Centi_30.jpg187

 

 

 

 

November 14. Szombat

Bent töltöm a szabadnapom.
Délelőtt megtudtam, hogy Répa a hétvégén összevont szabadnapon van, és hogy hétfőn pedig költözik az ÉPK-sokhoz.
Gondolom ő is számot vetett az elmúlt hónappal és látta, hogy a szökéseink nem tarthatók, de rossz enélkül az izgalom nélkül itt benn lenni, a szürke szürkébb lett, az idő lassabb, a bezártság elviselhetetlenebb.

Az egész helyzet sokkal rosszabb lett. Én azt a stratégiát választottam, hogy igyekszem szarni rá, de azért én is úgy élem meg, mintha komoly előjogokat vontak volna meg tőlem azáltal, hogy nem szökdöshetem, amikor csak akarok.
Répa más utat választott. Befejezte a kampózást. Mivel hidegburkoló a szakmája, nem volt nehéz, átkérte magát az Épület Karbantartó alakulathoz és áttették. Mostanában lett kész a körletük felújítása a parancsnoki épület melletti barakkban, de kisebb munkák még hátravannak, kell a munkás kéz.
Valahogy éreztem a napokban, hogy Répa elszakad tőlem, és lám, tényleg. Mert ha annyiszor látom majd, mint a többi ÉPK-ást, akkor keresztet vethetek rá.

 

Este meg egy kis szaladgálás volt ma a körletünkben. Mióta Lufi letett engem szkanderban, folyamatosan nyúzzák a többiek, hogy szálljon be, álljon ki valakivel. Leghangosabb Medve volt, akit szerintem basztatott az erőm és be akarta vizsgálni, hogy mekkora ereje van annak, akinek több van, mint nekem, következésképpen, mint neki.

medveölő.jpgGondolom Lufiból ő se nézett ki sokat és valahogy visszabillent volna a helyére, ha le tudja tenni. Eddig Lufi nagyon konzekvensen állt ellen, de ma kiborult, hogy sosem lesz ennek vége, állandóan cseszteti valaki.
Dühös volt már, és úgy érezte csak úgy lesz vége ennek, ha valakit letesz.

Medvére esett a választása és este hatra hirdették meg a rangadót, hogy az is láthassa, aki szabadnapról jött vissza ötre.
Medve hangos volt, pökhendi, és ellenszenves. Lufi meg dühös, de ezt csak mi láttuk rajta, a körlettársai, mi ismertük annyira.
És ez a düh robbant ki belőle, mikor végre nekiveselkedtek Medvével. Az a méreg, hogy napok óta piszkálják, élni se hagyják.

Ez most kicsattant.
Olyan erővel, hogy hosszú másodpercekre csend lett.

Ugyanis úgy csapta le a stokira Medve kezét, hogy csak úgy csattant. Mintha semmi nem állna ellen neki, csak simán odacsapott volna az asztalra, bár nem tört csont, de többen felszisszentek a hangra.
Lufi rögtön elengedte Medve kezét, felállt és körbenézett. Benne volt a mozdulatban, hogy na, akar még valaki szkanderezni?

De senki nem akart, Lufi jól csinálta, mert vele többet soha senki nem akart.

Medve még néhány napig magyarázta a folyosón, meg az ebédlőben, hogy Lufinak szerencséje volt, meg szerinte a rajtszó előtt már támadásba lendült, de sosem kockáztatta meg, hogy felmerüljön egy ismétlés lehetősége.

Centi_30.jpg389

 

 

5. hónapja vagyok katona!! Vissza van 13.

 
Április 26. Vasárnap


Tényleg elkezdtek a tisztek szívatni, mert reggel, amikor keltett az alegységügyeletes mondta, hogy ilyet még sose látott, hajnal öttől este nyolcig vagyok beosztva szolgálatba. Szitkozódtam, de ezt már egy Nitró nem tudja elintézni, ez Cupi vagy a Gitti műve.

Jonathan-Ducruix9.jpgMajd szétrobbant a fejem, őrjöngve mentem le a konyhára, dühömben takaríttatni kezdtem a konyhamunkásokkal. Bár ebben igen komolyan közrejátszott, hogy két nagyképű törzsszakaszos sofőrt küldtek le, egy korosztállyal idősebbek, mint én, de már többször ugráltattak mindketten, amikor alegységügyeletes helyettesek voltak.

Az a jó büdös kurva szocialista Jóisten nem lehet teljesen ellenem, mert pont amikor vadul sikáltak, betoppant Nyírő alezredes, a laktanya parancsnok, lökni. Ilyen mákot, mert nem mismásoltuk a takarítást, hanem keményen hajszoltam a segédeket, és, hogy csituljon a dühöm, még én is beálltam melléjük. Az a gyanúm, hogy Nyírő is hallott rólam, mert csak engem kérdezgetett, ahogy álltunk előtte a konyhamunkásokkal. Az egyik úgy tartja a sikakefét, mint díszszemlén a fegyvert, de Nyírő komolyan veszi magát, tuti nem kapná el a röhögőgörcs, ahogy engem kerülget most.

Valószínűleg az is a fülébe juthatott, hogy a konyhán éjszakánként néha isznak a katonák, mert aztán kifele menet, most is szaglászott az öltözőben, de megint nem szólt semmit, csak gyanakvóan meredt a szemembe.

Se Robi, se Basa nem volt ma szolgálatban, lenyomtam egyedül 5-től 20-ig.

(Kép forrása: Jonathan Ducruix)

Centi_30.jpg430

 

 

 

Március 16. Hétfő

 

Edit ma iskolában volt, elé mentem, de kicsit megrökönyödött a katonaruhám láttán, eddig mindig átöltöztem, mielőtt őt meglátogattam. Pár percet tudtunk csak beszélni, jönnöm kellett vissza. Nem tudtam eldönteni, hogy örült-e nekem vagy kínosan érezte magát, mit jelentett a zavara.

nyit2.jpgAhogy közeledtem a laktanyához, egyre jobban morajlott bennem a düh, és ahogy leszálltam a buszról és előbukkant a laktanya épülete, a nagy zárt vaskapu és a magas kerítés, ami mögé be kell mennem, üvölteni tudtam volna.

Korosztályombeli őr nyitotta nekem a kaput, szélesen, tán gúnyosan mosolygott. Sosem kedveltem.

Nem is hiszem, hogy fogom.

De bármi megtörténhet.

Van rá még 430 napom.


Nagyjából négyszer annyi, amennyi eddig eltelt.

Centi_30.jpg432

 

 

 

Március 14. Szombat

Ma szinte egész nap egyedül voltam a konyhán, Basa sem jött le, és a másik szakács, a volt osztálytársam, Robi sem.

Vele jó masszív, néha gyűlöltbe csapó ellenszenv alakult ki köztünk az eltelt közel egy hónap alatt. Én nem voltam képes öreg katonának tekinteni, sem a régi ismeretség, sem pedig a feletteseink ellenőrzésekor tanúsított – túlzottan alázatos – viselkedése miatt. Ő pedig egyre agresszívebben próbálta elfogadtatni velem a helyzetét. Ami engem is meglepett, hogy néha már nem vontam vállat nevetve, és nem színleltem a dühöt, idegességet, hanem éreztem is. Például ma, mikor itt szívtam egyedül.

Basa öreg volt, már csak passzióból jött le néha a konyhára. Májusban leszerel, másfél hónapja van. Őrá nem haragszom, de Robi jöjjön le szolgálatba, ő nem olyan öreg még és most tulajdonképpen ketten látjuk el a konyhaszolgálatot. Ez a helyzet véd-dac szövetséget kellett volna kialakítson, elismerem a korosztályi különbséget, megteszem, amit meg kell, de egy olyan sráccal, akivel együtt jártunk suliba, évek óta ismerjük egymást, ne kelljen az alá-fölé rendeltség minden apró részletét végigbohóckodni. Ma is elkezdett szekálni, miután végül az alegységügyeletes – aki  épp Robi haverja volt – megunta, hogy 10 percenként hívogatom, hogy ébressze fel és küldje le azt a balfaszt, megtette és leküldte. Mikor belépett épp az esti hideg vacsorához készítettem tányérokra a főtt tojást meg a szalámi nyesedéket, mondtam, hogy na akkor most elmegyek budira, rám ripakodott, hogy kérjek engedélyt tőle, ha WC-re vagy bárhova el akarok menni a szolgálat alatt.

– A kurva nénikéd fog engedélyt kérni, ideszarok inkább a tálalópult mellé.

Gombolni kezdtem a nadrágom, de persze nem tudnám letolni, szégyenlősebb vagyok annál, csakhogy a vita hevében ez a mozdulat logikusnak tűnt.

– Hé, héé… mi a faszt csinálsz? – hebegte. A veszekedéseinkben a legkisebb viccet sem engedtük meg magunknak, akár komolyan is vehette a szándékomat.

– Letolom a nadrágom, ide szarok vagy leszopatlak, te választasz! – mondtam szemtelenül, de olyan keményen néztem a szemébe, hogy a hirtelen ökölbe szorított kezével csak rátámaszkodott az asztalra, beharapta a szája szélét. Láttam, hogy közel jár ahhoz, hogy megüssön.

Farkasszemet néztünk, kezdtem elbizonytalanodni, ezért hátraléptem a hatótávolságából, aztán elindultam kifele.

– Dvorszky a felettesed vagyok, nem mehetsz el csak úgy! – kiáltotta utánam idegesen – Azt csinálod, amit mondok, megértetted? Ezt nagyon megszívtad. Le foglak húzatni szabadnapról!

Még a budiról kikiabáltam, hogy ne merészelje, örüljön, hogy ma nem nyomtam fel, hogy órákkal később jött szolgálatba.

Nem is kellett szarnom, de a szolgálatom maradék két és fél óráját mégis a budin töltöttem, néha kikiabáltam a tajtékzó fasznak, hogy hasmenésem van. Ordított, hogy felnyom a csapatügyeletesnél, de nem mert, ugye ő is késve jött. Megvártam, míg kiosztotta a vacsorát egyedül, aztán felmentem a körletbe.

immodium1.png

Nem akarok verekedni, sose tettem, bár cselgáncsoztam, de a nyílt konfrontációt mindig kerültem.

Féltem.

Ma is, mikor farkasszemet néztünk.

De kezd a dühöm erősebb lenni.

                           ______________________________________________________________

Az aznapi Híradó adása, konkrét apropó nélkül: