Centi_30.jpg12

 

 

 

 

 

1988. május 7. szombat


Ma Burján Kozmát leszerelték.
Még aludtam, amíg összekészült, pont akkor ébredtem, amikor már a kimenő cipőjét fűzte. Néhány szóban elmondta, hogy áthelyezik Adyligetre vagy a minisztériumba.
Nem tudni pontosan.
Az apja intézte, lehet, hogy csak bosszantásból. Az apjától kitelik, hogy minden lehető és lehetetlen módon bizonygassa, hogy ő mondja meg, mi történjék a családban.
Bólogattam.
Feltette a sapkát, és mielőtt kilépett volna közelebb hajolt és azt mondta:

– De amúgy nem ez az igazság. Az igazság az, hogy apám még ennél is jobban kibaszott velem. Nem áthelyeznek, hanem leszerelnek. Apám ezt se hagyja végigcsinálni.

Aztán felegyenesedett és kiment.
Nagyon sajnáltam.
Nem őt, és nem az apja miatt.
Nem azt, hogy lezárult egy korszak, és megint elment mellőlem valaki.
Nem ezért sajnáltam, hogy elment.

Ma rettenetesen szégyelltem magam.
Ezt akartam volna vele megbeszélni.

Olyan kegyetlen voltam tegnap, hogy arra nincsen szó. Nem azzal, hogy elvágtam és megöltem a csigát, hanem mert elárultam.

Az első pillanattól kezdve megbízott bennem.
Olyan félelem nélkül közeledett és adta át nekem magát, hogy ezt egy állat nem teheti meg az Emberrel szemben. Az évezredes ösztönnek működnie kellett volna.
Menekülnie, védekeznie kellett volna.
A maga módján persze. Mondjuk azzal, hogy be se jön a bódéba, vagy azzal, hogy bebújik a házába, amint felé nyúlok.
De nem tette.
Közeledett és hitt bennem.
És elhittem és elhitettem, hogy igen, hihet bennem, bízhat bennem. Nem a pusztító Embert látta bennem, hanem engem, az érző lényt.
Kiválasztottá tett és megajándékozott a barátságával.

totem.jpg
És én hittem magamban, úgy éreztem én is kiválasztottat csináltam belőle, amikor futkorászva reptettem. Létezhet ennél erősebb kötelék? A szabadságot mutattam meg neki. Nincs más lény, nincs, aki nálánál jobban a földhöz lenne kényszerítve, akinek az az élete lényege, hogy a földön él, testének negyven százalékával szinte légmentesen hozzátapadva születéstől a haláláig, akivel kapcsolatban nem adekvát fogalom a sebesség. Egy ilyen lénynek mutattam meg, milyen a szabadság. Megmutattam neki az ellenkezőjét annak, amiben él. Megmutatni, hogy a valóság mennyivel erősebb élmény, mint amit valaha képzelt, az a legnagyobb ajándék.
Szinte Istene lettem.
És ő is Istenem lett, mert megmutatta a szeretet, és a hit erejét. Megmutatta, hogy szerinte minden teremtmény egyenlő.
Hogy egyenlő velem.
Bejött a bódéba úgy, hogy én ott voltam. Bejött, hogy ő is ott legyen.
Hogy ketten legyünk ott ebben a világban.
Szeretetben, békességben, barátságban.

És az a lény jött be hozzám, amelyik a legkiszolgáltatottabb állat a földön, el se tudna futni, egy mozdulattal házastul agyon tudnám taposni.
De ő kiválasztott engem, megelőlegezett nekem egy nagy adag bizalmat.
A barátom lett. A testvérem.
Egy vérből valók vagyunk.
És lehet-e nagyobb ajándék ennél?
Hogy megértem, hogy megtapasztalom a vallások lényegét:
minden Egy.

Minden Egy.
Messiásom lett egy apró, oktalan állat.
Örökös totemállatom kellene legyen, áldozatokat kéne tartanom a megjelenése napját ünnepelve.
Tisztelnem, szeretnem kellett volna.
De én meg akartam nézni, milyen belül, és megöltem.

Ki ez az állat? Hogy kerül belém?

Miért árultam el őt, miért árultam el magam?
Miért erősítettem a mítoszt, hogy az Ember embertelen?

Uramisten! Mit tettem!

Mit tettél Dvorszky határőr!

Mit tettél Dvorszky Tamás!

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr765800930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.