Centi_30.jpg185

 

 

 

 

November 16. Hétfő


A ma délelőtt még riccsben telt, vagyis riadókészültségben, de aztán lefújták, mert állítólag Carlos és a társai önként továbbrepültek. Csak a repjegyet kérték ingyen, gondolom amúgy is mentek volna, de ügyes így utazgatni, hülyeség lenne nem bepróbálkozni. Úgyis minden állam azt akarná, hogy húzzanak a vérbe az országból, megéri kifizetni akár a jegyet is.

Csak éjszakára tettek szolgálatba, F2-re.

Binder jött még, amúgy csak kopaszok voltak a váltásban, ezért Bindert tették meg az éjszakás kutató ügyeletes helyettesének.

Én nem kerülhetek felelős beosztásba, mert sittes vagyok, így evidens, hogy Binder lett az.

Viszont három órát pihentem!

Volt, amikor senki sem volt kinn őrségben.

Ha a beosztott tiszt lusta megcsinálni a váltást, akkor helyettese állítja össze.
De melyik tiszt ne lenne lusta, ha megcsinálják helyette? Nagy ívben szarnak rá, csinálják a katonák, ők alszanak inkább.

Binderben meg felébredt az öregkatona, úgy nézett ki, mintha erőt merített volna a múltkori kihallgatásokból, bár én pont azt feltételeztem, hogy jobban fog fosni.
De nem, mintha megtáltosodott volna.
Úgy állította össze a váltást, hogy én három órát tudjak benn pihenni. Olyan fura érzésem lett, hogy rokonszenvezik velem - jobban belegondolva - a közös bukásunk óta. A kopaszok mind két órát pihentek és ez nagy dolog, mert általánosságban igaz, hogy tört órát, legfeljebb egy egészet pihen aki kopasz. De ehhez Binder azt is bevállalta, hogy egy kerek órán keresztül senkit nem tett ki a reptérre.

Erre azért én is csóváltam a fejem, de mondta, meg ne szólaljon az aki elhagyta a fegyverét.

Nagy mákunk volt, minden flottul működött.

Hajnalban esett a hó egy kicsit és most fájóan üresnek, elhagyatottnak látszott a reptér.

üres.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr65588821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

johnibyg 2013.11.16. 12:55:39

Az aztán bátor dolog volt, még ha a tisztek alszanak, akkor is. Respect! :-)

paveway 2013.11.17. 09:34:17

Lehet, hogy nem történt semmi. De lehet, hogy Carlos visszalógott, mert ti épp a szocialista haza épségét veszélyeztettétek :)

Rollende Landstrasse 2013.11.17. 15:18:28

Jóbarátom mesélt egy szilveszter éjszakáról, mikor Magyarország déli légtere gyakorlatilag védtelen volt, mert részegen hevert az öszes taszári pilóta. Az egyik például "na vá-vá-várjatok, elmegyek sörért!" modnat után kilépett a tiszti étkező kirakatnyi ablakának üvegtábláján.

Lehet, hogy Carlost akkor csempészték vissza a béketáborba:-))

Dvorszky határőr 2013.11.18. 13:12:02

@johnibyg: Bindernek volt vér a pucájában tényleg. :)

Dvorszky határőr 2013.11.18. 13:15:07

@paveway: @Rollende Landstrasse: Carlos, állítólag évekig háborítatlanul jött-ment itthon, gondolom tett is nekünk szolgálatokat. :))

Azért egy übegtáblát nehéz kimagyarázni, sérülés nem volt a harci cselekmény alatt?
:)))

Rollende Landstrasse 2013.11.19. 17:53:21

@Dvorszky határőr: Csak eddig mesélte mindig a történetet. Valószínűleg megúszták vér nélkül, különben lett volna folytatása is. Na de a részegek őrangyala mindig jól dolgozik.

Az említett üvegtáblák miatt a barátom rendzseresen átjárt hozzánk takarításkor, segített az ablakpucolásban. Azt mondta, hogy a tiszti étkező üvegfelülete után ezt már röhögve. Én a mozdonyszélvédőkkel vagyok így, otthon lendületből megcsinálom az ablaktakarítást szolgálat után.

Visszatérve a haverhoz: a reptéren is voltak jó történetek. Fotótechnikus volt, a vidámabb része a dolognak az volt, mikor el kellett tüntetni a rosszul sikerült értékelő lövészet után a fotógéppuska filmjét. Bementek hozzá a pilóták az aktuális italféleséggel, ő meg kivette az előhívatlan filmkazettát, egy rántással kihúzta belőle a filmet, aztán a fény felé tartva, mintha negatívot nézne, tudálékos képpel hümmögött: "Aha... Hááát... sajnálom százados elvtárs, mintha fényt kapott volna."

A szomorú része az volt, mikor végig kellett dokumentálnia a katasztrófa helyszínelését. Nem volt öröm fényképezni egy méterre az elindított, de időhiány miatt elműködni már nem tudó katapultülés mellett.

johnibyg 2013.11.19. 19:44:40

@Rollende Landstrasse: Jó lehetett a fényképészmunka, gondolom tudott szerezni, egy-két dolgot. Viszont a katasztrófánál senki sem irigyelhette

Dvorszky határőr 2013.11.20. 14:09:36

@Rollende Landstrasse: :)))))) jó sztori, amúgy tényleg irigylésre méltó meló fotózni, jó persze nem balesetet, de gondolom ő is tudta, hogy nem mindig esküvői fotót fog a seregben csinálni.
szóval klassz dolog.