Centi_30.jpg357

 

 

 

Május 28. Csütörtök

Megint délelőttre mentem, újra Ferihegy 1-re kampós tanulószolgálatba. Nagyon jó lenne túl lenni a tanulósdin, minél kevesebb kopasz látja, hogy én is most tanulom a dolgokat, annál jobb. Ma például olyasmit tanultam, amit a korosztályom, akik eleve ide kerültek, már három hónapja tudnak.

Vagyis ciházni.

Ez az egyik járulékos juttatása a ferihegyi FEP-nek.
Vagyis étel, ital.
Esetleg újság.
Ciházás.

Két katona közt ez valahogy így hangzik,
Leciháztad az Air France-t?
Ja le, volt húsos meg rostos.
Ami annyit tesz: Leraboltad az Air-France járatát? Le, igen. Szereztem sonkás szendvicset meg kajszibaracklevet.

A ciházás kifejezést ösztönösen használja az ember a lerablás vagy inkább a vadászat szinonimájaként, mert ez talán ellensúlyozza a cselekedetet, ami az valójában.
Mert tulajdonképpen szimpla kéregetés.

A helyes ciházás elemei a következők:

Az ember informálódik váltáskor, attól, akit éppen vált, mely gépeket ciházta már le. Ha sikerült neki, nem maradt-e belőle valami? Ha nincs döglött zsákmány, fel kell kajtatni a frisset, vagyis az épp érkező géphez igyekezni és miután az utasok leszálltak, úgy helyezkedni a lépcső alján, hogy a munkáját végző stewardessek jól lássanak, minden pillanatban. Igyekezni kell szemkontaktust teremteni.
Ha rutinosak és nem néznek ránk, akkor esetleg integetéssel, ugrálással igyekezni felhívni a figyelmet. Csak végszükség esetén alkalmazható hangjelzés, az sem éles, türelmetlen hang legyen, hanem lágy, ha lehet.
Leginkább a bagzó pilóták hangját érdemes utánozni.

Ha sikerült valahogy magunkra irányítani a fókuszt, az már 70%-os siker, a legtöbb légiutas-kísérőben felébred az ajándékozási vágy, amit hálás tekintettel lehet erősíteni, ilyenkor egy mosollyal érdemes szorítani egyet a hálón. A stewardessek adják a fejedelmi ételeket, még néha az első osztályról is osztogatnak, és csak ők férnek hozzá a szeszes italokhoz. A szeszes ital momentán nem érdekel, nem volt olyan eszement élmény, de azért az oktatóm elmondja, hogy akkor is szerezzek, mert a váltásomnak biztos jól fog esni.

Néha egy-egy jól sikerült hajtóvadászattal, például amikor két katona együttes erővel támad, kapitális zsákmányra lehet szert tenni. Sült húsos, kaviáros szendvicsre, egy kis palack borra, sörre.

Ha a stewardessek kicsúsznak a markunkból, lehet ugyanezzel a taktikával próbálkozni a catering-es autónál. A catering szolgálat a MALÉV gépeket látja el élelemmel. Ferihegy 2 mellől, egy hatalmas konyháról szállítják ki ZIL-re hasonlító dobozos teherautókkal, aminek a dobozát hidraulika emeli a gép ajtajának magasságába és amibe áthordják a catering-esek az el nem fogyasztott, de melegen tartott készételeket vagy szendvicseket. Gurulós kis fémdobozokban tárolják a gépen az ételeket, a jó fej melós ilyenkor belenyúl és ledob nekünk ezt-azt. De nem annyira adakozók, mint amennyire a lehetőségeikből következne. Ha őket is elszalasztjuk, még a takarítónőket lehet megpróbálni becserkészni. Legtöbbször idősebb nők, mindnek van már gyereke, sokaknak tán unokája is, a fiaik már voltak katonák.
Őket lehet a legkönnyebben elejteni. Elég egy kicsit elkeseredettebb arckifejezés, elég egy bizonytalan mozdulat, azzal sebet ejtünk a szívükön és ha találnak valamit, biztosan adnak. Mogyorót, meg olyan italt, amit kikértek, de bontatlanul otthagyták az utasok.  De ez jár a legkisebb pontértékkel.

hajtóvadászat.jpg

Ma egy catering-es ment lépre, és dobott le nekünk egy szendvicset. De nem kíméltük, üldöztük tovább. A társam, az oktatóm igyekezett elmagyarázni neki, hogy ketten vagyunk, de nem értette. Nem tudom, hogy ez hogy lehet, mert nem kellett érteni, fentről szerintem kiválóan látszott. Mindenesetre, nem adott többet. Az oktatóm mondta, hogy láttam, hogy kell, most már egyedül is csinálhatom, menjek, szerezzek magamnak valamit, de aztán mégis inkább megszánt és megfelezte a zsákmányt.
Fojtóan tapadós kenyérben hajszálvékony sonka, leheletnyi vaj, ízletesnek nem mondanám. Viszont majdnem megfulladtam tőle. A társam verte is a hátam, hogy nem kérhetünk a csütitől vizet azzal, hogy a torkomon akadt a csencselt sonka. Mindenesetre beavatott lettem, még egy-két életbevágó technikát végigmondott és úgy ítélte meg, a következő napokban elkezdhetem én is, önállóan.

A fokozatosságot szem előtt tartva először csak a takarítónőket baszogassam, mondta. A stewardess-szel az a baj, hogy némelyik képes és odaszól valamit idegenül.
Vagy ami még rosszabb, kérdez.
Na, az nehezített pálya, az még neki sem mindig sikerül, ott észnél kell lenni. Megígérem neki, hogy erre a tanításra életem végéig emlékezni fogok.
Ciha. Ciházni.

Visszaérve a laktanyába a csüti, Szilasi főtörzs sorba állította a szolgálatból érkezőket a csapat ügyeletes iroda előtt. Rövid beszédet intézet hozzánk valamiről, majd megállt előttem és megkérdezte, jót aludtam-e. Tényleg mintha álomból ébredtem volna, semmire nem emlékeztem, abból, amit mondott.

– Merthogy nyilván reggel elaludt, hogy nem volt ideje megborotválkozni!

Megtapogattam az állam, tényleg borostás. Annyira jó volt, amíg ez nem volt szempont, úgy vonultam be, hogy soha nem borotválkoztam előtte. Nem kellett egyáltalán. Talán volt egy két kósza szál, amit amúgy Anyu szemöldök csipeszével kicibáltam, még tetszett is, hogy úgy működöm, ahogy a dél-amerikai indiánokról olvastam, hogy nekik egész életükben nem kell, de itt benn muszáj volt elkezdenem borotválkozni és emiatt egyre gyorsabban nőtt és egyre erősebb lett.
És manapság már látszik, ha elhanyagolom. Persze még így is csak három-négynaponta kell, emiatt hajlamos vagyok elfelejteni. Ez a konyhán nem volt feltűnő, de itt állandóan vizslatják az állam. És hát basszus, tényleg szőrös voltam.

Szilasi értékén kezeli a dolgokat, és olyan főben járó bűnnek állítja be, hogy csodálom, nem kerülök statáriális bíróság elé.

– Nem gondolta, hogy ez olyan fegyelmi vétség, ami mindamellett, hogy büntetendő, esztétikai kérdéseket is felvet? El tudta egyáltalán látni ma a szolgálatát? Maga szerint lehet így védeni az országot? Gondoskodom a megfelelő büntetésről! Lelépni!

Kicsit ijedten vártam ma köteléken (napi eligazítás) a büntetést. Nem érzem olyan hihetetlen nagy hibának, amit csináltam, szerintem a harci készültségemen nem sokat rontott a borosta, az mondjuk igaz, hogy a ciházásból szerzett kenyér morzsalékos darabjai meg-meg akadtak rajta. Nem tudom, mire számítsak, Szilasi nagyon határozott volt, komoly büntetést kapok, az tuti.

És valóban!
Délután a köteléken kihirdették, hogy Élenjáró lettem.
Élenjáró!
Röhej.
Miért?
Ez a katonaság egy kurva nagy kupleráj. Most komolyan, miért én lettem élenjáró? Nehogy az legyen, hogy megint valami büdös nagy tévedés, mint amikor kiengedtek két nap szabira. Nehogy az legyen, hogy kiderüljön, megint hagytam magam sunyin élenjárónak nyilvánítani, holott büntetést kellett volna kapnom. De tényleg ez micsoda, mikor csak a gond volt velem és mindenki meg van győződve róla, hogy valami csúfos bukás eredményeként kerültem el a konyháról? A kutyások közt is érzek valami zavart, közülük senki nem kapott ilyen elismerést. Szerintem megint elkezd majd terjengeni, hogy csókos vagyok. De nem Apám miatt, hanem valami magasabb szintről, talán az lehet, hogy simán a szocialista Jóisten fia vagyok.

Ki is engednek rögtön szabadnapra 17-től.

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr245216930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hungarisztan 2013.05.28. 09:01:36

Ugyebár ami gurul, ölben visszük, ami szögletes, azt gurítjuk, de csak addig, míg le nem kerekedik a sarka, mert onnantól megintcsak ölben visszük... ;o)

Rollende Landstrasse 2013.05.28. 10:23:57

Na most végre én is hozzá tudok tenni a bloghoz valami hasznos információt.

A "ciha" kifejezés a Malév belső zsargonja volt, onnan mehetett át a katonák közé. Ciha volt minden beszerzés, ami nem legálisan került a tulajdonba. A csempészést soha nem nevezték nevén, csak ciházásnak emlegették egymás között a pilóták és a sztyuvik, ezzel mintegy elfogadottá és bocsánatos bűnné vált.

A kifejezés eredete a hatvanas évekre tehető. Lengyelországból tömegesen csempésztték haza az olcsó ágyneműt, azóta ciha minden simlis beszerzés.

Féleg, hogy a Malév megszűntével elveszik egyfajta folklór is. Pedig ez is része a magyar technikatörténetnek.

Dvorszky határőr 2013.05.28. 11:00:48

@Rollende Landstrasse: Ezt például tényleg nem tudtam, ezt a kifejezést, mint a kampóst, meg mágust meg ilyeneket, mi már csak magyarázat nélkül kaptuk, nem tudtuk az eredetét. De milyen profán magyarázat, hogy olcsó lengyel ágynemű!
Azt se tudtam, hogy ez nem csak a ferihegyi katonák szavajárása, sőt, mi csak átvettük. :)
Köszönöm. :)

hungarisztan 2013.05.28. 22:48:51

A szocialista időkben a ciházás volt a „kék útleveles” pilóták és sztyuvik legfőbb bevételi forrása. A megfelelő helyeken letejelték a kötelezőt, a többi meg ment eladásra. A nyugati cuccok (parfümök, sálak, divatcikkek, csokik, lemezek, menőbb gyerekjátékok stb.) állandó pörgetése nem keveset tett hozzá a sztyuviság presztízséhez. A rendszer meg szemet húnyt a dolog fölött, mert sokszor kemény dolgokba hajszolták bele a haza képviseletét akkoriban sokkal inkább ellátó nemzeti légitársaság alkalmazottait. Nem csak a sokszor túlórás és rendszertelen munkaritmus, gyakori és/vagy hosszú külszolgálatok (például Malév képviseletként), családtól való távollétek tették keménnyé a szakszolgálatokat, hanem a politikai szempontok is: sok vad (ám politikailag indokolt) helyre kellett járatokat üzemeltetni, ahol szó szerint a bőrüket vitték vásárra. (Ld. a lezuhant/lelőtt bejrúti Malév gép esetét, amelyet még most sem illdomos bolygatni, de elég sanszos, hogy a polgári gép fedélzetén fegyvereket szállítottak valamely – akkoriban épp baráti – közel-keleti dzsumbujba, ami valamelyik másik dzsumbujnak szúrta a szemét, és nemes egyszerűséggel leszedték a leszálláshoz készülődő gépet. De nem kell ilyen extrém dolgokra gondolni, az is épp elég, ha csak Malév képviseletet kell üzemeltetni egy olyan helyen, ahol bármelyik pillanatban robbanhat valami – képletesen és szó szerint is. Szóval a ciházás a három T-ből a tűrt kategóriába esett.)

Dvorszky határőr 2013.05.31. 12:03:48

@hungarisztan: Nagyon jó ez a leírásod, ilyen aspektudból nem is néztem még meg a malévos, repteres dolgozók életét, ráadásul lesznek posztok, amik az általad leírtakat igazolják. Nagyon jó a leírásod, ha nem bánod beteszem a D. határőr facebook oldalra a poszt alá.

Van egy katonatársam, és a poszt miatt beszélni kezdtünk és ő is Rollende Landstrasse és általad is említett történetet egészíti ki, az ő gondolatait meg ide teszem be?
"ezt a kifejezést én anyáméktól hallottam, valóban volt ilyen a Malévnál, bár ne gondold, hogy azért olyan hatalmas dolgokról volt szó. Volt egy keret, annak terhére behozhattak legálisan ezt-azt, az e feletti dolgokat kellett valahogy becsempészni. A szolgálati könyve beírták ki mit hozott be, én megtaláltam apámét, mai szemmel röhögnél rajta, hogy mikről volt szó. Ital, cigi, harisnya, parfüm, narancs, banán. Jó ezek a hatvanas években valóban kuriózumnak számítottak nálunk. Pl. volt olyan, hogy az egyik pilóta nem egy, hanem 2 üveg albán konyakot akart behozni. Egy ebből legális volt a másik nem, azt el akarta kobozni a vámos. A pilóta megoldotta, ott helyben megitta az egész üveggel. Persze lehet, hogy mások nagyobb tételekkel dolgoztak, de nálunk a családban körülbelül ilyen súlyú esetek fordultak elő.

Egyébként ez a ciházás már nem volt annyira menő a 90-ess években. Nem volt már annyira érdekes, mert itt is majdnem mindent lehetett kapni. Meg a Malév is szigorúbban vette az ilyen dolgokat és már nem biztos, hogy kockáztatott a dolgozó. A kajában is erősen visszavettek, lehet hogy már olyan jó szajrézásokat nem lehetett volna csinálni, mert nem lett volna miből." A.L.

hungarisztan 2013.06.01. 11:15:21

@Dvorszky határőr: Persze, másold be nyugodtan.

A katonatárs hozzászólásához: persze, hogy a 90-es években már nem volt menő, mindenki mehetett már, amerre akart, no meg ide is özönlöttek a nyugati cégek, termékek. (Már a 80-as évek végén megindult a Gorenje-turizmus Bécsbe.)
Viszont a cocalizmus (© Hofi Géza) alatt nemcsak valutakorlátozás volt (50 USD/év), hanem piros és kék útlevélrendszer is. Előbbiek csak a „baráti” (cocalista) országokba voltak érvényesek, a kék volt a világútlevél – no, azt nem osztogatták akárkinek (igazság szerint még a pirosat sem...). Viszont aki munkaköréből kifolyólag járt külföldre (repülős szakszolgálatok, kamionosok, hajósok, külkereskedők, külszolgálatosok stb.), annak ugyebár kénytelenségből adott a rendszer kéket. Ez még önmagában nem lett volna elég a ciházáshoz, mert az egyszeri állampolgárt ugye szétszivatták a határon, ha megpróbált behozni egy csehszlovák biciklipumpát, ne adj isten, NDK-s bőrcipőt – a ciházáshoz, és az említett (ma már pitinek számító) termékek behozhatóságához kellett az is, hogy a korrumpálható hatóságok félrenézzenek. És egy olyan nagyüzemben, mint a reptér, ennek meg is teremtődtek szinte intézményesített csatornái.

A ciházásra ugyan megszűnt az igény, de a Malévot és az LRI-t (Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság) a 90-es években is szisztematikusan tovább fosztogatták az alkalmazottak. Nem csak a menedzsment, hanem ki-ki mihez fért hozzá. Komplett háznyi építőanyagtól a szerszámokon át a virágokig bezárólag mindent vittek, ami mozdítható, és a leltárból kreatívan leírható volt. Elképesztő méreteket öltött a hazahordott cuccok aránya, nekem volt osztálytársam, akinek a szülei a reptéren dolgoztak, még csak nem is a repcsik közelében, mégis mindig tele volt a hűtőszekrény malévos cateringgel, emlékszem, egyszer dagadtra tömtük magunkat Túró Rudival, mert azon a héten épp azt adtak a fedélzeti menühöz, s hogy, hogynem, kilószám folyt ki a haverék hűtőjéből... (Már akkor sem szimpatizáltam ezzel, de bevallom, akkor bűntárs lettem, mert ők már ránézni sem bírtak, szó szerint rájuk rohadt a szajré nagy része.) Persze ment a cserebere az alkalmazottak között, attól függően, hogy ki mit tudott meglovasítani és kinek mire volt éppen szüksége. Ez végül már olyan szintet öltött, hogy akár már szolgáltatásokat is lehetett így csencselni. Ha ismerte az ember ezt vagy azt a főnököt, tudott sofőrös buszt szerezni a gyerek osztálykirándulásához, kirendelt kertészt, szakácsot, hegesztőt, villanyszerelőt, bármit és bárkit. A reptér olyan, mint egy kis város a városban, minden megtalálható. Innen csak egy kis lépés az, hogy ami állami, az ilyen vagy olyan módon átcsorogjon magánzsebekbe...)

Bizonyos értelemben ugyanúgy működött, mint a honvédség. (És nincsenek illúzióim, hogy mindmáig így működik. Nem véletlen, hogy a Malév csődbe ment, mint ahogy az sem, hogy LHBP (Ferihegy) Európa egyik legdrágább reptere, miközben a nyújtott szolgáltatások egyáltalán nem tükrözik a csillagászati díjszabásokat.)

alien 2013.06.01. 23:02:08

Leginkább a bagzó pilóták hangját érdemes utánozni.
ember te tudsz írni

alien 2013.06.01. 23:07:01

ja látod tanulószolgálat volt eddig nem ment a ciházás :)

alien 2013.06.01. 23:17:37

mesélte egy haverom ő ferihegyen dolgozott, hogy azt mondta reggel, megy a kettes terminálra, elrepült nyugat-berlinbe azt hozott egy órát vissza (ezek szerint ciházva)
@hungarisztan: a piros útlevél szolgálati volt, de lehetett bárhova menni, meg amellett volt kék is pl egy külkeresnek

Dvorszky határőr 2013.06.04. 11:43:58

@hungarisztan: Illúzióim nekem sem voltak, de azért a ciházás mértékével megdöbbentettél. Persze, akkoriban szerintem nagyon sokan csinálták ugyanezt.

Dvorszky határőr 2013.06.04. 11:46:29

@alien: :)
Köszönöm.
Ismerősöm kubába járt szivarért, 2000 ft volt a jegy. Voltak annak az időszaknak előnyei.
:)

hungarisztan 2013.06.05. 11:05:13

@Dvorszky határőr: a „ciházás” kifejezés csak a csempészést fedte – amiről utána beszéltem, az már kutyaközönséges mutyi, céges javak hazahordása, úgyismint intézményesített lopás.

„Voltak annak az időszaknak előnyei.”
Igen, azóta is mindannyian fizetjük az ismerősöd szivarjait... (képletesen)

Értem, hogy ez viccesnek tűnik, de sajna nem az, mert a magyar társadalom azóta sem tanulta meg, hogy semmi sincs ingyen (avagy 2000 forintért) – valakinek mindig fizetnie kell a cechet. Ha nem közvetlenül, akkor közvetetten.
Ld. „rezsicsökkentés”. Na ezért nem tudok én őszintén nevetni az apró (?) cocalista szélhámosságokon...

(h)öreg 2013.06.05. 20:36:00

@Dvorszky határőr: Azért ne felejtsük el,hogy 2000 forint 1986-ban sokaknak fél havi fizetés volt.

Dvorszky határőr 2013.06.07. 17:27:34

@hungarisztan: Az hogy olyan volt akkor, amilyen azon már akár mosolyogni is lehet, a dolog az lett volna, hogy ma ne kelljen ugyanebben élni, de akkor legalább annyi mentségem volt, hogy én az előnyeit tudatosan nem használtam, mert gyerek voltam, aztán meg katona. A mai helyzet az, amin nem lehet mosolyogni.

bagamoyo 2013.06.08. 17:38:15

és az Amsterdamon volt melegtál, és PUDING!! :) ..úgy hallottam. :)