Centi_30.jpg369

 

 

 

Május 16. Szombat

zouave-uniform.jpgMa adtam le az őrszolgálatot. Tehát ez a 24/48. Vagyis huszonnégy óra szolgálat, négy órás megszakításokkal, majd azt követően negyvennyolc óra pihenővel. Ma reggel nyolckor szereltem le. Leadtam a töltényeket, és felmentem a századhoz. Az éjszaka kibírhatatlanul monoton volt, zuhogott az eső egész reggelig. Lecuccoltam a körletben, majd leszaladtam és megreggeliztem.

Büszke voltam magamra, életem első katonai feladatát hajtottam végre, önállóan, hibátlanul. Jó, semmi különös nem volt, ültem egy fabódéban és vártam, hogy vége legyen.
De mégis!
Bár az igazából eszembe sem jutott egyszer sem, hogy én vigyázok valamire, hogy figyelnem kéne, hogy valaki bejöhet és nekem kell megakadályoznom.

Olyan, laktanyában természetellenes állapot állt be, ami mellbe vágott, ugyanis csend volt.
Valódi csend.
Ahogy a környezet zaja elült, ahogy a távoli fények és a laktanya ablakai elszunnyadtak, ahogy az éj sötétje mindent belepett, abban a kis üvegablakos fadobozban olyan béke áradt szét, amit hónapok óta nem tapasztaltam. Nincs félelem és szorongás, hogy az amúgy mennyei helyen, a bokrosban, hátul kummantva meglát valaki, nincs a körletbe éjszaka belépő öreg, aki felvágja a villanyt és éles csattanással dobja le a derékszíját a stokira, és nincs Robi, akivel szemben mindig felkészültnek kell lennem, csak annyit megtagadni abból, amit rám tol, ami még nem kötelemszegés, nem ütközik nagyon a szabályzatba. Mindig tudni, mikor adjam be a derekam, milyen nyakaskodás az, ami már az önbecsülésem védi, de még nem otromba parancsmegtagadás, és mi az a határ, amit ha átlépek jelenthető a helyzet.

 

Ülök az őrbódéban.

Nincs semmi.

Illetve minden van. Minden, ami körbevesz, az van. Van bódé, van sötét, van hűvös, de csak ennyi, nem több. Nem fenyeget engem, nem ront rám, hanem csak körbeölel.

Csak létezik.

Nincs történés, nincs akció, nincs cselekvés, csak létezés. Ezentúl semmi nincs.

Semmi van.

Csak csend van, mélységes csend. Áthatol, lehűt, lenyugtat, elernyeszt, olyan csend van.

De a csend sincs, az is csak valaminek a hiánya.

Semmi sincs.

Pár perc alatt elfeledkeztem mindenről, az agyam új világot alkot és már Editet látom, még nem meztelen, de én már tudom, hogy az lesz, és már nem sürgős,  már inkább csak gyönyörködnék hosszan, lassan fedezném fel a testét a kezemmel, minden részletet, zugot. Tenyerem leheletfinoman végighordoznám az alakját lekövető textil felett, hogy csak a melegét érezzem, és az enyémet adjam át. Nem sietnék, mert benn vagyok, mert ez már a kéjérzet, minden benne töltött pillanat hevesen rázza a lelkem, és minél tovább hagyom, annál erősebb lesz majd, ha eljön az ideje: a testünk végjátéka. Már az enyém mindenestül, és nem birtoklom, hanem a vendége vagyok. Ezzel a tudattal vonom magamhoz a most teremtett világban, nincs szülő, barátok, gond, hanem csak ő meg én, tisztán, teljes valónkban.

Aztán megcsörren a kurblis telefon, hogy jön a váltás, én a térdemre csapok, hogy a kurva életbe, de megdugnám már és jön is a váltás.

 

Vettem egy zsávolyt. Délután megkörnyékeztem a raktárost, hogy akkor üssük nyélbe az üzletet. Régóta rágtam a fülét, akartam egyet mindenképp. A zsávoly, vagyis a gyakorlóruha, abból is a nadrág az egyik legkényelmesebb viselet, amit valaha hordtam. A vadonatúj zsávoly anyagában fényes, enyhén fémes hatású őserdő-zöld, mély, de élénk. Tapintása annyiban viaszos, hogy tartással csúszó, finoman simítható, de nem zsíros, nehéz. Aztán hordás közben bemattul, közben egyre mélyebb méregzölddé válik, végül erősen szőtt, puha, könnyű fűzöld lesz. Olyan az anyag, hogy zsávoly, amíg fényes, és gyakorló, amint matt. Nem érzem felcserélhetőnek a neveiket, nincsenek szavak, amik jobban kifejeznék az átalakulást. Imádom, kell ilyen.

A raktáros nehezen állt kötélnek, vagy csak az árat akarta felverni, nem tudom, de az a mondatom meglehetős hatást gyakorolt rá, hogy elég neki az idősebb katonákat ellátni ilyenekkel, legalább a kopaszok ne lássák, mit csinál, legalább azok ne legyenek szemtanúi. Nekem adja oda most, és a többieket is intézze el mielőtt az újoncok ideérnek.

Megköszönte, hogy ilyen remek ötletet adtam, és 200-200 forintot kért a nadrágért meg a felsőért. Nem tudom, hogy ez milyen ár, kedvezményes, normál ár, vagy egyenesen átvert.

De van egy gyönyörű zsávolyom, már csak haza kell lopnom.

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr125086789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oldm4n 2013.05.16. 12:38:25

Az utolsó mondat mindent ütött. :D

Rollende Landstrasse 2013.05.16. 13:31:42

Bizony! Ebből is látszik, hogy nem a gyártás a legnagyobb probléma, hanem a logisztika:-)

naponta megyek el a reptér előtt. Mióta olvasom a blogodat, teljesen más szemmel nézem a kerítés túloldalát. Mintha naponta keresném az illusztrációkat az írásodhoz. Megkönnyíti a dolgomat, hogy a közútnál kicsit magasabb szögből látok rá.

Dvorszky határőr 2013.05.17. 12:11:38

@Rollende Landstrasse: Azon gondolkodom, hogy le kéne szerveznem egy üzem látogatást oda, hátha még egyszer végigjárhatnánk azokat a folyosókat. :))

Amúgy való igaz, a vásárlás elég jól ment, a gyakorló hazalopása már nem volt egyszerű. De majd jön az is nemsokára :)