Centi_30.jpg432

 

 

 

Március 14. Szombat

Ma szinte egész nap egyedül voltam a konyhán, Basa sem jött le, és a másik szakács, a volt osztálytársam, Robi sem.

Vele jó masszív, néha gyűlöltbe csapó ellenszenv alakult ki köztünk az eltelt közel egy hónap alatt. Én nem voltam képes öreg katonának tekinteni, sem a régi ismeretség, sem pedig a feletteseink ellenőrzésekor tanúsított – túlzottan alázatos – viselkedése miatt. Ő pedig egyre agresszívebben próbálta elfogadtatni velem a helyzetét. Ami engem is meglepett, hogy néha már nem vontam vállat nevetve, és nem színleltem a dühöt, idegességet, hanem éreztem is. Például ma, mikor itt szívtam egyedül.

Basa öreg volt, már csak passzióból jött le néha a konyhára. Májusban leszerel, másfél hónapja van. Őrá nem haragszom, de Robi jöjjön le szolgálatba, ő nem olyan öreg még és most tulajdonképpen ketten látjuk el a konyhaszolgálatot. Ez a helyzet véd-dac szövetséget kellett volna kialakítson, elismerem a korosztályi különbséget, megteszem, amit meg kell, de egy olyan sráccal, akivel együtt jártunk suliba, évek óta ismerjük egymást, ne kelljen az alá-fölé rendeltség minden apró részletét végigbohóckodni. Ma is elkezdett szekálni, miután végül az alegységügyeletes – aki  épp Robi haverja volt – megunta, hogy 10 percenként hívogatom, hogy ébressze fel és küldje le azt a balfaszt, megtette és leküldte. Mikor belépett épp az esti hideg vacsorához készítettem tányérokra a főtt tojást meg a szalámi nyesedéket, mondtam, hogy na akkor most elmegyek budira, rám ripakodott, hogy kérjek engedélyt tőle, ha WC-re vagy bárhova el akarok menni a szolgálat alatt.

– A kurva nénikéd fog engedélyt kérni, ideszarok inkább a tálalópult mellé.

Gombolni kezdtem a nadrágom, de persze nem tudnám letolni, szégyenlősebb vagyok annál, csakhogy a vita hevében ez a mozdulat logikusnak tűnt.

– Hé, héé… mi a faszt csinálsz? – hebegte. A veszekedéseinkben a legkisebb viccet sem engedtük meg magunknak, akár komolyan is vehette a szándékomat.

– Letolom a nadrágom, ide szarok vagy leszopatlak, te választasz! – mondtam szemtelenül, de olyan keményen néztem a szemébe, hogy a hirtelen ökölbe szorított kezével csak rátámaszkodott az asztalra, beharapta a szája szélét. Láttam, hogy közel jár ahhoz, hogy megüssön.

Farkasszemet néztünk, kezdtem elbizonytalanodni, ezért hátraléptem a hatótávolságából, aztán elindultam kifele.

– Dvorszky a felettesed vagyok, nem mehetsz el csak úgy! – kiáltotta utánam idegesen – Azt csinálod, amit mondok, megértetted? Ezt nagyon megszívtad. Le foglak húzatni szabadnapról!

Még a budiról kikiabáltam, hogy ne merészelje, örüljön, hogy ma nem nyomtam fel, hogy órákkal később jött szolgálatba.

Nem is kellett szarnom, de a szolgálatom maradék két és fél óráját mégis a budin töltöttem, néha kikiabáltam a tajtékzó fasznak, hogy hasmenésem van. Ordított, hogy felnyom a csapatügyeletesnél, de nem mert, ugye ő is késve jött. Megvártam, míg kiosztotta a vacsorát egyedül, aztán felmentem a körletbe.

immodium1.png

Nem akarok verekedni, sose tettem, bár cselgáncsoztam, de a nyílt konfrontációt mindig kerültem.

Féltem.

Ma is, mikor farkasszemet néztünk.

De kezd a dühöm erősebb lenni.

                           ______________________________________________________________

Az aznapi Híradó adása, konkrét apropó nélkül:

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr894958379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oldm4n 2013.03.14. 11:12:20

Aztán egyszer csak legyőzöd a gátlásaidat, félelmeidet, s rájössz, verekedni jó móka. Aztán eljössz hozzám MMA edzésre. :D

Dvorszky határőr 2013.03.14. 17:33:47

@Oldm4n: OK, majd ha egyszer csak legyőzöm a gátlásaim, megyek.
:))