Centi_30.jpg443

 

 

 

Március 3.  kedd

 

nicolae_ceausescu.pngTegnap délutános voltam, lemaradtam a politikai tájékoztatóról, de ma megtartották délelőtt újból. Szerintem nem teljesen miattam. Fontos dolgokról kell tudnunk.

Egyrészt tegnap volt az Etióp Hadsereg napja.
Itt egy időre csend lett, a százados a hatást  várta, mi a folytatást. Egyik sem jött meg.

Áttértünk a másik dologra.
Valami feszültség alakult ki köztünk és Románia közt. Ceausescu beszédet mondott a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának bukaresti ülésén és Magyarországot agresszornak állította be. Kiadtak Pesten egy könyvet Erdély történetéről, az tette be nála a kaput.

Eddig sose foglalkoztam politikával, az egészből semmit nem értettem, csak azt, hogy meg kellett erősíteni a keleti határőrizetet. A nyugati határszélen napi gyakorlatként alkalmazott készültséget vezettek be a keleti határon is, ami azt is jelenti például, hogy minden szolgálati helyen két katona járőrözik ezentúl. Ez ránk nem annyira vonatkozik, de mivel itt nemzetközi határforgalom zajlik, fokozott figyelemmel kell lennünk nekünk is.

Megígérem, figyelni fogok.
Talán még elő is fogom kóstoltatni a kaját a konyhamunkásokkal.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr105079312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

noauth 2017.10.07. 14:40:09

Újra olvasom a blogot, mert szórakoztat :-) (harmadjára)
Zseniálisan írsz! "Itt egy időre csend lett, a százados a hatást várta, mi a folytatást. Egyik sem jött meg."

Dvorszky határőr 2017.10.11. 16:43:01

@noauth:

Szia Noauth!

Nagyon megleptél ezzel, hogy olvasod, a blogtalálkozón is nagyon imponált, hogy Neked, mint katonaságot nem ismerő fiatalnak is tetszik, de hogy harmadszorra, nagyon köszönöm. Sajnos a blog óta nem sikerült visszaállnom az írásra, pedig ígértem is és szeretem is, de remélem nemsoká lesz lehetőségem folytatni. :))

Rollende Landstrasse 2017.10.29. 06:12:53

@Dvorszky határőr: Várjuk! Olvasóközönséged a leszerelés után is hűséges.

Dvorszky határőr 2017.11.03. 15:30:46

@Rollende Landstrasse:

Ó de régi kedves ismerős bukkant fel újra!!
Nagyon köszönöm, elképesztő, hogy még mindig emlékeztek rám.
Kicsit elsodort az élet az írástól, de nagyon hiányzik, amint bele tudom préselni, újból elkezdem. :)