Centi_30.jpg6

 

 

 

 

 

 

1988. május 13. péntek


A kopaszok nagy része napokkal korában megérkezett, már járnak tanulószolgálatba. Nincs itt mind, el se férnének, előtte le kell szereljünk.
Mi már egyenesen útban vagyunk.

De aki itt van, azt már mindenki használja különböző szolgálatokra, takarításra. Van egy srác köztük, akit sehova nem visznek, semmit nem csinál.
Nagydarab, halk szavú, arcra riadt kiskamasznak látszik.
De 52-es a lába.

Ez inkább az óriásokra jellemző, nem a kamaszokra. Eddig csak papucsot kapott, abban slattyogott ide-oda. Ma végre megérkezett valami központi elosztóból egy vadi új bakancs. Az a hír kapott lábra, hogy Adyligeten nem volt ekkora méretű bakancs, és külön le kellett gyártatni.

Pihenőidőben nem hordunk bakancsot. Amint bejövünk a szolgálatról, azonnal átvesszük a papucsot vagy a tornacipőt. Az a szokás nálunk, hogy a bakancsokat a folyosón a körlet falához egymás mellé állítjuk. Mivel a sarkaik egy vonalban vannak, jól látszik a köztük lévő különbség.

A kopasz bakancsa viszont nem nagyobbnak látszott, hanem egyenesen olyan volt, mintha síléc keveredett volna a surranók közé. Zengett a folyosó a röhögéstől ahogy nézegettük ezt a csónakot, mindenki a lábára próbálgatta, sőt én bakancsostul bele tudtam lépni.

lábnyom.jpg

Aztán nagyon gyorsan elhalt a röhögés, amikor Kníznerrel az élen a tisztek elindultak a körletekbe szekrényellenőrzést tartani.

Gondolom a kopaszok előtt akarnak erőt demonstrálni, de szerintem jobb lett volna, ha ezt a leszerelésünk utánra időzítették volna. A kopaszoknak ezt a sok nyegle, engedetlen, idős katonát nem kellett volna látni.
Volt aki nem akart felkelni az ágyból, más azt válaszolta, hogy ott a szekrény, nézegessék, addig ő elmegy budira. Nekem meg megtalálták a nagyalakú határidőnaplóm, amibe esténként bemásoltam a reptéri lépcsők verseit.
Le is foglalták rögtön.
Láthatóan nem elégítette ki a kíváncsiságukat az a válaszom a mi ez? kérdésre, hogy a feljegyzéseim.

– Milyen feljegyzések?
– Gondolatok.
– Micsoda? Gondolatok? Mit csinál velük?
– Gyűjtőm.
– Minek?
– Hogy meglegyen. Mint egy gyűjtőnek, csak meglegyen és kész.

Azzal váltunk el, hogy na, majd ők utánanéznek, mi ez.
Lefoglalják, megvizsgálják.
Knízner arcán egy erőteljes rángás szaladt végig amikor hanyagul utánuk szóltam, hogy legkésőbb a leszerelésig szeretném visszakapni.
Nem volt benne se jelentem, se hadnagy elvtárs.
Csak ez a felszólítás.
Knízner szemében látszott, hogy meg tudna ölni, de nem szólt, kilépett a körletből.

Nem baj, vigyétek, olvassátok el, mit gondolunk rólatok.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr635800939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Martin Berghoffer 2014.05.13. 16:53:12

Kníznerre a legjobb definíció: Mikor egy intelligensnek hitt élő lény meg mutatja,hogy a képes kész akarattal a saját halálába menni.

csorsza 2014.05.13. 20:18:01

Azért éri kudarc rendesen Knízner hadnagyot, pályafutása során. A sok gyökér, engedetlen, pimasz hör, mit sem ér ellenük a szép szó és a pedagógia. csoda, h a pohár után nyúl az ember? :)

niches 2014.05.14. 09:52:12

azt hiszem annyira nem kell aggodnunk a naplo sorsa miatt, hisz olvassuk a belemasolt verseket :)

Dvorszky határőr 2014.05.15. 20:26:55

@Martin Berghoffer: Pedig amúgy meg inkább a sunyin geciző fajta volt, de néha ilyenekbe beleszaladt. :))

Dvorszky határőr 2014.05.15. 20:27:55

@csorsza: :)) Akkor még őrajta nem láttam, hogy ivott, de szerintem engem megsiratott. :)

Dvorszky határőr 2014.05.15. 20:28:32

@niches: :))) egy verseskötethez még azért pofozgatni kell ezeket valóban :)

Wir Lg 2017.10.28. 15:11:43

Halló!
Régóta Németországban élek és csak teljesen véletlenül kerültem erre a bloggra, amit szivesen olvasgatok. Sok minden nekem is ismerös katonakoromból, de nem hiszem, hogy minden pont ugy történt, ahogy leirtad, de ez nem is fontos, mert ugy talán unalmas is lett volna.
Pipa vagyok rád, mert nem dugtad meg Editet. Pedig ugy .....na mindegy, a te dolgod!

Én ugy gondolom, hogy ezt a nagylábu embert ismerem. Mi csak rákosinak neveztük, de a rendes neve Kemenyeczki György.
Lehet, hogy tévedek, de tkp. ez nem is volt olyan fontos.

Köszönöm a szórakoztatást és azt kivánom, hogy egyszer megnyugodjál az életedben. A bloggban, határörként nem ugy viselkedtél, mint egy ör, hanem mintha állandóan egy határsértö lennél - állandóan tele volt a faszod valamivel és állandóan menekültél valami elöl.
Gott schütze Dich!
Jo. Dr.

Dvorszky határőr 2017.11.03. 15:27:16

Szia Wir Lg!

Nagyon örülök, hogy Németországig eljutott a blog. A blog végefelé leírtam, hogy keletkezett a blog, nyilván nem minden pont így történt, valóban unalmas lett volna, ha csak kronológikusan leírom, bár ez a fajta, fejjel a falnak konokság, meg idegesítő nyegleség eléggé megmaradt bennem abból az időszakból. Az ember nagyon nem változik. :)
Igazából azt szerettem volna, hogy az olvasónak az én hülyeségeim, vagy mások történetei vagy a körülmények ismerősek legyenek, eszükbe juttassák a saját katonakorukat, nosztalgiázzanak a rég letűnt korszakon, aki meg nem volt katona, annak meg jól látszon az egész katonaság jellege, a sok marhaság, a katonatársakkal megélt hülyeségek röhögés meg az értelmetlensége is. Én az a fickó voltam amilyet mindenki ismerhetett, az idegesítő mitugrász, és elhiszem, hogy nehéz azonosulni velem a sztoriban, inkább az egész, mint korrajz lehet jó, a szocializmus végének a bemutatása.
Talán egy kicsit sikerült

Megpróbáltam Kemenyeczki György-nek utánanézni, de se a facebookon se máshol nem találtam, érdekes egybeesés lenne. Hiába, kicsi a világ, :))

Igen ebben is igazad van, akkor gyűlöltem a katonaságot, űzött vadként viselkedtem, és ez a nyughatatlanság megmaradt, de szerencsére nemsokkal a katonaság után kinyílt a világ és ezzel a nyughatatlansággal nyugalmat nyertem az utazásban, azóta is szenvedélyem, sőt mindig igyekeztem olyan helyekre eljutni, ahova kevesen tudnak, vagy mernek.
És ezt a katonaságnak köszönhetem, ott kristályosodott ki, hogy amint kiengednek meghódítom a világot.
Ha nem is teljesen így történt, azért már elég sokat láttam belőle.
Üdvözlettel
Dvorszky határőr