Centi_30.jpg292

 

 

 

 

Augusztus 1. Szombat

Délelőtt megint Ferihegy 1-re vittek. Kilencven százalékban ide tesznek. Nem értem, mert a többieket eléggé kiegyensúlyozottan felváltva osztják szét. Hogy ezzel szopatni akarnak vagy épp kivételeznek velem, az nem derült ki. Nem érzem rosszabbul, se sokkal jobban magam itt. Talán tényleg csak a külföldi gépek miatt érdekesebb Ferihegy 1. De ez meg nem kiváltságos helyzet. Nem zavarna, ha nem csak én járnék így szolgálatba. Kell legyen annak valami szerepe, hogy engem máshogy osztanak be, mint a többieket. Csak nem tudok rájönni, mi az.

Előtérszolgálatban voltam. Hosszú, üvegfal melletti járőrözést jelent, de nem tudni, bentről ki lát, ki néz. Innen befelé nem lehet látni. Sosem derült ki, mi van benn, sosem tudtam meg, milyen az épület belül és hogy ki tud szemmel tartani. Ezért ott az ember úgy viselkedik, mintha mindig figyelné valaki. Emiatt szoktam hátrébb menni jóval, ahol ez az üvegkalitka véget ér, ott lehet önfeledten fikázni, köpködni, tehát olyasmit csinálni, amivel gyorsabban telik az idő.

Itt esemény csak akkor van, ha fel kell tölteni utasokkal valamelyik gépet, vagy épp kiontotta a tartalmát egy beérkező. Ilyenkor a csajokat nézem. A földi utaskísérők nagyon csinosak, valamilyen blúz, kendő vagy sál, szűk szoknya, és magassarkúba bújtatott lábak. Vadítóan jól mutatnak, szépek is, de valahogy nem éreztem igazinak, ahogy a stewardesseket sem.

stew3.jpg

Talán az egyenruha teszi, amitől eléggé idegenkedem már mostanra. Nem tudom. Tényleg nagyon szépek ezek a lányok, ebben a kék MALÉV-os formaruhában, de mivel pont ettől egyformák, sokkal izgalmasabbnak éreztem az utasokat, akik a maguk választotta, saját ruháikban, természetes önvalójukban léptek elém. Mint egy divatbemutatót néztem végig, ahogy vonultak előttem. Én a zöld ruhámban a busz elejénél vagy a végénél teljesen észrevehetetlen vagyok, alig valaki fordul oldalra, hogy a periférikus látásában felbukkant zavaró impulzust lecsekkolja, de akkor is csak azt látom, hogy gondolat nélkül konstatálja, hogy ja, csak egy katona.

Szóval nem csajozom, csak nézem a nőket, némelyik imádni valóan lezser, olyan, amit itthon nem láttam még. Vagy ha igen, akkor cikinek éreztem. Például ma láttam egy olasz lányt, az Alitáliával repült el. Ő melegítőnadrágban és tornacipőben lépett ki az épületből. Én mindig otthoni viseletnek, utcán szégyellni valónak gondoltam a melegítőt és még a tornaórán sem láttam sosem olyan lányt, akin ennyire jól állt volna. Ez az olasz lány tökéletes látványt nyújtott, kislányos, vagány és elegáns hatása volt egyszerre. Nem tudom min múlik, sem jobb alakja, sem szebb arca nem volt az általam ismert nőknél, vagy ezeknél a földi utaskísérőknél.

Mégis hosszan és mélyen belém égett az a kibillenthetetlen női öntudat, ami körül lengte, úgy, hogy ma már nem tudtam másra gondolni...

 

...amíg meg nem tudtam benn a laktanyában, hogy Ultra Rövid Ugrásom lesz, megyek délután kutyakonyhára. Mert ekkor már a kurvaanyázás miatt nem tudtam másra gondolni, főleg nem a női öntudatra, mikor sárban van az enyém. Miért csinálják ezt velem? Tényleg ki akarnak nyírni? Mert a Rövid Ugrás is geciség, de abban osztoznak a többiek is, az ellen nem szólhatok egy szót sem, de egy szolgálat után épphogy megebédelni és már menni is egy másik szolgálatba az kegyetlen.

Jó, persze a kutyakonyha nem komoly munka, lehetne felüdülés, de ma kijön velem Németh Gyuri és arról kell beszélnünk, melyik kutya is lesz az enyém. Úgy nézem ez állandó kérdés. Meg akarja nézni, hogy haladok Lux-szal, mert úgy érzi, hogy nem jól.

És igaza is van.

Ilyen rendszertelenül nem tudok vele foglalkozni, miközben azt sem tudom, hogy amikor nem vagyok itt, akkor más kiviszi-e, tanítgatja-e? És ha igen, mire? Értem én, hogy őrkutya lesz, mindenkinek engedelmeskednie kell, ezért bárki belepiszkálhat a kiképzésbe, de nem is tartok kiképzést, mert annál ritkábban járok ide.

És ha itt vagyok, akkor meg alszom.

Mondjuk ezt nem mondhattam, de sem magam, sem szerencsétlen kölyökkutyát nincs kedvem tűző napon kínozni.

Kinn valóban nem tudtam semmi érdemlegeset Lux-szal produkálni, amit meg megcsinált, azt nem tőlem tanulta.

Egész éles vitánk alakult ki, Gyuri szerint komolyabban kellene ezt az egészet vennem, mert még nem mutattam semmi olyat, ami indokolná, hogy kutyás lehettem. Ők azt, hogy engem választottak, megelőlegezett bizalomnak gondolták, de eddig nem nagyon jeleskedtem semmiben, sőt mintha állandóan gond lenne velem. És jegyezzem meg, itt nem csak arról van szó, hogy milyen az én megítélésem, mert ő arra amúgy magasról szarna, de itt a kutyások renoméját rontom a hozzáállásommal. És ő nem akarja ennek, az amúgy a tisztek szemében méltán magasra értékelt beosztásnak a hírnevét kockára tenni, tehát kapjam össze magam.

Kértem, hogy hadd gondolkodjak, hogy mit is akarok, viszont ha azt szeretnék, hogy felelősen kiképezzem Lux-ot, kicsit többet tegyenek ide a kutyakonyhára, akár az sem baj, ha nem  én vagyok kutyakonyhás, hanem a szolgálatom abból állna, hogy Lux-szal foglalkozom.

Ez lehetetlen, mondta, de annak érdekében, hogy kicsit többet legyek itt, és lehetőleg ne a szabadidőm terhére, megpróbál közbenjárni.

De ne reméljek.

Ez így igen klasszul hangzik.

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr745348475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.