Centi_30.jpg198

 

 

 

 


November 3. Kedd

Rövid Ugrással tettek ma délelőttös szolgálatba.

Ezt a Rövid Ugrást úgy megszoktuk, hogy ha nem sorozatban megy egymás után sok, akkor észre sem vesszük.

Az is igaz, hogy mindenki megtanulta a holtidőt alvással tölteni.
Az IFÁ-n a szolgálati helyekre és vissza, a budin két tolófájás közt, vagy amíg hűl az étel a tányéron.
Mély, pihentető alvás ez.
Kijönni belőle iszonyú fájdalmas, úgy negyven százalékát el is használja a szervezet annak a hatását, amit ezek a rövid alvások megtermelnek.
De így is megéri.

A gyakorlottak a szolgálatban, menet közben pihenik ki magukat.
Nekik egy megvalósult álom a Határőrség.
Két szolgálat között annyit alszanak, mint más, vagyis a lehető legtöbbet, amennyit a többi foglalkozás enged. Tehát a létező összes szabadidőben. Aztán felmennek a szolgálatba és pontosan annyit alszanak, amennyit kinn töltenek a betonon.
Ha behívják őket pihenőre, alszanak.
Eszményi.
Csak nekem sajnos nincs ilyen szerencsém, nehezen megy. Nem tudok állva vagy menet közben elaludni. Vagyis rövid szakaszokra bele tudok esni, de esélyem sincs így bebolyongani a repteret.
Ezért én sokszor megszakadok.
Volt már persze olyan, hogy besüppedtem a szendergésbe hosszan, de ilyen csak nagyon ritkán történik, inkább csak másodpercekre, legfeljebb néhány percre alszom bele a gyaloglásba, és hirtelen átzuhanok az ébrenlétbe, mintha megbotlanék valamiben, és amikor elhasalok már hellyel-közzel ébren vagyok.
Ilyenkor az ébrenlét is fátyolos rémálom.
Mélyebbre húzódok magamba, már nem érzem, hogy rogyadozik néha a lábam, csukódik a szemem, a tudatom már elengedi a testet, csak ahogy a döglött béka lába reagál az áramütésre, úgy tartja működésben a rángó testrészeket a reflex, maradok talpon. Mindig az éjszakás szolgálat után, a reggelinél tudom meg pontosan, hogy kész vagyok, amikor nehezemre esik a kanalat vagy a villát kihúzni a számból.
Ha minden falat egyszerű adattá válik.
Még nyolc kanálnyi étel.
Egyet beteszek a számba.
Utálok a rágással, nyeléssel bajlódni.
Várok, hátha lecsúszik magától.

Ekkor belealszom és arra ébredek, hogy a fogammal tartom a kanalat, a kanállal tartom a karomat, a karommal tartom a testem és ez így rohadt kényelmetlen.

Meg kéne mozdulni.
De amúgy olyan nyugis így, nem maradhatnék mégis ebben a helyzetben?
Nem akarok mozdulni.
Csak még öt perc!
kanál.jpg

De aztán megemberelem magam, és lassan, óvatosan, de tán inkább lustán húzni kezdem az evőeszközt a számból. Ha minden falatnál elalszom, akkor már nagyon kivagyok, és most ugyan néhány nap óta ez az első Rövid Ugrásom, az éjszaka mégis kikészít.
Borzalmasan ijesztő.
Olyannyira erős fáradtság, hogy az ember nem sajátja olyankor önmagának.
Csak távoli országrész a test, az ingerek elhúznak a fejem mellett, puszta létezés lett a tudatosságból. Ebben az állapotban bármit hihető, ami nem fizikai, mert ami fizikai az már nem létezik.
Csak látom magam, de nem érzem.
Vagy ha érzem, az olyan erősen kín, hogy a sima alapjárat ilyen nem lehet.
Ez csak valami tévedés lehet, vagy én nem vagyok, vagy a kín, de egyszerre nem létezhetünk, valamelyikünket álmodja valaki és ha az álmodó én vagyok, akkor ez épp rémálom, hallucináció, de hogy nem valóság az biztos.

Aztán jönnek a belső utasítások, peregnek a homloklebenyen:
lenyelni az utolsó falatot, felállni az asztaltól, leadni a mosatlant, kimenni az ebédlőből, fel a körletbe, levetkőzni, és talán fürdeni, fogat mosni, de ez már igazából lényegtelen, aludni kell mielőbb.

Ez már rutin, része az életünknek, alkalmazkodtunk.
Viszont ezt szeretném a leghamarabb elfelejteni, ezt nem akarom, ilyen fáradtságot nem akarok a katonaság utáni, maradék életemben érezni soha többet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr845522827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.