Centi_30.jpg422

 

 

Március 24. Kedd

 

Már egy ideje Robi délutánra oszt be, ha teheti. Télen szeret sokáig aludni, ezért kellett nekem korán kelni, most viszont jön a jó idő, az igazi tavasz, értékessé kezd válni a délután. Tehát én maradok estig mindig. Ma nagytakarítás van a konyhán.

Robi nyilván nem nagyon serénykedett, gondolom derogált neki, viszont engem azért meg akart szopatni, ment is az ultráért a raktárba, én meg kiabáltam, hogy tudom, hogy kell konyhát takarítani, ne merészelje szétszórni, húzzon fel inkább a körletbe, de nevetve haladt a konyha felé.

Benn Basával találkozott, aki tanúja volt a szóváltásunknak. Egy felmosófával a kezében állt benn.

– Ma én takarítok! – mondta kihívóan Robinak. Egyébként elvileg jóban voltak, de én KisMágus vagyok, tegnap Basa helyett voltam szolgálatban, értettem miért teszi. Meg ahogy észrevettem, Basának nem nagyon tetszett, ahogy Robi engem kezelt és némi feszültség kezdett köztük is kialakulni. A faszkalap egy öreg katonának nem rúghatta be az ultrát. Pedig látszott minden rezdülésén, hogy ez az egyetlen vágya. Még próbálkozott kicsit, Basa öreg vagy, itt a kopasz, miért te csinálnád? De Basa tántoríthatatlan volt.

– Ma én takarítok! – mondta újra.

Miközben Robi óvatosan letette a mosószert a földre, a feje felett Basa rám kacsintott. Szélesen visszamosolyogtam, és mivel láttam, hogy Robi végignézte ezt a jelenetet, vigyorogva biccentettem neki,  a fejemmel jelezve az irányt az ajtó felé.

Legnagyobb örömömre tajtékzani kezdett.

– Megszopatlak köcsög! Vért fogsz hugyozni! Holnap megnézem a konyhát és ha csak egy hajszálat találok…

Basa utána kiáltott – Mondtam, hogy ma én takarítok, tökéletes lesz, nem találsz benne hibát holnap, vagy ha igen, te csinálod meg!

Robi a kacagásomtól kísérve robogott ki.

– Na gyerünk kopasz, ne tátsd a szád! – pirított rám Basa kajánul és már repült is az ultrás zacskó. A fejem melletti falon csapódott szét.

Összeszorított szemmel szaladtam messzebb, kézzel tapogatózva.

– Kurva nénikéd, Basa! – prüszköltem felé. Ő már a vödrökbe engedte a vizet, vihorászva szaladt velük ki a mosogatóból, addigra elült az ultrapor és már-már öntötte volna fel, amikor kiértem a raktárból. Kicsit meglepett arcot vágott, ahogy szétcsattant az ő feje mellett is az ultrás zacsi. De arra még volt ereje, hogy az egyik vödör tartalmát az asztalok felett a képembe öntse.

ausztrália hab áradás2.jpg

Szitkozódtunk mindketten, tüsszögtünk, marta a torkunk az ultra, de szereztem egy vödröt én is és felváltva fröcsköltük egymást.

– Na jó, jó! Nyugi, elég! – csitítgattuk egymást mikor már tökéletesen eláztunk – kezdjünk neki!

Most habverő versenyt rendeztünk, a sikakefével akkora habot csináltunk, hogy alig látszottunk ki belőle. Én készítettem nagyobb habot, jól jött az adyligeti rutin.

Vihorászva kergetőztünk, nekem sikerült habsapkát kenni a fejére, ő szakállat akart mindenáron csinálni rám. A lámpatestekről is habos lé csöpögött. Mikor meguntuk percek alatt eltüntettük a nyomokat, levertük slaggal a habot, letöröltük, amit kellett.

– Nem kell nagyon – mondta Basa nevetve – Robi megcsinálja holnap, ha nem tetszik neki.

Az elképedt társak közt mentünk a körletbe csurom vizesen.

00021847.png

Basa eldicsekedett, hogy megszopatott, de mikor elmeséltem, hogy hogy nézett ki az általam ráadott habsapkában, megint beígért egy alapos szopást.

– Basa baszki, milyen szopatás az, ahol az öreg katona vizesebb és többet sikál, mint a kopasz? De küzdelemnek nem volt rossz! – röhögtem.

– Ja, – válaszolta – küzdelemnek nem volt rossz.

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr64983780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.