Centi_30.jpg134

 

 

 

 

1988. január 6.   szerda

Ma egy kicsit beszélgetni is tudtam a srácokkal, azt mondják, már a tetoválás elejétől fogva olyan érzésük volt, mintha gyaluval állt volna neki a mester, pokolian fájt a művelet és negyedóra múlva már rázni kezdte őket a hideg, és érezték, hogy dagad a nyelvük.
Erre a művész elvtárs kitalálta, hogy nem baj, akkor azt csinálja, hogy ha valaki már nem bírja, addig pihen, míg a következő is ebbe az állapotba nem kerül. Így rotációban sokkal több embert tud kidekorálni. Volt kapkodás is, versengés, kiét csinálja először. Mesélték a srácok, hogy valamelyik kórteremben fekszik egy srác, akinek a nagy kavarodásban, véletlenül a körlettársa barátnőjének a nevét tetoválta fel.
A rotáció mindenkinek tetszett, nagyon jó ötlet, sokan egyetértettek, örültek, hogy csökken a várakozási idő. És sokáig senkinek nem tűnt fel, hogy egyikük sem került vissza abba az állapotba, hogy folytatni lehessen. Sőt, szinte egyszerre lettek olyan rosszul, hogy muszáj volt a dokival beszélni, az meg mindet felvette azonnal gyengélkedőre.
nyelv.jpgÍgy most a környező kórtermekben összesen tizenegyen fekszenek úgy, mint ők. Mindnek rögtön bedagadt a nyelve, úgy vonultak libasorban a gyengélkedőre, hogy mindegyiküknek kényszerű grimasz honolt az arcán, és ha nem fájt volna, kedvük lett volna röhögni egymáson, mert mint mondták, némelyikük olyan volt a felpüffedt nyelvvel, mintha Alien akart volna a száján keresztül megszületni.
A doki marha ideges lett, hogy ez az országos parancsnokságon is kitudódik, ezért napokig nyomta beléjük az antibiotikumot meg tán szteroidokat is, nehogy tovább kelljen küldeni őket így a Honvéd kórházba. Azonnal megtépázná a határőrség tekintélyét egy szakasznyi nyelvöltögetős katona. Nem, nem szabad ezeket sehova elvinni, dögöljenek meg.

Azért persze a doki sűrűn benézett a napokban, hogy élnek-e még.

Velem nem ilyen alapos, a kivizsgálást ma már nem is említette, csak hogy holnap hazaenged, mert a gyógyulásom a nagyon közeli napokra jósolható. Azt már lehet a laktanyában, vagy otthon. Fejezzem be máshol, ne gondoljam, hogy itt meggyógyítanak teljesen, itt csak az irányt határozzák meg.
Nekem mondja, de az az érzésem, hogy a többieknek szánta, hogy innen háromféle módon lehet kijutni. Az egyik mód, hogy hajlandóság mutatkozik bennem a gyógyulásra, ha ennek a jeleit meglátják, mehetek a francba. Vagy nem gyógyulok, de menthető vagyok, akkor a Honvéd kórház az irány, minden egyéb esetben tepsiben mehetek innen.


Gyáva alak ez a doki, amíg fennáll az életveszély, ott toporog a kezeit tördelve, de amint biztos, hogy a beteg túléli, már támad, fenyeget.

Mindegy, holnap elhagyom a gyenguszt végre.

           

 

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr415669948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szepi79 2014.01.06. 17:50:17

"Erre a művész elvtárs kitalálta, hogy nem baj, akkor azt csinálja, hogy ha valaki már nem bírja, addig pihen, míg a következő is ebbe az állapotba nem kerül."

nyilván ekkor már senki sem volt szomjas :DDD

Dvorszky határőr 2014.01.07. 13:12:58

@szepi79, első ezen a néven: :))) hát nem !
Akkor gondolom el tudod képzelni milyen egy részegen elkezdett, de félbemaradt egyébként sem nagyon túlcizellált tetkó. :))

szepi79 2014.01.07. 14:13:00

@Dvorszky határőr: igazándiból nem tudom elképzelni. ugyanis láttam már olyat, amit tehetségtelen "művész" csinált józanul, és már arra is azt gondoltam, hogy mindennek az alja :P

hungarisztan 2014.01.08. 03:03:03

@Dvorszky határőr: És még milyen szépek lehetnek ezek a tetkók most, közel 30 év elteltével...

:o)