Centi_30.jpg23

 

 

 

 

1988. április 26. kedd


9. nap laktanyafogság

Ma azzal ébresztett hétkor az ügyeletes, hogy a tisztek ajándékot adtak.
Nem szokás kimenőt adni laktanyafogságát töltő katonának, de nekem írtak ma könyvet.
Körletelhagyási engedélyt kaptam 8:00 - 12:00 közt.

Úgy fájt a fejem a tegnapi berúgástól, alig értettem meg, mi a helyzet.
Aztán csak annyit mondtam, hogy dugják fel a seggükbe, én ennyi időre ki nem megyek.
Hagyjon aludni.

Nem tudom, melyik tiszt szerette volna a képembe mondani, hogy volt olyan kegyes nekem megkegyelmezni, nem tudom, mit akarhatott, mert hogy tőlem azt az örömet nem kapta volna meg, hogy valóban kegynek tartsam, de még azt sem, hogy megköszönjem.
Az biztos, hogy nyolckor még egyszer beküldte az alegység ügyeletest.
Az jelezte, hogy jelenésem van az tiszti irodák előtt, ha ki akarok menni. Nem akartam, így csak fordultam egyet az ágyban.
Öreg vagyok, hogy ugráltassanak. Van annyi szabadságom, hogy eldöntsem mit akarok, mit nem, a kötelező dolgokon kívül.
Ha nem akarok kimenni, nem megyek.

Jó sokáig aludtam, aztán elmeséltem a tegnapi sztorit Koritának, a korosztályombeli körlettársamnak. Ő tegnap délutános szolgálatban volt az esemény alatt, aztán Rövid Ugrással ment délelőttre, és csak most hall arról, hogy Tatárékat megszopatták. Közben bejött Bíró Zoli is és mondja, hogy volt még egy esemény tegnap, tudnunk kell róla.
ultra.jpg
Éspedig, mikor Tatár vitte az ultrát a körletbe, kiejtette a kezéből és elég sok a folyosó kövén maradt. Nyilván nem ő maga takarította fel, de hogy ne maradjon ott, visszaballagott az ügyeleteshez, történetesen Binderhez.

– Kiömlött az úútra az úútra! – mondta mély hangon.

– Hogy micsoda?

– Mondom! Kiömlött az úútra az úútra! –  mutatott Tatár a folyosó vége felé.

Bindernek összeállt a kép rögtön, mondják a szemtanúk.

– Útra baszdmeg? – vihogott fel. – Az folyosó, te fegyverneki marha.

Ennek a mondatnak minden szava igaz volt, ezzel Tatár se tudott ellenkezni.

– Nem baj. De kiömlött.

– Micsoda?

– Az úútra, mondom.

– Oké tudom, hogy hová, de micsoda?

Az úútra, baszdmeg Binder, ne bosszants már te is. Kiszóródott a zacskóból, söpörtesd fel valakivel!

– Az egyesben van Zombori, szólj be neki Tatár, hogy én üzenem, hogy kiömlött az úútra az úútra! De hangosan mondd, hadd halljam én is! – vihorászott Binder. – ÚÚTRA, baszdmeg Tatár!

Zoli szerint ma, aki csak látja Tatárt, kérlelni kezdi, hogy mondja el, hogy kiömlött az úútra az úútra!

Ilyen ízes, parasztos kiejtést hónapokig keresnek a nyelvészek vidéken, öröm az ilyet hallani.
Mi több, vidámság és felhőtlen kacagás.

Talán csak Tatár nem szórakozik annyira jól, de nagy a gyanú, hogy hosszú hónapok múlva is lesz, aki ezt a mondatot hallani szeretné.

 ultra_1.jpg

 

 

 

Centi_30.jpg145

 

 

 

 

 

December 26. Szombat

Ünneplem a karácsonyt, ahogy csak bírom.
De alig megy.

Mert ma megint Rövid Ugrásom volt, a tegnap reggeli bukással terhelt délelőtti szolgálat után beraktak éjszakára.

Ott a felszálló gépek háromszög alakját és lámpasorait gondoltam feldíszített karácsonyfának, de majdnem olyan gyorsan illantak el, mint a róluk szóló gondolat.
Ma még karácsony van, érezni kéne egy kicsit, valamitől megjöhetne már.
Szeretetben jelentkezhetne.
Nekem Itt benn, a másik körletben jobb volt.
Több embert kedveltem, mint a mostaniban.

Amikor reggel bejöttem, összefutottam Zádori hadnaggyal és Szadó őrnaggyal. Zádori lapos pillantásokkal méregetett, és meglehetősen meglepődött, hogy kihallgatást kértem tőle. Feltételezem, nem gondolta, hogy van pofám a tegnapi balhém után az orra elé kerülni.
Hogyne lenne.
Kinyögte, hogy tíz perc múlva az irodájában.
Ott is voltam és mondtam neki, hogy vissza akarok költözni a 2-es körletbe.

Levegőt se nagyon tudott venni.

– Dvorszky, már megint kezdi? Nem tud egy percig nyugton maradni? Azonnal menjen innen, hallani se akarok magáról.

Kijöttem tőle, de nem éreztem, hogy ezzel vége is, majd megyek feljebb, Balrog őrnaggyal majdnem heti szinten összejárunk, miért ne segítene? Majd jövő héten felkeresem. Ha a tegnapi bukásom miatt nem küldenek, akkor megyek magamtól.

De egyelőre maradok a seggemen. Nem költözöm.
Nem kaptam ajándékot.
Milyen karácsony ez?
Az Isten verje meg.

isten.jpg

 

Centi_30.jpg255

 

 

 

 

Szeptember 7 Hétfő

Tegnap Edit szülei olyan drasztikusan vetettek véget a pettingnek, hogy elment a kedvem az egésztől. Dühös voltam, csalódott és kedvetlen. Ma annak ellenére, hogy megbeszéltük, mégsem mentem át hozzá.
Inkább elmentem egy Röltexbe és vettem CENTIT.
Hihetetlen, hogy eljutottam idáig, olyan istentelen sok idő telt el a bevonulás óta, hogy azt hittem ez sose jön el, de most már az a tény egész feldobott, hogy jogosulttá váltam megvenni a centit. Vagyis régen volt a bevonulás, sok idő telt el, de telik, szép lassan, de telik.

centi2.jpg

A centi az utolsó 150 napot jelzi majd, de van egy meghatározott rituálé, először ki kell alakítani a csacsogót. Ahogy én tudom, sok fajtája van, a honvédek egy kis esztergált kézigránátszerű fém valamire tekerik fel és azt pörgetve szégyenítik meg a fiatalabb katonákat. A centit látva a fiatal katona kötelessége tiszteletet tanúsítani a centi, a napok száma és a tulajdonosa iránt, és kötelessége alsóbbrendűnek és szégyenteljesnek éreznie magát a látótávolságban lévő centi közelében.

Nálunk a reptéren a 20 centis rugalmas lapított rúd, arra felragasztottuk a mérőszalag elejét, a többit rátekertük, egy hajgumival rögzítettük. A mérőszalag első húsz centijét ragasztottuk a lapocskára, ha majd annyira elfogytak a napok, az utolsókat fűrészelni, tördelni kell majd. Attól függően milyen erős hangot akartunk kiadni vele, úgy kellett a gumit lejjebb húzni a feltekert szalag végétől, így amikor az ember a pálca egyik végét fogva ütemesen lengetni kezdte, az csattogó hangot adott.
Csacsogott. Csacsogó.

Otthon hosszan keresgéltem Apu szerszámai és a mindenféle barkácsoláshoz összegyűlt kacatok, a régről elpakolt játékaink közt, többféle dolog is szóba jött, de azt tudtam, hogy fát nem akarok, mert azt már túlhaladta a tudomány, meg nem rugalmas kellőképpen. Végül egy eszményi anyagot találtam.
Régen kaptunk egy Forma 1-es versenyautós játékot. Nagy elemekből összerakott ovális alakú rögzített pályán futott két kis áram hajtotta kocsi. Egy kis dobozba tett lapos-elem hajtotta őket, a dobozból kapta az áramot a pálya, a pályából pici áramszedőn keresztül az autó és szintén a dobozhoz csatlakozott két konzol, amivel a gázt, illetve az áramot adta az ember.
Nagyon vagány volt, bár komoly versenynek nem lehetett a játékot nevezni, mert néhány előre tudható dolog befolyásolta a győzelmet. Pl. aki a belső pályára került, vagy a gyorsabb autót kapta az nyert. Mindig kisorsoltuk, ki melyik autóval és melyik pályán indul és ezzel el is dőlt, ki lesz a győztes, le se kellett volna játszani a versenyt. Ennek ellenére nagyon komolyan vettük, mindig végig izgultuk a meneteket. Az izgalomnak az emberi tényező volt az oka, ugyanis arra azért figyelni kellett, hogy a kanyarokban ne repüljön ki a pályáról a kocsi, mert ilyenkor értékes másodperceket lehetett ezzel veszteni.

Ennek a pályának a szélén, hogy még inkább egy versenypályát idézzen, fel lehetett rögzíteni fehér korlátot a kanyarokba. Levágtam a kerítés tartó oszlopokat, a közepe pont egy centi széles, húsz centi hosszú rugalmas, de kellően merev műanyag lap lett. Erre ragasztottam fel a szalagot. Iszonyú profi, hangosan csattogó csacsogó lett belőle.

Este miután visszaértem, alig tudtam aludni, az a tudat, hogy benn van a laktanyában a centim, olyan izgalommal töltött el, úgy felpörgette a szívverésem, hogy majd lerúgta rólam a takarót. Megmutatni sajnos senkinek nem tudtam, mert most még csak a táskában lehet, majd eljön az ideje, hogy benn lehessen a szekrényben a polcon, most meg csak én tudhatom, hogy a táskában lapul.
Olyan lenne elővenni, mint a karácsonyi ajándékot szenteste előtt. A fiatalok nem néznék jó szemmel, az öregek meg egyenesen visszaparancsolnák a táskába. De benn van, a szekrény aljában, táskában lapul és esküszöm úgy láttam, ettől az egész szekrényem kékes, derengő fénnyel tűnt ki a többi közül.

kék fény1.jpg

Centi_30.jpg445

 

 

 

 

Március 1. Vasárnap


Olyan érzésem van, mintha miattam jöttek volna ma be a tisztek. Vasárnap ritkán látni őket. Tegnap elszaladtam Edittől, átvettem az egyenruhát és visszajöttem a laktanyába. Négykor már benn voltam, kérdezték is a többiek, hogy mi van, ennyire nem ízlik a szabadság?

De. Kurva jó.

news-20110201-02342699-292158491.jpgEszembe se jutott már, hogy mennyi időt töltöttem otthon. Viszont ma bejött és behívott az Öreg és kérdezgette, hogy nem tűnt-e fel, hogy két napig voltam kinn.

Hát nem nagyon, rövid volt, aztán meg még sok is.

De hogy mégis, nem gondoltam, hogy ez nekem nem jár, meg hogy ilyen nem szokott lenni?

Szerintem járt ez nekem, de csak csóváltam a fejem. Míg le nem léptet, meg sem szólalok. Hadd mondja.


Mert mindenki hibázhat, és bár ő fényévente szokott, de most valahogy elírta a dátumokat, nem szereti kitölteni, csak hát, ha az írnok szabadnapon van, akkor még ezt is neki kell csinálnia. És tényleg olyan hülye vagyok, hogy nem szólok? Mi van ha jövő február 28-át ír véletlen, akkor egy évig nem jövök vissza?

Mondjuk ez érdekes kérdés, de ha könyvem van, vagyis engedélyem, miért kéne? Dehogy jönnék. És még igazam is lenne.

És most mit csináljon velem? Baj lesz az elszámolással, jól elszúrtam neki mindent. Mert mondhatnánk, hogy kivettem a jövő heti szabadnapom előre, de az nem ajándék, hanem juttatás, heti egyszer kötelező. Akkor pihen a katona, nem tologatható, vagyis nekem a következő héten biztosítani kell a szabadnapot. Ha biztosítják, akkor viszont nekem több lett. Ez teljesen elfogadhatatlan és a többi katonával szemben is mérhetetlen mód etikátlan, reméli érzek bűntudatot, csodálkozna, ha nem vetne ki magából a szakasz. Ilyet egyszerűen nem lehet csinálni. Nem is érti, hogy gondolhattam.
Valahogy ezt meg kell oldani, lehetne esetleg azt tenni, hogy egyszerűen nem írnak be egy napra szolgálatba, de ki sem engednek. Igen, viszont akkor is többet pihenek a többieknél, bármit teszünk, nem lesz jó és akárhogy is nézzük, azt a napot én egyszerűen elloptam. Mindenképp megkavarja a szolgálatok nyilvántartását is.

Borul az egész rendszer, mondta, de itt hirtelen ijedten körbenézett, megbökdöste, majd megigazította a telefonkagylót. Tudom jól, hogy gondolja és nézze meg az ember, még a végén teljesen bajba sodrom. A kimutatás elcsúszik, úgy érti.

– Most mondja meg, mit csináljunk azzal a nappal?

Hát én szívesen kidobtam volna neki az asztalra, hogy nézegesse, miről is beszélünk, hogy ez egyik napot átaludtam, és a másikat, a tegnapot is jobb lett volna, de végül nem szóltam.

Mert azt se lehet, mondja, hogy csak úgy elkönyvelem ajándéknak. Nem szokása a határőrségnek ajándékot osztogatni, főleg nem ilyen kisstílű tolvajoknak.
És különben nem sült le a képemről a bőr?
Még nem tudja milyen büntetést találjon ki nekem, de ez a nap, ez sok bosszúságot fog még okozni.

Cupi egy médium, én ugyanezt éreztem, mikor tegnap Edittől eljöttem.

Nem tudja még, hogy legyen, de most már, ha eltulajdonítottam, egyelőre tartsam meg, majd egy másikat elvesz helyette valahogy.

Oké, egyelőre megtartom.

naplopo.jpg

Leléptet, de ezek után mindenki tudja, hogy egyáltalán nem vagyok csókos és lám, tényleg úgy viselkednek a körletben, mintha meg lennének sértődve, csak Basa kacsint egyet takarodó előtt.
De ez itt nem jó ómen. Ha valakiről kiderül, hogy nincs hátszele, több szívásra számíthat, de mondjuk ez a konyhán nem olyan fenyegető.

Ma világossá vált számomra, mit is jelent a gyakorlatban, amit Hédi néni, az idős szomszédasszony mondogatott mindig, hogy kisfiam, az emlékeket, a múltat senki nem veheti el.
Hát igen, még Cupinak se sikerült.