Centi_30.jpg93

 

 

 

 

1988. február 16. kedd, körletelhagyás


Reggel mentem a dokihoz, jeleztem, hogy ma kéne visszamennem a Honvéd Kórházba a leleteimért.

Csóválta a fejét, belenézett a torkomba, de azért megírta a kimenőm.
Aztán a századnál kértem a könyvem és láttam Knízner kopasz hadnagyon, hogy úgy adja, mintha a fogát húznák. Nem látszom most betegnek, tulajdonképpen tényleg semmi bajom, csak olyan a torkom, hogy bármikor úgy tud kinézni, mintha torokgyulladásom lenne.
De ilyen, amióta az eszemet tudom.
És persze, ha rá lehet játszani, megteszem.
Most például.

– Mi baja magának? – kérdi gyanakodva.

Nagyot krákogok, prüszkölök neki, mielőtt szólnék.

– Krrhh...krrhh... a torkom... krrh... nagyon fáj... krrh... meg minden.

Kicsit túlspiláztam, semmi hitelesség nem volt ebben, de azt akartam, hogy ne is legyen, hadd érezze, hogy szórakozom.
De hogy mindez nem vicc, jelezte, hogy orvosi papírom is van róla, azt meg nem bírálhatja felül. Nem is viselte jól, ledobta az asztalra a katonakönyvem és csak intett, hogy tűnjek a szeme elől.

14:00-20:00 közt kaptam könyvet, első utam a Honvéd Kórház laborjába vitt, felvettem a leleteimet és mentem a fül-orr-gégész dokihoz. Ő nagyon akkurátusan végignyálazta az adatokat, majd azt mondta.

– Hát fiam, ez a mandula nagyon csúnyán mutat, ki kellene venni mielőtt nagyobb bajokat okoz. Holnap felveszem az osztályra és a napokban megműtjük. Minél tovább várunk, annál rosszabb lesz, a legjobb most kivenni.

Ha tehetem, ugrálok örömömben, de csak egy halovány igent mondtam nagy betegen, egy sóhajtással jelezve, hogy hát ez nekem nagy áldozat, de ha így kell lennie, ám legyen.

Délután négyre kész is voltunk, kezemben a kórházi beutaló, és ugyan este 8-ig lett volna könyvem, mégis igyekeztem vissza, hogy még benn találjam a tiszteket. Látni akartam a képüket, amikor elolvassák a beutalót és leesik nekik, hogy hetekre kijövök a laktanyából, hiába fáradoznak azon, hogy büntetésből benn tartsanak.

Nem akartak szabadságra sem engedni, de most megmutattam, hogy nem kell nekem kegy, kimegyek, ha úgy akarom. A buszon visszafelé azon ábrándoztam, hogy még Balrog őrnagyhoz is felmegyek, eldicsekszem neki is. Végül beértem a századbeli tisztekkel, de előtte beszaladtam a dokihoz, mutattam neki a beutalót.

Elismerően bólintott, de ez önmagának szólt, hogy milyen tévedhetetlen diagnoszta.

– Mondtam én, hogy ki kell venni! Nem megmondtam? Hónapokkal ezelőtt! Jöhetnek a Honvéd Kórház orvosai a sok vizsgálattal, meg laboreredménnyel, csak ugyanazt tudták megállapítani, amit én szemrevételezéssel azonnal tudtam! Nem itt kellene pazarolnom a tehetségem, hanem a Honvéd Kórház vezető orvosa kellene legyek!

Ekkor olyan rosszallóan nézett rám, hogy azt hittem rám fogja, hogy szerencsétlenségére itt poshad. Bűnbánóan széttártam a karom, kicsit lehajtottam a fejem, hogy érezze, vele vagyok, rögtön a kése alá feküdtem volna, mikor a diagnózist felállította.

– Igen, az ottani személyzet csak megerősíteni tudta az Orvos elvtárs megállapítását!

Ez tetszett neki, írt gyorsan egy fontoskodó levelet a századparancsnokomnak, hogy mint ahogy ő ezt már két hónapja sejtette, mára a Honvéd Kórház orvosai is eljutottak végül arra a megállapításra, hogy a mandulám kuka, ki kell venni, és e célból, holnap okvetlen engedjenek ki.

Ujjongtam, úgy be vagyok biztosítva, hogy jobban se kell, nincs az az Isten, se magát annak képzelő tiszt a laktanyában, aki keresztbe tehet.

Kníznerhez szaladtam először.
Futottam is egy kicsit a rendelő és a laktanya épülete közt, teljesen kipirultam, soha egészségesebben nem mutattam még, mikor elé tettem a beutalót, meg a doki levelét.

Ő is színt váltott, mondanám, hogy kipirult, ha nem lett volna enyhe lilás árnyalata.

– Jelentem, holnap mandulaműtétre be kell vonulnom a Honvéd Kórház fül-orr-gégészetére.

Szabatosan, lassan és jól érthetően mondtam. Hogy érezze a jelentőségét. A hatás nem is maradt el, szólt, hogy várjak itt és kiszaladt az irodából. Szadó őrnaggyal és Zádori hadnaggyal tért vissza. Nézegették a papírokat, a két hadnagy dühösen vette ki egymás kezéből, de az őrnagy valamifajta cinkos mosollyal méregetett.

– Remélem ez volt a maga baja, és ha kiveszik a manduláját, észhez tér.

– Jelentem, remélem. – mondtam, közben az őrnagy mosolyogva bólogatott, kivette a papírokat a kopasz hadnagyok kezéből.

– Holnap reggel héttől könyve van, leléphet.

Mi az isten! Egész jó fej! Még megkedvelem a végén.

Kvázi azt jelezte az elnéző mosolya, tudja rólam, hogy meg kellett mutatom, hogy én vagyok az úr, de hogy ezzel ugye elég is lesz nekem. Egyben elismerte, hogy veszített, de jelezte, hogy elvárja, hogy utána ne legyen velem baj.
És amúgy én is unom már. Öreg vagyok, nyugalom kell.

De ma még nem vagyok nyugodt.
Úgy robbantam a körletbe, hogy a többiek azt hitték megvesztem. Elmondtam nekik, mi történt és ekkor éreztem meg, micsoda kurva jó dolgot műveltem.
angyalbör1.jpg– Hurrá! Hurrá!! – szaladtam körbe a körletben, mint egy eszelős – Bekaphatják Kníznerék! Az orruk előtt szököm meg hosszú időre!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr845748367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2014.02.16. 09:22:00

Piros pontot beírtam az Angyalbőrben képkockáért..:)

Rollende Landstrasse 2014.02.16. 10:46:09

Egy mandulaműtét nem fáklyásmenet, fogsz te ezért még fizetni...

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.02.16. 12:36:13

@Rollende Landstrasse: a jövőidő talán túlzás, de egy volt munkatársamnak közel negyvenéves korában vették ki. Gyerekeknél pár nap a gyógyulás, ő kb. egy hónapon át agonizált még azután, hogy munkaképessé nyilvánították. :(

csucsu63 2014.02.16. 13:28:34

A műtét után kb 1 hét kórház,de a további gyógyulás hol lesz,na az nem mindegy!
F1-en a laktanyában volt focipálya,amit sokszor használtunk is.Az egyik kutyásnak altőrt a lába,és begipszelték.Nem engedték haza gyógyulni,ott volt velünk a körletben,és állandóan csesztették,és szoliba csak azért nem küldték,mert hülyén nézett volna ki a betonon gipszes lábbal.:)

Martin Berghoffer 2014.02.16. 16:26:02

Ide lottó már kevés lenne.Nem akarsz bankot robban......telefonálnom kell :DD

Dvorszky határőr 2014.02.17. 11:03:12

@Rollende Landstrasse: Hát aznap még ez nem foglalkoztatott, de igazad van, borzalmas időszak jött.
:)

Dvorszky határőr 2014.02.17. 11:05:34

@csucsu63: Pedig nagyon harcképes lett volna ha futni kell a határsértő után. :)

Dvorszky határőr 2014.02.17. 11:26:45

@Martin Berghoffer: :)) hát de legalább valóban lottóznom kéne végre :)

Martin Berghoffer 2014.02.17. 14:53:04

@Dvorszky határőr: Még mindig nem kezdted el? Vagy tartod magad ahhoz, hogy "Öregen kell meggazdagodni!"? :)