Centi_30.jpg333

 

 

 

Június 21. Vasárnap

333 nap!! Már csak ennyi van hátra!
Micsoda elképesztően gyönyörű szám!
Pontosan 111 napja volt egy ugyanilyen, a 444! Összesen négy ilyen fért bele a katonaidőmbe és megvan a második! Az előbbi merev, szögletes, komoly szám, ez a mai kicsit bohókás, tele görbülettel, kanyarral. A következő félkomoly, van benne egyenes is, meg hajlat is, és az utolsó az meg csak jelzés értékű, három darab csík.
Minden szám egyre kisebb, egyre kevesebb, egyre rövidebb idő jelzésére szolgál.
333!
Ünnep!!
Nem vagyok még a felénél, de haladok szépen.

 

 

333A.jpg

 

 

Persze nem úsztam meg, a tegnapi fáradtság után nem pihenhettem, jött egy újabb Rövid Ugrás.
Délelőtt kutyakonyhára tettek, utána megint Rövid Ugrással éjszakába F1-re kampósnak.

Elkészítettem a kaját a kutyáknak. Összeállítottam, ahogy kell, növekvő sorrendben a mennyiségeket. Elkezdtem kiosztani, és amikor Para ketrecéhez értem és egy pillanatra egymásra néztünk, úgy éreztem, be kell mennem hozzá. Nem volt barátságos a pillantása, de épp nem volt ellenséges sem. Nem nézett le engem és nem alázkodott meg.  Azt éreztem, most tekint partnernek. Szenvtelenül, de jó indulattal. Legalábbis nem ellenséges indulattal. És úgy egyáltalán indulat nélkül, tehát mondtam neki, hogy bemegyek, húzódjon be a házába.

– Az ételt viszem, nem csak úgy betolom a rács alatt, hanem eléd teszem.

Bement valóban és én benyitottam hozzá. Beléptem, lejjebb görnyedtem úgy, hogy az ajtót egy kézzel tartottam, a másikkal meg nyúltam befelé, hogy minél beljebb tudjam neki letenni a tálat és ereszkedtem lejjebb, mikor megéreztem a szájszagát. Ahogy ettől a silány ételtől az emésztés végterméke, úgy az emésztőcsatorna is meglehetősen bűzös, és mint ilyen, jellegzetes.

Megütötte az orromat.

Leheletnyit oldalra fordítottam a fejem és csak a sziluettjét láttam, de abból azt pontosan, hogy a fogai a torkom mellett feszülnek centikre.

vicsor2.jpg

– A kaját hoztam semmi mást nem akarok, csak behoztam neked. – mondom olyan kedvesen, ahogy csak tudom. Olyan bizalmat igyekszem árasztani, amit sose tudtam még. Lassan közben lehelyeztem a tálat és miközben húzom lassan vissza a karom gyorsuló ütemben érzem a leheletét. Fújtat.

– Figyú, én most kimegyek, oda tettem az ebéded, pont olyan, ahogy szereted, kimegyek és eheted is.

Nagyon óvatosan felemelkedtem és egy nagy hátralépéssel, kikerültem a kennelből, behúztam az ajtót és bezártam. Para nyílt tekintettel, rezzenéstelenül nézett.

Látni, hogy tudja, hogy tudom, hogy csak az ő jóindulatán múlott, azért léphettem ki, mert ő úgy döntött.

Pontosan tudtam ezt. Elbíztam magam, azt hittem annyi elég, hogy én azt gondolom, jóban vagyunk.

Hülye vagy fiam.

Ne tulajdoníts magadnak Isteni erőt.

Meg kell nyerni, ki kell érdemelni.

Egy pillantással ezt nem lehet.

Neked sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr295248267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borzimorzi 2013.10.18. 18:07:56

Abban a Para kutyában egy gyógypedagógus veszett el. Vagy nem is annyira veszett el?:-)
Üdv:
b

Dvorszky határőr 2013.10.21. 16:27:55

@borzimorzi: :)) iszonyú tartás volt abban a kutyában, nagyon tetszett és valóban, minden rajta múlt, meg a bölcsességén.