Szabadsag-szobor-Budapest-IMG_0297.jpg1988. május 18. -

 

 

 

 

 

Amit én kaptam a blogtól:


A múltkor megírtam, hogy zajlott a blog üzemeltetése.

A másfél év alatt, amíg írtam, nagyon sokszor elképzeltem, hogy fogom befejezni, mi lesz majd a vége, hogyan írom le az érzéseim. Olyan sokszor elképzeltem, hogy ahogy közeledett ez a nap, úgy kezdtem tőle rettegni. Azt akartam, hogy az egyik legjobb írás legyen, ami összefoglal mindent, amit ebben a másfél évben kaptam a katonaságtól és 26 év után a blogtól.
De féltem nekikezdeni.
Az utolsó két hónapra teljesen kifáradtam és azt a vállalásom, hogy mindig lesz három hónapnyi anyag megírva, felrúgtam és egyre kevesebbet és kevesebbet írtam. Emiatt - ahogy kerültek ki a posztok napról napra - egyre kevesebb volt a tárban és félő volt, hogy egyszer elfogy, és nem lesz mit kirakni.
Az utolsó két hónapban nagyon komolyan fenyegetett ez a veszély.
Többször is úgy nézett ki, abbahagyom.

Ha Ági, aki lektorálta az anyagot, nem unszol, nem próbál meg lelket önteni belém, talán fel is adom. Szerettem volna leállni, megállni, kicsit pihenni. De aztán valahogy erőt vettem magamon, mindig megírtam pár posztot, és így végül is május elejére kész voltam, megírtam mindet.
Illetve majdnem mindet.
Aminek viszont nem mertem neki állni, az az utolsó két nap.
Naponta leültem a gép elé, hogy na, most, majd most nekikezdek, de nem tudtam megtenni. Aztán eljött az a hét, amikor a leszerelés volt. A leszerelés vasárnapra esett, én hétfőn éreztem úgy, hogy ha ma nem állok neki, a szombati-vasárnapi befejező posztoknak, akkor soha nem tudom megcsinálni, és az igazi nagy blamázs lett volna, ha az 540 napból 538-at megírok, kettőt nem.
Ezért aznap este hatkor leültem a gép elé és elkezdtem írni. Írtam egész este, egész éjjel, reggel fél hétkor küldtem egy sms-t a főnökömnek, hogy nem tudok aznap dolgozni menni, és végül kedd délelőtt 11 óra körül befejeztem a blogot.

Az utolsó időszak azért is volt kemény, mert mivel ekkor már abban az időben öreg katona voltam, már nem vezettem olyan egzaktul a naplót, nagyon sok mindent kellett fejből rekonstruálni. És ez a rekonstrukció nagyon fárasztó volt.
Bár be kell, valljam, hogy a legjobb része volt ez a blog írásának, ez volt az a plusz hozadék, ami soha, sehogy máskor nem jött volna el, soha nem kaptam volna meg semmiben.
Ugyanis a blog írásával két életem lett.
Az egyikben írtam, amit a másikban prompt megéltem, amit megírtam..
Hihetetlen ajándék, óriási élmény volt ez nekem.
Ugyanis ahhoz, hogy le tudjam írni a dolgokat teljes nyugalom kellett és át kellett transzformálnom magam abba az időbe.

Ez úgy zajlott, hogy először ráhangolódtam a katonaéletre, a történetre, arra az életre. Mindig szekvenciálisan haladtam, hogyha megírtam egy napot, akkor kezdtem a következőt, aztán az azt követőt.
Ha mondjuk meg kellett írnom egy keddi napot, az aznapi történéseket, akkor elolvastam, amit a naplóba beírtam 26 éve arról a napról. Aztán elolvastam az előtte lévő pár napot, mondjuk előző hét keddtől. Ez arra kellett, hogy belekerüljek a sztoriba, lássam a megírni kívánt nap előzményeit a legapróbb részletekre kiterjedően, hogyha volt valami olyan esemény, ami kihathatott a keddre, akkor képben legyek. Például: ugyan nem írtam a naplóba, hogyan éreztem magam, hogy már az x-dik Rövid Ugrást nyomom, de ez pontosan meghatározta a napjaimat, erről tudnom kellett. Vagy, hogy az előző napokban új körletbe költöztem, és bár nem írtam ezt sem a naplóba, de ahogy lassanként összeállt az egységes történet, abból az következik, hogy ezen a kedden zördültem össze a körlettársakkal.
Szóval, hogy az ilyesmik se sikkadjanak el, elolvastam nagyjából egy héttel korábbról a történetet. Ha valami olyan volt, ami még korábbi esemény, de hatással van az aznapi eseményre, akkor azt is újra (ismét egy példa: egy büntetést két hete kaptam, ma jár le). Aztán elolvastam a naplóban a következő egy hétre beírt bejegyzéseket, hogy lássam, hogy van-e később bejegyzés, ezzel a keddi nappal kapcsolatban, volt-e ezen a napon olyan esemény, amit aznap nem, vagy nagyon elnagyoltan, hézagosan írtam le, de később visszautaltam rá. Amikor nagyjából képben voltam a példaként említett keddi napot megelőző és azt követő eseményekkel, akkor a leírt folyamat azt eredményezte, hogy szép lassan kialakult a komplett katonaéletem újra, minden aspektusával, minden apró részletével ismét felelevenedett minden.

Így, amikor ebből a folyamból, az egy hétre előre- és visszaolvasással kiderült minden körülmény, még az akkori alaphangulatom is, akkor újra elolvastam az aznapi naplóbejegyzésem és elkezdtem megélni az aznapot újra.
Becsuktam a szemem, és elgondoltam azon, amit a naplóba leírtam anno. Ott, ahol viszonylag kerek és mélyen bevésődött történetet írtam a naplóba, nem volt olyan nehéz, de ahol csak néhány címszóra hagyatkoztam az keményebb volt.

Például ez állt a naplóban:
"Délután 1-en.
Együtt voltunk Répával, rengeteget hülyültünk. 10-kor kilógtunk, elmentünk Répához, néztük az előadást a Lidóban, futottunk rendőrök elől a Blahán, találkoztunk Bodával, majdnem felszedtünk három csajt, csak kevés volt az idő, mert Répa reggel szoliba ment."
Ebből a néhány mondatból, valamint az előzményekből, utózmányokból visszatértek az emlékek és így lett belőle ez a poszt:
rejtőjenő

Naplóm_október.jpg


Mivel ez egy nagyon mélyen belém égett sztori, ezt könnyűszerrel megírtam. Miközben írtam, éreztem minden apróságot, láttam minden részletet, és mielőtt leírtam volna, csukott szemmel újra átéltem. És írás közben pedig mondatonként minden elemét újra.

Voltak olyan napok, amikor nem volt ennyire olvasmányos élményanyag.
Például egy ilyen: "Du. F1-en, megbuktam Szilasinál."
Ilyenkor kellett nagyon az előzményeket elolvasni, hogy a leírt történetből eszembe jusson, mi volt még aznap. Ráadásul, ez így olyan mint valami kód, de becsuktam a szemem és elkezdtem a leírtakat dekódolni.
Délután vagyok szolgálatban, ilyenkor mindig tudom, hogy milyen évszak van, a történetből kiderült,  meg sokszor nagyjából az is, hogy milyen idő volt.  Ez az előző napokból kiderülhet.
F1, vagyis Ferihegy 1-en voltam, erre beugrik a reptér, az odavezető út, a szolgálati helyek, a beton felfestései, a külföldi gépek, a kutató ügyelet kis faépülete, annak a kicsit dohos szagnak az emléke, ami benn fogadott mindig. Mindezt úgy el tudtam képzelni, hogy bármely részébe képzeltem magam, körbe tudtam forogni, meg tudtam érinteni a reptéri lépcsőket, láttam a többi katonát távol, a szolgálati helyeken. Pusztán csak hagynom kellett az agyam dolgozni, hagytam hadd élje ki magát, hadd építsen fel mindent, hadd teremtse meg azt a világot nekem.

Leírtam, hogy megbuktam Szilasinál.
Általában szolgálati hely elhagyással szoktam megbukni, mondjuk kutyával eltűnök hátul a bozótosban, vagy hogy ciházok, de az előző, és a következő napokból kiderülhetett, esetleg pár nap múlva, a kihallgatásra rendeléskor leírtam, miért buktam meg, ezért kellett mindig az későbbi bejegyzéseket is elolvasnom.
Aztán beugrik Szilasi alakja, ahogy lecsesz, elkezdem mozgatni a térben, elkezdem önmagam is mozgatni a térben, és ha szó szerint nem is tudom már, hogy akkor Szilasi pontosan mit mondott, a stílus eszembe jut, már tudom is írni. Emlékszem a reakcióimra, előjönnek reflexszerűen az akkori érzéseim, reakcióim, tehát amikor épp dühös voltam a történetben, akkor azt dühösen írtam, ha nyegle és szemtelen, akkor ezt így éltem meg újra és írtam le.

Gyakorlatilag másfél évre visszakaptam a 26 évvel ezelőtti önmagam és újra tejfelesszájú kiskatona lettem.

Nagyon sok mindenre ma már nem úgy reagálnék, ahogy akkor tettem, nagyon sok mindenben finomodtam. De mindig hagytam magam a régi reflexek szerint működni, hagytam, hogy a kis hülye Dvorszky határőr ugyanolyan kis hülye legyen, mint akkor, hogy ne igyekezzem szépíteni, logikusabbá tenni az akkori viselkedésem, hanem hagyjam, hadd csinálja megint ugyanúgy.
Ezáltal gyakorlatilag az egész olyan lett, mintha pszichiáterhez jártam volna terápiára, mert nagyon sok minden kiderült számomra magamról. Az is, amiben megváltoztam és az is, amiben nem.
Sőt, nagyon sok mostani jellembeli tulajdonságomnak fedeztem fel a katonaságkori önmagamban az eredetét, a kezdetét, a kiindulópontját.
Félelmetesen sokat változtam és egyben félelmetesen keveset.
Döbbenetes volt erre ráeszmélni.
Annyira beszívott mindez, hogy sokszor, mint valami szenvedélybeteg, rohantam haza és igyekeztem ebbe az álomszerű, mégis teljesen valóságos történetbe belekerülni, szinte többet éltem ott a múltban, mint a jelenben.
Iszonyatosan élveztem, de borzalmasan le is szívott, fárasztott.
Leginkább az alvásból csíptem le időt, ez is egy idő után kimerített, ezért volt, hogy a vége felé úgy éreztem feladom. Nem azt akartam feladni, hogy ne létezzek ebben a világban, hanem hogy időre, napi rendszerességgel kelljen írnom.
De szerencsére sikerült végigcsinálnom

Ha eszembe jut az a Piramis szám, hogy "Ha volna két életem...", akkor úgy érzem, a világ legboldogabb embere vagyok, mert nekem megvolt, végigcsináltam másfél évig még egy életet.
Két életem volt.
Az egyik ismétlés ugyan, de van olyan film amit az ember bármennyiszer ismétlik, meg tudja nézni.

Rettentően szórakoztatott és jól esett, hogy az a korai Dvorszky Tamás, akit én majdnem elfelejtettem - a Dvorszky határőr - mennyire szélsőséges tud lenni, mennyire sorjás, mennyire nem nyomja még a sok társadalmi konvenció, mennyire szabad volt a felnőtthöz képest, holott igazából nem állíthatom, hogy végül teljes mértékben idomultam volna.
Sok harcot már nem vív meg az ember. Már sok minden nem fontos annyira.
De nagyon is fontos volt a küzdelem anno, nagyon is élt abban az időben amikor még harcokat vívott, amikor a fiatalság, mint elpusztíthatatlan erő dolgozott benne. Amikor még tűz és kérlelhetetlenség volt benne.
Amikor logikátlanság és a hülyeséghez való feltétlen ragaszkodás is benne volt.
Újra a fiatalkori önmagam lehettem másfél évig.
Felbecsülhetetlen ajándék.
Nem akarok túlzottan pátosszal teli befejezést, de nagyon kellett ehhez Ági, aki támogatott, kellett Árpi, aki belerángatott ebbe, és kellettetek Ti, olvasók.
Köszönöm nektek ezt az ajándékot, ezt az időgépet.
vissza.jpgÉs biztosíthatok mindenkit, hogy nincs leírva egyetlen érzés sem, egyetlen rezdülés sem, amit ne éltem volna meg újra, a düh, a tehetetlenség, a félelem, a bajtársak szeretete, a vad ellenállás, a búcsú, az efelett érzett fájdalom, mind-mind valódi, éreztem és átéreztem mindet.
Sokszor kacagva, sokszor az idegességtől remegve írtam, de sokszor könnyezve merengtem a semmibe a leírt sorok felett. Volt, hogy rázott a zokogás - például amikor megöltem a csigát, mert azt most sem értem, miért tettem-, sok esetben úgy felzaklatott, amit megéltem újra, hogy negyedórákat töltöttem egész testemben remegve, míg újra neki tudtam kezdeni az írásnak.
És az utolsó napok, a leszerelés megírása azért is esett nehezemre, mert nekem újra le kellett szerelnem, el kellett engednem a fiatalkoromat, hagynom kellett kilépni az életemből mindent, amit az utóbbi másfél év adott, és újból ugyanazt éreztem, mint anno, hogy vége, hogy soha többet, hogy mindez megint eltűnik. Azon az éjszakán, amikor leírtam az utolsó napot, végigkönnyeztem az egészet.
Fura élmény ezt 40 feletti férfiként megélni.
Hogy most fáj igazán, ami 26 éve múlt el és hogy most fáj igazán, mert megint elmúlik.


De azt hiszem életem egyik legszebb élménye volt ez. Az írás, az alkotás, a dupla élet, hogy felnőtt fejjel követhettem végig a katonakori önmagam életét.
És mivel valóban megéltem mindent, azt állítom, hogy a Magyar Népköztársaság legeslegutolsó sorállományú katonája voltam, vonultam 2012. november 26-án, szereltem 2014. május 18-án.
Rögtön másnap 26 évvel idősebb lettem, de az utóbbi másfél évben én sorkatona voltam az Átkosban.
Döbbenetes élmény.
Ha lenne Isten, hálát adnék neki.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://surrano.blog.hu/api/trackback/id/tr486482875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

niches 2014.07.08. 08:42:47

Nana még a végén én is elsírom magam, olyan jó lett az összefoglaló. Riszpekt, hogy vegigcsinaltad, hidd el, minket is hatalmas élménnyel ajándékoztál meg!

Herstal Rajmund 2014.07.08. 13:58:09

Hiányzik ez a belső utazàs, amit megéltünk veled, ês akarhànyszor ránézek egy csigàra, eszembe jutsz. Eszembe jut ilyenkor, hogy a felelőssêget el lehet briccelni, de jobb, ha àtéljük. Mert mindenki lehet egyszer csiga, ês mindenkinêl lehet egyszer kés. Írj nekünk mêg, Dvorszky Tamás! :)

HighTroller 2014.07.08. 16:44:27

Örülök hogy ilyen sokat adott neked, a nosztalgia iszonyú jó dolog, pláne ha van mire visszaemlékezni:) Neked volt mire.

Viszont továbbra is csak ismételni tudom magam, írd tovább. Gondolom leszerelés után abbahagytad az írást, mégis, az utána lévő pár év, mondjuk a kilencvenes évek közepéig nagyon izgalmas téma lenne... szóval légyszi, írd meg azt is, de komolyan, hiánypótló volna.

na4 2014.07.08. 23:44:35

Nekem éppen ellenkezöleg. Másfél teljesen felesleges év ment el az életemböl mentálisan teljesen degenerált seggbuta katonatisztek között, akik még szinte a nevüket sem tudták leírni. Legyen átkozott az a kor, és mindazok, akik ezt ellenem elkövették. Néha látom azt a laktanyát ahol voltam, teljesen lepusztult, minden az enyészeté. Nagy elégtétel, hogy az idö elégtételt vett a másfél év lidércért.

cenzuratroll bosszanto 2014.07.09. 07:46:18

"Ma is csak heverésztünk. Lassan azt érzem így telik el a katonaság, annyira nem kellünk senkinek. Ma vasárnap van, még laktanyai feladatok sincsenek. "

Itt kezdtem visítva röhögni ezen a kamu sztorin. A többi már nem érdekel, koma te nem voltál katona.

kovizozo 2014.07.09. 07:51:11

@cenzuratroll bosszanto: Gondolom nyúl voltál. Szombathelyen voltam határőr a kerületben. Vasárnap előfordult, hogy ebédelni is pizsamában mentünk le (amíg meg nem dőltünk a Csapatosnál).

kovizozo 2014.07.09. 08:06:09

@cenzuratroll bosszanto: Ja..., és tényleg nem voltunk katonák. Mi Határőrök voltunk!

cenzuratroll bosszanto 2014.07.09. 08:14:55

@kovizozo:

A harmadik félévemet úgy töltöttem ki, hogy nem jártam haza. Segítek a megértésben: Ha hazamentem, akkor fél ötkor kellett kelni, hogy hatig beérjek. Ha bennmaradtam, akkor 9 körül kászálódtam ki az ágyból.
Fenntartom, ha a koma kopaszként az 5. napon (már ez is érdekes, bevonulás pénteki napra volt mindig időzítve ruhaosztás, körletismeret, alapismeretek elsajátítása miatt, tehát ha vasárnap az 5. nap, akkor itt valami bűzlik) délután az ágyikóban fetrengett, ott valami nagyon kamu a történetben. Napközben az ágyra ülni nem volt szabad, szóval lehet, hogy valami üdülőtelepen voltatok katonaruhában, de katonák nem voltatok, az biztos. A határőr nem katona rigmus meg a legkevésbé sem tud érdekelni, ha jobban érzed magad ettől akkor hangoztasd, a lőtéri kutyát sem érdekli a vélt felsőbbrendűséged.

Fejesrob 2014.07.09. 08:21:40

@na4: Nekem nagyon fasza helyem volt, de ami engem is megdöbbentett, hogy a tisztek nagy százaléka kifejezetten sötét és erkölcsileg is nulla volt. Az értelmest onnan lehetett megismerni, hogy a tisztikar "Benjaminjai" voltak.

Pedig bevonulásomra már olvastam Ottlik regényét (Iskola a határ mellett) és viszonylag művelt tisztekre számítottam. (Olyanokra pedig főleg nem, akik lopnak a beosztottjaiktól).

Amúgy én úgy viseltem el, hogy beolvadtam a nagy zöld tömegbe. Haladtam is felfelé rendesen a ranglétrán, szerencsére mielőtt hadseregtábornok lettem volna, letelt az időm:)

staropramen 2014.07.09. 08:46:35

@Fejesrob:
Jó hogy nem jutottál feljebb a létrán.
A könyv címe ugyanis " Iskola a határon"
Nem a határ mellett hanem rajta.

teddybear01 2014.07.09. 10:04:34

Értelmes ember katonatisztnek a szocializmusban nem ment. Azok mentek, akiknek büdös volt a munka, de a jó pénzt szerették, mert az akkori fizetés az jó volt. Akár a háromszorosát is megkapták a civil életben fizethetőnek.
Ennek ellenére a többség klinikai alkoholista, és valódi lumplenproli volt, a társadalom selejtje.

A néhány többé-kevésbé normális hivatásos valószínűleg tévedésből került erre a pályára.

Fejesrob 2014.07.09. 11:04:53

@staropramen: 16 évesen olvastam, te viszont szerintem kigugliztad.

Nem katonatiszt vagy véletlenül?

cenzuratroll bosszanto 2014.07.09. 12:14:53

@teddybear01:

Azért volt erre ellenpélda is. Rokon nagyon jó villamosmérnök volt, esze ágában nem volt a katonaság. Átlag félévente rántották be 3-4 hónapos "tartalékos" szolgálatra, kb. a tizedik után úgy döntött, hogy marad, azzal az 1-2 civil hónappal kitörölhette...

cenzuratroll bosszanto 2014.07.09. 12:16:35

@Fejesrob:

Hááát, valóban nem az eszükért szerettük a tiszteket. A poltiszt Petőfit úgy éltette egy megemlékezésen, hogy "1948-as nagy szabadságharcos elődeink...".

staropramen 2014.07.09. 14:57:37

@Fejesrob:
Jóbarát!
Megértem a 63 évet és egy percig sem voltam katona,sem határőr sem folyamőr és semmiféle egyenruhát nem hordtam.
Olvasni viszont tudok és szeretek.

Helyreigazításom pedig békés szándékú volt

Blazsejdoki 2014.07.09. 15:55:03

"Pihenj... Folytasd tovább!!!"

Dvorszky határőr 2014.07.09. 17:03:17

@niches: @Flankerr: @HighTroller:
Nagyon köszönöm, tényleg hihetetlen jó érzés volt végigcsinálni. És Igen lesz folytatása, de most bevallom nagyon jól esik csak létezni ebben a mostani életben. :)

@Blazsejdoki: Értettem! Bár most, hogy tiszteletbeli őrvezető lettem, lehet, hogy öregesen fogok ugrani :)))

Dvorszky határőr 2014.07.09. 17:08:03

@na4: Hát én is utáltam minden akkor másodpercét a másfél évnek, elvették ugyanis a szabadságom, de látni magam újra lázadónak, mint akkor, az nagyon jó volt most.
:)

Dvorszky határőr 2014.07.09. 17:11:07

@Fejesrob: @staropramen: @teddybear01: Na hát a tisztek tényleg borzalmasak, csak egy példa, hogy Bakondi, a mostani Katasztrófavédelem parancsnoka volt a laktanyánk moszkvában tanult politikai tisztje.
Üljetek át másik kocsiba. :)

Dvorszky határőr 2014.07.09. 17:32:50

@cenzuratroll bosszanto: Azt mondhatnám neked, hogy kamu amit írsz, nem hiszem, hogy a harmadik félévben nem voltál kinn a laktanyából, mert nálunk a rendesebbje hetente hazajárt. De hülyeséget mondanék, mert Te nem nálunk voltál katona, én meg nem nálatok. Sőt, a határőr nem felsőbbrendű, hanem más. Csak egy egyszerű példa: a honvédség a hadügyminisztérium alá tartozott, a határőrség a belügyminisztériumhoz íly módon belső rendvédelmi erőként majdnem a rendőrséggel volt azonos. Tehát míg titeket árvíz esetén vezényeltek ki homokzsákot pakolni, minket egy esetleges zendülés esetén vittek volna, a Te anyádra és az én testvéremre lőni a tömegbe. Eléggé más aspektus. Az, hogy nem nagyon volt nálunk se reggeli torna, se szigorúan vett takarodó, vagy hogy akkor feküdtem az ágyamon, amikor csak akartam, fel se nagyon álltunk, ha tiszt jött be, természetes volt, mégha a honvéd laktanyákban ez elképzelhetetlen lett volna, akkor is, ugyanis a tisztek sok dolgot elnéztek nekünk, mert naponta 8 órán át voltunk fegyveres szolgálatban 60 betárazott lőszerrel. Azt az igen hülye tiszt is felmérte, hogy naponta 60-150 dühös, éles fegyveres megszopatott gyerek nem jó ómen. De például nekem fingom nincs milyen harckocsizónak, vagy mesterlövésznek lenni, viszont el tudom képzelni, hogy merőben más, mint amit én megtapasztaltam.
De azt javaslom, ne olvasd tovább, mert agyvérzést fogsz kapni, ha az ötödik nap kiborított.
:))

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2014.09.06. 09:36:41

Reklamáció: valaki (khm :) ) azt ígérte, hogy szeptemberben új blogot indít.
Most hol van ez a valaki? :))

alien 2014.09.11. 00:07:18

Na mi a helyzet az uj blogol?

alien 2014.09.11. 00:08:09

ja a szemból vette ki a számat.

Dvorszky határőr 2014.09.12. 13:47:17

@álfirkász: @alien:
Hát srácok egyrészt nagyon megtisztelő, hogy emlékeztek és visszajöttetek, másrészt jól belém állt a sz@r, mert kicsit átcsaptak a fejem felett a hullámok, családi feladatok, meg egyéb, de igyekszem összeszedni magam és még ebben a hónapban valahogy elkezdeni.
Mindenesetre jelzem és még egyszer köszönöm.
:)

Dvorszky határőr 2014.10.08. 16:51:01

@alien: Hát basszus, úgy nézem nehezen férne most bele kicsit összetorlódtak a dolgaim, de nem akarok már ígérgetni. Amint nekikezdek jelzem itt.
Addig is nagyon köszönöm a kitartást!
D.h.

Rollende Landstrasse 2016.01.07. 03:27:52

Ma elővettem a blogot, mint egy régi könyvet. Basszus, vizsgára kéne készülnöm, de egész nap (és ezt szó szerint kell érteni!) ezt olvastam. Meg a kommenteket. Mennyi emlék jött, még a blogtalálkozóról is. Dvorszky, megint rákattantam. Ma a 288.-tól eljutottam a 478.-ig, nem bírom tovább ébren, nem tanultam, de holnap innen folytatom.

Dvorszky határőr 2016.01.13. 10:55:56

Szia Rollende!!

De rég beszéltünk! Nagyon örülök, hogy még most is van hatása a blog vége után évekkel is, nagyon jó érzés tudni, hogy előveszed, tán még van van más is akinek ez néha kellemes emlék, jó élmény újraolvasni. Nagyon köszönöm, tényleg hihetetlen jó érzés.
És persze elnézést, hogy a vizsgára készülést tönkre tettem.
Azért sikerült?
:))
Dh

Rollende Landstrasse 2016.01.15. 21:06:16

@Dvorszky határőr: Majd 19-én kiderül... Egy munkanap rámegy. Ez időszakos vizsga, melyet három évente ismételni kell, szóval a lényegi részétől nem félek, talán nem felejtettem el a szakmát... :-)

Meghallgattam a rádióadásokat. Melyik kiadónál dolgozol?

Dvorszky határőr 2016.02.18. 11:43:14

@Rollende Landstrasse:

Szia Rollende!

Sikerült végül a vizsga?
Ez olyasmi, mint a kötelező orvosi vizsgálat a jogsihoz?

A Complex nevű kiadónál dolgozom, informatikusként.
Most a rádióadásokkal kicsit megtorpantunk, illetve lassan meg y a felvételek rögzítése, csiszoltunk minden részletén, csak kell legyen előkészítve annyi adás amennyivel el lehet kezdeni, de úgy néz ki lassan eljutunk odáig is. :))

Rollende Landstrasse 2016.02.24. 23:08:08

@Dvorszky határőr: Három évente meg kell védeni a jogosítványunkat úgynevezett "időszakos vizsgán". Régebben évente kellett, aztán elkezdett nőni az intervallum, de ugyanakkor bonyolultabbá is vált. Jelenleg tesztrendszerben kell beszámolni szakmai alapismeretekből, vasúti infrastruktúrából, meg az összes vonal- és típusismeretből. Ez összesen negyvenvalahány tesztet jelent az én esetemben. De sikerült, újabb három évre mozdonyvezető lehetek...

Azt bittem, végre szerzek egy jó kiadói kontaktot...:-) de megnéztem, az amerikai motorozás nem a ti profilotok.

Zoltán Király1133 2018.08.03. 14:15:18

Üdv!

Egy ideje nem jártam erre, de most nem kevés nosztalgiát érzek. A blog kb. már 10 napja létezett, amikor felfedeztem, gyorsan bepótoltam az addig elmulasztott részeket, majd alig vártam nap mint nap, hogy olvassam az újabb részt. Néha néha pár nappal lemaradtam. Élmény volt olvasni, és hogy most bele néztem pár írásba önkéntelenül előjöttek azok az érzések, helyek, amit annak idején a blog olvasása közben éreztem, vagy ahol éppen voltam. Például magam előtt láttam a washingtoni metrót. Közel egy évig éltem az amerikai fővárosban, és minden reggel a metrón olvastam a blogot. Létrejött egy Dvorszky határőr - Metrotrain asszociáció bennem.

De ettől fontosabb, hogy éreztem hasonlóságokat a blog írójával, mert én is voltam katona. Igaz nem határőr, hanem bokorugró nyúl. A két szervezet más volt, de az érzések mégis sokszor hasonlóak voltak, milyen sorkatonának lenni. Persze néha éreztem azt is, hogy piszok mázlista, bezzeg nekünk így meg úgy. Lehet ha én írtam volna meg ilyen blogban a seregben töltött időmet, akkor pedig Dvorszky határőr irigykedett volna egy két dologra. Szóval tanulságos és érdekes, lebilincselő olvasmány volt akkor pár éve.

Na és a blogolás. Minden elismerésrem! Akkor bele sem gondoltam mekkora meló ez. Nekem is volt egy blogom más témában - és 40 volt a megcélzott posztok száma kb másfél év alatt, tehát nem egy őrült tempó, de mégsem egyszerű. Engem nem követtek annyian, nem volt annyi hozzászólás, de ha egy beigért írás elmaradt vagy késett, akkor én is kaptam kritikát.

Szóval gratulálok! Óriási teljesítmény volt!