Centi_30.jpg226

 

 

 

 

 

Október 6. Kedd

Napok teltek el a bukásom óta, de még mindig nincs semmi hírem vele kapcsolatban.
Azért kezd eléggé feszíteni, hogy egy hang nincs róla. Nem nagyon telik el perc, hogy ne suhanna át az agyamon, hogy most mi lehet, miért nem mondanak semmit, meg az is, hogy lehet, hogy addig jó, amíg nem tudom.

Ma megint Tranzit-őrnek osztottak be délutánra. A két szír még mindig itt van, sehova nem vitték őket, de az, hogy úgy néz ki, naponta kétszer kapnak kaját, az eltüntette az elkeseredést az arcukról, ma már vidáman köszöntöttek.

Napközben már időnként be-behajtottak mellénk utasokat, fél-egy óra után már mentek is tovább. A két szírrel mutogatásos beszélgetést folytattunk, elmondtam, hogy szakács vagyok, két testvérem van. Ők elmondták, hogy házakat építenek, de azt, hogy tervezik, vagy kivitelezik, vagy téglát hordanak, azt nem tudtam kihámozni. Utaltak Budapestre, aztán magukra mutogattak, amiből megértettem, hogy azzal, hogy Hama-Hama, nem siettetni akarnak, hanem egy ilyen nevű városban laknak, olyan nekik, mint nekem Budapest. Az egyik elmondta, hogy „President Háfez al-Aszad bomb Hama”, miközben ujjával a földre rajzolta, hogy 1982, de én semmi ilyesmiről nem hallottam.
Azt mondja, illetve mutogatja, hogy ekkor halt meg az apja. Kérdeztem rámutatva, hogy és Ő?
Rázta a fejét, hogy ő nem, de basszus ezt látom, hogy ő nem halt meg, azt akartam kérdezni, hogy ő hogy élte túl. De hogy kell ezt elmutogatni?

Aztán belefáradtunk a mutogatásba, megjött a vacsora, megkajáltak és mindkettő lefeküdt, az egyik a padsorra, a másik a földre. Hamar jött az unalom és egy hirtelen ötlettől vezérelve elővettem a pisztolyt. Bár a kutató szolgálatos, aki felmegy a gépeket átkutatni, műanyag töltényt kap, nekem ólommagvasakat adtak.
Kiszedtem a tárat a fegyverből és forgatni kezdtem, hátha rájövök, hogy hogyan kell szétszedni. Csörögtem, csattogtam, mire a széksoron fekvő férfi felemelte a fejét, figyelte egy darabig, amit művelek, aztán felkelt és elém térdelt. Ki akarta venni a fegyvert a kezemből, ekkor önkéntelenül hátrébb húzódtam, megemelkedtem, de olyan hirtelen, hogy értette, baj lesz így.
Én nem tudtam, hogy az lett volna-e, de megijedtem kicsit. Ő elmosolyodott, jelezte, hogy segít.

Messziről rámutatott valamelyik alkatrészre, a kezével egy-egy jellegzetes mozdulatot tett, én meg rájöttem, hogy tudja, hogy kell szétszedni, azt akarja megmutatni. Azzal, hogy én nem tudom, elég jól szemléltettem neki a felkészültségemet, a hadrafoghatóságomat és a hatékonyságomat, de készséges volt, elfogadtam a segítséget. Nem hagytam, hogy bármelyik alkatrészhez is hozzányúljon, de ismerte a legkisebb részéig, még a működését is. Elmutogatta, imitálta a szétszedést, én meg leutánoztam a pisztolyon.
Már az összerakásnál tartottunk, én felemelkedtem a székről, hogy jobban lássam amit valamiért olyan hülyén magasra emelt kézzel, fentről  mutogatott. Ő térdelt előttem, és a fegyver csövét felé fordítva, két kézzel markolva egyik lábammal elől álltam felette, és amikor végre összecsattant minden, abban a pillanatban nyitott be egy hosszú, fekete hajú, ápolt, középkorú nő.

Riadtan néztünk egymásra hárman, én pisztolyt tartok egy előttem, mindkét kezét felemelő, szinte könyörgő pózban térdelő pasira, egy másik meg fekszik kiterülve a földön. Nem nehéz összerakni, hogy azt már lelőttem, ezt meg most fogom.

Én bénultan álltam, a nő is, a szír fickó kapcsolt először, elnevette magát, felpattant és szó szerint betessékelte a nőt. Az zavart volt, ellenkezni sem mert. Közben a pasi arabul karattyolva mutogatta neki, hogy csak szétszedtük meg összeraktuk a fegyvert együtt, semmi gond.

Olasz nő volt, negyven körül, és itt eszembe jutott az amerikai stewardess, akit szintén tökéletesnek láttam, ahogy ezt a nőt is. Az enyhe ráncai nem öregítették, nem is értettem, mert a ránc az nálunk az öregség része, neki meg úgy állt, mint valami szexepil, a szeme sarkában egy csomópont azt mutatta, sokat mosolyog pajkosan, játékosan a szeme.
Az alig valamivel térd fölé érő, lefele szűkülő szoknya kiemelte a csípőjét meg a fenekét miközben a csomagjait pakolászta a padsor alá.
Figyeltem a szorosan egymás mellé zárt, fekete - és érthetetlen technológiával lukacsossá tett - harisnyába bújtatott lábát, amin a magas sarkú feszítette az izmokat és most nyilalt belém, hogy de mennyire hiányzik a szex.

Ekkor már a földön fekvő szír is ébren volt, a másik teljesen elcsöndesült, fegyelmezetten ültek a padon, és ugyanolyan mereven bámulták a nő lábát, mint én. Ő kirúzsozta magát, újságot vett elő és olvasni kezdett, amire a szírek elálmosodtak, és újból lefeküdtek. Nekem eszembe jutott a teli tár a zsebemben, elővettem és betettem a helyére. A pisztolyba.
Erre a csattanásra riadt a nő, de gyors kézmozdulatokkal jeleztem, hogy nincs baj, elteszem máris, de elmosolyodott és mutogatással kérdezte, hogy megnézheti-e? Nem értettem először, aztán valahogy kitaláltam, hogy még az is érdekelné, hogy hogyan lehet szétszedni. Megmutattam neki, elkérte, és én ugyan töltények nélkül, de a kezébe adtam.
Nem tudom, hogy honnan vettem a bátorságot, ez megint főben járó bűn, de tőle nem tartottam. Nem is kellett, mert csak a súlyát nézegette aztán visszaadta. A gyűrűjére mutatott, vagyis házas, belém karolt, az esküvők jellegzetes dallamát dúdolta, magára mutatott, rám, aztán a gyűrűre, majd a megrángatta a zsávolyom végigmutatott rajtam, majd a pisztolyra. Közben beszélt folyamatosan olaszul, nem tudom, hogy a szavai segítettek-e, de ebből kihámoztam, hogy a férje katona, annak volt pisztolya, de az nagyobb és nehezebb.
Féltem, hogy elmeséli mije nagyobb még a férjének, de szerencsére az érdekelte inkább, mit csinálunk itt. Mutogattam, hogy nekem a szírekkel ez a második nap, őket haza fogják küldeni, én őrzöm őket és előtte nem volt a kezemben pisztoly, nem tudtam, hogy kell szétszedni, a férfi mutatta meg.

Jót nevetett, amikor eljátszottam neki pantomimben, hogy pont akkor lépett be. Belejöttünk a mutogatásba és beszélgetni kezdtünk. Általánosságokról, mióta vagyok katona, járok-e kinn a reptéren, elmeséltem, hogy elhagytam a fegyverem, mutogattam, hogy ezért felakasztanak majd, először megijedt, de olyan ügyesen mutogattam, hogy amúgy szinte mindennel megnevettettem. Idős volt, de bölcs, jóságos tekintettel figyelt, felhőtlenül kacagott, kézjeleivel a szavamba vágott, viccelődött és bennem elmúlt minden félelem, játszópajtások lettünk.

Nem gondolkodtam, mit szól, ha valamelyik mozdulatom groteszk, vagy béna, ő se foglalkozott ezzel, csak meséltem és meséltem a katonaéletről, hogy kutyás vagyok, van egy kiskutya, amit tanítgatok, közben megtudtam, hogy neki is van kutyája, készségesen válaszolt, hogy van-e gyereke, mivel foglalkozik. Két fia van, az egyik akkora mint én, gyerekekkel foglalkozik, de hogy pontosan mit, nem értettem meg. Néha teljes áhítattal figyeltem, ahogy mozgott, ahogy billegett előttem, hogy testbeszéddel elmondja, Varsóból jön, előadásról, ő tartotta, sokan majdnem elaludtak, ő ettől szinte sírva fakadt, mert a szívét-lelkét beletette. Úgy játszott, mint egy színésznő, a mozdulatai kecsesek, pontosak voltak, élénk arckifejezésekkel érzelmek tucatjait játszotta el, aláfestve a mozdulatait, amivel megjelenített toronyházat, liftet, konferenciatermet, hallgatókat, szituációkat még egy párbeszédet is, valami résztvevővel  és én közben úgy éreztem, ez a nő kell nekem.

Láttam, hogy a blúz alatt erős rezgéssel hullámzik a melle, nem lehetett feszes, a feneke is gömbölyűbbnek látszott, mint amennyire az arányai miatt kellett volna, a hasa is nagyobb, mint Editnek, de olyannyira erősen hatott belőle a nő, a játékos, gyermeki, őszinte, megvilágosodott nő, hogy beleszerettem.
Ha a színielőadás közben megérintett, akkor másodpercekre kiestem a szerepemből, ezt is észrevette, végigsimította a karom és felnevetett valahogy úgy, hogy jaj, te gyerek, de ettől nem tört rám a szégyenkezés, hanem elnevettem magam én is.

Itt kérdezte meg, hogy van-e barátnőm. Őszintén elmondtam neki, hogy van, de olyan, mintha nem is lenne, mert lassan tíz hónapja járunk, de nem volt még szex. Elmondta, hogy válik a férjétől, és pont tíz hónapja neki se volt. Felkacagott, legyintett egy nagyot és elkezdte mutogatni, hogy az apja valahol dél Olaszországban lakik, lenyúlt a padra, felemelt egy Alitalia prospektust, kikeresett egy térképét, amin látszott Olaszország, és megmutatta pontosan hol.
Elmagyarázta, hogy az apja állatokat tart, például kecskét, ehhez mekegett, hogy tudjam, milyen állat, amikor az egyik arab felkönyökölt, és az ismerős hang hallatán, bekapcsolódott a mekegésbe.

pegazus.jpgAztán hirtelen heves bólogatásba váltott, felpattant és magyarázatba fogott, igen az ő apjának is vannak kecskéi, sőt még egyéb is. Kikapta a prospektust a nő kezéből, alaposan átlapozta. Keresgélt, majd rámutatott egy reklám élethűen megrajzolt pegazusára, hogy ilyesmi is van az apjának. Csodálkoztunk, hogy szárnya is? Repül?
Ja, nem, dehogy, takarta le a szárnyakat.
Lova van.

A nő fellelkesült és egyre több kérdést tett fel neki. Abunak hat gyereke volt otthon Szíriában, munka ügyben jöttek volna ide, majd rajtunk keresztül nyugatra.

A nő az arabot is levette a lábáról, az meg pállott száját kerekre tátva nézte, és én most úgy éreztem mégis le kellett volna az előbb lőnöm. Idegesített, hogy elvonja rólam a figyelmet.

A férfi megkérdezte a nevét. Lissandra, mutatkozott  be neki, majd felém nyújtotta a kezét és mi is bemutatkoztunk.

Hihetetlen finom volt az ujjai érintése, nem akartam elengedni. Néztünk egy darabig egymás szemébe, aztán felkacagott és elmondta még, hogy a mamája festeget és gyerekkorában ő volt mindig a modell, aztán az órájára pillantott, még megsimogatta az arcom, aztán szedte a csomagját, búcsúzóul megölelt, a többieknek odaintett, majd elment.

Fájt, hogy kilép az életemből, sosem éreztem magam ilyen biztonságban, ennyire sosem voltam felszabadult nő mellett. Úgy voltam színész előtte, úgy játszottam el szerepeket, hogy önmagam lehettem, sem több nem kellett neki belőlem, sem kevesebb. Nem támasztott elvárást és élvezte a társaságom.

Ha egyszer lesz egy nőm, egy igazi, akivel leélem az életem, ilyen kell legyen, aki úgy lép belém, a legbensőmbe, hogy nem rezzenek össze, nem szid meg, hogy mi ez a rendetlenség, hanem széthúzza a függönyöket, kitárja az ablakot és leül mellém játszani.

Rosszul esett, hogy elment, de ahogy a világító zöld szemére, nevetésnél állandóan elővillanó fogaira, a hajlataira, domborulataira, és arra a kecsességre gondoltam, amivel a magassarkúból kilépve, hajlongva, szélesen gesztikulálva beszél hozzám, egy általunk sebtiben kifejlesztett jelnyelven, maradéktalanul boldognak éreztem magam.
Mindez annyira feldobott, hogy azt se bántam, hogy az egyik arab elrontotta a gyomrát és folyton szarni kellett kimennem velük.

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr385521151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2013.10.06. 09:13:55

Pisztolyszétszedés a tranzitváró őrzött foglyával. Mindezt pár nappal a sokszoros függelemsértés után. Azért tudtál élni. Ehhez képest a bázisugrók unalmas emberek.::D

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.06. 09:32:33

Hát te se vagy százas, az már biztos! :D
Jó, akkor még nem neveztek minden arabot terroristának, de azért durva lett volna, ha... :DDD
Szólj, ha netán fegyveres őrző-védő céget alapítasz, hogy merre dolgoztok, nehogy véletlenül odatévedjek! :DD

wrstjnethn 2013.10.06. 14:44:20

Neked teljesen megzápult az agyad!!! Tranzitba küldenek, mert gépfegyvert már nem lehet rádbízni, erre te egy őrizetessel szétszeded a pisztolyt, egy külföldi civilnek meg a kezébe nyomod. Biztos nem hagytál el egy alkatrészt sem? Amilyen felkészült voltál, jó, hogy nem sült el. Ha az egyik szírbe áll a golyó vagy a falba, akkor még lehet szökési kísérletre fogni, de ha lábon lövöd magad, akkor mi van? Egyébként egyszer sem mutatták meg, hogy kell szétszerelni, megtisztítani?

Haynau (Sons of Monarchy) 2013.10.06. 14:56:18

Azt hittem, a fegyverelhagyós-alvólógós-rádiókikapcsolós botrány után megjött a józan eszed, de ezek szerint utána még jobban felcsavartad magadban a hülye-üzemmódot. Persze, tizennyolc éves voltál, agyilag még nem teljesen érett, de bocsásd meg a kérdést: hogy lehet ennyi égbekiáltó baromságot elkövetni ilyen rövid idő alatt? Ne, ne fogd arra, hogy a rendszernek akartál ellenállni, mert amit itt elkövettél, az nem "lázadás", hanem egyszerűen egetverő baromság. Szerencséd volt, hogy a "húzásaid" nagy része nem derült, különben futkosóra vágtak volna - és valljuk be: megérdemelten.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.06. 17:56:13

@Haynau: nekem van egy olyanom, hogy (ha egyáltalán mindez igaz is - sajnos ismerve az akkori fegyelmet és körülményeket, el tudom képzelni, hogy az) kiderültek azok a dolgok csak úgy voltak vele, hogy ennyire hülye ember nem lehet, biztosan elmebeteg, inkább nem piszkálták, minél hamarabb szabaduljanak tőle. :)
Bár ha meggondolom, hogy volt katonatársam, aki fél évvel utánam szerelt volna még ráhúzott egy-másfél évet a futkosón, mert részegen lövöldözött az őrtoronyban... Igaz, korábban csak szimplán alkoholista volt, nem ennyire dilis. :)

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.06. 17:58:00

@wrstjnethn: számomra ott vált kétségessé az egész blog hihetősége, hogy hogy lehet valakit olyan fegyverrel szolgálatba küldeni, pláne ilyen helyre, hogy nincs rá felkészítve?
:(

Pedig mostanáig úgy olvastam, hogy ez egy valódi sorkatona valódi naplója, kicsit kiszínezve...

Haynau (Sons of Monarchy) 2013.10.06. 18:42:53

@álfirkász: Azt én is nezehen tudom elképzelni, hogy olyan fegyvert bízzanak valakira (pláne éles lőszerrel), amire nem kapott előtte kiképzést. Nálunk a kiképző altisztek egy hétig keményen csesztettek (=kiképeztek) az első éleslövészet előtt és szemmel láthatólag idegesek is voltak, nehogy történjen valami.

Mondjunk a szakaszunkban volt egy félig autista srác, aki félt a fegyverétől, illetve attól, hogy véletlenül lelő vele valakit. Ettől mi is tartottunk, de aztán láttuk, hogy bár mindenkinek bent van a szekrényében a mordály, de szerencsére a lőszert csak a lőtéren kapjuk meg és el is kellett vele számolni...

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.06. 19:17:40

@Haynau: hm. Mi is úgy jártunk őrszolgálatba, hogy a másfél év alatt a harminc napos kiképzés végén lőhettünk egyetlen alkalommal a lezsírozott, vadonatújnak látszó AMD65-ökkel leadhattunk három egyes lövést, meg egy ötös sorozatot, a tiszt odament a lőlaphoz, kilyukasztotta, hogy meglegyen a szükséges találati arány és a továbbiakban csak a tárazásig jutottunk. Lőni soha többé.
Viszont szétszedni/összerakni azt tudtuk.

paveway 2013.10.06. 20:09:49

Ezen behaltam: "Nem nehéz összerakni, hogy azt már lelőttem, ezt meg most fogom."

Szerintem kapott kiképzést a pisztolyra, de az eddigi hozzáállását ismerve nem csoda, hogy nem figyelt oda :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2013.10.06. 20:24:31

@álfirkász: Mi szerencsére háromszor voltunk éleslövészeten, én személy szerint élveztem is - de mivel pár évig sportszerűen lőttem légpuskával és légpisztollyal, ez nem is volt meglepő.

Szétszedni meg összerakni rengetegszer gyakoroltuk, néha szolgálat után is, ha nem mehettünk ki a laktanyából - ha már mindenkinek ott állt a szekrényében a mordály. Olyan igazi "amerikaiasra" vettük a figurát: bekötött szemmel, gázálarcban... Az altisztek csóválták a fejüket, hogy ennyire bekattant őrülteket ők már rég nem láttak - de nem tiltották, mert alapjában véve hasznos volt. Mi meg nem unatkoztunk. :))

Börnike 2013.10.06. 20:49:43

Nagyon tetszik a blog. Rendszeresen olvasom.
Érdekes ahogyan a sztorik helyszínét a saját emlékeim alapján képzelem el olvasás közben.
Gondolok itt a körletben, konyhán, vagy a laktanya udvarán történtekre.
Pedig én nem voltam reptéren! Sőt határőr sem.
Amúgy érdekesség, hogy nekünk is kellett löni PA63-al de szét mi sem szedtük.
Elméletileg élesben a szolgálati fegyverünk lett volna BMP1 vezetőként.
A kiképzésünk kimerült annyiban, hogy lőhettünk vele egy tárat és elmondták róla a legfontosabb tudnivalókat.
A legfontosabb paraméterére még emlékszem. "Közelharcban használatos fegyver, hét figyelmeztető lövés és egy halálos dobás" :)

alien 2013.10.06. 22:43:54

Az én fantáziám az arab ragadta meg, aki nem jöhet be, házat épít, tervez, szétszedi a pisztolyt ami az őrnél van, nem felős gyerek, sanszos, hogy ez a nagy nem jöhet be valami kamu volt és a vasfüggöny mögött utazgatott.

Háthaeznemfoglaltnick 2013.10.07. 08:45:33

@álfirkász: Pont emiatt hihető az egész. Legalább is ott, ahol én voltam katona sohasem az volt a lényeg, hogy megismerjük a technikát. Sokkal inkább az, hogy az oktatási napló margója pont a helyére kerüljön, meg hogy legyen benne legalább két olyan mondat, ami mind helyesírásilag, mind logikailag kifogásolható. Az összes olyan tiszt, akiben bízhattunk volna, hamarabb leszerelt mint mi. Aki pedig maradt, az inkább abban volt profi, hogy úgy berakta a barackpálinkás üvegeket az íróasztalfiókba, hogy több, sunyiban elkövetett tesztkihúzással sem tudtuk megcsörrenteni a gyűjteményt. Ilyen vezérkartól ugyan mit várhatott volna el az ember? Logikát?

rkazinczy 2013.10.07. 08:47:28

Ez részlet egy regényből?

Rollende Landstrasse 2013.10.07. 09:24:34

Azt hiszem, a mai, katonaságot kihagyó fiatalok úgy képzelik el az akkori Magyar Néphadsereget és a Határőrséget, ahogy az amerikai filmeken látják a fegyveres testületeket. Hát nem olyan volt. Rengeteg látszat-intézkedés, papíron teljes értékű harckészültség, de komoly helyzetekben akadozott a gépezet.

Teljesen életszerű, hogy valaki csak a rendszeresített fegyverre kapott kiképzést, az alkalomszerűen kiosztott pisztolyra nem.

Engem inkább az érdekelne, hogy a későbbi feleséged végül beváltotta-e reményeidet? Nem tűnsz egy kiégett fickónak, ezért remélem: igen.

(Ja, a feleségedet hogy hívják? Edit? A "Dvorszkyné" választ nem fogadom el...!)

Háthaeznemfoglaltnick 2013.10.07. 11:07:56

@Rollende Landstrasse: Nagy igazság ez! De azt ugye nem várhatjuk el egy Steven Seagaltól, hogy két verekedés között VV ruhával, vagy olajoshal-konzervvel gyújtson be a kincstári vegyestüzelésűbe :-)

Haynau (Sons of Monarchy) 2013.10.07. 17:44:27

@Rollende Landstrasse: Szerintem az MN (és később az MH) sokkal inkább Angyalbőrben volt mint Rambo vagy Apokalipszis Most!...

Egyébként nem azért mondom, de az osztrák hadsereg sem (volt) mentes a látszat-intézkedésektől és a szervezeti hülyeségektől. Szerintem ez minden agyonszabályzott testületben előfordul, így nyilván hadseregeknél is.

Dvorszky határőr 2013.10.07. 17:54:52

Na srácok! Azt már első napokban leírtam, hogy blog hitelességét nem fogom bizonygatni, annál is inkább, mert az igazán cifra dolgok csak most jönnek. Azután, hogy megúsztam a gépfegyver elhagyását, nagyon belemelegedtem. És egy-egy történet felett én is értetlenül állok, hogy hogy a picsába gondoltam ezt, de fogalmam sincs.

Viszont az jelentéktelen apróságnak látszott, hogy értek-e a fegyverhez. Mi őrszolgálatosok nemhogy kiképzést nem kaptunk, hanem nem is lőhettünk pisztollyal. Nagyon szerettem volna, de egyik lövészeten sem kaptuk a kezünkbe. Ez a tranzit őr szolgálat olyan volt hogy járt hozzá gumibot, meg pisztoly, de mindenki úgy kezelte, mintha csak egy kitűzőt kellett volna felvenni, ha jön a hadműveleti tiszt ellenőrizni, látszódjon, hogy ott van rendesen az oldalán a pisztoly. Szerintem senki nem gondolta komolyan, hogy valaha használni kell. És ugye mivel nem volt a személyes fegyverzet része a pisztoly, azokhoz a szolgálatokhoz, amihez járt tartottak kettőt hármat a laktanyában, aztán később a kutató ügyeleteken, és se aláírás, se átvételi nemtommi, hanem az ember kezébe myomták, aztán húzás a szolgálatba. Nem emlékszem pontosan, de az is lehet, hogy még a tár is benne volt mindig, sose számolgattuk a benne lévő lőszert, mert arra határozottan emlékszem, hogy egyik ilyen alkalommal mikor kaptam pisztolyt, átvételnél ki akartam nyitni pisztolytáskát és rámszóltak, hogy azt ne nyitogassam.
:)

Dvorszky határőr 2013.10.07. 17:56:42

@rkazinczy: Igen, egy naponta kiegészülő folyamatregény. Írom-írom, de még nincs kész.
Viszont naponta növekszik újabb fejezetekkel.
:)

Dvorszky határőr 2013.10.07. 17:57:57

@alien: és nem is alaptalan a feltételezésed, mert ilyen alakról pontosan tudok, majd lesz is szó róla. Ezekről a szírekről nem tudtam, de simán lehet.
:)

Dvorszky határőr 2013.10.07. 18:00:38

@Rollende Landstrasse: Szerencsére azóta több ilyen csodálatos nővel is találkoztam. :)

Macgaby 2013.10.07. 20:55:38

@Dvorszky határőr:
Nem kell aggódni, aki járt ezeken a helyeken, az tudja, hogy nem meséről van szó.
A többi meg ha elhiszi, akkor elhiszi, ha nem, akkor meg nem.
Semmi kétség, ez a Határőrség!

dwr 2013.10.08. 19:52:31

@álfirkász: Nyugi, Dvorszky Hör biztosan volt a FEP-en,olyasmikről ír amiket kb 2,5 évvel később megtapasztaltam én is.PA-63-ra a laktanyában a törzsklubban kaptunk "kiképzést".Soha nem került a kezembe azután. SZVD vagy Dragunov mesterlövész puskából is volt 2 db a fegyverszobánkban, de még csak hírből sem hallottam olyan határőrről akit kiképeztek volna rá.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.10.09. 08:38:18

@dwr: félreértetek sokan. Nem mondtam egy szóval sem, hogy bármi bajom lenne a bloggal, a tartalmával, ha nem vagy nem teljesen valós.
Csak példa: mi van, ha ezt az egykori hivatásosok egyike, mondjuk az egyik pol.tiszt írja? Ilyenekről ők is tudtak, attól nem félek, hogy ne lettek volna tisztában azzal, mi megy a laktanyákban. :D
A költői kérdésemre visszatérve: mi van? Semmi. Akkor is szórakoztató, még elő is hozza az emlékeimet (amiket ugyan jobb lenne végleg elfelejteni, de legalább megnyugtató, hogy nem olyan szar a memóriám, mint képzelem ;) )
Vagy ha nagyobb részt saját élmény, csak innen-onnan vett hozzá másoktól anyagot, netán hozzáköltött egy keveset.
Nagy dolog...
Csak néha felbukkannak olyan dolgok, amiket még akkor is nehezen hiszek el, hogy valóban megtörténtek, ha én élem át őket.

Maczi 2013.10.20. 01:16:15

A HÖR-nél csak az útlevelesek lőttek kiképzéskor pisztollyal. Mindenki más AK47-sel lőtt. Ferihegyen már AMD-t kaptunk, amivel csak akkor lőttek, ha volt gyakorló lövészet.
A kutügyes pisztolyok sem voltak betárazva. A tárba kis fatálcákról kellett betárazni és a szolgálat végeztével oda visszatenni a lőszereket.