Centi_30.jpg368

 

 

 

Május 17. Vasárnap

Ki vagyok borulva, ma is őr vagyok! Reggel 5:50-kor keltettek, hogy „szolgálatba”, én meg nem értettem egyáltalán mit akarnak.
Mi a tököm?
Ez a 24/48?
Nem ez!
Még huszonnégy órám lenne pihenni, még alhatnék két-három órát. Hol az a kurva szabályzat, nincs benne erről szó? 24/24 az meg micsoda? Civilként ilyen embertelen megpróbáltatásról nem is hallottunk! Tud erről a politikai tiszt? Nincs itt valami iszonyú túlkapás? Ilyet háborúban sem lehet, szerintem erre külön kitér a genfi egyezmény.

Végül Nitró is bekapcsolódott álmos, rekedt hangon a többiek kórusába, hogy Dvorszky, húzz a faszba Genfbe őrszolgálatba, ne akadékoskodj folyton, mássz már le az ágyról.

 

 

Kinn megint esett, eltompult minden, a bódé üvegén csorgó vízfüggönyön át a világ olyan lett, amilyen még egy évig lesz, elmosódott, távoli, kivehetetlen. A pulzáló tócsákban reszkető fények lassan elhaltak, egyedül maradtam azzal a gondolattal, hogy bassza meg, most egy nagyon is valóságos világra születek, egy teljesen ismeretlen vadonba, az őrkatonák közé.
02a.jpgNem tudom a jogaim, a kötelességeim, nem tudom, mit lehet, mit nem, kihez, hogy viszonyuljak. Senki leszek, egy a sok közül, vége a jó világnak a konyhán.
Annak ott egy jól kiszámítható rendje volt, annak minden részlete, minden művelet, minden eszköz évek óta ismert volt számomra, egy pillanatig nem éreztem elveszettnek magam. Még Adyligeten sem, holott ott aztán tényleg mindenki utált. Ott idegesítő Kisherceg voltam, itt szemtelen kiskirály. Egyedül dacoltam az egész világgal, de mégis azt csináltam, amit csak akartam.
Igazából hálásnak kellene lennem Robinak, mert nem kis része van abban, hogy elhelyeznek a konyháról, de most hirtelen nagyon bánom, hogy nem hagyott beletunyulni és elfogadni a legjobb szolgálatot, amit kaphattam, hogy folyamatosan üldözött és erre az érzésre automatikusan tapadhatott rá az az ostoba ábránd, hogy katona leszek.
Most dühös vagyok kicsit. Mégis megszoptam, ott az az álom jó hely és én kifogom ezt a barmot, aki miatt elmegyek, aki kikényszerítette ezt az ostobaságot. Micsoda dolgom lehetett volna! Még ez a vagánynak látszó, de vajszívű Basa is csak ijedezne azoknak a gondolatától, amit én öregen megengednék magamnak. Én lehettem volna a Ferihegyi Rodolfo.
De ugye elkapott az elkényeztetett kiválasztottak hisztije, hogy minden szar, ennél csak jobb jöhet.
Hát a francokat. Azt se tudom, hogy hogyan van a szolgálat.
Kiröhögtek, hogy mit képzelek, Colombo meg Petrocelli dolgozik 24/48-ban, nem napközi otthonos óvodába kerülök, hanem katona leszek az őrszázadban. Örüljek, ha meg van a 24 óra pihenő. Itt nem számít, hogy nem lehet fizikailag bírni.
Még ennyit se tudok? Hogy a 2. századból lerendelt konyhamunkás nem tompaagyú barom, hanem olyan fáradt, alig lát. A konyháról nem látszott, mekkora szopás?
Ennyit se tudok megfigyelni?

Kis hülye, és ez akar katona lenni.

 

Napközben a pihenő alatt jutott le a hír hozzám, hogy végleg elhelyeztek a törzsszakaszból. Nem vidékre kerülök, nem Sopronba, hanem a 2. századhoz, Kampósnak.

Ezzel végetért az ámokfutásom a konyhán:

Törzsszakasz VÉGE!!

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr175086883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oldm4n 2013.05.17. 11:09:16

Üdvözöljük a ketteseknél, határőr... (Mondjuk én kussoljak, mert arany életem volt magához képest.)

BigJoe 2013.05.17. 11:22:20

Na ezért aludt általában az őrök többsége a szoliban.
Mert a pihenő időt senki nem adta ki vagy senki nem védte le (Ht-k).
Legalábbis nekünk mindig a "pihentető" takarítás/cumi jutott.
Az volt a legdurvább, ha a szoli leváltásakor jött egy okos Ht. és nem engedte a szolgálatott leváltani amíg mindent rendben nem talált.
Néha komoly órákat ráhúztunk, én legalábbis egyszer így jártam:(

BigJoe 2013.05.17. 11:25:36

Ja, szoli előtt biztosítani kellet volna 8 óra egybefüggő pihenést....
Volt olyan, hogy éjszaka csákányoztuk a betont - fűtés csőtörés. Az építő szd. hőrjei meg durmoltak, csak mutatóba volt ott talán egy.
Az is csak nézett, hogy a betont csákányoztatják velünk.
Másnap meg őrszoli ezerrel.

Dvorszky határőr 2013.05.17. 12:18:11

@Oldm4n: annak ellenére, hogy alaposan beleástam magam most abba a másfél évbe, még mindig az az érzésem, hogy a szopások ellenére nekem is mákom volt, összességében. :)
Napi szinten jártam tilosban és mindent megúsztam mindig. :)

Dvorszky határőr 2013.05.17. 12:25:23

@BigJoe: azt hiszem, hogy a szoli előtti 8 óra pihenés az csak papíron létezett, valóban előszeretettel vitték el az őrszolgálatost különböző munkákhoz, mintha csak sport lett volna kivéreztetni a katonát.

Oldm4n 2013.05.17. 13:29:55

@Dvorszky határőr: A FEP miatt igen. De hogy az aranyéletet (szakács) SZÁNDÉKOSAN elcserélni a helyi szopásra (kettes/kampó) az felfoghatatlan... o.O

zweitakt 2013.05.17. 13:56:00

Hej, szolg. pihi!
Egyszer leadtuk a lőszert, utána zuhany, és befeküdtem a körletbe aludni. Du. 4-kor volt a váltás időpontja elvben. Este 8 után picivel szólnak, hogy létszámellenőrzés. Mondom, hagyjatok aludni, szolg. pihimvan. És az őreimet se cseszegessék.
Jön a Ht, törm: Mivan? Álljon már fel! Milyen pihenő? 4-kor leváltották, 4 óra pihi jár, most nyolc múlt!
Felcihelődtem az ágyamról, és halkan így szóltam:
-Jelentem, az ált. 220. 1.sz módosítás 437 pont g alpontja szerint a leváltott őrség részére a fegyver és a lőszerek leadása UTÁN azonnal tisztálkodási lehetőséget, majd AZT KÖVETŐEN 4 óra pihenőt kell biztosítani. A lőszert 17:15-kor adtam le napló szerint. 15 perc tisztálkodás, Ma már fel sem kéne kelnem.
Ht feltépte a körletajtót, kirohant a belgéphez, felütötte a szolgszabot, beleolvasott, lógó orral visszajött.
-Igaza van, b@xameg, mehet panaszra, ha akar...
Becsületére legyen mondva, a folyosón felsorakozott, elfojtva röhögők előtt kiadta a parancsot:
A leváltott őröknek oszolj! Pihenést folytasd tovább!

(a paragrafus nem biztos hogy ez volt, de akkot pontosan tudtam. Az őrparancsnoki szobában inkább ezt olvasgattam, mint hogy bambuljam a falat...Érdekes tisztszívató dolgokat lehetett megtanulni belőle...hehe)

A beosztott őreim meg hálásak voltak. Pihenni ezután nem tudtam, mindenki jött, hogy mi volt itt, és röhögött, ha elmeséltem.

Dvorszky határőr 2013.05.17. 18:13:43

@Oldm4n: Az igaz, de ha szakács maradok nem lett volna érdemes leírni. :)

Dvorszky határőr 2013.05.17. 18:18:31

@zweitakt: Szerintem előlünk eldugták a szolgálati szabályzatot, de való igaz, hogy zavarba lehetett hozni tisztet azzal, ha az ember hivatkozott rá, ha volt benne olyan, ha nem. :)))

surrano.blog.hu/2013/04/15/_141_nap_fasz_vagy

Másrészt azt látni a tiszt arcán, hogy tehetetlen, a legnagyobb siker volt tényleg. :)

jabba2 2013.05.18. 00:31:50

Hát sorba álltál a lófaszért és megkaptad!
Helybe mentél a pofonért! Azért Te tényleg érdekes ember voltál-vagy, mivel a legcsekélyebb túlélési ösztön is hiányzott belőled! Mondom ezt a legnagyobb tisztelettel, és nem bántani becsmérelni akarlak ezzel! Háborúban az ilyen típusú emberekből vagy kurva nagy hősök, vagy hősi halottak lesznek pillanatok alatt! Csak szerencse kérdése.....

Dvorszky határőr 2013.05.18. 19:56:05

@jabba2: Az a mondatod, hogy "legcsekélyebb túlélési ösztön is hiányzott belőled!" elég sok dolgot megmagyaráz az elmúlt 26 év történéseiben, jól meg világítottál egy olyan dolgot ami csak így kimondva nyert értelmet, holott érezni ezt érzem.
Viszont ahogy majd később kiderül szerencsének nem voltam szűken. :-)