Centi_30.jpg331

 

 

 

Június 23. Kedd

A hatodik Rövid Ugrásom ez a mai. Este 10-kor adtam le, ma reggel 6-kor már megint felvettem a szolgálatot. Ferihegy 1-re osztottak be újra. De végre ez most kutyás szolgálat, Szemit vittem magammal.

Mike törzsőrmester a kutató ügyeletes tiszt. Sosem igazodom ki rajta. Igazából rendes, de valahogy nem következetes. De persze nem elvárás, miért lenne? Ma két szovjet és egy iráni gép jött, amihez nekem ki kellett menni, de sokkal tovább hagyott kinn a betonon, mint, ahogy vártam. Először jött a két szovjet, majd három óra múlva az iráni. Az érkezések közt behívhatott volna, de nem tette.
A két Aeroflot gépen csak feketék utaztak, ennyit sose láttam egyszerre. Hangosak, zajosak, a földi utaskísérőknek folyamatosan instruálni kell őket, hogy ne széledjenek szét. A kopasz Tokos van kinn mellettük. Enyhén köpcös kis fürge szemű srác, láthatóan nem tud hatásosan megjelenni, hogy a látványától a feketék jobban viselkedjenek. Nem egyenesen indultak el a lépcsőtől a buszhoz, hanem megnézegették többen a kerekeket, a hajtóművet. Ez érthető, engem is érdekelt, úgy meg pláne értem, hogy otthon beszállnak ebbe a gépbe a szavannán és azt még értik, hogy mitől megy az elefánt, de hogy mitől megy ez, azt nyilván kevéssé. Már ott tartanak, hogy az egyik bakot tart a másiknak, hogy az jobban belásson a hajtómű kráterébe. A földi utaskísérőt teljesen figyelmen kívül hagyták, hiába magyarázott nekik, szélesen gesztikulálva. Tokos kiinteget, hogy segítsek, mert ő inkább foglalkozik a rendesebbekkel, akiket nehezen bár, de kézjelekkel, és a „kurva anyád, szállj már fel a buszba” vezényszavakkal a helyükre lehet küldeni.
Határozott léptekkel indultam fel a betonra a fű széléről és amikor már viszonylag közel voltam a két igazi renitenstől, amilyen mély hangon csak tudtam, rájuk kiáltottam és egy náci karlendítés-szerű mozdulattal leparancsoltam őket egymásról. Szemi a kiáltásomra felkapta a fejét, meg valószínűleg a szokásostól eltérő mozgás is felkeltette a figyelmét, mert kihúzta magát, a farkát magasra emelte, fülei dárdaként meredtek felfelé és iszonyú szigorúan nézett a két feketére. Hosszú szőre az erőltetett menetben ütemesen rezgett rajta és sokkal robosztusabbnak mutatta, mint amilyen valójában volt. Ez így együtt megtette a hatását, a renitens négerek tízpontos levegőgyakorlattal ugrottak le egymásról és sprinttel vegyültek a többiek közé. Így, hogy sok feketét láttam együtt, ijesztően egyformának tűntek. Ráadásul valami sportklub vagy egyetemi válogatott tagjai lehetnek, mert mindegyik drapp nadrágot és fehér inget visel.

Én megtiltanám nekik az egyenruhát. Megkülönböztethetetlenek.

fekete kápó1.jpg

Nem tudom mi ütött belém, talán karlendítéstől, de mindenesetre kirobban belőlem a kápó. Nem akartam ezektől semmit, de egy intés tőlük, hogy bocsi, az valahogy hiányzott. Annyira, hogy odatrappoltam a csoporthoz, megint kiáltottam, hogy hé, és mivel nem ismertem meg, kik rendetlenkedtek, találomra rámutattam közülük kettőre, majd egyenes karral magam elé döftem az ujjammal, hogy ide álljanak. A vidám csoport egy pillanat alatt kővé dermedt, a mosolyok lefagytak. Ahogy csukódtak be a szájak és halt el a fogak fénye, úgy lett egyre csillogóbb az a sok biliárdgolyó a szemgödrükben. És a tágra nyílt szemhéjak alól a rémület vibrált. Akikre rámutattam, hirtelen egyszerre szólaltak meg, magyarázták, hogy nem ők voltak, és tényleg látszott, hogy be vannak rezelve.
Féltek.
Ez most szarul esett, ellenkezésre, pimasz pökhendiségre számítottam. Erélyes akartam lenni, ellentmondást nem tűrő, de ezt most így hogy? Még mérgesebb lettem rájuk.

– Menjetek a picsába! – legyintettem feléjük és valóban nekikezdtek, mert villámgyorsan felpattant mindkettő a buszra.

Miután elmentek Tokos odajött és belecsapott a kezembe, hogy ez nagy volt öregem! Azért a kutyától, hogy beszartak!

Nem tudom, nem lett jókedvem. Mindig azonnal az orromra koppintanak fentről. Vagy bentről, vagy mittudomén. Ahogy valami olyat csinálok, amit nem annyira érzek én sem helyénvalónak, azonnal kapok valami pofont. Miért nem lehettem egy kicsit geci? Nem lehetett volna, hogy ellenkeznek, én meg kipróbálom végre egyszer, hogy milyen élni a rám ruházott hatalommal? Esetleg visszaélni? Honnan jönnek ezek, hogy egy kiáltástól teli rakják a gatyájukat? Nem lehetett volna, hogy kipróbálom és csak később szégyellem el magam? Magamtól. Amit én csinálok, amiatt? Nem pedig az ő reakciójuktól? Azt képzeltem, geci leszek, ők szemtelenek, erőlködünk egy kicsit egymással, de aztán ők így is, úgy is felszállnak a buszra, majd amikor elmennek, én átgondolom, mit műveltem és elszörnyülködöm magam és lelkiismeret furdalásom lesz.

De nem, mindig azonnal pofára esem. Ha megfordulok kocsival záróvonalon, akármennyire nézek körül, mindig a rendőrök karjaiba kanyarodom rögtön. Még az a gondolat sem suhanhat át az agyamon, hogy na, ez meg van. De amúgy ez valahogy a vezetésnél rögtön elkezdődött velem. Korengedménnyel alig több, mint tizenhét évesen jogsit szereztem.
Apu kisgyerekként megtanított vezetni, a KRESZ nagy részét az utazásainknál tőle ellestem, így a jogosítvány megszerzése gyerekjáték volt. És Apu hihetetlen ajándékkal lepett meg. Aznap amikor délután végre az okmányirodában átvehettem az vezetői engedélyt, előtte délelőtt elvitt egy közeli ház parkolójához, ahol egy Trabant eladója várt ránk.
Húszezer forintért megvettük az öregecske, de patent kis okkersárga autóját. Apu nekem vette. Majd kiugrottam a bőrömből, kínszenvedés volt kivárni a délutáni ügyfélfogadási időt. Átvettem a jogsit és rohantam haza, hogy beülhessek a kocsimba.
Apu olyannyira megbízott bennem, hogy fel sem merült, hogy beül mellém. Én emiatt nagyon hálás voltam, mert úgy szerettem volna menni először, mint aki a maga ura. Úrvezetőként megízlelni az önálló helyzetváltoztatás élményét. Tettem egy kört a kerületben és életemben először tankoltam. Elvarázsolt, hogy amint elfordítom a fényszóró kapcsolókarját, felgyullad a műszerfal világítás és megmutatja mennyivel megyek, meg, hogy hány kilométer van benne. Egy komplett űrsikló pilótafülkéjében éreztem magam. Persze minden autónk ilyen volt, de ez az enyém volt, minden kar és pedál meg persze a kormány engem szolgált.
Másnap este újra kocsikázni akartam, persze elvittem Aput egy körre, akkor, amikor azt éreztem, teljesen belaktam a kocsimat és nem vizsgadrukkal mutatom neki forgalomban a vezetési tudásom, hanem meginvitálom egy kicsit csavarogni együtt a környéken. Akkor azt éreztem felnőttem. De ez nem tartott sokáig, mert már másnap vad huligán lettem, próbálgattam a kocsi határait és meg voltam győződve, hogy az enyémek messze azon túl húzódnak. Bőven a megengedett sebesség felett száguldoztam, igyekeztem csikorgó kerekekkel bevenni a kanyart. Azt utáltam, hogy tél lévén figyelnem kellett, hogy csak száraz úton haladjak. Az Erzsébet királyné útján döngettem a Bosnyák tér felé, közben minden gyalogost megnéztem, hátha engem figyelnek, ahogy száguldok. Büszke voltam nagyon. Néztem oldalra hosszan, majd amikor visszafordítottam a fejem, felkiáltottam.

– Bassza meg!

trabi.jpgÁllt előttem a kocsisor. Rémülten tapostam a fékbe, de tisztán látszott, hogy ez nem elég. Meg is csúsztam, oldalra fordult az autó, úgy sodródott előre, ekkor önkéntelen felengedtem a féket, és amint megtapadtak a gumik, belőttek a sínek közé.

Az út jobb oldalán közlekedik a 62-es villamos, felugrattam az utat a villamos pályától elválasztó, méter széles járdaszigetre, átrepültem rajta és pont a villamosút közepén landoltam. Mindkét villamos pályára belógtam. A sín megütötte a trabi alját, megnyomta a küszöböt, emiatt nem nyíltak az ajtók, rémülten pislogtam a távolba, nem jelenik-e meg villamos.

Ekkor hangosan kocogtattak az ablakomon. Négy marcona kőműves állt kinn. A mögöttem haladó IFA utasai jöttek segíteni.

Letekertem az ablakot.

Egy mély dörmögő hang rezgette meg mellkasom, meg a kasznit.

– Jól vagy, öcsi?

Mi az, hogy öcsi? Jogsim van!

– Nem nyílik az ajtó. – mondtam kicsit vékonyabb hangon, mint szerettem volna.

– Annál nagyobb baj ne legyen! – röhögtek fel mindannyian, de akkor már levegőben voltam újra, mert a négy kerék felett megragadták a kasznit, megemeltek és egyszerűen kisétáltak velem az útra.

De azért megadták a kegyelemdöfést.

– Merre mennél, öcsi?

– Amerre az orra áll. – úgy éreztem, mintha egy lendkerekes kisautóban ülnék és a megfelelő sávba téve majd meglöknek, elindítanak. Hogy ne forgolódjon itt a kis hülye, állítsuk irányba.

El se köszöntek, letettek és mentek is vissza a teherautójukba. Szóval minden alkalommal, amikor fejembe száll „a király vagyok” érzése, pofán vág egy hülye szitu. Persze azért még nem lettem ezzel megszelídítve, mert két nap múlva csak összetörtem a trabit.

 

Amint a feketéket elvitték, leciháztuk Tokossal a gépeket, kaptunk szendvicset meg üdítőt. Tudom, hogy nagyon nem lett volna szabad, de a szendvicset megfeleztem Szemivel. Nem hiszem, hogy jót tesz neki, ha nem a megfelelő kajaidőben adok neki enni, nehogy elkezdjen rákattanni a kajára, aztán a kéregetésre. De valahogy így éreztem korrektnek, együtt érdemeltük ki, együtt szolgálunk, testvérek vagyunk. Mivel Mike nem hívott be, kinn töltöttem az időt amíg az iráni gép meg nem jött, ott maradtam a betonon Tokossal. Röhörésztünk, beszélgettünk, sokkal gyorsabban telik így az idő. Az iráni gépről nem adtak le nekünk semmit. Egyszer csak Mike törzs kiszólt nekem rádión, hogy azonnal menjek be. Közben láttuk, hogy jön Tokos váltása is. Messziről mondja is, hogy Mike távcsövön látta, hogy összeálltunk. Vagyis megbuktunk. Nem lehet a szolgálati helyet elhagyni, nem lehet két szolgálatot teljesítő katonának beszélgetni, együtt időt tölteni. De azért mi együtt is ballagtunk be. Mike alaposan leteremt bennünket és az a büntetésünk, hogy aznap nem megyünk már ki szolgálatba. Tényleg nem értem a tiszteket. Mennyire látják azt büntetésnek, hogy mások szívnak kinn helyettünk is? Igaz, hogy beígéri, hogy jelenteni fogja az esetet, szóval lehet ez rosszabb még. De délután szó sem volt erről a bukásomról benn a laktanyában, viszont betettek újra éjszakára kutyázni F1-re.

A hetedik Rövid Ugrás.

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr915291507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oldm4n 2013.06.23. 11:32:46

Határőr, maga rasszista, meg náci! Nácul a szegény afroafrikaiakkal? :) A trabantos története zseniális!!! :D Érdekes, a mai negyvenesek nagy része úgy látom trabanttal kezdte... én a mai napig siratom a törtfehér (na jó, szürke) kombimat. A szegénység vitte a sírba, el kellett adnom. 10.000-ért vettem, 15.000-ért adtam el és közben majdnem lejárt a műszakija. De jó kis járgány volt az!!! De jókat ökörködtünk vele...

Rollende Landstrasse 2013.06.23. 12:39:44

Eszembe jutott, mennyire levegőnek néztek téged a svájciak. Azoknak ugyan keménykedhettél volna, ugyanúgy átnéztek volna rajtad. A fekák viszont valószínűleg olyan helyről jöttek, ahol a fegyveresek nem csak díszőrséget adnak, hanem akinél Kalasnyikov van, az használja is. Afrikában könnyen megtanulja az ember a félelmet.

Gondolom.

Mert még nem jártam ott.

wrstjnethn 2013.06.23. 18:21:46

@Rollende Landstrasse: Azért a svájciak sem biztos, hogy nyugodtak maradnak, ha egy szovjet kiskatona üvöltözik és leveszi a fegyvert a válláról... :)

wrstjnethn 2013.06.23. 18:29:20

Most jut eszembe megkérdezni, a kutyák szoktatva voltak a fegyverropogáshoz, vagy kifutottak volna a világból, ha arra kerül a sor? Mert ha mégis beütött volna valami gebasz (ami katasztrofális lett volna a kiképzés minőségét és a felkészültséget látva) akkor nem segítség egy elrohanó kutya, ami még lehet hogy téged is magával ránt.

A pórázzal és a kutyával mi lett volna lövöldözés közben? Volt erre valami direktíva? Vagy inkább ne kérdezzem?

Dvorszky határőr 2013.06.24. 17:11:32

@Rollende Landstrasse: Fekete afrikában én se jártam, de ott a hírek szerint, nem porosodnak a fegyverek. És az üvöltöző fegyveres szerintem mindenkiben megállítja az dolgokat. Mondjuk Ausztriában gyorshajtásnál a hangját sem kell felemelni e a rendőrnek ugyanehhez. :)

Dvorszky határőr 2013.06.24. 17:14:15

@wrstjnethn: Szerintem soha senkinek ez a kérdés nem jutott az eszébe. Kétlem, hogy a kiképzésük alatt erre figyeltek volna, amíg ott voltam, fel se merült, ha nem írod, most se jut eszembe. Valószínűleg az lett volna, hogy amikor elsütöm e fegyvert pórázzal a kézben, a kutya megijed és én meg beleengedek egy sorozatot a mellettem állókba.

Dvorszky határőr 2013.06.24. 17:36:02

@Oldm4n: Nem rasszizmus az, hanem egy tizenéves kölök kinőhető sztereotípiája.
A trabit nagyon szerettem, egy óra alatt motort lehetett benne cserélni.
:)

Oldm4n 2013.06.24. 20:22:31

@Dvorszky határőr: Legyünk őszinték, időnként kellett is cserélni... :D

Dvorszky határőr 2013.06.25. 17:45:16

@Oldm4n: :)))) és valljuk be, az időnként nem is jelentett sok időt.

É2I 2013.06.27. 18:51:57

Ahh trabi: én is azzal kezdtem és úgy 5 éve adtam el, vagy másik 5 évig állt a kert végében. Nem volt szívem eladni, de nem érte meg levizsgáztatni :S Pedig csak tűgörgő baja volt.
De kidobni meg nem akartam, végül egy magán bontós gyereknek adtam oda 10ezerért ;S

Volt egy trabis haverom, aki,ha baja volt, kivette a motort, felvitte a másodikra és az erkélyen javította meg :D

Viszont sose törtem össze! Egyszer csináltam rá a disznó ól vinkli vasa által egy három centiméteres lukat az elejére az üst mellett; másnapra fúrtam a baloldalra is egyet és kapott két oldalsó dácsia indexet. Érdekes módon később egyre törr trabin találkoztam ezzel a megoldással :D

Viszont öcsém kétszer is összetörte, igaz nem nagyon, de egyik alkalommal a frissen újra festett, generálozottat, úgy, hogy a hattyúnyak is megrepedt. Szerencsére meg lehetett csinálni és mivel pont egy haverommal ütköztek, pénzembe sem került.

alien 2013.06.30. 23:15:10

uazon tanultam vezetni aztán a haverom trabijának majd letéptem a kormányát, úgy meghúzódott az oldalam, hogy majd egy napig fájt a tarbit meg összetörte később egy troli lezúzta

Dvorszky határőr 2013.07.03. 13:11:20

@É2I: :)) gondolom a haverod, nem érezte ezt olyan nagy szerencsének, nem? :)

Dvorszky határőr 2013.07.03. 13:11:58

@alien: Uazból trabiba tényleg elég sokkoló váltás. :)

Zsolt Gregovszki 2013.09.29. 10:22:09

Nagyon jó volt az ahogy leírtad a reakciójukat a fekáknak miután rájuk rivalltál, azon besírtam :)

Dvorszky határőr 2013.10.01. 16:12:03

@Zsolt Gregovszki: attól hogy rájuk rivalltam, ők is. :)))

norkaanyo 2014.03.01. 13:55:28

A Trabantos történet annyira tipikus. Egyszer télen, még kiskölyök koromban tükörjég volt az úton és mi családilag borultunk egy szépet a Trabival az egyik kanyarban. Mármint úgy, hogy az anyós ülés felőli ajtó érintkezett a talajjal. Szerencsére arra járt két nagyobbacska darab férfi és simán megfogták a járgányt, majd visszaborították rendeltetés szerű állapotába. :D

estván 2014.05.20. 23:16:17

Gyerekkoromban a Moszkvicsunknak jött, majd az oldaláról lepattant egy Trabant, és a jobbos ajtaján lett egy jó két tenyérnyi horpadás/beszakadás :)

@Oldm4n: afroafrikai, ez jó :)

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2019.03.10. 16:59:23

"délután végre az okmányirodában átvehettem az vezetői engedélyt,"

Hát ezt nagyon kétlem. Azokat ugyanis úgy 2000 körül vezethették be. Előtte iszonyúan szervezetlenül, egész napot soban állva lehetett a RENDŐRSÉGEN átvenni, miközben ezer csókos elénk furakodott, hogy "Szia, Mancika" az ügyintézőnek. Mikor megkaptam a papírt, akkor irány a POSTA, mert ott lehetett csekket befizetni, aztán meg vissza a sorba. Olyan határőrség szervezettségű volt az egész.