Centi_30.jpg230

 

 

 

 

Október 2. Péntek


Lehet, hogy csak én gondolom azt, hogy látszanak az izmaim, mert mintha a tegnapi bemutatóm hatástalan lett volna, ugyanis délután élesítgette a körmét rajtam a Bakonyi. Körletszemlét akart velem csináltatni, célzott rá, hogy most gatyába ráz, és ez folyamatos lesz. Majdnem ilyen egyszerűen ment minden, nem volt semmi sallang, előjáték, hogy „hej Dvorszky, de nehéz eset vagy, de azért majd hozzánk idomulsz”, vagy valami egyéb felvezető diskurzus, nem, semmi ilyen.

Belépett. Mondta, hogy körletszemle van, én csinálom, 20 perc múlva megnézi.

Még rendezgettem a dolgaim a szekrényben, épp benn kotorásztam, mikor ezt a hátamba vágta. Elöntötte a vér a fejem, úgy éreztem, most nincs türelmem végigjátszani a fokozatokat, hogy most kicsit ellenkezem, de megcsinálom, aztán minden nap kicsivel többet engedek meg magamnak egy igazi konfrontációig. Most egyszerűen nem volt kedvem hozzá. Meg persze a bukott nehézfiú voltam, ráadásul miatta, úgyhogy nem gondolkodtam sokat, elkaptam a karját, és a rémült kerek szemét tartó, csodálkozó kocka fejét hordozó nyeszlett testét hozzábasztam a szekrényhez.
Odaszorítottam, vállal rá is dőltem, és halkan és fenyegetőn belelihegtem a képébe, hogy ezt fejezze be, nem fogok én a kénye-kedve szerint ugrálni. Most maradjunk ennyiben, de csak egy kicsit érezzem igazságtalannak a legközelebbi ténykedését, csak egy enyhe sejtésem legyen, hogy rosszban sántikál, letépem a fejét.

Megfagyott a levegő a körletben, és mindenki az utolsó mozdulatába merevedett. Mikor elkaptam Bakonyi karját az összes bennlévő szobatárs felemelkedett, hogy jobban lásson, emiatt most, hogy megfenyegettem, úgy tűnt, mind vigyázzban áll. Ez az ünnepélyesség meghatott.
Még egyszer Bakonyi szemébe néztem mélyen, majd a karjánál fogva a körletajtó felé löktem. Csak annyit mondtam, hogy ne legyek ünneprontó, hogy „kifele”.
Tudta, hogy komolyan beszélek.

Kiegyenesedett és nagy lépésekkel elhagyta a szobát. Mintha egyúttal pihenjt vezényelt volna a bentieknek, mindenki elmozdult a vigyázzállásból, és kihúzta a csíkot. Bakonyi hangját hallottam kintről, a folyosóról, ahogy méltatlankodott. Itt benn nem volt nagylegény, most erősítést gyűjt. Leginkább a saját korosztályával beszélik meg, hogyan szívatnak majd meg.

Kezdetben szétáradt a büszkeség bennem. Ilyet még sohasem csináltam, kurva jól éreztem magam tőle, tényező lettem, már nem vagyok megkerülhető.
Van akaratom és tudom használni.
A testem és a hírem segítenek.
Leültem az egyik alsó ágyra, magam elé húztam a stokit, mint egy kis asztalkát és az öregségem, a bátorságom, az erőm tudatában kedvtelve vizsgálgattam a Centimet.

De aztán kezdett feldühíteni a kinti susmorgás, majd hallottam a Medve hangját, hogy ezt nem lehet tűrni, mégiscsak egy öreg katonának ugrottam neki és, hogy ő most megmutatja. Közvetlenül az ajtó előtt háborogtak, mindent tisztán hallottam. És ettől egyre dühösebb lettem. Nem tudom, hányan és kik vettek részt a beszélgetésben, valaki a háttérből győzködte Medvét, hogy hagyja a fenébe, de Bakonyi mindig félbeszakította, hogy Medve ezt nem tűrhetjük.

Ekkor Medve benyitott.
Itt már nem volt visszaút, most már végig kellett csinálnom. Ha ezt tudatosan kellett volna, akkor biztos, hogy nem sikerül. De mostanra az a sunyiság, amit Bakonyin tapasztalok mindig, meg az a nagyképűség, amivel Medve benyitott, elmosta a tudatom.
Amikor nyílt az ajtó, felálltam az ágyról, de volt ebben az önkéntelen mozdulatomban valami olyan fenyegető, hogy Medve megtorpant a küszöbön. Keze még a kilincset tartotta, leheletnyi zavart éreztem, mintha nem erre számított volna.
Talán azt gondolta, hogy be leszek rezelve, könnyű dolga lesz, és védekezem majd, vagy még azt se, hanem csak hagyom, hogy leteremtsen. De úgy álltam ott, mint King Kong, akinek megsértették a territóriumát.
Ő nem ebben a körletben lakik, így ez tulajdonképpen igaz is.
Érezhette is.

kingkong1.jpg
Rémesen bosszantott, hogy egy olyan alak lépett be engem rendbe tenni, akihez semmi közöm, akinek ehhez az ügyhöz semmi köze. Bosszantott Bakonyi gyávasága, de tudtam, hogy mindig Medve mögül fog nekem dirigálni, ha hagyom magam.
Hát nem hagytam.
Tudatos ez nem lehetett, mert akkor féltem volna, tartottam volna Medvétől meg a következményektől, de ahogy nyílt az ajtó, úgy csukódott az agyam. Felálltam és mielőtt a bizonytalansága enyhült volna, öblös hangon rákiáltottam.

– Medve! Rád is érvényes, amit a Bakonyinak mondtam! Húzd ki a beled a körletből!

Nagyon idegen szerep ez nekem, alig emlékszem olyanra, hogy megemeltem volna a hangom. Robival igen, de az ott egy folyamat eredménye volt, mostanra szinte teljesen elmúlt. Viszont ebben a percben előjött ez a képesség és a hangom nem volt erőtlen, ijedt, hanem átment, amit gondoltam.

Hogy nyomatékosítsam a szavaim, lenyúltam a stokiért, megfogtam a lábát az ülőlap alatt, és mint egy dárdát hajítottam el. Medve hamar rájött, hogy nem viccelek és még mielőtt elengedtem volna a stokit, már kinn is volt és bevágta maga mögött az ajtót, így a fémkeret hatalmas kongással, döngéssel csapódott neki. Nem figyeltem, hogy megölhetem-e, kárt okozhatok-e benne vagy bármi másban. Csak amikor visszaültem az ágyra éreztem meg, hogy gáz van velem, csőlátásom van.
Nem tudtam, hogy ilyen az elvakult düh.
Hogy ennyire lekorlátozza az érzékelést, hogy mindent kitol maga mellől, mint a kakukkfióka és átveszi az irányítást. Lassanként tértem vissza magamba, velem az ijedtség, hogy most mi lesz? Jelentik-e a tiszteknek, vagy, hogy egy brutális, öregekkel verekedős időszak jön-e? Mindkettő ijesztő lehetőségnek tűnt, de mivel egy fél órán keresztül senki nem zavart, lenyugodtam. Már régen fenn olvastam az ágyamon, amikor Répa nyitott be.

– Csak én vagyok. – mondta, miközben az ajtóval óvatosan benyomta a földön fekvő stokit. – Hallom bekattantál!

Elnevettem magam Hát ja, így is mondhatjuk, bekattantam. Nagy vonalakban elmondtam, mi történt, biztosított, hogy jól csináltam, Bakonyit ő is nagyon utálja, csak szóljak, segít bárki ellen.

Este az ágyban miután a körletben helyreállt a rend, nem beszéltem senkivel, Bakonyi meg szolgálatba ment, volt időm ezen morfondírozni. Ma először veszem hasznát a nemrég szerzett testi erőmnek.

És most, hogy láttam mennyire hatékony tud lenni ez, rettentő jól esett. Nem vagyok nyámnyila marha.