Centi_30.jpg450

 

 

 

 

Február 24. Kedd

Elméletileg hétfőnként van politikai tájékoztató, de valamiért mára került át. Korlát Gyula százados, a politikai tiszt tartotta. Hogy ez micsoda egy unalmas dolog! Nem is értettem miért kellett nekem beülnöm, de arról volt szó, hogy ez most egy nehéz korszak az ország életében, mind a külső, mind a belső ellenség nagyon mozgolódik, nekünk ébernek, felkészültnek kell lennünk, mert az elsők közt megyünk megküzdeni az ellenséggel, bár nekem úgy tűnt, mintha a küzdelmünk a kilós vagyis a százados démonaival folyna. De ne röhögcséljünk, mert nem lesz tréfadolog, amikor majd fegyverrel a kézben állunk szemben az országot belülről rohasztó konspirátorokkal. Csűrte-csavarta, de lényegében azt mondta, ha tömegbe lövet majd a parancsnokság, a mi ujjunk lesz a ravaszon.

Mit rinyál ez? Béke van. Nem?

b-52-peace-1.jpg

Arcán piros foltokat virágzott a harci hevület, aztán összecsapta a kezét és ünnepélyesen bejelentette, hogy a mai nagy napra szerzett a vacsora mellé kólát. Mára jött meg a szállítmány, azért csúszott át a politikai oktatás tegnapról.

Azt ünnepeljük meg, hogy tegnap volt a Szovjet Hadsereg és Hadiflotta Napja!

Azt aztán meg kell!
És igen fennkölt lett mindez a kólától.

Most, hogy látom a tiszteket működés közben, kicsit elbizonytalanodom. Nem tudom, hogy előrelátónak és konzekvensnek gondoljam-e a határőrséget vagy ne. Mert itt van például Hortományi alhadnagy.
Siralmasan buta ember.
Ez rendben van, ezzel nem lóg ki.
Szakaszparancsnok, ami nem valami magas beosztás. De ha ez a ferihegyi határőr kerület egyik szakasza, az más, az magas beosztás. Viszont ezzel elérte már a legmagasabb posztot, amit elérhet. Talán ez mutatná, hogy van valami önvédelmi reflex a seregben, és nem engedi túl magasra az ilyet. Mivel nem járt tiszti iskolába, alhadnagyinál magasabb rendfokozatot nem kaphat. Ez a plafon annak, aki nem tanult.

Aztán itt van Korlát százados. Az ember azt gondolhatná, hogy ez gúnynév és a képességeire utal. Vele kapcsolatban az a fontosabb infó, hogy százados. Vagyis tiszti főiskolát végzett. Tanult ember.
Viszont erre a váll-lapján lévő csillagokon kívül semmi nem utal. A korlátoltság és a szocialista világszemlélet bigott tisztelete süt belőle, önálló gondolatként a surranók tisztaságának az ellenőrzése bukkan fel benne időnként. A gúnyneve is elég beszédes, Agyam Gyula.
Itt érzem azt, hogy a határőrség figyelme lankad egy kicsit, mert nem volna szabad nagyon felelős pozícióba engedni, mégis ott van és még magasabbra emelkedhet.
Bármi lehet belőle.
Most politikai tiszt. Ami a laktanyaparancsnok után a második legfelelősebb poszt. Viszont a leglógósabb is. Fogalmam sincs mit csinál, azon kívül, hogy a naptárat bújja és kólát rendel. Én mást nem is bíznék rá. De bármi lehetne a seregen belül, bármeddig felemelkedhet és ez riasztó. Az volt az elképzelésem, hogy a tiszti iskola megfelelő szűrő, de nem, nem az. Akármilyen hülye lehet tiszt. A tisztből pedig lehet igen komoly beosztású, igen magas rangú vezető.




Mondjuk összességében azért hosszú az út:

Katonai rendfokozatok és válljelzésük



Rendfokozat nélküliek:
  honvéd
  határőr

 

Tisztesek:
  őrvezető (egy fehér műanyag csillag)
  tizedes (két fehér műanyag csillag)
  szakaszvezető (három fehér műanyag csillag háromszög alakban)
(a továbbszolgáló tisztesek jelzése barna vállszalagra van erősítve)

 

Tiszthelyettesek:
  őrmester (barna alapon ezüst keresztsáv, fölötte egy ezüst csillag) (Sorállományként elérhető legmagasabb rang)
  törzsőrmester (barna alapon ezüst keresztsáv, fölötte két ezüst csillag)
  főtörzsőrmester (barna alapon ezüst keresztsáv, fölötte három ezüst csillag)
(a hivatásos tiszthelyettesek vállszalagját sodrott ezüst zsinór szegélyezi; a továbbszolgálókén nincs szegély)

 

Zászlósok:
  zászlós (barna alapon széles és keskeny ezüst keresztsáv, fölötte egy arany csillag; sodrott arany szegélyzsinór)
  törzszászlós (mint a zászlós, két arany csillaggal)

 

Tisztek:
  alhadnagy (barna alapon hosszirányú arany sáv, rajta nagy ezüst csillag)

  (vezénylő tisztek)
  hadnagy (barna alapon nagy arany csillag)
  főhadnagy (barna alapon két nagy arany csillag)
  százados (barna alapon három nagy arany csillag)

  (törzstisztek)
  őrnagy (barna alapra varrott arany mezőben nagy ezüst csillag)
  alezredes (mint az őrnagy, két nagy ezüst csillaggal)
  ezredes (mint az őrnagy, három nagy ezüst csillaggal)

(a tisztek vállszalagját sodrott arany zsinór szegélyezi)
(a határőrök és rendőrök jelzései a fentiekkel azonosak, de zöld, illetve kék alapszínnel)

 

Tábornokok:
  vezérőrnagy (teljes arany mezőben nagy ezüst csillag)
  altábornagy (mint a vezérőrnagy, két csillaggal)
  vezérezredes (mint a vezérőrnagy, három csillaggal)
  hadseregtábornok (mint a vezérőrnagy, négy csillaggal)
(a tábornokok sapkáján piros állórészen megkülönböztető jelvény, nadrágjuk varrásán mindkét szár külső oldalán két párhuzamos piros csík, zubbonyuk hajtókáján pedig stilizált tölgyfalomb látható)

Rendfokozatok történelme.

 

 

12kicsi_mnh_rangok.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr284938434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bagamoyo 2013.02.24. 11:02:18

Huber törm -ként szerelt.

(h)öreg 2013.02.24. 14:56:29

Nálunk volt egy csóka,3 hónappal volt öregebb katona nálam,főtörzsként szerelt,
még a csizmatársai is utálták.

Dvorszky határőr 2013.02.24. 17:00:51

Itt volt bennem bizonytalanság, mert én csak őrmesterre emlékeztem sorállományként, viszont emlékszem, hogy a leszerelés előtt közvetlen, vagy konkrétan a leszereléskor léptettek előrébb többeket, de azt hiszem, hogy szolgálatban nem találkoztam ilyennel.
:)
de ha tudjuk pontosan, hogy mi a sorállománynál a tényleges plafon, javítom.

BigJoe 2013.02.25. 10:57:46

"Sorőrmi" volt a plafon.
Attól feljebb csak TSz-ben, vagy leszereléskor kerülhetett az ember.
Nem számított sem az iskola, sem a szolgidő.
A finom az egészben az volt, hogy találkoztam 8.ált. végzett őrmivel + műszfisk. végzettel is.
Az utóbbi normális volt az előbbi:
milstory.blogrepublik.eu/2011/09/30/298_shrek_orvezeto/

Dvorszky határőr 2013.02.25. 15:55:24

@BigJoe: Jó látni, hogy azért volt ilyen önkritikus őrmester/őrvezető a seregben. Még az illett volna hozzá, hogy elmondja, hogy szerénység, amit szeretek magamban az a szerénység.
:))

LordCsipisz 2013.02.27. 21:13:38

Javítson valaki, ha rosszul emlékeznék, de azt hiszem 2000 ben már nem volt alhadnagy, viszont volt főtörzszászlós. Jó ez a rendfokozat-lista, fura hogy még emlékeztem is rá nagyjából.:D

Oldm4n 2013.02.28. 11:33:06

Emlékeim szerint tiszti nélkül az alhadnagy a legmagasabb elérhető rang. (T.i. ez még tiszthelyettes.) Ezt cserélték le valóban a "főtörzszászlós"-ra. Valahol érthető módon, a "hadnagy" tisztnek hangzik, akkor is, ha 'al'. Ám az nem tetszik hogy ha megnézed, vele együtt az ötágú csillagot lecserélték. A rendőröknek is. A katasztrófavédelmiseknek is. (nézd má'!!!) HATágúra... NO COMMENT.

LordCsipisz 2013.03.01. 11:21:45

Hmm. Ez a csillag dolog fel se tűnt.
Mondjuk nekem már 6 ágút adtak, de valami rakrártakarításnál (máglyát raktunk szekrényekből, meg egyéb bútorokból)találtunk egy régi tablót tele vállapokkal. Azokon amik nálam vannak, még ötágúak a csillagok.

Dvorszky határőr 2013.03.01. 13:18:12

@LordCsipisz: Igen, szerintem jól tudod, belinkeltem a rendfokozatok történelmét a kép felett a wikipédiából, abban benne van, meg egyébként nekem igen érdekes olvasmány volt amúgy is.
:))

(h)öreg 2013.03.02. 16:00:01

A rendfokozatokat nekünk úgy kellett "bevágni",hogy "zöld váll lapon..."
A rendfokozatok felsorolása emelkedő
sorrendben történik.Figyelmesen olvassátok el a "rendfokozat nélküliek" kategóriát!
(bocs)

Joee72 2013.09.11. 13:15:07

Én is úgy emlékszem,hogy max. őrmester lehet sorállományú.Viszont nálunk volt olyan is ha jól emlékszem,hogy Pb. tisztes.Nekik fehér zsinór keret volt a vállap körül.

(h)öreg 2013.09.11. 20:37:56

@Joee72: A Pb. minek a rövidítése?

Joee72 2013.09.12. 22:00:23

Parancsnoki beosztású..
Ha jól emlékszem...

Dvorszky határőr 2013.09.13. 20:03:33

@(h)öreg: @Joee72: Azt én is megkérdeztem volna, mi a Pb tisztes, nem tudtam, köszönöm.

Joee72 2013.09.13. 20:30:02

A kiképző tisztesek voltak ilyenek pl.

Maczi 2013.10.15. 00:11:06

@Oldm4n: Igen, az volt a legmagasabb rang, amihez nem kellett a képző. Ezért is volt Cupinak is csak alhadnagyi rangja. 86-ban ugrott a kora miatt erre a rangra.
A tisztképzőből alapból hadnagyként jöttek ki, illetve aki kiválóan végzett, az főhadnagyként.

Gombos 2018.04.17. 01:22:24

Csornan az egyik sorallomanyu raktaros zaszlos volt akkor szerelt amikor kopasz voltam, de ugy tudom tovabb is szolgalt.

“ünnepélyesen bejelentette, hogy a mai nagy napra szerzett a vacsora mellé kólát”
Ugy latszik Ferihegyen nem nagyon volt gesi-anyag* . A nyugati FEP-eken a kola nem volt nagy szam, neha meg a futonek is vittunk aki mivel futo volt nem jar ki a FEP-re.
Az őrsön szolgalok irigykedtek is rendesen. Mindenki gesizett meg a tisztek is.

gesi-anyag* (geschenk – ajandek) A kamionosok jo kuncsaftok voltak mindig adtak egy-ket kolat vagy sort a gyorsabb utlevelkezeles vegett.
Ha csempesztek valamit akkor whiskey is volt, de az azert ritka volt. Szolgalatban sokat nem ittunk ezt a szorakozast meghagytuk a tovabb szolgaloknak. Tisztelet a kivetelnek voltak olyanok akik a szolgalat helyett bezarkoztak a fulkebe es ki sem jottek valtasig, ott ittak.

Dvorszky határőr 2018.06.15. 16:43:20

@Gombos: Hát nálunk a kólát olyan plussznak gondolták a tisztek, amiért minimum letérdelni kellett volna, pedig azért a 80-as évek végén a kóla már nem volt akkora szám. :)