Szabadsag-szobor-Budapest-IMG_0297.jpg1988. május 18. -

 

 

 

 

 

 

Sziasztok!

Nagyon sokan kérdeztétek, mi történt a kutyás emberrel, akinek a kutyája Buksira támadt. Ez az eset még 1988. januárjában történt, és májusig, a leszerelésemig valamilyen számomra rejtélyes okból ez a Charlie nevű kutya elpusztult. Nem derült ki hogyan, nem volt az ember senkivel jóban, csak terjengett ez a hír, és ezek után már az ember új kutyát nem szerzett.

Kutyasétáltatás közben többet nem láttam, és mivel nem tudtam pontosan hol lakik, nem kezdtem utánajárni. Talán egyszer láttam még buszról, pár hónap múlva. Ugyanolyan ellenszenvesnek tűnt mint előtte, de megtörtnek és öregnek láttam. Bőven elpárolgott belőlem az indulat addigra, és csak néztem utána, ahogy a busz elment mellette, nem szálltam le.
Soha többet nem találkoztam vele.

 

Sokszor felmerült kommentekben, hogy hogyan hívják a feleségem.
A feleségem neve nem Edit.
Sőt, nincs neve.
A katonaság terhe alól kiszabadulva féktelen szabadságvágy tört rám. Jött a rendszerváltás, új impulzusok, a reptéren megcsapott a nyugati életminőség, a nyugati életforma szele, és ennek az elméleti lehetősége, majd az a totálisan kaotikus, de az akkori társadalomban, és az egyes emberben legalábbis az elején felbukkanó euforikus öröm engem is magával ragadott és faltam mindent, ami ezt a határtalan szabadság érzését adta nekem.
Ebben kicsit átbillentem a másik oldalra.
A szabadság lett a minden.
Sosem nősültem meg.
Sok, tényleg nagyon sok lehetőséget kihagytam, az akár évekig tartó párkapcsolatban is mindig igyekeztem a határokat elkerülni, tágítani és a szorításból kicsúszni, és sok-sok kapcsolatot tettem tönkre.
Mindig a magam feje után mentem, soha nem volt szempont, hogy jól jövök-e ki belőle, ugyanúgy működöm gyakorlatilag most is, mint a seregben.
Fejjel a falnak.
Mindig a kalandot kerestem, és nagyon sokszor meg is kapom, még hétköznapi helyzetekben is, emiatt sokszor nagyon szórakoztató életet éltem és élek ma is.
Ami változott, hogy sok barátom van, szeretem őket és talán ők is szeretnek.
De mindez egy másik történet.
Egy másik blog-é.

:))

 

És mivel sokan kértetek képet, berakok akkorról.

 

 

énközépiskola1.jpg

 1985-ben, a szakközépiskola utolsó évében.

 

 

Fényképrólam202.jpgA bevonulásom előtt nem sokkal, valamikor 1986. augusztusában.

 

 

 

Fényképrólam26.jpg

A bevonulás után talán egy héttel Sopronban, egy hosszú kiképzési nap után (fotó a katonakönyvben).

 

 

Énkatona1988_2.jpg

A leszerelés előtti héten, benn a laktanyában a katonai melegítőre húzott kimenő nyakkendőben készített kép, készülve az útlevélkérelemhez.
(Aztán végül a '86-os kép került bele.)

 

 

 

Igyekszem csütörtökre is összerántani valamit.

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr356183710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wrstjnethn 2014.05.27. 13:51:18

Na most megleptél.

Az első válasszal azért, mert tőled szokatlan módon higgadt és visszafogott viselkedés volt, a másodiknál pedig azért, mert azt gondoltam, hogy később benőtt a fejed lágya :)

Pont fordított válaszokra számítottam, de akárhogy is, számomra most lett kerek a történeted, köszönöm.

hungarisztan 2014.05.27. 15:32:11

@wrstjnethn: Na, én meg pont valami ilyesmire számítottam! :o) Teljesen benne volt már az akkori önmagában is ez a szabadságvágy. Ami nem rossz, csak aztán az ember megöregszik, felesége nincs, gyereke nincs, a barátai sorra halnak, aztán egyszer csak arra eszmél, hogy nagyon egyedül van a világban.

(Mondjuk a nyomorult magány úgy is utolérheti az embert, ha párkapcsolat is, gyerek is megvan... szóval el van ez az emberi élet cseszve mindenképp! De a lényeg, hogy ha egy mód van rá, ilyen fölösleges dolgokkal, mint a kötelező sorkatonai szolgálat, ne csesszük el még jobban!) :o)

wrstjnethn 2014.05.27. 16:53:48

@hungarisztan: Ironikus, de pont a kötelező szolgálat a repülőtéren és az ott látott nyugati világ késztette világjárásra. Szóval nem mondható ki teljesen, hogy haszontalan volt, még ha pont ellenkező lett volna is a célja.

Magnat 2014.05.27. 19:15:59

Szia,

Az útlevelet megkaptad végül és utazni is sikerült a két év lejárta előtt? A reptérre csak utasként tértél vissza később?

johnibyg 2014.05.29. 09:40:29

@wrstjnethn: Én is fordított válaszra gondoltam. Buksival mi lett, sokáig látszott a 2 fognyom?

Dvorszky határőr 2014.05.29. 18:58:28

@wrstjnethn: Abban az esetben, ha nem tűnik el az ember, nem pusztul el a kutyája vagy lesz neki újabb, akkor valószínűleg feléledt volna bennem a bosszúvágy, de amúgy manapság elég komolyan konfliktuskerülő vagyok, ezért jobb itt kinn mert itt van tér kitérni, a laktanyában nem volt lehetőség. A fejem lágyát még most sem érzem olyan keménynek. :))

Dvorszky határőr 2014.05.29. 18:59:57

@hungarisztan: Igazad lehet, amúgy, de most épp azt nézem, hogy a barátaimnál kezdenek kirepülgetni a gyerekek, és mintha nem magányosabbak lennénk, hanem sokasodna a társaság. :)

Dvorszky határőr 2014.05.29. 19:02:26

@wrstjnethn: Igen teljesen igazad van, ott alakult ki az utazás iránti igényem, de a sereg szempontjából visszafele sültem el.
A katnosagágra szükségem volt, de semmi szüksége rám a katonaságnak.
:)

Dvorszky határőr 2014.05.29. 19:03:51

@Magnat: Szia Igen szerencsére megkaptam és elkezdtem utazni, bár kezdetben úgy mint más magyar, bár Gorenje hűtőt nem hoztam. :)
de majd ezeket is megírom lassan.

Dvorszky határőr 2014.05.29. 19:04:48

@johnibyg: @alien: igen igen, alakul alakul.
:))
nemsoká nemsoká

Dvorszky határőr 2014.05.29. 19:05:38

@johnibyg: Igen a nyomok megmaradtak, visszanőtt a sztőr, de mindig is jól látszottak a fognyomok sajna.