Centi_30.jpg164

 

 

 

  

1987 December 7. Hétfő


A tegnapi megrendültségem, hogy láttam a szüleim még Ferihegy 2-ig elkísért este, de aztán az események megint visszaalakítottak nemtörődöm gyerekké.

Ugyanis ma éjszaka életem legkirályibb ciházásában vettem részt.
Nagy Feróval együtt csináltuk.
Ő is korosztályom, vékony, göthös srác. Alig lehetett hallani a hangját eddig, de valahogy az öregség belőle is kihozta az embert.
Azt, aki megáll a lábán.
Hangja lett, tartása, humora és bátorsága.
A fasz Szilasi volt a kutató ügyeletes, de Dedit tette meg a helyettesének. Dedi szintén a mi korosztályunk, jó srác, tanárember volt, nem értettük miért nem előfelvételisként hívták be. Szilasi váltását megváltoztatni nem fogja, de szól, ha löket várható.

Ketten mentünk ki Nagy Feróval a betonra, ő az egyes, én a kettes gépállóhelyre, vagyis egy hatalmas betonplacc két felére. Már kifelé menet nyilvánvaló lett, hogy nem válunk szét egy percre sem. Éjfélkor váltottunk két februári leszerelőt, és tudtuk, hogy hajnal ötig kinn leszünk. Kegyetlen hideg van, egyáltalán nincs kedvünk külön-külön megfagyni, inkább együtt kóvályogtunk géptől gépig.
Éjjel egy óráig három gép érkezett, utána négyig nem volt forgalom. Feróval együtt mentünk ciházni, de az első két gépről semmit kaptunk, így elég kedvetlenül igyekeztünk a harmadikhoz. Ott is hiába toporogtunk a hidegben, a gépről megint semmit nem kaptunk. Még a cateringes sofőrnek is felpisszegtünk, az le is intett, hogy mindjárt, de aztán még vagy negyedórát dolgozott fenn anélkül, hogy ránk hederített volna.
catering1.jpgLassan elkészült, lejött a gépről, és a teherautója rakodóterét a hidraulikus emelővel lassan a gép magasságából a normál állapotra engedte. Ez már azt szokta jelenteni, hogy végzett, megy vissza az állomáshelyére. Mi is fordítottunk neki épp hátat, mikor ránk füttyentett. Mire oda értünk hozzá már a nyitott raktérből kihúzott egy nagy papírdobozt, és kérdés nélkül Feró kezébe nyomta, majd letett elém két karton BB rostos baracklevet.

– Meleg tea kéne nektek ilyenkor, de most azt nem tudok adni. – mondta együtt érzőn, és már ment is volna el.

– De ez rengeteg! – szólt vissza Feró, az üdítőkre mutatva. – Ennyit nem tudunk meginni.

A sofőr nevetve legyintett.
– Mindegy, akkor csináljátok belőle korcsolyapályát!

Bepattant a kocsiba és elment. Feróval becipeltük a cuccokat a szellőző mögé, ahová ezeket rejteni szoktuk és felmértük a kincsek értékét.
Legalább huszonöt hidegtál, vagy tíz csokis keksz-szerű süti és huszonnégy doboz üdítő. Pukkadásig ettük magunkat, olyan sok időt töltve ezzel, hogy felváltva kellett a kezünket használni, míg az egyikkel ettünk, a másikat melengettük kesztyűstül a zsebben.
Ittunk az üdítőből is, bár mivel egyre hidegebb lett, nagyon nem csúszott.
Legalábbis kezdetben.
Mert ahogy ott ültünk a szellőző mögött a betonkoszorún, nyilvánvalóvá vált, hogy ez a csomó üdítő pocsékba megy. Az előtéren megbízhatatlan kopaszok vannak, nekik nem viszünk csak annyit, amennyit meg tudnak azonnal enni, inni. Ne azzal bukjanak meg, hogy valami hülye helyre teszik az el nem fogyasztott cuccot. Be a kutügyre Szilasi miatt nem lehet vinni, itt meg lassan meg fog minden fagyni. A salátalevél, meg a paradicsom a hidegtálon már most elég jeges.
De mi legyen akkor ezzel?
Ha hagyjuk itt megfagyni, akkor tavaszig megmarad bűnjelnek.
Mit is mondott a sofőr?
Csináljunk jégpályát?
Nem hülye ötlet!
Csináljunk jégpályát!

jégrevű4.jpg

Ezzel a lendülettel felbontottunk két dobozt és Nagy Feróval akkurátusan fellocsoltunk egy jó hosszú szakaszt, olyan hetven centi szélesen.
Míg megfagyott, vittünk kaját, italt a kopaszoknak, aztán visszaérve új adagot locsoltunk fel. Nagyjából tíz méter hosszú csíkot húztunk, nem messze egy lezárt TU154-estől. Amíg vártunk hogy megdermedjen az üdítő, addig a maradék hidegtálakból kiszedett és csonttá fagyott szalámikból építettünk kártyavárat. Néhol csaltunk kicsit és a franciasaláta még kenhető alapjával összeragasztottuk őket. Pillanatok alatt összefagytak és végül egész pofás építményünk lett.
Majd újból megnéztük a korcsolyapályát.
A szélek, hamar megfagytak, de a közepe még nagyon kásás volt kb. negyedóra után is. Úgy döntöttünk ezt nem így várjuk meg. Sorra felbontottuk az összes BB baracklevet és jó vastagon kilocsoltuk a megkezdett csíkra.
Na jó, ez megvan.
Aludjunk.
Nagy Ferónak tényleg volt vér a pucájában, mert csak rá kellett böknöm a gépre és már mentünk is fel. Ő is tudta, hogy kell kinyitni, pedig azt hittem ezzel most elkápráztatom, de nem ment, sőt olyan természetességgel huppant be az egyik ülésbe a pilótafülkében, hogy azt éreztem kopasz vagyok.
Beültem a másodpilóta helyére, és egy darabig gyönyörködtem az éjszakai reptérben.
Megbeszéltük ugyan, hogy egyikőnk őrködik, de mindketten elaludtunk. Időnként a hideg azért felvert minket, de korántsem érződött az a csípős fagy, ami a korcsolyapályánkat készítette kinn.
Hajnal felé kikecmeregtünk és hogy felébredjünk, kipróbáltuk a jeget. Voltak fenntartásaim a rostos üdítővel kapcsolatban, azt gondoltam nem fog csúszni, pedig dehogynem.
Mint az álom.

Neki kellett futni és sokszor a végén le kellett ugrani róla, nehogy a beton megakasszon és orra essünk. Annyira önfeledten csúszkáltunk, hogy egy rövid időre a kopaszok is bemerészkedtek hozzánk kipróbálni, majd amikor a két öreg Sas megjelent váltani ötkor, büszkén mutattuk nekik.
Elképedve kérdezgették.
– Üdítőből van? Ti csináltátok? Így megfagyott? Hány doboz ez?

Alig hittek a szemüknek, de mikor mi elindultunk befelé, már hangos kacarászás mellett csúszkáltak ők is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr495622255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oldm4n 2013.12.07. 10:39:40

Szép végszó. Búcsúzom Öntől határőr. Visszaszóltak a norvégok, mehetek az Északi-tengerre olajat fúrni. (Meg gázt, ha éppen oda kellenék) Úgyhogy a következő néhány évtizedet nem ebben az országban óhajtom eltölteni. Tudja, itt nem hagynak élni. Még egyszer elkezdem, elölről, de utoljára. Többre már nem lesz időm, így ennek működnie kell. Ha valahol, valamikor netközelbe jutok, akkor megpróbálom visszaolvasni a kalandjai hátralevő részét. Remélem nem szedi le!

Erőt, egészséget!

Rollende Landstrasse 2013.12.07. 12:46:14

@Oldm4n: Sok sikert nagyember! Kemény élet, keményebb, mint a hajózás. Kitartást! ja, és gusztustalanul gazdagodj meg belőle, megérdemli mindenki, aki ott szolgál!

Dvorszky határőr 2013.12.07. 14:21:00

@Oldm4n: Hát ha így alakult, akkor tényleg sok sikert! Kesztyű, sál, sapka legyen, cudar ott a tél. Ha úgy alakul, hogy van kedved néha még életjelet is adni, azt megköszönöm, gondolom van, akit rajtam kívül is érdekelne.
Jó utat!
:)

alien 2013.12.08. 01:02:33

@Oldm4n: kalappal azt hiszem a bányászok jó szerencsét kívánhattak

alien 2013.12.08. 01:03:30

@Oldm4n: Ja a furotornyok érdekesek jöhet a beszámoló

hungarisztan 2013.12.08. 02:06:06

@Oldm4n:
Mit kell tudni egy ilyen melóhoz?

Combat Gear Admin · http://combatgear.blog.hu 2013.12.08. 07:57:11

Gyanítom bányamérnöki végzettség vagy hasonló kellhet, illetve ilyen irányú képzettség.

Volt egy jó írás erről a határátkelő blog-on, de arról meg kiderült, hogy átverés és pontatlan.

hungarisztan 2013.12.10. 00:31:33

@Combat Gear Admin: Igen, azt olvastam. Ezért érdekelt volna a valóság.