Centi_30.jpg372

 

 

 

Május 13. Szerda


Még 54 hét.

Délelőtt felküldtem a konyhásokat a századhoz, hogy majd csak az ebédre jöjjenek vissza.

Merthogy valahogy rám jött valami, nem tudom mi.

szét.jpgAzt éreztem hirtelen, hogy szétbaszom a világot.
Széttépem apró darabokra.

Éreztem, hogy elkezd jelezni, mint a hányinger, amikor megérzed hirtelen, hogy ebből majd hányás lesz, de még csak felkészít, azzal a kegyetlen émelygéssel. Még van idő elrendezni mindent, behozni az ágy mellé a vödröt, kinyitogatni az ajtókat, hogyha futni kell, ne akadályozzon. Mozogsz még rendben, de a gyomrodat már nyomja, csavarja az érzés, kisebb öklendezések már megjelennek.

Na, ekkor küldtem el a konyhamunkásokat.

Ne lássanak.

Szépen halkan benyomtam utánuk az ajtót, majd nagyon lassan elgyalogoltam a mosogatóhoz, nyugodt mozdulatokkal leemeltem egy méretes merőkanalat.

Lüktetni kezdett a gyomrom, felpumpált valamit az agyamba, valami durvát, valami olyat, hogy most nem áll meg előttem semmi. Összerántotta a testem és egy hatalmas ütést öklendeztem.
Teljes erőmből rávágtam az egymásra tornyozott tányérokra.
Éktelen csörömpöléssel tört össze a legfelső. Megint megrándult a testem, és egy újabb hatalmas feszüléssel rávágtam újra. Tovább törtek a tányérok. Isteni érzés volt.
Attól a mikromásodperctől, amikor meglendült a merőkanál és egész nagy légellenállást fejtve megállíthatatlanul suhant előre, innentől kezdve, míg rá nem csapódott a halomra, egy orgazmusszerű kéjérzet járt át, a testem minden része egyetlen nagy lökésben feszült a merőkanál felé, s mihelyst a lökést továbbjuttatta magáról, az összes tagom a hátországban elernyedt, és tehetetlen csomagként csapódott az ütés után, mint egy próbababa ütközési teszten.
A szemem lecsukódott ilyenkor, a fejem hátrabillent, megnyúlt az arcom, a szám kissé kinyílt, és miután az összes kinyerhető erőmből összerakott ütés megérkezett a tányérokra, én belül széttárt karral forogtam peckesen, jelezve, hogy minden az enyém, én vagyok az ura mindennek, ami a képzeleten belül és kívül tény, valóság, fizikai test, közeg, és mindennek, ami csak elképzelés és teória. Mindez az én rendelkezésemre áll kényemre és kedvemre.
Adhatok, elvehetek, teremthetek és rombolhatok.

Nincs: Isten elvtársnak jelentem, teremtettem egy új világot.
Lószart.
Én vagyok az Isten.

És ekkor hatalmasat csörren a sok porcelán, szférák zenéjeként hasít át az agyamon, betölti az összes üreget belülről, és minden izom- és bőrsejtet megremegtet, ahogy távozik végtelen csendet hagyva maga után. Hosszan állok a süket csendben, majd kinyitom a szemem, hogy lássam azt a világot, amit jogom van megsemmisíteni. Isten vagyok, pusztító Isten.
Bennem egyesül Széth, Árész, Nergal és az összes pusztító, háború isten.

Körbejár a tekintetem a konyha csempéjén, át a falon, ki a szabadba a vakolaton át és ott látom ezt a laktanyát, a katonaságot és azt érzem, nincs hatalma, nincs hatalmatok felettem. Elpusztítom, ha kell.

Aztán lenézek a tányérokra.

Nem vagyok elégedett.

Ahhoz képest, hogy mi energiát tettem bele, az a három tányér, ami összetört nem sok. Rávertem még egyet, most csak a darabok fröcsköltek szerte szét, féltem is, hogy a szemembe pattan vagy elvágja a kezem, de újabb tányér nem tört el.

A picsába, nem kellett volna ezeknek az asztalig átrepedni?

Felvettem egy ép tányért és a hosszú folyosón a bejárati ajtó melletti csempézett fal felé dobtam. A hátoldalával ütődött neki, bénán lecsapódott belőle egy darab, földre zuhanva még egy negyednyi rész levált, de amúgy egészen egyben maradt. Bosszantott. Hogy fogom így szétcseszni a világot?

Újabbat dobtam el, félig az élével ért a falhoz, három darabra hullva zuhant a földre. Nem jó. Nézzünk egy újabbat. Ez se. Mi a faszból van ez? Azt vártam, hogy úgy robban szét, mint Hiroshima, hatalmas gombafelhővel, atomjaira, és megsemmisül, mintha sose lett volna.
De nem.
Dobom az újabbat, aztán még egyet, megsuhintom, megpörgetem, de nem jó, nem törik jól.

Ekkor kinyílt az ajtó és betoppant Cupi.
Elfelejtettem ráfordítani a kulcsot. Az ütő megállt bennem.
Meg szerintem benne is, mert szótlanul pásztázta körbe az ajtó környezetét, aztán teljes csöndben gyalogolt elém. Elfelejtettem tisztelegni, jelenteni, mindent, csak néztem rá.

– Minden rendben itt a konyhán? – kérdezte nyugodt hangon.

Nem tudom, rendben van? Neki vajon úgy tűnik? A szart van rendben, mit keresünk itt? Én mit keresek itt? Miért kell itt lennem? Ha akarom, ha nem? Mi a faszt csinálunk itt?

– Jelentem, minden.

– Azokkal mi történt? – bökött a cserepekre az ajtóban.

– Jelentem elcsúsztam velük, most jöttem seprűért.

Bólogatott, aztán a fejét csóválva elment.

Nem voltam már Isten.

 

A konyhamunkások semmit nem kérdeztek, ebéd után böktem a sarok felé a fejemmel, hogy azt legyenek szívesek szedjék össze.

Visszajött kimaradásról a kopasz szakács. Épphogy csak összefutottunk, mentem fel szolgálatból, ő akkor jött le a konyhára betanulni. Megint Robival lesz egész este. Egy iskolába jártunk vele is, ismertem, utánunk jött egy évvel.
Böröcz.

Éjjel forgolódtam, mikor észrevettem, hogy kezdenek az idősebbek elszállingózni a körletből. Felpattantam én is és utánuk mentem. A klubszobába igyekeztünk, videózni szoktak éjszakánként az öregek, ez alapvetően az ő kiváltságuk. Teljes lelki nyugalommal mentem be, bár úgy éreztem, mindegyik engem néz, kopaszként ugye semmi keresnivalóm itt. De begyalogoltam hátra és leültem. Többen forgolódtak, aztán Nitró észrevett.

– Húzás vissza a körletbe Dvorszky! Kifelé innen! – szólított meg.

Elhatároztam, hogy maradok. Nem szóltam vissza, oda se fordítottam a fejem, de Nirtó nem hagyta magát. Csakhogy az öregek a filmre voltak kíváncsiak és végül kisebb szóváltás után elkussoltatták. De beszoptam, mert ezek a marhák pornót néztek. Úgy éreztem, mintha valami perverz majom lennék, vagy olyan kiéhezett – mondjuk ez nem állt messze a valóságtól –, hogy inkább tíz körömmel kapaszkodom a székembe, de nem állok fel. Órákat ücsörögtem, míg végre valami vacak akció filmet beraktak, amin már el lehet álmosodni úgy, hogy amikor felmegy az ember nem sütik rá, hogy tuti rejszolni megy.

Nem, ezt ne gondolják.

Hajnalban feküdtem végül le.

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr355069836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oldm4n 2013.05.13. 17:04:47

Nagy hülyeséget csinált határőr!
Ilyen csúnyán összevissza kutyulni az ókori istenségeket, ez önmagában 30 nap laktanyafogság!
Na tegyünk rendet. Szeth - Eredetileg a sivatag istene, aki később az újbirodalom korában lényegült át a "szükséges rossz" istenévé. Népszerűsége a XIX. - XX. dinasztia idején csúcsosodott ki, ekkor már Hórusszal együtt lettek Egyiptom védőistenei. Meghatározhatatlan, embertestű, állatfejű, vagy kutyaszerű alakban ábrázolják. (A párom egyiptomi származású, így eléggé képben vagyok az egyiptomi hitvilág kérdéseiben) Nergal mezopotámiai isten, elsősorban a másvilág és a járványok ura, farkasalakban ábrázolják. Érdekessége és egyedülálló sajátossága, hogy a feleségével Ereszkigallal együtt vezetik az alvilágot. Arész valóban ógörög hadisten, ez háromból egy. Kiegyezünk 20 napban. :)

Rollende Landstrasse 2013.05.13. 23:03:01

@Oldm4n: Hé nagy ember! Magyar fiú, egyiptomi feleség, orosz edzésmódszer... Mi fog még kiderülni rólad? :-)

Oldm4n 2013.05.14. 07:51:18

Ezeket így beütöd a gugliba, pontosan tudod, hogy ki vagyok. :) Nem egyszerűen egyiptomi, hanem egyiptomi kopt, azaz fehér, keresztény lány. Hülye névvel. :)

Dvorszky határőr 2013.05.14. 15:45:18

@Oldm4n: Kilógok én a fogdából, régen se tudtak bedugni, most se lesz könnyű. :)
Igazából a hangulat érzékeltetése okán emeltem ki az isteneket és az igaz, hogy alaposan nem néztem utána, csak hirtelen összegyűjtöttem az emlékeimből az ártó, rontó, pusztító és hadi isteneket, mivel sok esetben igen nagy az átfedés, így nem tévedtem nagyot. A szövegben az előbbi négy jellemzőből kettőt tartottam meg, ami ettől még felsorolás, vagyis pusztító, háború isten, vagyis ez két halmaz, amelynek az uniójába mindhárom említett Isten belefér.

És ez már csak szőrszálhasogatás, de pl. Nergal "Az i. e. 2. évezred elejéről származó Könyörgés Nergalhoz már egyértelműen halálistenként említi. A himnuszokban a háború és a döghalál istene." Ez is még elmegy valahogy.

De azt elismerem, hogy mélységi felderítést nem végeztem. :)))

Rollende Landstrasse 2013.05.14. 22:08:06

@Oldm4n: Kipróbáltam:-))) Hát, az első találat nem keresztény...:-)

Oldm4n 2013.05.17. 11:28:57

@Rollende Landstrasse: Ki mondta, hogy keresztény vagyok? Ki mondta, hogy magyar vagyok? Néhány részinformációból hibás következtetést fogsz levonni. :)

Példa - Magyarország nyolcvanas, kilencvenes évek. Súlyemelés. A legnagyobbjaink, a legjobbak legjobbjai külön kádári kegyből lettek magyar állampolgárok. Leginkább bolgárok, (Ocskóék) egy-két albán (Nagy család, férfi, női, ifi.), egy orosz, s néhány magyar képviselte hazánkat ebben a szép és látványos sportban - hazánk színeiben, mint magyarok. Mondjuk a nemzetközi masters gálákon. Mint most a rettentő szerencsétlen, buta, öntelt Janics Natasa, aki csak megszívta a végén. (Megjegyzem, megérdemelte.)
Magyar vagyok, annak tartom magam, hiszek a felsőbbrendűségünkben, különösen a környező népeinket ismerve, de azt is hiszem, hogy elsősorban barátokra van/lenne szüksége ennek a népnek. Mert nemigen van neki. A lengyelek... talán. A horvátok. Talán a szlovének. Rövid a lista. Egyedül pedig ma nem lehet megállni a világban. Persze, magyar vagyok, itt születtem, itt születtek az őseim is, (leszámítva 1920-at) csak azért jelzem, hogy nem szabad leragadni sztereotípiáknál, mert tévútra vihetnek. :)

Maczi 2013.10.15. 03:55:34

Na, erről az éjjeli filmnézésekről írtam korábban. :) Néha alig fértünk el a kultúros helyiségében, mert a századoktól is lejött néhány öreg. :)