Centi_30.jpg128

 

 

 

 

 

1988. január 12. kedd

Ma egy éve zuhant az országra az a tömérdek hó.

Olyannyira bevált a tegnapi pofátlan hazugságom, hogy csak ma délelőtt jutott eszébe valakinek, hogy még mindig herézek. Ezért gyorsan beraktak délutános szolgálatba Ferihegy 2-re.

rádió.jpgKivittem magammal a zsebrádióm. Aput kértem meg pár hónapja, hogy vegyen nekem egyet és egy szuperjó kis darabot vett. A szélei ezüstszínűek voltak, míg az eleje valami tompa kék műanyag, de nagyon ízlésesen kialakított skála mutatta, hová tekertem a potmétert, meg a hangszóró rácsozata is kellemesen egzakt látványt nyújtott.

Lapos teste pont ingzseb méretű volt, az antennát pedig egészen a borítás síkjáig be lehetett tolni. Kivittem, mert az a tervem, hogy ezentúl mindig nálam lesz.
Úgy a legjobb, hogy a rádiót a kabát külső zsebébe teszem, aztán bedugom a kezem is, úgy hogy az antennára ráhúzom a kabát ujját, ugyanitt visszavezetem a fülhallgató zsinórját.

Már pár méterről is észrevehetetlen.

Ha jön a löket, kiveszem a kezem a zsebemből, egyúttal kihúzom a csatlakozót, egy másik mozdulattal betolom az antennát a helyére és pillanatok alatt benyomom a zsinór végeit a kabátujjba és a gallér alá. Messziről úgy néz ki, mintha szerelvényt igazítanék, hogy ne ráncos szoknyában fogadjam a tiszteket.

Szóval tökéletes.
Annyiban nem az, hogy mivel mono, ezért csak egy fülhallgató van hozzá, és egy idő után cserélnem kell, át kell tennem az egyik fülemből a másikba, mert úgy éreztem, ha sokáig az egyikben hagyom, féloldalasan romlik a hallásom.

És mind a három adó bejön tökéletesen, a Petőfi, a Kossuth, a Bartók. A Petőfi a leghallgathatóbb rádió, néha egész jó magyar zenével, néha rock and roll vagy akár progresszív rock a sok vacak közt.
Azt hallgatom.
Nem ezeket a zenéket szeretem, de a másik két adó kínálatához viszonyítva ez áll hozzám a legközelebb.

De itt lenni nagyon jó így zenével. Még a giccs is jó lesz, mert csak aláfesti a képet.

Ha egy lépéssel hátrébb helyezkedem, magam elé engedem a zenét, hogy rajta szűrődjön keresztül a valóság, akkor minden egy zenés filmmé áll össze és én csak néző vagyok, így gyönyörködhetek a látványban, mert minden részlete valóban gyönyörű.

Egy repülőgép messziről csak a formájával, de közelről a tervezettségével, az idomaival, a technikai egyszerűségével és egyben bonyolultságával mind gyönyörű. De a reptér maga is, sci-fi filmbe illő szervezettségével, az egészével a részleteiben azt a gyönyörű jelenséget demonstrálja, hogy az emberiség képes ilyen csodát alkotni.
Ez az emberiség egyik csúcsteljesítménye.
És ámulatba ejt a csáp tartóoszlopainak vastagsága, a vontatókocsik célra tervezettsége, az erejük, a precíz lámpasor a felszállópálya mellett. És ha ezt az ember zenével aláfestve, hosszan elgondolkodva nézheti, az az igazán gyönyörű.

Ma este az ágyban fekve azon járt az agyam, hogy na talán ez.
Talán ez az élmény, megéri a másfél évet.
Ma a művészet legyőzte a valóságot.
Azt a valóságot, hogy katonaként állok ott.
Ma úgy telt el egy nap, hogy annyit adott, amennyit csak tudott. Pillanatok alatt eltelt és teljesen feltöltött.

Ha ezt csinálom, gyorsan eltelik, az a 128 nap, ami még hátra van.

rádió1.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr705670866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.