüsszögnek, szitkozódnak benn. Zsíros az alja, büdös is, és amit az oldaláról lekaparnak beleragad a ruhájukba, a hajukba, amit a tetejéről, az meg belehullik az arcukba, szájukba, orrukba.

osrobbanas.jpgNekem az ősrobbanás hihetetlen jól sikerült. Igaz, majdnem a konyha negyede állt a habzószóda porban, de ami kiment a kockámból, felsepertem és a lapátról jól meglendítve behajítottam a sütőkbe nekik. Kiabáltam, hogy vigyázzanak, de még így is volt, akinek az arcába ment, pedig nem is oda céloztam.

Jó nagy prüszkölést okoztam, de még így is örültek, mivel a raktárból semmit nem kaptak, talán könnyebben jön le a trutyi vegyszerrel, mint körömmel.

Délután jött a Kónya.

– OK, Dvorszky, elég lesz már. Hagyd abba. Fehér a kő!

Feszülten méregetett.

– Fehér? – kérdeztem.

Enyhült a feszültsége, megkönnyebbült, még egy kicsit ki is egyenesedett.

– Fehér! – mondta.

Gyanakodva összehúztam a szemöldököm, aggodalmas arckifejezéssel vizslattam a szemét.

– Te hülye vagy? Ez teljesen vajszínű. Tegnap még te is vajszínűnek láttad, emlékszel?

Indulatosan felemelte a mutatóujját.

– Dvorszky baszd meg, leszarom, hogy milyen, hagyd abba, fejezd be, kész! Elég! Érted?

– Nem tudom, hogy kamuzol vagy csak simán olyan hülye vagy Kónya, hogy nem emlékszel mit beszéltél tegnap, de ez akárhogy nézzük, nem fehér! Még mindig vajszínű! Majd abbahagyom, ha fehér. Érted?

Erre kitért a hitéből.

– Dvorszky baszki, ezt nagyon megszipkázod. Ha holnap meglátom a kezedben azt a kurva kefét, jelentem a zászlósnak! Nem fogsz velem szórakozni!

Elviharzott, s közben szétrúgta a készülő űrkikötőmet.

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr674905544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alien 2013.01.27. 23:11:14

gyorsabban kellene ezeket a napokat pörgetni ám :))

Dvorszky határőr 2013.01.29. 11:07:23

@alien: Én is érzem, hogy lassan telnek. :)