Centi_30.jpg94

 

 

 

 

1988. február 15. hétfő


Ma megint éjszakára rendeltek, de előtte benn heverésztem a körletben. Ketten voltunk Alex-szel. Zuglóban lakik, nem is messze tőlem. Ez csak azért merült fel, mert szóba került, hogy szilveszterkor együtt lógtunk ki piát venni a Sarokházba.
Erre pár szóban meséltem neki, hogy voltam kinn Répával a laktanyán kívül, és milyen szar volt, hogy az ő mamája, meg az én szüleim messze laktak egymástól, és levontam a következtetést, hogy jobb olyannal szökni, akinek útba esik az otthona.
Feküdtünk az ágyainkon hanyatt és ez a feltevés olyan röhejesen hangzott, hogy hahotában törtünk ki.

Aha, szökés. Nemtom. Most kell? Holnap nem lehetne? Ma még senyvednénk itt benn, aztán szökünk, meg minden.

Harsogva röhögtünk.

– Én ma nem mozdulok senki szökéséért. Nem, még ha Balrog őrnagy hívna szökni, akkor se.
– Rohadjunk itt benn.
– Rohadjunk, az lesz a legjobb, itt, így, öregesen.

Itt a legalján a legjobb.
A legaljának a tetején.
Öregként.

– Na, és te végül is, hogy kerültél a legaljára? – szegeztem Alexnek a kérdést – Miért buktál ide a kampósokhoz az útlevélkezelőktől?

Alex felült, jól megnézett, majd belekezdett.
Az apja pilóta volt, a mamája fiatalabb korában stewardess, aztán mikor ő megszületett, váltott és MALÉV-os dolgozó lett, emellett a család egyéb tagjai közül is sokan dolgoztak a reptereken.

A MALÉV-osok, LRI-sek, meg a többi reptéri dolgozó igyekezett a családját maguk közt tudni, ezért komplett klánok dolgoztak együtt.
Ennek lehetett abban szerepe, Alex szerint, hogy ő ide a reptérre került, határőrnek, mert a reptéri munkához alaposan átvilágítanak mindenkit, az egész rokonságukkal együtt, egy onnan származó gyerek eleve tisztának számít.
Határőrnek azt vitték, aki a rendszer szemében megbízható.

Én magam nem tudom, mitől vagyok megbízható, eddig ezt valahogy nem sikerült bebizonyítanom magamnak sem, és Alex is ugyanígy gondolkodik, szarik a rendszerre.
De mikor kopasz volt, ezt róla nem tudták.

Egyszer, amikor a mamája, összefutott Nyírővel, a laktanya parancsnokkal, akivel már korábbról ismerték egymást, a "hogy van, mitől ilyen feszült" kérdésre, kicsúszott száján, hogy elromlott a reluxa otthon és hogy a fia mindig pillanatok alatt meg tudta csinálni, de most a héten még nem jött haza a ferihegyi laktanyából. Nyírő ott tudta meg, hogy Alex nála szolgál, rögtön le is telefonált a századhoz, hogy engedjék ki.
Kiment szabadnapra, és onnantól kezdve csókosnak tekintették, holott a mamája nem ezért mondta, és többet ilyet Nyírő soha nem tett.
Alexről, ahogy idősödött, úgy kezdett kiderülni, hogy mégsem csókos és a hivatásos tisztek elkezdték kóstolgatni.

Folyamatos Rövid Ugrásokban vitték szolgálatba, ami amúgy sem ritka az útlevélkezelőknél, de őt kifejezetten szopatták.
Én megdöbbenve hallgattam, nem tudtam, hogy náluk is van Rövid Ugrás. Most tudom meg azt is, hogy azért hívják a kampósok "zselésnek" az útlevél kezelőket,  mert elvárás, hogy rendezett hajzattal menjenek szolgálatba, azt viszont sokszor hajzselével lehetett előállítani. Meg minden szolgálat előtt pengeélet kell a nadrágjukba vasalni. Három vasalóval néha huszonöt, harminc embernek.
Alex azt mondta, ezt a részét utálja, de már elképzelhetetlen szerinte, hogy civilben ne maradjon meg valami pedantéria, úgy beleégett az emberbe mindez.

Aztán nemrégiben kiment volna a Genesis koncertre, de nem engedték ki.
Nem kérte, hogy mehessen, de mindenki tudta, hogy a koncertre kimenne. A beosztás készítésekor, bár tevőlegesen tulajdonképp senki nem igyekezett elősegíteni, mégis kialakult az a szerencsés helyzet, hogy mehetett volna, ekkor lett volna a szabadnapja. Volt a körletükben egy "körleti megbízott" vagyis egy sima tégla. Nem lehetett pontosan tudni, de nagyon nagy volt a gyanú. A Mizsei.
– Jaj őróla hallottam, már mások is emlegették, Mizsi a beceneve nem? – vágtam közbe.
– Ő az igen, a Mizsi, állandóan kijárogat szabadnapra, kimenőre, a körletbeli dolgokról meg gyanúsan sokat tud az első század tisztikara. Na ez a Mizsi nem kedvelt, gondolom azért, mert nem én sem kedveltem, de nehéz volt kedvelni. Jópofának tűnő, de behízelgő modorú fazon, borsódzik az ember háta, ahogy beszél.

Ismerem én is az ilyet, megértem Alexet, a hideg kiráz, az ilyentől.
Na, ez a Mizsei volt aznap az ügyeletes tiszt, és a délelőttös szolgálatba indulás előtt megkifogásolta Alex nadrágjának az élét.
– Ami amúgy ugyanolyan volt mint mindig – legyintett Alex. – De ugye nem ez volt a lényeg, mindegy milyen volt a nadrág éle, kellett ürügy, hogy beírjon kihallgatásra. Aztán ebből már egyenesen következett, hogy este már nem mehettem sehova.
– Jó, de ezért nem tesznek senkit a kampósokhoz!
– Na ja az igaz, de aztán mikor beértem laktanyába a szolgálat után, és megtudtam, hogy tényleg nem megyek ki, nekiestem a szekrénynek.
– Háttal?
– Dehogy. Pisztollyal! – nevetett fel.
Vagyis dühében a szolgálati pisztolyával kezdte verni a szekrénye ajtaját, ami készséggel tört, lukadt, vagyis maradandó sérüléseket szenvedett. Na, ezt már nem tűrhették az ottani tisztek, eltussolni se lehetett, meg tán még Mizsei is ezt a megoldást szorgalmazta, útlevélkezelők közt ne legyen ilyen, elhelyezték.
Legyen ott, ahol a legrosszabb.
Kerüljön a kampósokhoz.

Az, hogy akkor ezentúl pisztoly helyett gépkarabély lesz nála szolgálatban, vagy hogy egyáltalán, nagyobb galibát tudna okozni itt, az nem jutott az eszükbe, pedig volt már példa, hogy az ilyesmit nem vették figyelembe, és nem is lett jó vége.
Nem tanulnak a tisztek a saját hibáikból.

Persze Alex tudja mit csinál, néha valami fura szarkasztikus, kritikus humorba ágyazva, de sokkal pontosabban látott dolgokat, mint mi. A dolgok fonákságát a legtöbb esetben általa láttuk meg.

Alex még elmesélte, hogy a legközelebbi szabadnapnál is dühös volt, mert akkor tudta meg, hogy mivel ő nem tudott elmenni a Genesis koncertre, el kellett adni a jegyét és a mamája kocsival robogott a Sportcsarnokhoz, hogy még a koncert előtt sikerüljön.
Emiatt úgy érezte nem is baj, hogy elkerül az első századtól, most meg valahogy úgy érzi, megérkezett. Az útlevélkezelők közötti sunyi torzsalkodások helyett itt minden fehér és fekete. Legalábbis senki nem alakoskodik. A geci itt ösztönösen, zsigerből az, nem szépít, a tisztességes ember meg nem érdekből cselekszik. Azt mondja, olyan, mint valami vásári komédia, amiből kilométerekre süt egy-egy klisé szerű karakter, mindenkit a leglényege tesz olyanná, amilyennek látszik. És ő ebben a közegben igyekszik a jók felé mozdulni.

És valóban, Alexet sose láttam kopaszokkal önkényeskedni, vagy egyáltalán összezördülni bárkivel, emellett mégse szürke mellékszereplő volt, mindenki kereste a társaságát, szórakoztatóan, nagy műveltséggel tartotta ébren a figyelmet bármely társaságban.

De, hogy ne legyen igazságtalan, azt is elmondta, hogy az útlevélkezelői ármánykodás azért nem fertőzött meg mindenkit, sőt aki ott gerinces, az a végletekig az, ott is a jó ember.

rettenthetetlen.jpg
Aztán feküdtünk hosszan, ő talán újraélte mindezt, én rágódtam a hallottakon. Tetszett, hogy ő is ellenszegült a tiszteknek, sorstársamnak éreztem.

 

Centi_30.jpg96

 

 

 

 

 

1988. február 13. szombat


Tegnapelőtt az éjszakás szolgálat után Rövid Ugrással tettek délutánba, aztán tegnap megint Rövid Ugrással délelőttbe, és tegnap este ugyanígy éjszakára. Ma reggel, visszatérve a laktanyába éreztem, hogy kezd a Rövid Ugrás kikészíteni. Ilyenkor úgy fárad az ember, hogy elillan az erő, és a helyére költözik a kimerült gyengeség.

Az ágyamon ülve gondolkodtam el.

Az éjszaka kegyetlen.
Kíméletlen hideg van, simán röpködnek a mínusz tíz, tizenötök. Napok óta elmélkedem a hidegről, de minden nap meg tud lepni valami újjal, valami újabb kegyetlenséggel.
Ma apró, de nagyon fontos felfedezésem volt.
A Rövid Ugrás okozta fáradság érzése jelentősen felerősíti a hidegérzetet is. Mennyivel védtelenebb a hideg ellen, mennyivel jobban és gyorsabban közvetíti a fájdalmat, a gyötrelmet a fáradt test. Ma valami elképesztő módon fáztam éjjel. Nem tudom min múlik, hogy nem szerzünk rengeteg fagyási sérülést. Eleve fagyottan állunk ki, mert a fáradtság miatt benn, a pihenő alatt, a laktanyában sem melegszik fel az ember. Rettenetesen fáztam, a negyedik órában már csorogtak a könnyeim, és utáltam, hogy az arcomra fagy.
Borzalmas volt.

A hideget, a telet ki kellene iktatnom.
Ki kellene iktatnom magam, szolgálatképtelen kellene legyek, amíg melegebb nem lesz az idő.

Ezt kellene valahogy kitalálni.




Ma benn Guttyán főtörzs szórakoztatott minket. Mi jól szórakoztunk, bár ő nem tudta, hogy vicces. Sőt, ő azt gondolta, vagány, tájékozottnak, olvasottnak, műveltnek látszik, mert sikerült egy számára addig ismeretlen szót megtanulnia.

Vídiafúró.

Ez volt a szó.
Nem tudni ki használta ezt a szót óvatlanul Guttyán előtt, de ő rámart.
Majdnem úgy hangzik, mint valami idegen szó, az meg ugye előkelő. De nem olyan fellengzős, mint mondjuk az adekvát, explicit, pragmatikus, aspektus, empirikus, ambivalens, konszenzus, attitűd, deviancia, autentikus, stb. szavak, mert benne van egy olyan szórészlet amit ő is ismer.
Fúró!
Olyat használt is már! Vagy legalább látott!
A "vídia" hangzásában pedig a Lídiához hasonlít, így a fúróval együtt némi pajzán éle is lett, ráadásul részegen is ki lehet mondani, így Gyuttyán örömmel vette használatba.
Elég gyorsan megtanulta, olyannyira, hogy segítség nélkül tudta beépíteni a saját szókincsébe valahogy így:

– Mi az Istent csinál, katona? Maga agyilag vídiafúró!

Percenként hangzott ez fel, Guttyán szerint a laktanya összes katonája agyilag vídiafúró.
Mihelyst alkalom adódott, ezt a véleményét azonnal közkinccsé tette.

Guttyán amúgy szerethető alak, mert nincs benne rosszindulat.
Ez a tisztekről, tiszthelyettesekről nem mondható el, de ez az egy apró különbség azt eredményezte, hogy Guttyánt a megjelenése ellenére is embernek lehetett tartani.
Hatalmas tuskóból elnagyoltan faragott gigászi gorilla, minden mozdulata bárdolatlan, sziszegve figyeltük, ha kizárólag ütésre alkalmas tenyerében üvegpoharat láttunk, mindig a roppanást vártuk. Persze valahogy megtanulta a törékeny dolgokat kezelni, de ez tőle komoly összpontosítást igényelt, mindig féltünk, hogy egyszer kibillen ilyenkor az egyensúlyból.
Csak a legalpáribb vicceket értette, az ilyeneket tudta csak továbbmesélni pontatlanul, a poént kihagyva, vagy lelőve, de ez nem nagyon zavarta, öblösen röhögött mindig, más kacagását tökéletesen elnyomva, hallgatóságként nem is kellett erőlködni, egy mosoly elég volt, hogy sikerélménye legyen.shrek.jpgAlig tudott többet a világról, mint egy élettelen tárgy.

Mint mondjuk egy vídiafúró.

Igen, Guttyán agyilag vídiafúró.

Mégis, ennek ellenére, ezt a szót sikerült neki valahogy megjegyezni, és az efelett érzett leplezetlen öröme olyan groteszken vibráló, olyan disszonáns, a testéhez viszonyítva annyira fura, hogy nem lehetett nem vele örülni.

Ezért ma jól szórakoztunk.

A képen Maurice Tillet látható.