Centi_30.jpg278

 

 

 

 

Augusztus 15 Szombat


2-n délután kampó.

Nemsokára Öregedő leszek, vagyis a Kopaszságnak, a Fiatalságnak végérvényesen vége lesz. Nagyon régóta nem jutott eszembe, hogy amikor szakács voltam, mennyire katona akartam lenni. Hát most az vagyok.

Itt állok Ferihegy 2-n és figyelő szemeimet a reptérre vetem. Figyelek a rendre. Szemmel tartok mindenkit.
Én vagyok, akin múlik az utasok biztonsága, és én vagyok az, akinek meg kell ölnie azt, aki a szocialista hazánk véleménye, szempontjai alapján megérdemli. Mondjuk szökni próbál ebből a szabad Magyar Népköztársaságnak nevezett börtönből. Mert mi más lehet az a hely, ahol arra kell figyelni, hogy a bent lakók ki ne menjenek.
Lehet itt parádézni, lehet azt mondani, hogy fejlődünk, de ez akkor is börtön.

Például, ha leszerelek, utazni szeretnék majd repülőgéppel. Megtehetem majd? Egyáltalán nem biztos. Inkább az a valószínű, hogy nem. Nem ismerek senkit a katonaság előtti életemből, aki járt volna külföldön. Az elegendő indok lesz vajon a hatóságoknak, hogy látni akarom mondjuk az Eiffel tornyot vagy a Colosseumot?
Röhögéshez elegendő indok lesz.
Szóval ez itt börtön és én a saját börtönömet őrzöm. Olyan ez, mint amikor valakivel megásatják a saját sírját.
Genyó dolog.

Börtönőr vagyok, nem katona. És ha végül is elintéztem volna, hogy határszélre kerüljek, jobb lenne?
Dehogy.
Csak más.
Nem repülőgépeket néznék naphosszat, hanem erdőt, mezőt. Akkoriban, mikor oda akartam kerülni, volt egy romantikus elképzelésem, hogy milyen szép lehet a természetben. Hát, gondolom az első három nap igen. Aztán ott is csak az marad, hogy az ember várja a leszerelést, szarik arra, milyen szép a táj. Ráadásul az ott sokkal ingerszegényebb mint ez itt, és ráadásul én még ezt a reptéri zsibvásárt is nagyon sokszor unom.

Csak egy egyszerű példa.
Itt soha nincs sötét, a reptér minden részlete fényárban úszik. Ez látszólag szar, mert mindenhol látszik az ember, nehezebb sumákolni.
Az erdőben, a mezőn viszont nincs világítás. Vagyis a szolgálat éjszaka, sokszor vaksötétben telik. És nem is csinálhat magának fényt az őr, mert akkor célponttá válik. Tehát sötét van, semmit nem lát. Mit csinálhat olyankor? Gondolkodik, jár az agya.
Miken?

Hát hogy az a reccsenés, az meg mi volt? Az ágak ropogása, levélzizegés, szél, valami állat, vagy ellenség?
És mered a sötétbe.
Én ott beszarnék félelmemben.
Ha ez lett volna nekem a katonaság, akkor mégiscsak jobb helyen vagyok itt. Minden tiszteletem azoké, akik így töltik a katonaidejüket, de köszönöm, akkor inkább itt vagyok. Arról nem beszélve, hogy azért a reptér kiemelt fontosságú objektum, itt amellett, hogy figyelem, ki akar kiszökni, inkább az a fontos, hogy katonai vagy terroristatámadás ne érje, tehát egy kicsit logikus a szerepem. De a határszélen már az a tudat is őrjítő lehet, hogy valóban csak legvidámabb barakkot védjük, egy országnyi munkatábort.
Mert a legjobban őrzött határszakasz az osztrák, de az osztráktól kell védeni? Francokat.
Tőlünk kell, hogy ki ne szökjünk.
A többi határszakaszon mit védünk? Gyakorlatilag semmit, mert bárhonnan szökik ide át valaki, magyar papírok nélkül semmit nem tud kezdeni, ha igényelni akar papírokat, kiderül, hogy átszökött és akkor mi visszaadjuk a hazájának, pontosabban annak az államalakulatnak, ami a hazája helyén tanyázik.
Szovjeteknek, románoknak, jugóknak, csehszlovákoknak. Mindegyik ragaszkodik a saját rabjaihoz.


Semmi értelmünk.

Mert ha meg mondjuk az egyik ország katonai erővel indul ellenünk, és elképzelem azt a velem egykorú kölköt a tök sötétben rettegve, aki ugyanúgy várja, hogy ez az egész másfél éves rémálom befejeződjön, akkor egyenesen sírni támad kedvem. Csak azt tudnám kiabálni neki, hogy fuss, rohanj, menekülj!

xposter-1942-woman-red-cross.jpg

De valószínűleg egy komolyabb incidens első áldozata az a gyerek lenne ott a sötétben, aztán meg az örs többi határőre, akiket hirtelen mozgósítanak, mielőtt a honvédség felébred. Réz Misi Siklós közelében, Szabó, meg a bikanyakú valahol máshol.

Ennek az egésznek semmi értelme nincs.

És ha arra gondolok, hogy több katonai ismeretet akartam szerezni, akkor be kell látnom, erre a határőrség teljesen alkalmatlan. A leszerelés után a honvédség állományába kerülök majd. És ott sokkal rosszabb helyzetben leszek, mintha nyúl (honvéd) lettem volna. A kiképzésem szart se ért és semmit nem tudok a harcról.
Az az egyik egyed lennék, aki a leghamarabb meghal. Itt a határőrségnél semmilyen katonai tapasztalatot nem tudok szerezni, az egésznek tényleg csak az az egy értelme van, hogy elteljen.

Ahhoz viszont mégiscsak a legjobb helyen vagyok itt.

Akár még szakács is maradhattam volna.

De nem, azt jobban untam.

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr975359012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Division 2013.08.15. 15:28:42

Volt fiatalságod? Azt írtad korábban, hogy amikor átkerültél hiába voltál idősebb, kopaszként kezeltek. Ezen sikerült túljutnod?

paveway 2013.08.16. 08:52:34

Ismerősöm volt határőr a déli határon a délszláv háború idején. Egyszer a határ túloldalán lévő trafóházat robbantották fel a jugók. Az is egy élmény lehet...

Dvorszky határőr 2013.08.16. 11:58:27

@Division: lassanként igen kialakult, hogy már nem kopasznak tartottak, nagyjából egy hónappal az áthelyezésem után beértem a surranótársaimat. :)

Dvorszky határőr 2013.08.16. 11:59:36

@paveway: Van ismerősöm, aki szintén határszakaszon volt határőr, ő is olyanokat mesél, hogy én beszartam volna, ha ott vagyok. :)