Centi_30.jpg341

 

 

 

Június 13. Szombat


200 napja katona vagyok!!! Kétszáz kerek, iszonyú hosszú nap. Öröm, hogy milyen sok, és fagyos tény, hogy a végétől nagyon messze még. De kurva lassan telik!



Megzuhantam éjszaka kegyetlenül. Irgalmatlan hosszú az éjszaka, ha az ember álmos. Valahogy nem telik az idő. Az ember megnézi az órát, aztán elviselhetetlen hosszú időn keresztül kényszeríti magát arra, hogy ne emelje fel a karját és pillantson rá a számlapra újra, aztán amikor úgy érzi, hogy most már biztos legalább fél óra eltelt, akkor tekinti meg.

Négy perc? Négy perc telt el? Az nem lehet, tuti, hogy elvittek az ufók! Csak az épület sarktól idáig legalább öt perc! Hogy a fenébe?

De lemérem, az épülettől idáig 54 másodperc, nagyvonalúan egy perc. Meg vagyok zavarodva, hogy van ez? Így fog elmenni az éjszaka?

És igen így telt. A reptér érdekes lenne nagyon, a csápokat nézegettem, amiket egy hidraulikus szerkezet nyom a gép ajtaja elé. De nem kötött le most és nem telt az idő jobban. Hat órát álltam kinn két - egy-egy órás - pihenővel.

Prill Csabi jött váltani, kérdezte, hogy aludtam-e?

– Hol aludtam volna? Vagy te tudsz valami helyet? – kérdeztem.

– Dehogy, nincs olyan hely, illetve van, amerre csak mész, ott van a hely az alvásra!

Buta arcot vághattam, mert rákérdezett:

– Te még nem aludtál el menet közben?

Még butábban nézhettem.

– Ja baszki, szakács voltál, kopasz vagy! Gondolom még nem szakadtál meg annyira.

– Lehet aludni menet közben? – értetlenkedtem, meg észbe is kaptam és hozzá tettem jóindulatúan, de azért nyomatékkal – Anyád picsája a kopasz!

Ezt elengedte a füle mellett.

– Ha nagyon fáradt vagy, simán lehet gyaloglás közben aludni. Ha nem mész neki semminek, még pihentető is. Próbáld ki majd.

Nem ígértem meg neki.

Visszahoztak a századhoz, reggelinél úgy zúgott a fejem, hogy Balga Gyuri alig tudta túlkiabálni, hogy húzzam beljebb a székem, mert nem fér el mellettem a tálcájával.

Semmit nem fogtam belőle, néztem a tányérom, aztán valaki megbökte a vállam és mikor felnéztem, láttam, hogy Gyuri szája mozog. Semmit nem hallottam.

Reggeli után felmentem az emeletre.

Az a szabály, hogy a bakancsot kinn kell hagyni a körlet előtt. Így pontosan lehet tudni, hogy egy körletben van-e valaki illetve, ha igen, hány fő.

Mindig benn a szobában szoktam levenni és aztán kitenni az ajtó elé, de most olyan fáradt voltam, hogy optimalizáltam a dolgot, azt gondoltam, már az ajtó előtt leveszem és így nem kell bentről a szobából visszajönnöm vele. Lehajolni esélyem sem volt, orra buktam volna, úgy éreztem nem fogom tudni megtartani a felsőtestem. Nekitámaszkodtam tehát az ajtó mellett a falnak és óvatosan lecsúsztam guggoló helyzetbe. Az egyik lábam előrébb toltam, lassú mozdulatokkal lenyúltam a csathoz. Végighúztam rajta az ujjaim, hogy megtaláljam a pontot, ahonnan a bőrszíjat elkezdhetem meglazítani, de egy leheletnyit megbillentem.
Megmarkoltam a csatot, hosszan elidőztem így. Az agyam még küldött néha impulzust, hogy mozdulj, kelj fel, de olyan kényelmes, olyan nyugodt és békés tompaság vont be, olyan gyorsan áradt szét a tagjaimban az ernyedtség, olyan jóleső érzés volt ellazulni, hogy úgy maradtam.

Két és fél órán keresztül.

alvas1.jpgAz alegység ügyeletesnek lettem gyanús. Neki néha-néha arra pillantva tűnhet úgy, hogy mindig valaki más guggol és csatolgatja a bakancsát, de aztán lassan mégis világossá vált számára, hogy az alak nem mozdul.

Nagyon messziről hallottam zúgni a harangokat. Olyan éles volt a hang, hogy futásnak eredtem az ellenkező irányba, olyan bokros részhez értem, ahol csak négykézláb, meg guggolva tudtam haladni. Nagyon nehezen ment, egyre jobban zsibbadtak a lábaim, és egyre hangosabb volt a zaj.

Hirtelen az AEÜ arca derengett fel.

– Dvorszky ébredj, feküdj le rendesen, ne itt aludj guggolva, Dvorszky! Hallasz? Ébredj!

Ébredtem, de alig hallottam. Olyan éles fájdalom hasított a lábaimba, hogy csak arra volt erőm, hogy hanyatt dőljek és a bénult zsibbadásból nagyon lassan és tátott szájjal, hangtalan üvöltéssel kinyújtsam. Olyan kín volt, majd elájultam.

Nem tudtam szólni, csak kézzel jeleztem az ügyeletesnek, hogy most már rendben leszek, bólintott és otthagyott. Nagyon lassan jött vissza a vér a lábamba, csak akkor tudtam felállni, amikor már rázott a hideg a kőpadlón.

Betámolyogtam az ágyig, és ruhástul, bakancsostul beestem.

Egy óra múlva keltett az AEÜ újra.

– Dvorszky kezdj készülődni, meg menj ebédelni, délutános szolgálatra vagy beosztva.

A kurva élet, megint Rövid Ugrás. Az ötödik egymás után.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr845220387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HighTroller 2013.06.13. 09:22:53

Lehet valaki megsúgta valakinek, hogy mégse vagy olyan jó fej, és nyugodtan szopassanak?

Dvorszky határőr 2013.06.13. 12:25:08

@HighTroller: Szerintem jó fej voltam, minden egyéb rágalom. :))
De a magyarázat az az, hogy egy évvel korábban indult be ferihegy kettő, előtte a laktanya majdnem ugyanennyi emberrel szolgált ferihegy 1-en, de a hirtelen megduplázódott szolgálati helyek védelmét csak ezekkel a rövid ugrásokkal lehetett biztosítani. És első körben a kopaszokat rendelték így szolgálatba és sajna én itt kopasz voltam. Addig amíg meg nem ismertek jobban, csak amiatt szoptam mert új voltam, addig személyes jellegű kibaszás nem nagyon volt. Amúgy ez a guggolva alvás aztán nagyon elharapózott, naponta kellett valakit a folyosón ébresztgetni.