Centi_30.jpg206

 

 

 

 

 

Október 26. Hétfő


Széna elengedett reggel a takarítás után, még egy fejmosással sem fárasztott sem minket, sem magát.
Aztán már csak pihentem a délutános szolgálatig, majd F2-re vittek.

Herold volt a Küti helyettese.
Olyan pozíció, amiben ha akar, meg tud szopatni.
És meg akart.

Két novemberi leszerelő helyeselt, hogy kinn kell aszalódnom, mindenkinek jobb lesz úgy. Heroldnak felragyogott az arca, mellé álltak az öregek.
Annyira a képükbe kiáltottam volna, hogy kapjátok be, szarjankók, ha tudnátok mit művelek éjszakánként, hogy pár órája még csajoztam a laktanya előtt, nem beszélnétek így rólam, de lenyeltem.

Persze, ényleg megszopattak. Keserű pirula volt ez, mert ezek szerint semmit sem ért, hogy megfenyegettem a napokban Heroldot. Vagy nem értette, vagy nem akarta érteni, de mindegy is, az a lényeg, hogy nem voltam egyértelmű. Vagy légnemű vagyok, én hiszem csak, hogy súlyom van. Mások nem mindig érzik bennem az erőt. Valamit ezzel tennem kell, mert ma tényleg csúnyán megszopattak.
16 percet pihentem, a váltás is késett, emiatt összesen 7 óra 51 percet álltam kinn.

A váltás nem szokott késni.
Az amolyan szentírás, hogy a szolgálat végén nem baszunk ki a másikkal, időben leváltjuk, menjen, pihenjen.
De ma valamiért elkéstek.
Tehát 7 óra 51 percem volt fortyogni.

Mikor leváltottak, felemelt mutatóujjal figyelmeztettem Heroldot, hogy eszébe se jusson hozzám szólni, mert letépem a fejét. Azt reméltem, hogy a két öreg Berben is csak addig röhörészik, amíg rájuk nem villantom egyszer a szemem, amiből sütött a vérfürdő vágya.
De utána is röhörésztek.


Mire beértünk a laktanyába már annyira ideges voltam, és ez látszott is rajtam, hogy mindenki jobbnak látta, hogy a plató hátuljából hagyjanak előrerobogni és hangosan odaverve a bakancsomat feltrappolni az emeletre. Az alegység ügyeletes megállított valami szar miatt, nem figyeltem, a dühöm forró agyvizében áztak a gondolataim, nem nagyon bukkant felszínre semmi; bármilyen új impulzus meg mint szemét, lebegett a tetején.

Legyintettem ingerülten és a fegyverszoba ajtóhoz már az egyik Berbennel egyszerre értünk, itt megint éreztem a mozdulataiban valami felsőbbrendűséget és nekem eldurrant az agyam.

bohóc.jpgFélretolva őt, az ajtóból hajítottam be a géppisztolyom a fegyverszoba mélyére, csoda, hogy nem repült ki az ablakon.
Hatalmasat csattant a többi fegyveren, aztán a földön.
Az egész folyosón végighullámzott a hangja, mindenki elhűlve hallgatta, AEÜ utánam kiáltott, ahogy meglátta, hogy ezután a körlet felé gyalogolok, hogy ezt jelentenie kell, és azonnal tegyem a helyére rendesen, de egyáltalán nem reagáltam, mentem lefeküdni.

Úgy éreztem, ez így nem jó, éjjel kemény legény vagyok, Rejtő regényhős, nappal mások rongya, amit rángathatnak, ahogy akarnak. Olyan, mintha valami degenerált, beteg elme szülte Dr. Jekyll és Mr. Hyde történet szereplője lennék.
Nem jó ez így.


Valakit nagyon meg kell vernem.

Valakin meg kell mutatnom, hogy hol a határ, hogy ne maguk közül valónak gondoljanak, hanem ufónak, idegennek, veszélyesnek, kerülendőnek.
Valakit megverek.
Nincs más megoldás.
Nem tudom. Legyen az alegység ügyeletes?

Elvégre beírt másnapra kihallgatásra.