Centi_30.jpg326

 

 

 

 

Június 28. Vasárnap

Szóval Szilasi berakott éjszakai kampós szolgálatra. Tehát tegnap délután hatkor felvittek a századhoz a kutyakonyháról, tízre mentem is szolgálatba, vagyis Ultra Rövid Ugrásom volt.

Kegyetlen.

De a sima Rövid Ugrás is kikészíti az embert.

Nyolc óra pihenés, két nyolc órás szolgálat közt.

Szerencsés esetben négy órás alvásokkal.

Napokon keresztül.

A pihenésben benne van a szolgálatba érkezés és indulás, a reggeli vagy egyéb étkezés, a kötelék, de még takarítás is.

Megszakadtam megint.

Pár percre elaludtam éjszaka menet közben.

Ferihegy 1-en.

Éjszaka.

Fura, hogy az állva, vagy menet közben alvás mennyire részévé tud válni a katonaéletnek. Ha látja az ember a másikat messzebb az őrhelyen – és kiabálná utána a „hé, mit csinálsz, hova mész” kérdéseket –, akkor eszébe jut, ja csak alszik. Ahogy ma éjjel Leiner Pisti. Megy lehetetlen szögben ki a betonról, nézem, ez meghibbant, mit akar arra? Nincs ott semmi, ugyanaz van, ami itt.

alszik1.jpg

Semmi.
Azért nem érdemes odamenni.

De ő megy. Nem kéne szerintem, büntetést is kaphat miatta.

Látom a mozgásán: darabos. Lassabban mozdul a válla, mint a teste egyéb része, ezért késve, ijedten, nagyobb lendülettel billen utánuk, ez megrántja az egész testet, és így minden lépésnél. Meg függőleges irányban is rogyadozik. De áll a lábán és megy. Hát persze, alszik! Ok, akkor menjen, arra nincs gép, nincs lépcső, sík a terep, nem veri be magát semmibe, nem megy neki semminek.

Menjen, hadd aludjon.

És ez a látvány lassan megszokottá vált. És reméltük, ha ránk tör ugyanez, legyen olyan szerencsénk, mint a Leiner Pistinek, hogy a pusztába gyaloglunk ki.
De ha nem is nyom el az álom, olyan mérhetetlen fáradtság üli meg az embert, hogy alig van tudatánál. Szolgálat végén fölmászva az IFÁ-ra, végigbambulni az utat egy vékony opálos csíkban, amilyenre a szeme lapul az embernek, úgy, hogy a közel fél órás utazásból semmit nem fogni fel és erre a reggeli közben jönni rá, amikor a tea kicsit cukros leve szétárad az erekben és feltolja enyhén a vércukorszintet és ettől löketszerűen másodpercekre öntudatra ébredni, az végtelenül nyomasztó.

És fárasztó.

Még ez is.

A láb visz.

Alszom nemsokára.

Leveszem a bakancsom.

Nem alszom bele.

A körletben az ágyig.

De még levetkőzöm előbb.

Ja nem.

Fogat mosok.

Szekrényben a fogkefe.

Ó bassza meg.

De messze.

Kiveszem, megyek.

Nemsokára alszom.

Még hátul is.

Alul.

Nem hanyagolom el. Fontos.

Tiszták a fogak.

Olyannak kell lennie.

És nemsokára olyan.

Vagyis nemsokára alszom.

 

A körletajtótól az ágyig.

Mindjárt alszom.

De még levetkőzöm előbb.

Hajtogatom a ruháim.

Ellenőrzésnél rendben legyen.

Csúszik az anyag egymáson.

Nyaklik az egész.

Elrontom.

Újrakezdem.

Akkora legyen minden, mint a stoki.

A nadrág is.

A zsávolyfelső is.

Az ing is.

Kész van, nemsokára alszom.

Pizsama fel.

Milyen puha a takaró.

Sima a lepedő.

Az én szagom van benne.

Megtámaszt.

Alulról beterít.

Fekszem.

Nyújtva.

Haaah… ágyban vagyok.

Úristen!

Uramisten.

Kerek a világ.

Om_SymbolYCF2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr985293703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.