Centi_30.jpg215

 

 

 

 

 

Október 17. Szombat

Délután Ferihegy 1-re mentem szolgálatba.

Nagy szerencsém volt, tegnap az újabb szökésem után csak takarítani vittek a reptérre, aztán ma délutánig nem kellett csinálnom semmit, majdnem másfél napig nem volt dolgom.

És amiatt is szerencsém volt, mert megint Tranzit-őrségbe vittek.

Nem gondoltam volna, de a szerencsétlen szíriai arabok még mindig itt vannak, a mai SirianAir járatra sem tették fel őket, nem vitte el őket a gép valami miatt. Már eléggé büdösek, nem sokat tudnak mosdani. Mikor beléptem hozzájuk, hosszan ölelgettek, hogy de régen láttak, rögtön beszélni kezdték, hogy milyen szép volt az a nő, akivel múltkor itt beszélgettünk.
Néha egy-egy mozdulatuknál töményen csapott meg a szaguk, ami valamiért másabb, mint a mi testszagunk. Ugyanolyan büdös, de más típusú. Nem is nagyon bírom, igyekszem feltűnés nélkül messzebb vonulni. Megkérdem, hogy kapnak-e kaját rendesen, bólogatnak, hogy igen, azzal nincs gond. Azt is igyekeztem megtudni, hogy vajon miért nem viszik őket haza, de nem kaptam választ.
Talán ők se tudják, vagy nem akarják mondani.

Ma vadonás új gumibotokat kaptunk, az eddig használt gumival burkolt nehéz ólomrúd helyett ultrakönnyű gumibotot osztottak ki, azt mondják manapság már nem a nyers brutalitás a divat a tömegoszlatásban, hanem a könnyen elérhető, de magas fokú fájdalomokozás. Mert a régi gumibot neve átverés, az egy ólomrúd, nehéz, vaskos, és megfelelő erővel csontot lehet törni vele. Ez az új típusú gumibot tiszta gumi, könnyű, vékony és hajlékony.
És ez ebben a lényeg, mert a vége erősen csapódik. Nem tör csontot, hanem borzalmasan fáj az ütés helye. A markolatában könnygázpatront helyeztek el, vékony műanyag cső fut keresztül a boton és a végén spriccel ki, ha a nyélen található kis gombbal működésbe hozza az ember.
És én vagyok az az ember aki ezt működésbe hozza. Egyrészt magamon tesztelgettem, hogy mekkora ütés fáj már, és meglepően kis erővel is nagy fájdalmat okoz.
Másrészt nagyon piszkálta a csőröm a könnygázspray.

sír1.jpgEstefelé nem bírtam ki, ahogy a szírek elcsendesedtek, rájuk zártam a tranzit ajtót, és kisettenkedtem a vécébe. Kicsit ügyetlenkedtem, nem tudom én mennyi könnygázt lehet elsőre kiengedni, ezért aprókat sziszegtettem, de nem éreztem semmit, aztán muszáj volt rendesebben megnyomnom a gombot.
Na, most már jól látszott a kitóduló permet és másodpercek múlva marta a torkom, csípte a szemem, menekülnöm kellett.
Jó tíz percig szipogtam a tranzit előtt, bemenni nem akartam zokogva, de annak se örültem volna, ha bárki más lát így, ezért az ajtó előtt álltam háttal a külvilágnak, mintha csak gondolkodnék valami kurva szomorún.

Végül összeszedtem magam, a vécépapír is elfogyott, amit kihoztam magammal, így bementem a tranzitba. A két szír illedelmesen várt benn. Azonnal észrevették, hogy valami nem stimmel, kérdezték mutogatással, hogy mi történt, mondom família problem, égre emelik a szemüket, ja igen a família, kicsit elérzékenyülnek ők is, de nem piszkálnak, tapintatosan háttérbe húzódnak.

Mígnem az egyiknek szarni kell, jelzi, hogy gyorsan ám, felpattanunk és szaladunk mindannyian a slozira. Én egyikükkel kinn várok, de már akkor megéreztem a szelét a gáznak, mikor befelé menet kinyitottuk az ajtót.
Kifelé Abu kisírt szemmel jött, tapogatózva, szemét vécépapírral törölgetve. Mutatta, hogy menjek elől, mentem is, és amikor épp a tranzit ajtót nyitottam, az emberünk egyszerűen picsán rúgott.
Kérdőn néztem hátra én is meg a másik szír is, de ő már vigyorgott a könny- és takonyfüggönyön át, hogy fucking kid. Família, yes?

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr915522751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.10.17. 08:52:18

B+, Dvorszky, te nem bírsz magaddal! Nem volt elég a bogár? Azt is kipróbáltad, hogy mekkora lyukat üt rajtad egy 7,62-es skúló?

szepi79 2013.10.17. 09:59:28

baszki, tényleg _ennyire_ unalmas a katonaélet, hogy minden napra kell valami balhé, ha máshogy nem megy, akkor önszopatással? :D

de a testszagos dolgot meg tudom erősíteni, voltam kinn egy hónapot Líbiában (amikor még nem lőttek arrafelé, akit nagyon érdekel bővebben: libia.blog.hu ), az araboknak (meg a négereknek) tényleg más a testszaguk. ami nem úgy büdös, mint a mosdatlan ember, hanem olyan "idegen szag". (az araboké meg a négereké is más-más.)

Leon Cor Leoni 2013.10.17. 12:06:06

Neked se a szomszédba kellett menned hülyét keresni akkoriban :D

paveway 2013.10.17. 12:42:22

Mit gondoltál, hova fog tűnni az a gáz? :)

Oldm4n 2013.10.17. 15:57:00

:D Dvorszky határőr!!!

Dvorszky határőr 2013.10.17. 17:29:19

Ja, hát nem sokat gondolkodtam, se hogy mit művelek, se hogy hova tűnik a gáz. Akkoriban a könnygázspray űrtechnológiának tünt, ki kellett próbálnom, de hogy aztán az hogy tűnik majd el szembe sem jutott. Ha meg baj van belőle, tuti azt mondtam volna, hogy szarás közben mikor toltam le a gatyám, véletlenül megnyomódott a gomb. :))

Dvorszky határőr 2013.10.17. 17:29:56

@szepi79, első ezen a néven: igen basszus, így van, de amúgy ők meg azt mondják, hogy nekünk van erjedt aludtej szagunk. :))

dwr 2013.10.17. 21:01:00

Szia Dvorszky!

Eszembe juttatott a mai posztod egy könnyes-gázos esetet a FEP-ről.Igaz csak mellékszerplője voltam. Szóval a taxisblokád idején megkettőzték a kapuügyeletet. Elöl és hátul is állt egy kapuügyeletes.Az asztaltáncos cimbim elől, én meg a hátsó reptéri kapunál. A nagypofájú szakács (GittRobi nevezetű) és a sittes dokkmunkás (dokk=konyha) minden Kutügyes kajaszállításkor válogatott ocsmányságokat kiabáltak nekem és sofőrrel szövetkezve próbáltak szopatni.Megállás - fékezés elütéssel ijesztgetés.Egy idő után elunta a cimbim és szólt, hogy cseréljünk kaput. Én még elég kopasz voltam a FEP-en, ő meg 2 korosztállyal idősebb. Amikor a következő alkalommal mentek a Kutügyre a kajával megint nekifogtak szórakozni, de nem vették észre a cserét. Cimbi lassan kinyitotta a hátsó kaput nem szólt egy szót sem az "örjöngőknek" csak szépen benyomott egy adag könnygázt a dobozos barkas kopoltyújába.A kocsi ment vagy 50 métert, megállt, a 3 majom meg úgy ugrált ki belőle mintha bomba robbant volna belül. Rohantak hátra, gondolom meg akartak lincselni, de mikor meglátták a cimbit, káromkodva visszakúsztak a kocsiba és az összes ajtót kinyitva vitték fel a kaját.Vissza is így jöttek. Attól fogva már velem sem próbáltak baszakodni.Bosszút nem álltak kajával, mert 2hét múlva én lettem a törzsírnok, a cimbi meg általános megbecsülésnek örvendett.
üdv: kisberben

Haynau (Sons of Monarchy) 2013.10.18. 20:22:26

Nem gondoltad, na ja, az látszik. Bocs, de annó síkhülye magnyilvánulásaid voltak. Nem volt akkoriban pszichomókus, aki sorozásnál megvizsgált? Mert akkor tuti, hogy "késtt érettség" miatt pár évvel később hívtak volna be, miután kinőtted a sok gyerekes és lüke vonásodat.

Dvorszky határőr 2013.10.21. 15:12:51

@dwr: áá ez de nagy sztori, tetszik!!
Nektek is a gumibotban volt a könnygazspray?

Dvorszky határőr 2013.10.21. 15:14:07

@Haynau: nem tudok ezzel vitatkozni, meg még azt sem állíthatom, hogy minden ilyet kinőttem. :))

dwr 2013.10.21. 20:03:36

@Dvorszky határőr: A gumibotokból állandóan kinyomkodták valami "kurvafattyak":)))) ezért szép kis kék "intimszpréjt" kaptunk övtartóval.

üdv:kisberben

Dvorszky határőr 2013.10.23. 10:28:06

@dwr: azok a fránya kurvafattyak! :)))

Járásy Batman 2013.12.22. 08:02:50

Üdv Dvorszky határőr!

Bevallom függő lettem. Mióta rátaláltam a blogodra,nem sikerült másra figyelnem. A könnygázról nekem is eszembe jutott egy vidám emlék.

Én nyúl voltam. Az alapkiképzés alatt, amikor is eljutottunk a gázkamrához, a mi rajunk maradt utoljára. Mielőtt bementünk volna, közölték velünk hogy elfogyott a gázkapszula, de azért "rendesen" végig kell csinálni az egészet. Szűrőcsere, stb... Volt egy kedélyes srác a rajban, aki amikor leültünk felkiáltott, hogy Ő majd csinál gázt! Fingott is egy embereset. A bent lévő tiszthelyettes sírva futott ki a röhögéstől.

Dvorszky határőr 2013.12.23. 09:56:10

@Járásy Batman: :)) Üdvözöllek, örülök, hogy tetszik a blog. :))
Azt hiszem olyan büdöseket, amileyneket a katonaságnál fingott néhány jó képességű alak, azóta se éreztem szerencsére, nem tudom, hogy a kaja, vagy a körülmények tették, de néha öklendezve kellett menekülni a körletből, szóval értem, mit éltetek át :))