Centi_30.jpg243

 

 

 

 

Szeptember 19. Szombat

Megint Rövid Ugrás, az éjszakai szolgálat után délutánra visszatettek Ferihegy 1-re. Mike volt megint a Küti, izgatottan osztott be bennünket, én a kettes betonra kerültem, vagyis a Kutügyhöz legközelebbi szolgálati helyre.

Azt láttam egész délután, hogy valami készül, akkora jövés-menés volt. Mindenkin mintha a jobbik ruhája lett volna, a mindig vidám szerelők egyike is, aki egy SU gép hajtóművéből bújt elő, komoly ábrázattal biccentett felém, arcán szétkenődött olajfolt, apacs törzsfő ünnepélyes harci dísze.
Őt kérdeztem meg, mi ez a felhajtás, mitől bolydult fel a reptér?
Ó, nagy nap a mai, mondja, érkezik a CONCORDE!!!!
Iszonyú szerencséje van, folytatja, hogy őt osztották be mára, mert régóta szerelmes bele, sose hitte volna, hogy lát majd ilyet élőben, ráadásul ő fogja majd a leszállás utáni ellenőrzést elvégezni. Attól fél, neveti végre el magát, hogyha hozzáér el fog élvezni.

concorde.jpg

Majdnem megvakultam, mert innentől kezdve a tekintetem a napba fúrtam, ahonnan a gép érkezése volt várható. Hunyorogtam, könnyeztem, izgatottan vártam, hogy felbukkanjon. Senki nem látta még élőben, de benn a laktanyában sokszor szóba kerül. Négy géptípus kapott kitüntetett figyelmet, mindenki azért remegett, hogy a másfél éve alatt legalább az egyiket láthassa élőben.
Az egyik és tán legnagyobb pontértékkel bíró gép a Concorde. Az a gép amelyik hangsebességnél gyorsabban repül és aminek olyan a formája, amilyen papírrepülőket hajtogattunk gyerekkorunkban.
A másik, amit ha lát esetleg az ember, olyan, mintha előléptették volna, mintha a bölcsek kövét kapta volna meg, az a Jumbo. Azt én már láttam, én már ismerem a titkot. Tudom milyen a púpja.
Aztán ugyanígy érdekes az Airbus, meg a legnagyobb, legfurább szovjet gép, az IL-76-os.

Ezek közül Concorde még soha nem járt Magyarországon, ma lesz először. A francia légitársaság jött vele hozzánk. Azt éreztem már egy ideje, hogy kiég a szemem, mikor megláttam egy reflektor erős szúrófényét a távolban. Lassan, mint valami lidérc öltött testet, közeledett, és növekedett.
Még a nap is a háttérbe szorult, és átengedte a csillogást a fejedelmi gépmadárnak, ami kecses könnyedséggel készült a leszállásra, a farkát kicsit maga alá húzva, szárnyait szétterpesztve, kerékgumiban végződő lábait előre nyújtva, fejét, csőrét leszegve.
Gyönyörű!

Ahogy egy sas, aki az elhullott állatra ereszkedik, magabiztosan, kecsesen, lassan, tudva azt, hogy már a megjelenése minden vetélytársat elriaszt tette le a kerekeit, billegés nélkül puhán terhelt az első futóműre, még egy kicsit gurult előre nagy sebességgel, aztán hirtelen lelassult, mintha csak az lett volna a mozdulataiban, hogy eleget parádéztam, megnéztetek, de elég.

Tűhegyes orrát a földi irányítóra szegezte, lomhán gurult felé, és mikor már majdnem felszúrta az orrára a bizonytalanná váló férfit, megtorpant, megállt, mintha valamiben megakadt volna.

concorde_1.jpg
Sajnos ez már messzebb történt tőlem, a beton másik felére tették el, közelebb menni meg nem mertem, mert Mike is megjelent a Kutügy UAZ-zal bámészkodni. De amint a váltásom megérkezett, minden szabályt felrúgva gyalogoltam át, megnézni közelebbről.
Sokkal kisebb, mint aminek gondoltam, sokkal keskenyebb, sokkal törékenyebb. Amit korábban jól láttam, hogy az orra olyan hegyes, tényleg át tudná szúrni a mellkasom. Nem tudom mi a hangsebesség, mert a Zsigulimmal is csak 125 kilométer per órás sebességgel mentem eddig, amikor egyszer tövig nyomtam a gázt, ezeken a gépeken meg nemigen látszik, hogy felszálláskor 250 körüli sebességgel haladnak, tehát nem tudom, mi az, amit ez a Concorde átlép, de hogy ehhez ilyen forma kell, tekintélyt parancsol a tény.
Mint egy Forma 1-es autó az Újpalotai lakótelep parkolójában, úgy mutatott a többi gép mellett.
Jézus testeként tettem volna a számba a kihűlt croissant vagy mi az a kis levegővel felfújt ízetlen süti, amiről sose tudom, hogy édesnek vagy sósnak akarták eredetileg és amit orrhangon kommentálva adogatnak az Air France-ról mindig, de későn érkeztem, bezárták már, nem tudtam ciházni.

Centi_30.jpg292

 

 

 

 

Augusztus 1. Szombat

Délelőtt megint Ferihegy 1-re vittek. Kilencven százalékban ide tesznek. Nem értem, mert a többieket eléggé kiegyensúlyozottan felváltva osztják szét. Hogy ezzel szopatni akarnak vagy épp kivételeznek velem, az nem derült ki. Nem érzem rosszabbul, se sokkal jobban magam itt. Talán tényleg csak a külföldi gépek miatt érdekesebb Ferihegy 1. De ez meg nem kiváltságos helyzet. Nem zavarna, ha nem csak én járnék így szolgálatba. Kell legyen annak valami szerepe, hogy engem máshogy osztanak be, mint a többieket. Csak nem tudok rájönni, mi az.

Előtérszolgálatban voltam. Hosszú, üvegfal melletti járőrözést jelent, de nem tudni, bentről ki lát, ki néz. Innen befelé nem lehet látni. Sosem derült ki, mi van benn, sosem tudtam meg, milyen az épület belül és hogy ki tud szemmel tartani. Ezért ott az ember úgy viselkedik, mintha mindig figyelné valaki. Emiatt szoktam hátrébb menni jóval, ahol ez az üvegkalitka véget ér, ott lehet önfeledten fikázni, köpködni, tehát olyasmit csinálni, amivel gyorsabban telik az idő.

Itt esemény csak akkor van, ha fel kell tölteni utasokkal valamelyik gépet, vagy épp kiontotta a tartalmát egy beérkező. Ilyenkor a csajokat nézem. A földi utaskísérők nagyon csinosak, valamilyen blúz, kendő vagy sál, szűk szoknya, és magassarkúba bújtatott lábak. Vadítóan jól mutatnak, szépek is, de valahogy nem éreztem igazinak, ahogy a stewardesseket sem.

stew3.jpg

Talán az egyenruha teszi, amitől eléggé idegenkedem már mostanra. Nem tudom. Tényleg nagyon szépek ezek a lányok, ebben a kék MALÉV-os formaruhában, de mivel pont ettől egyformák, sokkal izgalmasabbnak éreztem az utasokat, akik a maguk választotta, saját ruháikban, természetes önvalójukban léptek elém. Mint egy divatbemutatót néztem végig, ahogy vonultak előttem. Én a zöld ruhámban a busz elejénél vagy a végénél teljesen észrevehetetlen vagyok, alig valaki fordul oldalra, hogy a periférikus látásában felbukkant zavaró impulzust lecsekkolja, de akkor is csak azt látom, hogy gondolat nélkül konstatálja, hogy ja, csak egy katona.

Szóval nem csajozom, csak nézem a nőket, némelyik imádni valóan lezser, olyan, amit itthon nem láttam még. Vagy ha igen, akkor cikinek éreztem. Például ma láttam egy olasz lányt, az Alitáliával repült el. Ő melegítőnadrágban és tornacipőben lépett ki az épületből. Én mindig otthoni viseletnek, utcán szégyellni valónak gondoltam a melegítőt és még a tornaórán sem láttam sosem olyan lányt, akin ennyire jól állt volna. Ez az olasz lány tökéletes látványt nyújtott, kislányos, vagány és elegáns hatása volt egyszerre. Nem tudom min múlik, sem jobb alakja, sem szebb arca nem volt az általam ismert nőknél, vagy ezeknél a földi utaskísérőknél.

Mégis hosszan és mélyen belém égett az a kibillenthetetlen női öntudat, ami körül lengte, úgy, hogy ma már nem tudtam másra gondolni...

 

...amíg meg nem tudtam benn a laktanyában, hogy Ultra Rövid Ugrásom lesz, megyek délután kutyakonyhára. Mert ekkor már a kurvaanyázás miatt nem tudtam másra gondolni, főleg nem a női öntudatra, mikor sárban van az enyém. Miért csinálják ezt velem? Tényleg ki akarnak nyírni? Mert a Rövid Ugrás is geciség, de abban osztoznak a többiek is, az ellen nem szólhatok egy szót sem, de egy szolgálat után épphogy megebédelni és már menni is egy másik szolgálatba az kegyetlen.

Jó, persze a kutyakonyha nem komoly munka, lehetne felüdülés, de ma kijön velem Németh Gyuri és arról kell beszélnünk, melyik kutya is lesz az enyém. Úgy nézem ez állandó kérdés. Meg akarja nézni, hogy haladok Lux-szal, mert úgy érzi, hogy nem jól.

És igaza is van.

Ilyen rendszertelenül nem tudok vele foglalkozni, miközben azt sem tudom, hogy amikor nem vagyok itt, akkor más kiviszi-e, tanítgatja-e? És ha igen, mire? Értem én, hogy őrkutya lesz, mindenkinek engedelmeskednie kell, ezért bárki belepiszkálhat a kiképzésbe, de nem is tartok kiképzést, mert annál ritkábban járok ide.

És ha itt vagyok, akkor meg alszom.

Mondjuk ezt nem mondhattam, de sem magam, sem szerencsétlen kölyökkutyát nincs kedvem tűző napon kínozni.

Kinn valóban nem tudtam semmi érdemlegeset Lux-szal produkálni, amit meg megcsinált, azt nem tőlem tanulta.

Egész éles vitánk alakult ki, Gyuri szerint komolyabban kellene ezt az egészet vennem, mert még nem mutattam semmi olyat, ami indokolná, hogy kutyás lehettem. Ők azt, hogy engem választottak, megelőlegezett bizalomnak gondolták, de eddig nem nagyon jeleskedtem semmiben, sőt mintha állandóan gond lenne velem. És jegyezzem meg, itt nem csak arról van szó, hogy milyen az én megítélésem, mert ő arra amúgy magasról szarna, de itt a kutyások renoméját rontom a hozzáállásommal. És ő nem akarja ennek, az amúgy a tisztek szemében méltán magasra értékelt beosztásnak a hírnevét kockára tenni, tehát kapjam össze magam.

Kértem, hogy hadd gondolkodjak, hogy mit is akarok, viszont ha azt szeretnék, hogy felelősen kiképezzem Lux-ot, kicsit többet tegyenek ide a kutyakonyhára, akár az sem baj, ha nem  én vagyok kutyakonyhás, hanem a szolgálatom abból állna, hogy Lux-szal foglalkozom.

Ez lehetetlen, mondta, de annak érdekében, hogy kicsit többet legyek itt, és lehetőleg ne a szabadidőm terhére, megpróbál közbenjárni.

De ne reméljek.

Ez így igen klasszul hangzik.

Centi_30.jpg336

 

 

 

Június 18. Csütörtök

Ma megint 16 órát pihentem! Nem értem, pont tegnap mondták a tisztek, hogy töméntelen Rövid Ugrás jön. Megint mákom van.
Délelőtt kampóztam, újból F1-en. Nem tudom mi történt, de már nagyon régóta csak Ferihegy 1-re tesznek, holott F2 nekem sokkal érdekesebbnek tűnik. Minden része korszerű, letisztult, átgondolt. Olyan érzés ott lenni, mintha egy másik világban, egy másik korszakban jelentem volna meg. Ferihegy 1 ehhez képest egy vidéki vasútállomás. Érdekes, hogy ide a külföldi gépek jönnek, mert Ferihegy 2-t csak Malév gépek használják. Kicsit meg is vagyok lepődve, mert ha jó képet akarnánk magunkról mutatni a világnak, Ferihegy 2-re kellene érkezniük a külföldieknek, különösen a nyugatiaknak. De nincs ilyen szándék, kiemelt figyelemben is a szovjet gépeket részesítjük inkább, de ez is csak azt jelenti, hogy két gép közül a szovjet mellé kell állnom, azt kell biztosítani. A szovjeteket hímes tojásként kezeljük, a nyugatiakat épphogy megtűrjük. Mindenesetre itt kopott ruhájú, fegyveres börtönlakónak, Ferihegy 2-n meg birodalmi rohamosztagosnak érzem magam. És az is nagyon jó érzés ott, hogy ez a modern űrkikötő teljesen magyar, az összes gép, az összes pilóta, stewardess is magyar. Mintha valami ultramodern, rendkívül fejlett ország lennénk. Jó ott, de állandóan Ferihegy 1-re küldenek.

Ma azt csináltam, hogy megnéztem a különböző népeket. Nem utaztam még soha sehova, külföldit is igazából itt láttam először, most van lehetőségem megvizsgálni milyenek a másmilyenek.

Sok Aeroflot gép jött ma, az oroszok olyanok, mint a filmekben, hangosan, vodkától kipirult arccal csődülnek le a lépcsőn, mintha rohamoznának valamit. Ugyanúgy ahogy a háborús filmjeikben, ahol „hurrá” kiáltás mellett magasra tartott dobtáras géppisztollyal özönlenek. Itt ugyanúgy, csak nincs náluk fegyver. Kese haja és kék, egymástól távol álló, buta szeme van mindnek. Olyan szedett-vedett ruhában utaznak, hogy kicsit össze is zavarodom. Azt gondoltam, hogy az utazás az valamiféle ünnep. Amikor az ember az esemény tiszteletére és az élmény erősebbé, mélyebbé tétele miatt szebb, elegánsabb ruhát vesz fel. Ahogy a nyugatiak. Nem kisestélyiben jelennek meg, de a kifejezetten sportos ruházatot is eleganciával viselik. Messziről lerí az utasokról, hogy keletről vagy nyugatról jöttek.
Meg azt is gondoltam, hogy az utazás drága, hogy csak a gazdagabbak engedhetik meg maguknak. De az oroszok olyan melegítőgatyákban, pólókban, ingekben utaznak, amiben már itthon is csak autót szerel az ember. Nem értem, hogy kerülnek repülőre. Hogy lehet, hogy jegyre van pénze, nadrágra nincs? De amúgy jó kedélyű bagázs, többen vigyázzba vágják magukat előttem és nevetve tisztelegnek nekem. Az egyikük egy idősebb férfi egy becsomagolt Aeroflot feliratú cukorkát nyom a markomba és megveregeti a vállam, mosolygunk és még a buszból is visszaint nekem. Fura szerzet az ember. Nem tudom, hogy már itt nevelték belém, vagy amúgy is van egy adag üldözési mánia bennem, mert rögtön az bukkan fel gondolataim közt, hogy meg akar mérgezni. Ebben semmi logika, nem is értem miért ugrott be, csak valahogy gyanús volt, hogy olyan szívélyesen mosolygott, hogy nem hittem el, tiszták a szándékai. Kicsit arrébb megyek és vizsgálgatni kezdem a csomagolást, de teljesen épnek látszik. Olyannyira, hogy azon gondolkodom, elrakom emlékbe. De ha mérgezett, akkor ez felelőtlenség, bárki megtalálhatja később és baj lehet belőle. Ha meg nem mérgezett, miért ne enném meg?

Aztán meg el is szégyellem magam, mert olyan jóindulat volt az öreg szemében, olyan atyai féltés vagy inkább együttérzés sugárzott belőle, hogy összeszorul a torkom. Rosszul érzem magam az indokolatlan gyanakvás miatt. Mintha elárultam volna. Nem értem, mi ütött belém, kezdek becsavarodni?
Ráadásul finom a cukorka. Nem málnás, meg narancsos, mint amiket itthon kapni, hanem valami fura, egyszerre édes és savanyú íz.

pilóta.jpgMegnéztem a románokat is. A román légitársaság, a Tarom gépével jöttek. Semmivel sem jobbak az oroszoknál, sőt még az is felmerült bennem, hogy valami tévedés van, mert a sok bőrkabátos, élezett bokalengő nadrágos, papucscipős barna bőrű alak változtatás nélkül beillene az ecseri úti autópiac cigány nepperei közé.

Próbáltam kideríteni, hogy pontosan honnan jött, esetleg Törökországból vagy Pakisztánból, hátha ezek tényleg nem románok, de nem tudtam meg, illetve amit megtudtam, nem értettem.

Megkérdeztem egy pilótát valahogy így, hogy Szófia, Isztambul, Teherán? Láthatóan nem értette, de én csak ennyit tudok angolul.

Végül annyit, hogy mondott, hogy Rumania, Rumania, és böködött a gép felé. Viszont valamivel világosabb volt a bőre, mint az utasoknak, tehát lehet, hogy külföldi vendégpilóta, nem tud se románul, se angolul, meg sehogy se, azért nem érette meg, mit akarok.

Aztán még megnéztem egy Swissair gépet.

Svájciak.

Mindegyik karót nyelt.

Csinosak, jól öltözöttek, még az öregek is olyan ruhában vannak, amitől sokkal fiatalabbnak néztek ki. Szakállast például egyáltalán nem láttam köztük. De rám egyik se nézett, mintha ott sem lettem volna. Ennyire nem vagyok se ijesztő, se ronda látvány. Nem vagyok fenyegető, hiába van fegyverem. De senki nem fordította felém a fejét, vagy ha igen, elnéztek mellettem.

Bosszúból addig álltam a lépcső alatt, fixírozva az egyik idősebb stewardesst, míg sikerült hadisarcot kivetnem és beszedtem egy egész doboz narancslevet, meg egy sütit. Gyorsan bedugtam a hónom alá azon az oldalon, ahol a géppisztoly lóg, mert így nem annyira feltűnő, hogy dudorodik a zsávoly alatt. Ez a narancslé valami isteni finom. Nem olyan híg lötty, mint a mieink, hanem benne van a gyümölcs. Miután lenyeltem a számban maradnak a rostok. A szolgálat végéig azzal foglalkoztam, hogy egy-egy korty után ezeket egyenként levadásztam a nyelvemmel és összeharapdáltam mind.

Délután mégis kiengedtek szabadnapra.

Centi_30.jpg338

 

 

 

Június 16. Kedd

Megint Rövid Ugrás, vagyis tegnap délutánból, vagyis délutános szolgálatból ma délelőtt voltam Ferihegy 1-en ismét kampózni. Most a főépülettel szembeni területre tettek, ahova az érkező-induló gépeket állítják be. Messze van ez is mindentől, a legközelebbi épület legalább 100 méter, vagyis onnan alig látszik, mit csinálok. Nekem az a feladatom, hogy a gépeknél zajló munkát végzőket figyeljem, gyanús helyzetben avatkozzak be és jelentsem.

 

 öregbeton.jpg

Gépállóhely biztosító szolgálat feladata

Ki- és beszállítás biztosítása.  Minden gépet érkezéstől indulásig biztosítani, a gépek kiszolgáló személyek igazoltatása, baleseti rendszabályok betartása és betartatása az ott dolgozókkal.

Gépek biztonságának biztosítása, illetéktelen személy feljutásának megakadályozása.

Külföldi gépet nem, de MALÉV árus gépeket kell kutatni. A katonát utasok nem vehetik körül.

Fokozott biztosítási kötelezettség: SU, PAN-AM, iraki, iráni


 

Nyugati gépek fedélzetére felmehet:

-          az adott légitársaság képviselője

-          az adott légitársaság szerelője

-          a CATERING szolgálat, a MALÉV részéről takarítók

-          RAMPA szolgálat (üzemanyag feltöltés, csomagvámolás)

 

 

 

Centi_30.jpg353

 

 

 

Június 1. Hétfő

Megint Tibivel voltunk ma délelőttös szolgálatban újra, öt órát álltunk kinn Ferihegy 2-n. Ez elég soknak mondható, bár észrevettem, hogy a kutyásoknak nem kell kétszer mondani, hogy induljanak kifelé, amennyiben jó idő van. Benn azért a kutatóügyeleten a pihenés nem felhőtlen nyaralás, csak székek vannak, feküdni nem lehet, vagy ha igen, akkor a linóleumozott betonon. De ha jó idő van, a kutyás messze hátra kimehet, és itt Ferihegy 2-n még le is lehet feküdni a fűbe.

A hátsó beton messzebb van az épülettől, nem csápok szívják ki az utasokat a gépből, hanem buszok szállítják el őket. Az épületektől nem annyira látni ide. Úgy egyáltalán, nagyon szerencsés helyzet, hogy a kutatóügyeletekből nem lehet rálátni a szolgálati helyekre, nem erre nyílnak az ablakok.

A nagy betonplacc mögé kell menni kutyával. Ott kezdődik egy végeláthatatlan mező, ebben a mezőben húzódik messze valahol a felszállópálya. A beton mögötti füves rész egy kicsit lejtős, vagyis a beton felé emelkedik. Így egy idő után az itt lófráló katona nem is látszik az épületek, következésképp a kutatóügyelet felől. Sima a pázsit, meleg van, süt a nap, elfekszünk mindannyian, még Para is.

Ahogy a katonák hívják mindig azt, ha jó dolgunk van:

Tiszta háváj!!

kutyás.jpg

Centi_30.jpg461

 

 

 

Február 13. Péntek


Ma megkerestek a konyhán, hogy van 5 percem, szereljek le, megyek Ferihegyre. A FEP-re. A bevonulásom óta nem mondtam ki ezt a szót, soha nem is került szóba és senki nem említette, hogy mindez, amit csinálok csak felkészítés volt. Tényleg Ferihegyre kerülök!

Meg kellett válnom a tegnap szerzett bakancstól. Olyan érzésem volt mint valamely város védőinek, akiknek ki kell vonulniuk az ellenség elől, de nem akarnak hagyni maguk után semmi használhatót. Ezért majd kiugrottam a bőrömből, amikor Kónya megállított mielőtt elmentem volna az öltözőbe, és megkért, béküljünk ki és adjam neki. Rendes srác vagyok, beleegyeztem, mondtam, kemény volt, de oké, most már lehetünk barátok.

piss.jpgAz öreg szakácsok tornacipőben jártak a konyhán, nem bakancsban - ez az ő privilégiumuk -, megbeszéltük, hogy leadom az övét, a szép új surranót pedig az öltözőben hagyom, mert most nem tud elmozdulni az üst mellől.
És valóban, tisztességesen a szekrénye elé helyeztem őket. Szépen bekötöztem mindkettőt, belevizeltem, két jó nagy felmosórongy darabot tömködtem a szárába, aztán feltöltöttem vízzel. Az egyikbe beleállítottam a hőmérőt. Ajándékba adom, ne érezze, hogy neheztelek.
Búcsúzkodni már kimenőben mentem le, belemosolyogtam a szarjankók arcába, s vidáman hívtam fel a figyelmüket, hogy FEP-es vagyok, a mindenki által vágyott, álomszerű  ferihegyi reptérre visznek!!
Hosszan tagoltan mondtam, hogy tudatosodjon, mert az volt az érzésem, nem értik, ahogy tátott szájjal, bénultan álltak szétszórva az üstök, sütőlapok közt. Vésődjön be nekik, akik itt maradnak ebben a mocsárban, hogy elkerülök  innen, és az is, hogy hova megyek:
– Fe-ri-hegy-re! Értitek?

Kezet fogtam a Kónyával.

– Szent a béke, testvér. A surranót a szekrényed elé tettem! – elindultam kifele a konyhából, még hallottam a hátam mögül, ahogy köszöngeti.

– Hordjad öcsém egészséggel. –intettem még vissza, van benne ajándék, gondoltam, meg hőmérő is.

Aztán most itt vagyok Ferihegyen. Még hogy szerencsétlen nap a péntek tizenhárom! Ki az a marha, aki ezt állítja?

Rögtön szóltam valami alezredesnek, hogy nem akarok szakács lenni! Eszükbe ne jusson!
Persze, visszaparancsolt a sorba.