Centi_30.jpg259

 

 

 


Szeptember 3. Csütörtök

A kutyakonyha nyűtt kenneleiben látható károkat okozott a tegnapi jégeső. Némelyik kutya házának tetejét átütötte, vagy legalábbis az öreg palákat alaposan összetörte. Nem értek ehhez, ezért átbattyogtam az ÉPK-sokhoz és megkértem őket nézzék meg, hátha meg tudják javítani.

Meglepően készségesnek mutatkoztak, négyen felkerekedtek rögtön és megvizsgálták a kenneleket. Majdnem szabályos alakzatban jártak a keretek közt, aztán eltűntek egy fél órára. Miután visszaérkeztek egyenként kihoztam a kutyákat ők meg a beszerzett anyagokkal kicserélgették a törött palakockákat. Tényleg nagyon rendesek voltak, mert nem csak a tetőket tették rendbe, hanem a lógó ajtókat, kirojtosodott drótkerítést, Hobin kennelében még egy kis darabon betont is öntöttek egy töredezett, zavaróan mély lukba.

Ez gyakorlatilag az egész napot igénybe vette, alig maradt időm rendesen ellátni a kutyákat, inkább azzal apportíroztam, amelyiket ideiglenesen ki kellett hoznom. Ezt a többsége szereti, de például Parával csak tébláboltam fel-alá, nem mertem az ÉPK-sok  közelében még szájkosárban sem elengedni.

Este épp elértem Szadó őrnagyot, kértem tőle kihallgatást. Jelentettem neki, hogy milyen készségesek és hatékonyak voltak ma az építő szakasz katonái, és hogy most tökéletes állapotba kerültek a kennelek. A srácok mondták, hogy nem volna baj, ha megemlíteném a tiszteknek a mai szerepüket, hátha kapnak kimaradást, de ha bárki kérdezi milyen anyagot használtak, semmit ne mondjak, mert csak összelopkodták.

tolvaj_geneticsandsociety.jpg

Ha szabályosan megigénylik, akkor heteket kellene várni. Így csak annyit mondok az őrnagynak, hogy kijavítottak mindent, jobb lett, élhetőbb lett a kutyák környezete, nem említek semmi egyebet, ő meg nem kérdezi. Az őrnagy ujjongott, ezt az összefogást, ezt a hatékonyságot ezt a hazafias tettrekészséget szereti, az ÉPK-sokat szóbeli dicséretben fogja részesíteni.
Na ez az ami egyáltalán nem hiányzik senkinek, de aztán később visszahallottam, hogy valóban kaptak kimaradást.

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr635407432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Martin Berghoffer 2013.09.03. 21:37:07

Bezzeg téged meg lesz*rtak. :D Nem baj azért szép és dicséretes volt (anno 1988-ban :D)

Dvorszky határőr 2013.09.13. 19:29:34

@Martin Berghoffer: :)) jól sikerült mindenesetre. :)

(elnézést, hogy későn válaszoltam, egy hónapig nem voltam net közelben)