Centi_30.jpg231

 

 

 

 

Október 1. Csütörtök

Átköltöztem a 2-es körletbe.
Nem is tettek szolgálatba ma egyáltalán.

Reggel jött az ügyeletes ébreszteni és szólt, hogy el kell hagynom a kutyás körletet és hívat a Zádori hadnagy. Átkerültem a második századba, így ő lett a szakaszparancsnokom. Elmondta, hogy nagyon nem örül nekem, de majd rendbe fog szedni. Aztán elküldött költözködni.

Abba a szobába kerültem, ahol az a geci Bakonyi a körletparancsnok. Mától KAMPÓS vagyok, erre Bakonyi is nyomatékosan felhívta a figyelmem amikor belépett, miután beköltöztem a körletbe.
Egész idő alatt nem volt jelen és amikor megjelentem az első adag holmimmal, láttam, hogy a többiek kiürítették nekem a legszarabb szekrényt és a legrosszabb helyen lévő ágyat. Gyanítom Bakonyi parancsára.
Lehet, hogy a szobatársaknak se tetszett. De ezzel nem is foglalkoztam.
Volt bennem ma valami dühös káröröm, már-már büszkeség.
A bukásom félelemmel vegyes tiszteletet váltott ki a többiekből és ezért távolságot tartottak. Dühített, hogy hátrébb léptek tőlem, és különbnek kezdtem érezni magam tőlük, a beszari gyerekektől.
Én bátor vagyok.
Mindegyik összecsinálná magát, ha úgy kellett volna állnia Nyírő előtt, ahogy nekem. Szinte felsőbbrendűségi tudatom alakult ki, én vagyok az egyetlen, aki mer.
Mer kockáztatni.
Hogy ez valójában nem igaz, azzal nem foglalkoztam. Én vagyok az egyetlen tökös srác az egész laktanyában, aki szembe mer nézni a hadbírósággal és a futkosóval.
Ezért így is vonultam közöttük.
Én voltam, aki senkinek nem áll félre a folyosón, de akinek mindenki utat nyit.

Így kezdtem a költözésnek is.
Benyitottam a körletbe és látom, hogy Somogyi, egy kisMamut szintén költözött, épp a végén jár, rájövök, hogy nekem adják a kopasz ágyat. És ebben a hangulatban, ahogy beléptem, nem nagyon érdekelt, hogy jobb-e az ahová költözött Somogyi, de úgy döntöttem, hogy nem hagyom magam. Lassan, az idősebbek orra előtt begyalogoltam az ágyig, Somogyi mellé, ledobtam a cuccom a földre, összemarkoltam az övét és visszavittem oda, ahonnan költözött. Rá se pillantottam, csak annyit mondtam:
– Einstand.
Aztán körbenéztem az időseken, hogy ők is értsék, ez most komoly, nem tágítok. Aztán belépett Bakonyi és megtorpant. Bent olyan halotti csend kongott, hogy ő sem törte meg, mikor látta, hogy nem az az ágy az enyém, amit kijelölt nekem. Nem tudom, az is lehet, hogy a szobatársaknak korábban se tetszett a dolog, de most nyilvánvalónak látszott, hogy nagy presztízsveszteség érné, ha ezt firtatni kezdené. Mindenki a saját dolgait kezdte igazgatni, hátat fordítva, látszott, hogy senki nem akar ezzel foglalkozni, nem akarja beleártani magát. Talán Bakonyi is érezte, hogy senki nem támogatná.
De aztán megjött a hangja és annyit megemlített, hogy az ő kérésére tettek ide, ebbe a körletbe, mert kötelességének érzi ráncba szedni.
Vállat vontam.
Ha minden velem kapcsolatos fegyelmi kihágást jelenteni akar és mindegyik után jutalmat kap, akkor novemberben tábornokként szerelne. De hogy ne érezze ezt könnyűnek, és hogy ne csak a bukás váltson ki tiszteletet, megmutattam magam előtte.

Most már egy ideje, egész komolyan súlyzózom. Répa feladatait végzem, nagyon komolyat fejlődtem. A versenysport utolsó évében 62 kiló volt a súlyom, de amint abbahagytam lecsökkent 5 kilót és úgy maradt. Gyakorlatilag 4 éve 57 kiló voltam, bármit is csináltam magammal. Bevonulásnál nem is látszott már rajtam a sport. Most viszont már 67 kiló vagyok, csupa izom, nyugalmi állapotban is látványosan erősnek látszik a testem. Este, mikor öltözködtem, gondom volt rá, hogy a Bakonyi meg tudjon figyelni, lassú, komótos mozdulatokkal vettem le a az ingem és cseréltem le a pizsamára.
Azt hiszem megtettem rá a megfelelő benyomást.
És a többiekre is.

A gyakorló alatt nem látszik, senki nem gondolta volna, hogy ilyen erős vagyok, 10 kilónyi plusz izomzat duzzad rajtam.
Az sok.
Én nagyon élvezem, lenn a konditeremben fekve nyomó versenyt rendeznek időnként az erre fogékonyak, 110-120 kiló körül már én is nyomok. Ezzel nem vagyok dobogós, de a terembe járó srácok kétharmada mögöttem van.

Meg terjed egy újabb hobbi is, szkanderezni szoktunk.
Répát basztatták az idősebbek, hogy lehet, hogy csak fel vannak fújva az izmai, de erő nincs benne. Répa tűrte sokáig, aztán még az augusztusi leszerelés előtt Butykó Horit már nem tudta elviselni és javasolta, hogy akkor szkanderezzenek.
Hori röhögve ment bele.
Répa meg úgy tette le, mintha Hori nem fejtene ki erőt. Hori nem is tudott beletörődni, Répának le kellett tennie ugyanúgy még egyszer.
Aztán bal kézzel is.
A többiek Répát nem merték kihívni, csak Horit, és másokkal szemben Hori erős volt. Egy darabig még tartott a kakaskodás, aztán elhalkult.
Egy-két hete jött elő újra, valamelyik idősebb kölöknek csesztette a csőrét Répa ereje és kihívta. Répa ugyanúgy rakta le, mint Horit.
Aztán jöttek a többiek.
És Répa, aki kiállt ellene, azt lenyomta. Mintha senki nem fejtene ki ellene ellenállást. De azért az óvatosabbak mindig azt hívták ki először, akit Répa letett. Ezzel akarták belőni Répa erejét. És szép lassan már jöttek a fogadások, és egész esték teltek izzadtságszagban valamelyik körletben. Aztán a gyengébbek kóstolgatni kezdtek engem is. Nehezen álltam kötélnek, végül Mészáros, egy novemberi leszerelő lapaj addig csesztetett, hogy leültem elé.
A nagytestű gyáva.
Nagyon erős orgánummal hangoztatta az erejét, de csak a gyengéket hívta ki. Az igazán erőseket azért nem, mert azt mondja, ő közéjük tartozik, haverok, ott nem kell neki emberkedni. Engem gyengének gondolt, de mivel Répa haverja vagyok, ezzel közeledett Répához is.
Ez hívott ki.
Ennek ki is álltam.

szkander3.jpg

Igazából a kudarctól féltem, azért nem akartam eddig. De itt nem volt visszaút.

A 3-as körletben álltunk neki, a szobalakók ott tömörültek felettünk és pont ezt utáltam, ebben nem akartam részt venni. Így nem szeretek szerepelni. Megkapaszkodtunk Mészárossal egymás kezébe és a rajtra nyomni kezdtük.
Éreztem, hogy azért erős. A szorítása egy satué. Úgy lendült nekem, mint egy bika, fújtatott.
De csak épphogy megmozdítja a karom.

Utálom, ha valaki csuklózik.
Néha véletlenül befordul a kézfej, de mivel Mészáros nem elégedett az eredménnyel, lévén még nem nyomott le, szisztematikus csuklózásba kezdett. Tekergeti a kézfejem keresi a gyenge pontot, ahol nekem úgy feszül, hogy engedek. Én nem akarok győzni, de az bosszant, hogy valaki a csalással szerzett győzelmét teljes értékűnek gondolja, a csalást magát meg elfogadhatónak.
Én bírom még, most érzem milyen erős vagyok tényleg. De győzni nem akarok.

Meg nem is tudok, mert a holtpontból nem sikerül kibillentenem. Igazából nem is próbálom, csak ellentartok.
De azt keményen.
Kivárásra játszom, lenyomni úgy érzem, nem tudnám, de tartani bármeddig.
Remegünk már mind a ketten, Mészáros már hangosan nyög, néha felkiált.
A csalással nem ment semmire.
Nem mozdult a karom.
Iszonyú erős vagyok.
Nem tudom ráerőltetni senkire az akaratom, de rám se tudja senki.
Bárkinek ellenállok.
Tartom, amíg megtörnek, kifáradnak.
És tényleg.
Gyengül a nyomás a kezemen, de még elszenvedek egy utolsó támadást, Mészáros a szemembe néz mélyen és egy újabb csaláshoz folyamodik. Hirtelen hátrarántja a karom és innen lendületből igyekszik megszerezni a győzelmet, de így is megtartom. Még át is tolom a kezét a középpontból az ő oldalára, érzem, hogy fárad. Hirtelen egy hangos kiáltás mellett feladja.
Oké döntetlen, mondja.
Nem tudom, hogy azzal, hogy abbahagyta, azt akarta-e elkerülni, nehogy lenyomjam, mert ő is érezte, hogy az ereje végén járt, vagy csak megunta, mindenesetre azt mondja legyen döntetlen. Kicsit értetlenkedik, mikor azt állítom, hogy ez nem döntetlen, hanem vereség. Vesztett, mert ő akart lenyomni, de nem nyomott le. Magyarázhatja a vereséget, ahogy akarja, de a célt nem érte el. Ha nem hiszi el, hogy legyőztem, jöjjön és nyomon le.
Győzzön le.
Erre bekussol.
Győztem.

Azóta naponta legalább egyszer kihív valaki. Nem tudom miért, talán kishitűség miatt, de nem kockázatom meg, hogy nálam erősebbeket megpróbáljak legyőzni. Sokakat sikerül, de mindegyikről pontosan tudom előre, hogy le tudom. Mert ugyan nem érdekel a győzelem, de aki ellen nem kell komoly erőt kifejtenem, azt lenyomom. De jönnek csőstül. Mintha mindenkinél egyenként be kellene bizonyítanom, hogy erősebb vagyok. Le kell nyomnom, és akkor az alany azt mondja, hogy tényleg, tényleg letettél. Elég egyszerű koreográfia, de mintha mindegyik igényelné ezt, pont így. Én nem élvezem, hanem csak azzal az gondolattal csinálom, hogy ha neked ez kell öcsém, lenyomlak.
És lenyomom.

De aki erősebb, aki kihívás lenne, azzal szemben nem érzem, hogy győznöm kell. Félek a kudarctól, hiába vagyok most magamhoz és az átlaghoz képest elképesztően jó formában.
Nem jön a versenyszellem.
De azt tudtam, hogy engem senki nem tesz le.
És tényleg, az a legenda kezdett keringeni, hogy Répa mindenkit letesz, engem meg senki sem. Répával szándékosan nem mértük össze az erőnket, én ismertem az övét és tiszteltem, ő csak sejtette az enyémet, és azt tisztelte bennem. De jó párost alkottunk, izgalmas mérkőzéseket rendeztek velünk, minden este más körletbe voltunk meghívva vendégszerepelni. Répa másodpercek alatt győzött, én meg hosszú percekig tartó menetekben fárasztottam ki az ellenfelet, de legyőzni senki nem tudott. Addig tartottam magam, amíg a másik teljesen kifáradt és elhagyta az ereje. De akit lenyomott Répa, az engem nem tudott.

Szóval valami hírem már volt, de itt a kettes körletben még nem látták az izmaim. Reméltem, hogy ez a látvány és az a tudat, hogy nehéz fiú vagyok, elejét veszi a torzsalkodásoknak.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr775425934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.01. 08:59:55

Azért ahogy olvaslak, rajtad is igazolva látom (már feltéve, hogy mindez valóban megtörtént és így történt), hogy a honvédség, a be- és összezártság még egy birkából is kihozza a vadállatot. :)
Téged nagyon nem szerettelek volna ha együtt vagyunk. :D

Dvorszky határőr 2013.10.01. 17:47:53

@álfirkász: :))) nem voltam valami népszerű.

wrstjnethn 2013.10.01. 19:36:19

Azért veszélyes egy idő után, ha mindenkinek nekimegy az ember. Ha felveszi az ember a mindent leszarok attitűdöt, onnan nehéz megállni, egyre gyorsulnak az események, egyre nagyobb majréba kerülhet az ember. A végén pedig túlpörög az egész és az ember már nem tudja irányítani, mint lejtőn a biciklit.

Az is tiszta pszichológia, hogy honvéd helyett határőrként, az ország legtuttibb, "legexkluzívabb" szolgálati helyére, azon belül először az irigyelt konyhára, majd az irigyelt kutyások közé kerülni sem volt elég ahhoz, hogy ne sajnáltasd magad és mindenhol magadra haragítottál előbb-utóbb mindenkit. Ne haragudj, de szerintem neked soha semmi sem elég.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.01. 19:40:45

@wrstjnethn: a konyha, mint irigyelt hely? Hát azért ez nem annyira egyértelmű. Mondjuk én jobban szerettem ott lenni (mikor a srác, akit emlegettem, lelőtte magát, sokáig nem mertek engem sem fegyveres szolgálatba küldeni, hogy konkrétan miért, arra nem emlékszem... lehet, hogy tettem rá egy megjegyzést, hogy igaza volt? Ez már nem fog kiderülni)
Szóval akkor sokáig csak konyhára jártam, de azt valamiért a nagyon nagy többség nem csak lenézte, de utálta is. Pedig még mindig jobb volt, mint a laktanya hátsó udvarát őrizni. :)

Dvorszky határőr 2013.10.03. 15:15:01

@wrstjnethn: @álfirkász: Azért szakácsként ferihegy konyhája tényleg álomszolgálat volt, kutyásként is jobb dolgom volt, de való igaz, hogy nem fértem a bőrömbe, de tévedés, nem most sajnáltatom, hanem akkor sajnáltam magam.
:))
És mindig sikerült egy kicsivel rosszabb helyre helyeztetnem magam. :)

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.03. 15:28:54

@Dvorszky határőr: ja, azt vagy nem is tudtam, vagy csak elfelejtettem, hogy szakácsként. Azért az más kategória, mint a konyhai segédmunka. :)

Sajnálni meg (nekem legalábbis) eszemben sincs. Megérdemelted. :D