Centi_30.jpg327

 

 

 

Június 27. Szombat

Ma reggel kutyakonyhás szolgálatba tettek. Szilasi a csüti, mielőtt utamra engedett, elmondta, hogy valamikor napközben kijön megnézni, hogy működöm kutyásként, és hogy mennyire tudok rendet tartani. Csöppet sem örültem neki, jelentettem, hogy a társaim szerint belerázódtam a dologba, Német Gyuri a kutyás rajparancsnok ezt szerintem meg tudja erősíteni.

– Dvorszky, majd én eldöntöm, mit csinálok, nem kell nekem tanács! – torkolt le, nyilván megérezte, hogy nem örülnék, ha kijönne meglátogatni. Feltételezem, pont emiatt számíthatok rá biztosan. Egész kiszámíthatóak a tisztek amúgy, és bár nem úsztam meg, hogy ellenőrizzen, de azt elkerültem, hogy rettegve várom egész nap, hogy jöjjön, aztán nem jön. Mert a bizonytalanság az nagyon rossz, így viszont tuti, hogy számíthatok rá.

Egy hete voltam utoljára kutyakonyhán. Nem nagyon értem, hogy képzelik, hogy így ki tudom képezni Luxot. Alig ismer meg, a többiek foglalkoznak vele inkább. A kutyakonyha az igazi nyaralás a kampózás mellett, nyilván az idősebbeket teszik be szolgálatba, de nekem sokat kellene foglalkoznom a kutyával. Gyorsan nő, most fogékony, most kellene játékos formában valahogy tanítgatni.
Viszont alig van időm, jön a barom Szilasi, takarítanom kell. Lux úgy fogad, mint a többi kutya, nem vagyok a gazdája, csak az újabb humanoid, aki majd enni ad, meg tán kihozza a kennelből. Sőt, azokkal az állatokkal, akikkel voltam már szolgálatban bensőségesebb a viszonyom. Para és Pofás kivételével mindhez bementem, megdögönyöztem őket, némelyik rettentő hálás, hagyja magát, az idősebbek, viszont csak ellentartanak, neki feszítik az oldalukat kicsit a tenyeremnek, és pusztán a szemük hunyorgásából látom, hogy élvezik.

Aztán kitakarítottam a kenneleket, körletszemlét csináltam.
Az a mondás, hogy ragyogjon minden, mint a Salamon töke. Na ettől a gondolattól ideges leszek.
A kutyakonyha olyan, hogy bármilyen rend van, nem látszik. A méretes edényeket, a HAMM-os, tésztás papírzsákokat, a megkezdett doboz zsírt nem lehet úgy elrendezni, hogy igazán rendnek hasson. Tízezer éves a főzőzsámoly, a berendezés olyan avitt és öreg, hogy esély nincs, hogy ragyogjon. Mintha egy dohos, sötét, poros, földpadlós pincét kellene szemlére vágni.

Lehetetlen.

De megtettem, amit lehet. Egy óra körül tervszerűen megérkezett Szilasi. Kaját főztem éppen, pont kapóra jött, hogy lassan megfőtt a tészta. Lassú mozdulatokkal kevertem, le ne égjen. Az ablaküvegen keresztül láttam, hogy megállt az UAZ, a sofőr néhányszor rálépett a gázra, hogy a motorbúgásra felfigyeljek, Szilasi kiszállt és bizonytalanul tehetetlenkedett. Látszott bentről az opálos ablakon át, hogy nem tudja, mi legyen, állt az egyik lábáról a másikra. Forog maga körül, hajolgat, engem vár. Gondolom szaladnom kellene elé. A szája mellé teszi a tenyerét, hangos kiáltáshoz készülődik, de aztán meggondolja magát.
Nem tudom mitől ilyen illedelmes, lökni jött, ellenőrizni, beronthatna és rajtakaphatna, hogy alszom, napozom, rejszolok, kínozom a kutyákat vagy bármi máson, ha azt csinálnám, ami a fejében most felbukkanhat, hogy nem megyek elé. Amikor bárhova kimegy a löket, azzal a céllal megy, hogy rajta kapjanak valakit valamin. Azt hiszik, sose a feladatunkkal foglalkozunk. Nem járnak messze az igazságtól, de ez a mániákus kopószellem az nagyon vicces. Ezért nem értem most Szilasit, már hátulról a kutyáktól kellene jönnie az ujja hegyén egy darab kutyaszarral, hogy ez meg hogy kerül a kennelbe, nem kellett volna rendesen kitakarítanom? De még mindig ott áll, én meg úgy döntök, hagyom. Látom, hogy int a sofőrnek, hogy dudáljon, majd amikor semmi reakció, kiabálni kezd.

– Határőr! Ide hozzám!

Mint valami kutyának, ide hozzám. Anyád!

– Határőr! Azonnal jöjjön ide!

Megvárom, míg legalább háromszor egyre idegesebben megismétli, aztán ingerült hangon, hogy szokja, kikiáltok.

– Há’ itt vagyok benn!

Se jelentem, se főtörzs elvtárs. Előre kuncogok a reakción, ami olyan, amit vártam, tátott szájjal áll, mered előre, aztán a sofőrre. Nem hisz a fülének.

Sikítani tudnék, annyira tetszik a jelenet.

– Mi van faszom, hol a tekintély?? – susmorgom vihorászva a gőztől párás üveg mögötti zselés alaknak. Aztán hangosan az ajtó felé:

– Itt vagyok, na!

Ezt már megelégeli és nagyokat trappolva toppan be a konyhába.

– Dvorszky határőr! Milyen hangnem ez? Nem hallotta, hogy keresem? Mi az istent csinál?

Nyugodtan keverem a tésztát és halálos komolysággal, belül összeharapott szájjal mondom, nyomatékosan a szemébe nézve.

– Jelentem dolgozom!

Yessss! Yes, ez betalált, ott áll, mint egy fasz, erre mint mondjon? Vörösödik. Meg próbálkozik.

– De miért nem szólt, ha hallotta, hogy kiabálok?

– Nem hallottam, a tésztára figyelek. Nem éghet le a kutyák étele. Szakács voltam fél évig, pontosan tudom, hogy milyen fontos az állatok minőségi élelmezése.

A lábas felé tolom a fejem, a gőzbe burkolom a vihogásom, amit a takarásban lévő profilomnak engedek meg. Jobbról komolynak látszom.

– Amíg nincs kész, nem mehetek sehova.

– Mennyi idő az?

– Jelentem 10-15 perc. Ha onnan lepakol – bökök a fakanállal egy szék felé, amire a kutyák tányérját tettem –, le tud ülni.

Imádom, hogy nem tudja az egészet mire vélni!

Az jól látszik, hogy dolgozom. De szerintem az is, hogy szopatom, csak nem tudja, hol fogjon meg.

Egyedül nincs értelme körbejárnia, mert nyilván ott a helyszínen, ahol a rendetlenséget találja esetleg, ott kellene belevernie az orromat. Viszont én nem megyek vele, dolgom van, ez egyértelmű. Az egész játékát elrontottam.

Itt benn rend van, amennyire egy folyamatban lévő művelet közben lehet.

Készségesnek akarok látszani, egyik kezemben a fakanalat tartom, a másikkal lepakolok a székről és meghajlással mutatok rá.

Még nagyobb zavarba jön. Előzékeny vagyok, de most tényleg üljön le és várja meg míg végre fogadom?

– 15 perc? – kérdi.

– Ha nem több.

– Dvorszky, ne szórakozzon velem!

markos1.jpg

Már kezdi elfutni a pulykaméreg, hirtelen mentő ötlete támad, odahúzza a széket az ablakhoz felágaskodik rá és végighúzza a kezét a karnis tetején. Diadalittasan mutatja nekem a tenyerét.

– Koszos! Mit szól ehhez?

Abbahagyom a keverést, legyintek a fakanállal, majd körbemutatok, mint valami karmester.

– Jelentem nem vagyok kész, van itt még dolog, azon kívül is, majd megcsinálom, ha odajutok.

Beletúrok a lábasba, kiveszek egy tésztadarabot fújogatom és vizsgálgatom, hogy lássa, tényleg nem babra megy a játék, nekem erre kell figyelnem.

Ő mint egy beakadt gép, ismételgeti, hogy igyekezzen, igyekezzen.

– Mindjárt kész, utána neki tudok látni.

Nyegle vagyok, nem bír velem. Én se magammal. Csak húzna el, hogy röhöghessek.

De nem lesz rá lehetőségem.

– Dvorszky, hatra jön magáért a kocsi, éjszaka szolgálatba megy! – sarkon fordul, kiszalad az épületből, bevágja a kocsi ajtaját és elviharzik.

A rohadék csak kitalálta, hogyan tud mellbe rúgni. Kivett a kutyakonyhás szolgálatból és berakott éjszakára.

ÓÓ, a kurva anyját.

Nagyon dühös lettem, amint elkészültem a kajával, felálltam a székre és egy késsel lecsavaroztam azt a kurva karnist. Hátra vittem a kerítéshez és áthajítottam jó messzire a kutyakonyha melletti sínekhez. Ahonnan nem látni.

Nem fog nekem többet ott ágaskodni az a marha. Nem volt függöny szerintem itt soha.

És karnis se volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr965293657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

É2I 2013.06.27. 19:14:45

...
-Tegez.
-Csezdmeg, akkor se tudom...

De helyzet ismerős :D

dwr 2013.06.27. 20:04:01

Nahát Dvorszky, te a szakadék szélén egyensúlyoztál folyamatosan. Cséven én is gyakran voltam piros KKÜ karszalagos. (Kellemes Karácsonyi Ünnepeket avagy leánykori nevén KutyaKörlet Ügyeletes.) A szoli 24 órás volt a következő napirendekkel: 8 átvétel, 9-től főzés kb ugyanolyan recept szerint mint te, amíg fő a kutyaleves addig box takarítás. A takcsi kész kb 10-re. A kutyakörletben tepedés egészen fél 12-ig. A kutyakörlet egy 2 szobás különálló épület volt saját fűtéssel, ott tároltuk a kutyafelszerelést és a téli őrbundákat, botosokat.Szóval saját kis birodalom rádióval,bundákból csibészfelszerelésből készített szuper franciaággyal. A laktanyából nem lehetett rálátni, a HT-k amúgy is tettek az egészre. Szóval ezután bedobtam a levesbe az ipari makarónit, fél óra múlva az ipari töpörtyűt, amikor a tészta megpuhult kihúztam az adagoló kocsit a fazékkal a boxok közötti útra és kiadagoltam a kajájukat.A fincsi-fincsi leves tetejére rámertem még egy bazi nagy merőkanál száraz kutyatápot is. Azután vizet adtam nekik a másik tálba. Összeszedtem a kajástálakat, elmostam őket illetve az egyéb edényeket is. Ezután kb 2-től másnap reggel 8-ig SEMMILYEN kötelező elfoglaltságom nem volt.Ha valaki kutyát akart kivinni magával, a névreszóló pórázát, estleg a szájkosarát odaadtam neki előre, nehogy már felébresszen ezért éjszaka. Ha délután netán élesre fordult a helyzet (szinte soha)egyszerűen átballagtam a kutyakörletre, -szoliban vagyok hagyjatok lógva.
üdv: kisberben

Dvorszky határőr 2013.06.28. 14:21:30

@dwr: Na tök jó amit írsz, minimális különbséggel, de azt csináltam, amit Te, az meg, hogy még a kaja is ugyanaz volt a kutyáknak, az nagyon megdöbbentett. Persze gondolom, ez is lejött parancsban minden laktanyába aztán úgy csinálták mindenhol. Azt elismerem, hogy nagyobb kummantási lehetőség, mint a kutyakonyha nem nagyon volt. :)) Tényleg ott az ember azt csinált amit akart. Leginkább semmit.
Valaki kérdezte itt korábban, hogy a kutyák szoktatva voltak-e a lövések zajához. Nálatok szoktatva voltak? Hogy ment a kiképzés?
:)

dwr 2013.06.28. 20:55:34

@Dvorszky határőr: A kiképzés, illetve szinten tartás annyiból állt, hogy hetente egyszer, az éppen ráérő kutyásokkal kivonultunk egy kb focipálya méretű füves területre a boxok mellé.(szigorúan jó idő esetén):))Ott volt egy kiépített gyakorlópálya: 60-90-120cm-es ugróakadály, 170cm magas "tornászgerenda"ferde fel és le gerendával, kb 2m-es sátortető szerű palánk,a végén egy kb 3m-es kúszóalagút. Ezen szalajtottuk végig a blökiket, alakiztunk velük, a végén csibészeltünk.
Valamelyik előző posztban azon filozofáltál hogyan kell leszedni a csibészről a kutyát."Spéci" trükk: megfogod erősen a nyakörvét nehogy hátrakapjon,belecsípsz a hátsó lába hajlatába a has felöl, ott ahol a legvékonyabb a bőr. Lövésállóságot nem gyakoroltunk, de úgy hallottam, hogy Dunakeszin a fő kiképző helyen csinálták.
Ja, arról nem írtam hogyan lettem járőrkutya-vezető:
Csévre érkezéskor persze káderezték a friss emberanyagot. Laciapu zászlós mekérdezte: szeretsz mosogatni töki? -Egy lófaszt.
Kutyától nem gittelsz töki?
-Asszem nem.
-Na jóvan,akkor cuccolj be a kutyás körletbe, holnap után mész gyorstalpaló kiképzésre Adyra, a konyhán meg ne lássalak. Így is lett,ennek folyományaként konyhamunkás csak a kiképzésen Sopronban 1X, a Fepen 1X odaérkezéskor, Cséven meg soha nem voltam.( a kutyásokat tilos volt beosztani konyhamunkára)
Dvorszky hőr , kutyákat fürösztöttél-e a kutyakörleten? Na az valami mocskosul vidám fesztivál, de tényleg :))) Legközelebb megírom.
Üdv: kisberben

Dvorszky határőr 2013.07.03. 13:07:26

@dwr: :))) az igazi káderezés:
"Kutyától nem gittelsz töki?" nagyon jó!
:))
Abban megnyugtattál, hogy nálatok se volt akkor nagyon túllihegve a kutya kiképzése.
Jöhet a fürdetős sztori!
:)