Centi_30.jpg234

 

 

 

 

Szeptember 28 Hétfő

Éjszaka megbuktam a geci Bakonyinál (sorállományú szakaszvezető), hogy nem mentem ki a szolgálati helyre.

Este Ferihegy 2-re vezényeltek kutyával.
Parát hoztam ki magammal, hogy bosszantsam a többieket, főleg Németh Gyurit.
Bakonyi csinálta a váltást, kitett tíztől hajnal kettőig. Nem is tudom, hányadik éjszakám ez egymás után, de majdnem olyan hatással van rám, mint a Rövid Ugrás. Vagyis leszívja az erőm, kiprésel. Soha nem érzem magam pihentnek.
Kettőkor bementem az első pihenőmre, letettem a kutyát, aztán bevackoltam magam a fegyverszobába, leterítettem magam alá egy kincstári esőkabátot, fejem alá tettem a tártáskát és elaludtam.
Arra ébredtem, hogy Bakonyi rugdossa a bakancsom talpát.

– Dvorszky 3-tól menjetek ki Parával hátra. – suttogja.

Bassza meg, kettő után dőltem le, ez azt jelenti, hogy kb. 40 percet aludtam. Szétesik a fejem, szédülök, cseng a fülem. Minden tagom zsibbadt, alig akarnak hajlani az ízületek. Rázni kezd a hideg, és még mintha hányinger is jelentkezni látszana.
Iszonyú szarul vagyok.

De Bakonyit ez nem zavarta, kezembe nyomta a rádiót és valósággal lökdösött kifelé a kutató ügyelet ajtaján.
Becsukódott az ajtó, álltam a sötét folyosón majd lassan a kijárat felé indultam. Kilöktem az üvegajtót, Para a kutyaház előtt feküdt, felnyitotta a szemét és fektében kicsit jobban hozzányomta magát a kerítés beton talapzatához.
Láttam, hogy nem szívesen mozdulna.
Álltam, éreztem, hogy a párás, hideg éjszakai levegő bekúszik a zsávoly gombjai alatt a nyakrészen, le a mellkasomig, átöleli a hátam, végigkaristolja az összes bordám, és úgy éreztem, nem, ezt most nem akarom.
Visszafordultam az épület belseje felé, elhaladtam a sötét folyosón a kutatóügyelet ajtaja mellett a takarítónők birodalma felé. A mi territóriumunkat meg az övékét kis helység választotta el, mindkét oldalán üvegajtó, mint valami zsiliprendszer, ahol fertőtlenítést végeznek. Ezen túl különböző kis szobák sorakoztak, rögtön a zsilip után egy kis konyha, aztán egy takarítószer raktár. Óvatosan végignyitogattam mindet, bekukkantottam mindenhová. A kis konyhában le is heveredtem, de pár perc múlva valami neszt hallottam és berezeltem, hogy rám találnak.

Ezért visszamentem a zsiliphez. Pont emiatt a jellege miatt tűnt mégis inkább ez ideálisnak. A helyiség nagy része a hosszúkás alakja miatt a folyosóról nem is látszik, a folyosó alig szélesebb, mint az ajtó, a helyiség mélyen benyúlik balra a kutatóügyelet fala mögé. Ráadásul a szobácska végében némi meleget adva húzódott egy kisebbfajta langyos radiátor.

Beállítottam a géppisztolyt a radiátor és a fal közé, leterítettem a mikádó külsőt, amit a hűvös éjszakákra való tekintettel pár napja felvehettünk, ráfeküdtem, fejem alá helyeztem a tártáskát és percek alatt álomba szenderültem.
sleeping_soldier_by_krazykoreankidz-d3fufy4.jpgMég a tudatom utolsó foszlányában felbukkant, hogy nem aludhatok sokáig, egy órát legfeljebb, inkább kevesebbet, de ez már csak mint távolodó, egyre nehezebben olvasható neonfelirat jelent meg.

Jó lett volna észben tartani, hogy még a következő váltás előtt ki kellene mennem, nem maradhatok itt, de aztán ez az elképzelés elcsendesült. Volt bennem lelkiismeret furdalás, mert a többiekkel álmodtam, akik kinn állnak most a betonon. Próbáltam ugyan ezeket a képeket elhessegetni, de nem ment és amikor azt álmodtam, hogy Bakonyi üvölt, hogy Dvorszky, mi a kurva anyádat csinálsz itt benn, akkor kinyitottam a szemem és láttam, hogy Bakonyi üvölt, hogy Dvorszky, mi a kurva anyádat csinálsz itt benn?
Nem nagyon értettem, hogy került kívülre, nyelvemen volt, hogy az előbb még az álmomban szerepelt, de mivel láthatóan ki akarta rángatni alólam a mikádót, inkább közelharcba kezdtem. Régen, amikor Anyu nem tudott felkelteni, nem akartam kikelni az ágyból, végső elkeseredésében igyekezett lehúzni rólam a takarót. Félálomban is olyan reflexszel kaptam utána, hogy sci-fi filmben alig látni ilyesmit. Nem voltam magamnál, de teljes erőmből küzdöttem. Aztán mindig végül felébredtem és nevetésbe torkollt az egész.

– Dvorszky, azonnal takarodj kifelé innen, hogy a faszba gondoltad ezt egyáltalán?

Kezdtem kapisgálni, mit akar.

Nem lesz nevetés.

Felálltam, magamra vettem a kabátot, megigazítottam magamon mindent, és hallgattam Bakonyit, hogy ezt jelenteni fogja, megyek fogdára az tuti, bízhatok benne, mindenkinek jelenti majd, amit csináltam.
Így álmosan csak annyi jutott az eszembe válaszként, hogy Bakonyi kapd be a faszom.

Védőbeszédnek nem valami sok, a hatása is annyit ért, mindenesetre a beszélgetésünk nagyjából ezen a szinten megakadt. Kimentem az épületből, összeszedtem Parát, álmosan baktatott utánam és elgyalogoltunk a beton mögé messze. Éreztem, hogy nem aludtam sokat, talán húsz percet, mert azt a fáradtságot ismertem fel, amikor az alvásba ájulás utáni pár percben kegyetlenül felébresztenek. Ami szédüléssel, hányingerrel, fülcsöngéssel párosul. De hogy a fenébe buktam le ilyen rövid idő alatt? Azt hittem soha nem fognak ott felfedezni, nem értem, hogy történhetett meg mégis ez tíz percen belül.

Pedig összességében nem nehéz kitalálni.
A buzi Bakonyi valamiért kiment az épület elé és meglátta a kutyát. Ha a kutya a helyén van, szinte biztos, hogy én sem vagyok kinn, tehát valahol itt kell lennem az épületben. És ha már eddig eljutott a gondolatban, nem nehéz kitalálni, hogy a takarítók birodalmában próbálom meghúzni magam. És ha elindult arrafelé, még át sem kellett mennie, rögtön a határon rám talált.
A leghülyébb helyen.
Na ezt a ballépésem hónapokig fogom hallgatni.
Viszont mivel úgy éreztem, most már nem ronthatok a helyzetemen, miután kiértem a szolgálati helyemre, a beton mögötti füves területre, úgy döntöttem alszom még egy kicsit. Lefeküdtem a szellőzőre, ahol nemrég a rókát láttam.
Ma Para volt velem, nem féltem. Ha féltem volna sem érdekelt volna, mert olyan álmos voltam, rögtön elaludtam. Pirkadatkor ébredtem, hogy bekúszott a hideg a kabát alá is, felkeltem és visszagyalogoltam a beton széle felé.

Nyers, tiszta idő volt, kijózanodtam, lassan bekúszott a félelem is a hideg mellé, a tagjaimba: azért az amit csináltam az elég durva függelemsértés. Egy ideig rázott a reszketés, hogy most aztán tényleg megszívtam, de a hajnali pára megtisztította a levegőt és a tüdőm és a fejem is, mert arra a következtetésre jutottam, na és?
Egy-két hétig nem megyek haza, nagy ügy. Szarni bele.

Igazán könnyűnek és szabadnak éreztem magam, mintha nem is a földön jártam volna, szabadnak éreztem a karom, a hátam, a lábaim.
Könnyű voltam, és súlytalan. Igyekeztem minél nagyobb levegőmennyiséget beszívni, hosszan benn tartottam, ahogy Apu mutatta még gyerekkoromban a jóga légzést. Para is felszabadultnak tűnt, a szeme színét is világosabbnak láttam, mintha a levegőt is visszatartotta volna mint én, élettel teli és friss volt. Kialudtuk magunkat, na.

Para vette észre a váltást, de aztán eszembe jutott, hogy nem lehet itt még a laktanyából a délelőttös váltás, mert ők majd csak hatkor jönnek, de a kutyást meg amúgy szolgálat közben nem leváltják, hanem rádión behívják.
De a rádió csöndben van.
Rápillantottam.

Aztakurva!
Nem kapcsoltam be!

Azonnal odanyúltam, és amint áram alá került már hallottam is, 7-es járőr, 7-es járőr jelentkezz!!

Én vagyok a 7-es járőr.
De mielőtt válaszolhattam volna, odaért hozzám Kistatár.

– Be kell menned, Dvorszky! Kurva nagy baj van veled, de ki van kapcsolva a rádiód, be se tudtak hívni. Mindenki ideges miattad!

Beleszóltam rádióba, rögtön le is kellett halkítanom mert Bakonyi ordított benne.

– Dvorszky!! Azonnal befelé! Igyekezz! Mi a faszt csináltál? Nem lehetett elérni rádión!!

Most azért meghűlt az ereimben vér. Az előbbi bukásom is elég nagynak mondható, ha jelentik, efelett nem fog elsiklani csak úgy a vezérkar.
Bakonyi tuti jelenti.
Amúgy is olyan, engem meg kifejezetten nem szeret.
Ugyanezt éreztem iránta én is.
Ennyire kölcsönös szeretetben szeretnék a szerelmemmel élni.

Úgy fogja tálalni mindezt a századnál a tiszteknek, hogy alávalóbbnak, a szocialista haza iránti hűtlenségnek látszódjék. Ezt a tisztek nem söpörhetik félre, ezzel foglalkozni kell. Példát statuálni!

És ezt tetéztem azzal, hogy elérhetetlen voltam rádión!
Nem vagyok normális!
Ráadásul ki tudja mióta keresnek, ha ilyen hangnemben szól bele Bakonyi. Mert ugyan örömmel teszi, de szereti a fokozatosságot.
Ha így kiabál, akkor már tényleg ideges.
És a környezetében mindenki. Megoldja, hogy a résztvevők tudják: most a kegyét kell keresni, ha az ember nem akar vétlen áldozata lenni.
Elég egy szó, egy hang.
Nézés, mozdulat.
Magyarul mindenki fosik benn és mindenki tudja, mit csináltam. Nem foglaltam el a szolgálati helyem, és kikapcsolva hagytam a rádiómat. Elég csúfos bűnlajstrom. Még a végén olyannak látszom, mint aki nem figyel. Pedig ezt a vádat, reptéri őrszolgálatos létemre igen rosszul fogadnám. Mint a konyhán, amikor nem értettem mi baj velem. És milyen érdekes, hogy most Robi haverja szopat és ugyanúgy nem értem.
Most is megteszem amit kell.
Rendelkezésre állok mindenestül.
Ugrom gombnyomásra, amikor csak kell.
De fenn olyan sűrűn nyomogatják a gombokat, olyan durván kapjuk a Rövid Ugrást, hogy semmi csodálni való nincs abban, ha valaki egy kicsit egzaltált. Mindenki hulla fáradt. Annyira, hogy már szinte minden mindegy, van, aki már a hadbíróságot is megkockáztatja. Ezt lehet lustaságból?
Dehogy, ezt azért lehet, mert már a működése van veszélyben. Az életfunkciói.
Ezen kéne elgondolkodni.

Gyártottam a védőbeszédeket, de minél közelebb voltam a kutató ügylethez, annál gyengébbek, könnyebbek születtek. És mivel a testem könnyűnek éreztem, elengedtem őket, és hagytam, jöjjön, aminek jönnie kell.
Szinte bizakodva léptem az épületbe.

Kinyitottam a kutügy ajtót, és azt hittem összecsuklom.
A Hadműveleti Tiszt állt a szobában.
Az Atyaúristen.
Akit csak hallomásból ismerünk.
Legenda.

Állt az ajtófélfának dőlve és az előretartott karja kinyújtott mutatóujjára akasztott szíjon, egy géppisztolyt lóbált. Kedélyesen mosolygott, mintha jóindulatúan jelezné, hogy mulattatja a dolog és elnézi nekem.

Ugyanis ekkor megértettem, miért éreztem magam egész éjjel könnyűnek.
A hátamhoz kaptam, de nem volt rajtam fegyver!
Te úristen! Elhagytam a géppisztolyom!

Negédes hangon szólt hozzám.

– Dvorszky, ez a magáé?

 Basszus, már tudja a nevem.

– Jelentem, igen.

– És hogy kerül hozzám?

– Jelentem, nem tudom.

– Nem tudja. Mi történhetett vajon? Netán átaludta?

Csöndben álltam.

– Akarja tudni a történetét? – kérdezte fojtott hangon.

Bólintottam csak, annyira kiszáradt a szám, nem nagyon tudtam beszélni.

– Egy takarítónő találta. Ehhez mit szól?

Nem tudtam mit szóljak, az dobolt benn, hogy aztakurva! Aztakurva! Aztakurva!
Elhagytam a géppisztolyom!

– Kinn az előtérben állt a radiátornak támasztva. – folytatta a Hadműveleti Tiszt (HdmT). – Maga mit gondol, hogy került oda? Ki tette oda a maga fegyverét? Mondja, hogy maga volt, nehogy kiderüljön, hogy már innen is a takarítónők vitték ki!

Kezdte belelovalni magát. Emelkedett a hangja és vele a pulzusa.

Végem.

– Jelentem én voltam.

Alig hallottam a hangomat én is.

– Hogy mondja?

– Jelentem én. - szóltam valamivel hangosabban.

– És mi okból tette oda? Miért nem volt az jó magánál? Mindenki más viselni tudja büszkén, maga meg dugdossa? Ennyire szégyelli ezt az országot? A szocialista hazát? Ennyire hálátlan, de mondhatnám, hogy hűtlen?

Elemelkedett az ajtófélfától, és öblös hangon dörgött rám.

– Vagy tud valami elfogadható magyarázatot adni?

– Jelentem, kimentem oda pihenni...

– Ez magának az elfogadható magyarázat? - hördült fel. - Na mondja csak még egyszer, mi a magyarázat?

– Jelentem, kimentem az előtérbe letettem a fegyvert a fal mellé, de amikor kijöttem a helyiségből otthagytam...

– Nem hallom benne, hogy miért ment ki, mi a fészkes fenét csinált maga ott?

Lehajtott fejjel válaszoltam.

– Jelentem, aludtam.

– Aludt. Úgy! Azt tudja, hogy akkor épp szolgálatban volt? Ha más nem is, de az biztosan mutatja, hogy fegyver volt magánál. Nem pihenni, egyáltalán elmenni odáig, szabad magának? Van ott magának keresnivalója?

– Jelentem, nincs.

– Valóban nem szabad, még odamenni sem, nemhogy aludni ott, aztán elhagyni a fegyvert, kikapcsolni a rádiót! Hogy az istenbe képzelte ezt? Nem értem magát. Hogy gondolta ezt?
Azt tudja, hogy ezzel futkosóra kerül? Ilyet nem lehet csinálni! El tudja maga képzelni, amikor bekopog ide egy takarítónő, benyújt egy fegyvert és azt kérdi, ez véletlen nem maguké?

Mit gondol, ez nem terjed szét futótűzként? Minden reptéri dolgozó, vámos, rendőr, tudni fogja, hogy itt olyan töketlen tisztek szolgálnak, akik eltűrik, hogy a katonák elszórják a felszerelésüket. Egy AMD? Kukába vele! Mit számít, trehányak vagyunk. Gondolja, hogy én eltűröm, hogy ezt gondolják rólam? Eltűröm maga szerint?

– Jelentem nem.

– Igaza van, nem tűröm el. Biztos lehet benne, hogy hadbíróság elé állítom. Lelépni!

Nem tudtam, hogy ez mit jelent, hogy takarodjak ki a Kutügyről, esetleg kicsire összehúzva magam begömbölyödjek a sarokba. Vegyem-e át a fegyverem, vagy már nem kapom vissza, bilincsben nem használnám úgyse. Beljebb léptem a szobába inkább és igyekeztem elosonni hátra.

Úgy ordított rám, hogy majd összecsináltam magam.

– Határőr! Csak nem gondolja, hogy maga után viszem? Hát fegyverhordozója vagyok magának?

Éktelen haragra gerjedt, ahogy egy petyhüdt pénisznek, többszörösére duzzadt a feje a beletódult vértől.

– Attól, hogy a takarítókat ugráltathatta, ne gondolja, hogy már mindenki maga után viszi a fegyverét. Hát az apródja vagyok én? A kurva életbe már! Jöjjön ide maga szerencsétlen, vegye el, egyelőre még maga felel érte!

Síri csendben vettem át, tettem be a szekrénybe, tekintetek kereszttűzében csatoltam ki a derékszíjam, vettem le a kabátom, hátamon a HdmT hüledező tekintetével.

– És most mondja maga szerencsétlen, mit csinál? Be ne vackolódjon ide nekem! Ilyen pimaszságot én még nem láttam! Mint aki jól végezte dolgát! Már a pihenésen jár az esze! Azonnal takarodjon vissza a szolgálati helyére! Váltásig nem akarom látni.

Már nem volt előttem más csak Bakonyi komoly, de rém gunyoros arca. Másra nem tudtam figyelni. Nem mutatta, hogy élvezte, hanem csak egyetértését fejezte ki. Miközben húztam be magam mögött az ajtót, hallottam, ahogy erősödő susmorgásban kezdik ecsetelni a többiek, mi történt.
Mintha tudnák.
Jól megbeszélik, kivesézik, nekem már nem kell majd mondani semmit. Éreztem, hogy mögöttem fellángoltak az indulatok. Elköltöttem Parát, és kigyalogoltunk. Messziről még azt is láttam, hogy a betonon ketten össze is állnak, annyira izgalmas ez a hír, hogy még a lebukást is vállalják.

Mikor leváltottak hatkor és bementem a Kutügyre, senki nem szólt hozzám, a társaim sajnálkozva, a Bakonyi félék elégedetten vizslattak. Nem szólt senki hozzám a hazaúton sem, és amikor beléptem a laktanya kapuján, mint valami vírus, terjedt, hogy a Dvorszky elhagyta a géppisztolyát.

– Ki hagyta el?

– A Dvorszky!

– A fegyverét?

– Azt.

– Ez nem normális.

– Ez nem.

Zúgott az épület, ez morajlott a repedésekben, csöveken fel az emeletekre, így mire felértem, a körletajtókban fürtökben lógtak a társaim, és amint pont melléjük értem, szégyenlősen a szoba védelmébe húzódtak. Egy jó fél órán keresztül, senki nem szólított meg, egyszer jött csak oda hozzám az ügyeletes, hogy be lettem osztva a dísz-szakaszba, zászlókísérőnek. Nem sokára ünnepség lesz, várhatóan Élenjáró lesz a zászlóalj. Ennek tiszteletére dísz-lépésben kísérjük ki a csapatzászlót, felvonjuk, majd az ünnepség végeztével leszedjük és visszakísérjük az épületbe.
Nagy dolog ez.
Az a néhány másodosztályú műselyem rongy nagy érték.
Tehát gyakoroltam a díszlépést. A többiek leheletnyivel távolabb húzódtak, és így pillanatok alatt lettem magányos, zárt csapatrendben.
Mindenki kerülte a szemkontaktust, félre fordították a fejüket, ha kellemetlenül közel kerültünk egymáshoz. Nem mondott nekem senki semmit. Aztán később míg a körletből vizelni mentem, láttam a kopasz hadnagyokat és Szadó őrnagyot halkan diskurálni, és amikor valamelyik meglátott, felém bökött a fejével, mutatva a többinek, hogy na itt van, nézzétek, ez az!

Este is úgy feküdtem le, hogy elképzelésem nem volt, mekkora vihar ez. Nagyot képzeltem, de nagyon féltem, hogy nem voltam elég merész.

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr765419200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.09.28. 10:07:10

Azért a hadbírósággal való fenyegetést némileg árnyalja, hogy simán kiküldött szolgálatba, és nem vitetett azonnal fogdára...
-És mit csinált ön, őrnagy úr(?), mikor tudomására jutott ez a nagyfokú függelemsértés?
-Dvorszky határőrt köteleztem fegyveres szolgálatának letöltésére, bíró úr.
Há'persze.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.09.28. 10:10:47

Azért ahhoz tényleg elég fáradtnak kell lenni, hogy a logikus gondolkodás ilyen fokú hiánya folyamatosan fennálljon.

B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2013.09.28. 11:12:13

Na várom már hogy mivel basznak meg, mert azért én ha jól számolom, most nem volt rövidugrás vagy ilyesmi. Persze értemén, hogy fáradság, meg minden, de nem tunik úgy hogy sokkal jobban szopatnának mint mást, tehát más meg tudja csinálni, akkor neked is meg kellene... szóval inkább ez az ellenkezési dolog, meg az öregség-érzet vihetett ide.
Nade nem is ez érdekel engem, hanem majd valamelyik posztba sződd már bele, hogy a faterod mit szolt ezekhez (nem csak konkrétan ehez az esethez, hanem úgy általában). Mert nekem nem úgy tünt, mintha úgy általában eltűrné a linkséget. Ez az éjszaka meg akárhogy nézzük azért az volt.

króm nickel 2013.09.28. 15:15:27

Én 1976-78-ig voltam a nyugati határon.
Nekünk azt mondták, hogy a határőrnek a fogda nem büntetés, hanem jutalom, ezért nem is csuktak be senkit. Egy őrs teljesen más világ volt mint az itt megismert laktanya.
A blog nagyon jó, rendszeresen olvasom.

dwr 2013.09.28. 19:18:11

Szia Dvorszky!
Ez kemény, sőt űbergáz. A többiek azért haragudtak rád, mert tudták, hogy ezután majd agyba-főbe jönnek a HT-k lökni.Így lett? Egyébként Cséven a kutyámmal Endorral mi is rendszeresen 22-04-eztünk.(négy óra lesés +1-1 óra ki-be séta a járőrútvonalon.)A FEP-en csak 2x aludtam be, egyszer a már említett AegÜh-ként,a másik alkalommal KapuÜgy-ként. Az utóbbit csak a váltásom tudta, ő ébresztett hatalmas surciba rúgással. Azt megerősíthetem, hogy a szolgálati vezényléskor magasan leszarták a minimális emberi pihenésszükségletünket.
Egyszer megesett az a csúfság is -nem voltam benne-, hogy a terrorelhárítóknak meg kellett kerülniük egész Ferihegyet egy riasztásos gyakorlat alkalmával.Az egész szolgálat csicsikált Hdm-től az utolsó telephely ügyeletesig.Ott álltak a teherautóikkal a kapu előtt talpig fegyverben, csengettek-csengettek de semmi sem történt. Erre át akartak mászni a kerítésen, de a parancsnokuk attól félve, hogy oltári lövöldözés kerekedik a dologból inkább került egyet.Persze informálisan lekúrtak minden érintettet, de HT-k miatt nem terelték hivatalos útra. Cséven 100x cifrább dolgok estek meg a témában, azokat is majd megírom.
Üdv: kisberben

wrstjnethn 2013.09.29. 01:27:19

Ez nagyon durva! Mi a tanulság? Az ember vigye magával a kutyát aludni.

Abból gondolom, hogy kivételes fáradtság lehetett a dologban, hogy máskor igen gyorsan vágott az eszed és a váratlan dolgokat is tudtad kezelni. De szolgálati hely elhagyása, alvás, fegyver elhagyása és rádió be nem kapcsolása eleg sok egy éjszakára.

wrstjnethn 2013.09.29. 01:30:50

Azért a T. határőrök arcát tényleg megnéztem volna, mikor a takarítónő jelenik meg egy (betárazott?) fegyverrel. Mondjuk a néni sem lehetett szívbajos.

01234567 2013.09.30. 20:35:29

Megértelek. Engem még kopaszként egy hétig sz@pattak ilyesmi formában.24 órás szolgálatban nem aludtam 2 órát, volt hogy 18-at kint álltam, a köztes 24-ben füvet nyírtam, kaszáltam, takarítottam, aztán megint 24 órás szolgálat (őr)..ez ment pár napig, aztán szolgálatban összeestem, felcipeltek a gyenguszra ott tartottak két napig, az alatt meg kiírtak eltávra korrektül. Így bónuszként az eskü eltávom után legközelebb gumi tisztesként jutottam eltávhoz ennek köszönhetően(honvédségnél voltam). Így tudom miért és hogyan hibáztál. Ez benne volt.

Dvorszky határőr 2013.10.01. 13:45:24

@agresszív kismalac: Hát ahogy tapasztaltam a büntetés és a bűntett közt normális ütemben eltelt idő nem befolyásolja, az ítélet súlyosságát.
illetve nem ez befolyásolja. :)
Fáradt is voltam amúgy meg fafej. :)

Dvorszky határőr 2013.10.01. 13:55:29

@B-road: Otthon már a benti élményeimről nem sokat beszéltem, így igazából Apám ezekről a dolgaimról nem tudott. Nem nagyon akartam a családot azzal rémíteni, hogy 10 hónap alatt se sikerült rendesen beilleszkednem és, hogy szartam én ott mindenre.
Ha meg azt tudják, hogy esetleg éveket kocáztatok egy-egy hülyeségemmel, akkor nyilván kiborultak volna, tehát nem beszéltem erről. Ha Apám élne még, ő is csak most tudná meg miket műveltem anno.
Arra nem lenne büszke.
Erre a blogra, talán. :)

Dvorszky határőr 2013.10.01. 13:57:53

@króm nickel: Beszélgettem jóbarátommal, aki határszélen volt, mint Te. Azért ő kemény dolgokat mesélt, ahhoz képest én az üdvhadseregben voltam.

Örülök, hogy tetszik a blog :)

Dvorszky határőr 2013.10.01. 15:34:07

@dwr: Helló kisberben!

Úgy nézem azért titeket is jócskán megszopattak a szolgálatok sűrűségével. Nem tudom ezt hogy gondolták amúgy.
Jöhetnek a cifrább esetek!
:))

Dvorszky határőr 2013.10.01. 15:34:53

@wrstjnethn: Hát igen ezt én is úgy éreztem, hogy együtt elég védhetetlen.
:)

Dvorszky határőr 2013.10.01. 15:36:25

@01234567: de basszus tényleg nem értem ennek mi értelme volt, így ájulásig hajszolni az embert.
Érthetetlen.

Kozsok 2013.12.11. 18:53:42

@wrstjnethn: lehet a takarítónők viszont kiképzett elhárítók voltak... :D

noauth 2015.07.01. 22:28:55

Ez az írás is zseniális!!
Kezdtem kapisgálni mit akar. Nem lesz nevetés. Na itt néztek ám rám a buszon, mert az bizony volt :-)

Dvorszky határőr 2015.07.07. 16:40:48

@noauth: Szia Noauth, Bocsi fesztiválszezon és nyaralások vannak, kicsit lassan reagálok, de mindenesetre köszönöm, ez az írás nekem is az egyik kedvencem, meg azért ez elég meghatározó esemény volt. Remélem a buszon ülők nézése nem tántorít a folytatástól :))
Tamás