Centi_30.jpg377

 

 

 

Május 8. Péntek

Koltay a csüti. Öt percet késtem, de nem szólt semmit. Nem is értem, már a kapuban figyelmeztetett az őr, hogy elkéstem ebből iszonyú botrány lesz, Koltay is nézte az óráját hosszan, amíg behúztam magam mögött az ajtót, de csak erőt-egészséget kívánt miután bejelentkeztem nála, és intett, hogy húzzak fel a századhoz. Arra tudok gondolni, hogy mindez amiatt volt, mert tudták 30 nap után voltam most szabadnapon, kíméletesebbek velem.
De igazából nem tudom.

Tegnap nagyon hideg volt napközben, mikádóban mentem ki.  De persze tudom, hogy azt már nem vehettem volna fel, már tavaszi öltözetben megyünk haza, de úgy éreztem, anélkül megfagynék. Megbeszéltük Apuval, hogy este 9-kor beadja a kerítésen. Abban nem jöhettem vissza, mert ma viszont olyan jó idő volt, hogy a napnál világosabb volt, nem lehet rajtam mikádó.

Ahogy beértem ma, átvettem a gyakorlót, Koltaynak intettem, hogy mennem kell a konyhára a zárásban segíteni, csak bólintott, nem akadékoskodott.

Apu pontban 9-kor valóban megjelent, elsuttogtam, hogy nincs semmi gáz, beértem, a kabátot meg el tudom tenni, megúsztam. Elváltunk és valóban bementem a konyhára, hogy a csüti utasítására vagyok itt. Kussoltam, betettem a kabátot az öltözőszekrényembe és tényleg segítettem a zárásnál.

Délelőtt még otthon elmentem fodrászhoz és levágattam a hajam amúgy majdnem nullásra. Soha ilyen rövid nem volt még. A bevonulásnál vágták valami hasonlóra, de akkor sem volt ennyire rövid. Fura érzés, mert sok hajam ugyan eddig sem volt, de ez, hogy szinte semmi nincs, olyan igazán védtelenné tett. Ezért nem is tudtam szó nélkül hagyni, hogy Robi, miután ma meglátott, azt ecsetelte, sittesnek nézek ki és, hogy lecsúsznának a fejemről a golyói. Mert ugyan azt el tudtam képzelni, hogy neki bevillan, hogy megszopat vagy valami ilyesmi kép, de ez a szituáció, hogy a fejemen csúsznak le a golyói, olyan életidegen, hogy még sértőbbnek is éreztem, minden másnál. Fenyegetőztünk, de aztán csak duzzogva szétváltunk, én takarítottam, ő meg szöszmötölt valami szarral.

Olvastam egy könyvet Konrad Lorenztől. A kutyák viselkedését írta le, és ebben volt egy sztori, miszerint ő, a saját tenyésztésű, vadonat új kutyafajtája egyik első egyedével sétált a lakóhelye környékén. Minden nap megtette az utat és az egyik kertes háznál az ő kutyájának esküdt ellenségével, egy hatalmas német juhásszal ugrott össze folyton. Nem fizikailag, csak az elrettentés szintjén, ugyanis a két kutya a kerítés két oldalán ugatott, elmehettek volna egymás mellett, de nem, ők hatalmas lendülettel acsarkodtak egymásra, miközben a rácsok mentén szaladtak fel-alá, kerítésoszloptól kerítésoszlopig.

Aztán egy nap renoválták a kerítést és az egyik végén jó darabon hiányzott. A két kutya mit sem sejtve kezdi a szokásos viaskodást, mikor mindketten kiérnek a kerítésen túlra és megállnak egymással szemben. Semmi nincs köztük. Mind a kettő megszeppen kicsit, áll és figyeli a másikat, míg végül nagyon lassan visszaoldalognak a kerítés széléig, önfeledten acsarkodni kezdenek újra és csak addig szaladnak már el, ameddig a kerítés tart.

wolf2_resize.png

Robival így viselkedünk. Ma minden körülmény adott volt a verekedéshez, felbosszantott kurvára, sikerült nekem is olyat mondanom, amitől ő kapta fel a vizet, kölcsönösen elküldtük egymást az anyjába, forgattuk dühödten a szemeinket, de mivel nem volt jelen a Basa, hogy lefogja Robit, így nem ugrott nekem. Én meg nem akarok verekedni. De ezt nem mutathatom, csak azt, hogy nagylelkűen elállok tőle, nyilván olyasmi tudatban, ami Robiban is munkál, hogy jól van én kegyelmeztem meg neki, hülye szarjankó, emiatt igazán nem érdemes ekkora ügyet csinálnom.

Aztán ma már nem piszkáltuk egymást többet.

A kabátot este inkább lenn hagytam az öltözőben, majd máskor felviszem, úgyse hiszem, hogy most olyan hamar várhatom, hogy használni fogom. Még ha kiengednek sem lehet már felvenni. Koltay nem szólt hozzám, mikor felmentem a körletbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr115066579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pavel Korcsagin 2013.05.08. 06:22:18

Kedves Uram!

Megdöbbenéssel vegyes tisztelettel adózom annak a ténynek, hogy tizenévesen valaki Lorenzt vesz a kezébe (erre a tanulságos jelenetre én is emlékszem). Minden bizonnyal nagyon érdekes lenne egy - a seregen túli - életpálya-leírás is.

[a másik emlékezetes a hazudós kutya története, amikor a rosszul látó, halló kutyája megugatta az öreget, aztán amikor fölismerte, hogy a gazdája, akkor ugatva elszaladt mellette, mintha valaki mást ugatott volna]

Rollende Landstrasse 2013.05.08. 10:18:44

@Pavel Korcsagin: Konrad Lorenz Ember és kutya könyve kifejezetten tizenéveseknek ajánlott olvasmány. Én tizennégy évesen olvastam először. De analógiát vonni a katonaság és a kutyák között, hát ez nem jutott volna eszembe. Bár... az agresszió tulajdonképpen minden gerincesnél ugyanazokat a reakciókat fejlesztette ki az evolúció.

Dvorszky határőr 2013.05.08. 12:08:00

@Pavel Korcsagin: Köszönöm! A seregbeli blogon túli leíráson komolyan még nem gondolkodtam, de összességében ha már számot vetek ezzel a másfél éves sorkatonasággal, lehetne a többivel is.

Konrad Lorenz könyve egy logikus lépés eredményeként került a kezembe, ugyanis hosszas unszolásra végülis a szüleim beleegyeztek, hogy legyen kutyánk. Bár más lehetőségük nem nagyon volt, mikor a barátok megjelentek egy kutyával, hogy ezt most nekünk hozták. A jószág mindenkit levett a lábáról, de mivel én akartam nagyon kutyát, ezért megkaptam a felelősséget is hozzá, és bár 12-13 éves voltam, sokat olvastam, ráadásul a házunk aljában volt a helyi könyvtár, lementem és a létező összes (szám szerint 3db) kutyákról szóló könyvet kikölcsönöztem és elolvastam. Ezek közt volt Lorenz könyve. Az mondjuk más kérdés, hogy utána több etológiai leírásán átrágtam magam, azok már nehezebben emészthetőek voltak, de a varjak és a nyári lúd viselkedését is érdekesen írta le, bár a kutyatartásban nagyot már nem segített ez a tudás.

A hazudós kutya sztori is megvan, ráadásul, akinek kutyája van szerintem nagyon sok hasonlót látott a saját kutyáján, mert azért elég sok dologra képesek. :)
üdv Dh.

Dvorszky határőr 2013.05.08. 12:12:11

@Rollende Landstrasse: azért volt feltünő az analógia a kutyák és a mi viselkedésünk közt, mert akkor, ha volt valami olyan ami megakadályozta a verekedést, mint a két kutyánál a kerítés, mondjuk Basa közelsége, aki már többször lefogta a Robit, akkor sokkal ádázabbul ugrottunk egymásnak. Valószínűleg az a biztos tudat, hogy nem lesz folytatása kihozta a doináns viselkedést, míg ha megvolt a veszélye, hogy egymásnak ugrunk, mindkettőnkben volt valami gátlás, igyekeztünk a verekeést elkerülni, sokkal visszafogottabbak lettünk. :)

hungarisztan 2013.05.10. 15:28:57

@Dvorszky határőr:

+1 szavazat a későbbi élet feldolgozására.
Csak aztán ne felejtsd el tájékoztatni az itteni nagyérdeműt! ;o)

(Mer' rádküldjük Csabit! :o))

Dvorszky határőr 2013.05.10. 18:21:27

@hungarisztan: :)))) Köszönöm, úgy nézem, a következő 40 évem, az előző 40 leírására megy majd, de ha tetszik nektek, nem bánom. :))

hungarisztan 2013.05.10. 18:55:07

@Dvorszky határőr:
Persze, kibicnek semmi sem drága! ;oD