Centi_30.jpg372

 

 

 

Május 13. Szerda


Még 54 hét.

Délelőtt felküldtem a konyhásokat a századhoz, hogy majd csak az ebédre jöjjenek vissza.

Merthogy valahogy rám jött valami, nem tudom mi.

szét.jpgAzt éreztem hirtelen, hogy szétbaszom a világot.
Széttépem apró darabokra.

Éreztem, hogy elkezd jelezni, mint a hányinger, amikor megérzed hirtelen, hogy ebből majd hányás lesz, de még csak felkészít, azzal a kegyetlen émelygéssel. Még van idő elrendezni mindent, behozni az ágy mellé a vödröt, kinyitogatni az ajtókat, hogyha futni kell, ne akadályozzon. Mozogsz még rendben, de a gyomrodat már nyomja, csavarja az érzés, kisebb öklendezések már megjelennek.

Na, ekkor küldtem el a konyhamunkásokat.

Ne lássanak.

Szépen halkan benyomtam utánuk az ajtót, majd nagyon lassan elgyalogoltam a mosogatóhoz, nyugodt mozdulatokkal leemeltem egy méretes merőkanalat.

Lüktetni kezdett a gyomrom, felpumpált valamit az agyamba, valami durvát, valami olyat, hogy most nem áll meg előttem semmi. Összerántotta a testem és egy hatalmas ütést öklendeztem.
Teljes erőmből rávágtam az egymásra tornyozott tányérokra.
Éktelen csörömpöléssel tört össze a legfelső. Megint megrándult a testem, és egy újabb hatalmas feszüléssel rávágtam újra. Tovább törtek a tányérok. Isteni érzés volt.
Attól a mikromásodperctől, amikor meglendült a merőkanál és egész nagy légellenállást fejtve megállíthatatlanul suhant előre, innentől kezdve, míg rá nem csapódott a halomra, egy orgazmusszerű kéjérzet járt át, a testem minden része egyetlen nagy lökésben feszült a merőkanál felé, s mihelyst a lökést továbbjuttatta magáról, az összes tagom a hátországban elernyedt, és tehetetlen csomagként csapódott az ütés után, mint egy próbababa ütközési teszten.
A szemem lecsukódott ilyenkor, a fejem hátrabillent, megnyúlt az arcom, a szám kissé kinyílt, és miután az összes kinyerhető erőmből összerakott ütés megérkezett a tányérokra, én belül széttárt karral forogtam peckesen, jelezve, hogy minden az enyém, én vagyok az ura mindennek, ami a képzeleten belül és kívül tény, valóság, fizikai test, közeg, és mindennek, ami csak elképzelés és teória. Mindez az én rendelkezésemre áll kényemre és kedvemre.
Adhatok, elvehetek, teremthetek és rombolhatok.

Nincs: Isten elvtársnak jelentem, teremtettem egy új világot.
Lószart.
Én vagyok az Isten.

És ekkor hatalmasat csörren a sok porcelán, szférák zenéjeként hasít át az agyamon, betölti az összes üreget belülről, és minden izom- és bőrsejtet megremegtet, ahogy távozik végtelen csendet hagyva maga után. Hosszan állok a süket csendben, majd kinyitom a szemem, hogy lássam azt a világot, amit jogom van megsemmisíteni. Isten vagyok, pusztító Isten.
Bennem egyesül Széth, Árész, Nergal és az összes pusztító, háború isten.

Körbejár a tekintetem a konyha csempéjén, át a falon, ki a szabadba a vakolaton át és ott látom ezt a laktanyát, a katonaságot és azt érzem, nincs hatalma, nincs hatalmatok felettem. Elpusztítom, ha kell.

Aztán lenézek a tányérokra.

Nem vagyok elégedett.

Ahhoz képest, hogy mi energiát tettem bele, az a három tányér, ami összetört nem sok. Rávertem még egyet, most csak a darabok fröcsköltek szerte szét, féltem is, hogy a szemembe pattan vagy elvágja a kezem, de újabb tányér nem tört el.

A picsába, nem kellett volna ezeknek az asztalig átrepedni?

Felvettem egy ép tányért és a hosszú folyosón a bejárati ajtó melletti csempézett fal felé dobtam. A hátoldalával ütődött neki, bénán lecsapódott belőle egy darab, földre zuhanva még egy negyednyi rész levált, de amúgy egészen egyben maradt. Bosszantott. Hogy fogom így szétcseszni a világot?

Újabbat dobtam el, félig az élével ért a falhoz, három darabra hullva zuhant a földre. Nem jó. Nézzünk egy újabbat. Ez se. Mi a faszból van ez? Azt vártam, hogy úgy robban szét, mint Hiroshima, hatalmas gombafelhővel, atomjaira, és megsemmisül, mintha sose lett volna.
De nem.
Dobom az újabbat, aztán még egyet, megsuhintom, megpörgetem, de nem jó, nem törik jól.

Ekkor kinyílt az ajtó és betoppant Cupi.
Elfelejtettem ráfordítani a kulcsot. Az ütő megállt bennem.
Meg szerintem benne is, mert szótlanul pásztázta körbe az ajtó környezetét, aztán teljes csöndben gyalogolt elém. Elfelejtettem tisztelegni, jelenteni, mindent, csak néztem rá.

– Minden rendben itt a konyhán? – kérdezte nyugodt hangon.

Nem tudom, rendben van? Neki vajon úgy tűnik? A szart van rendben, mit keresünk itt? Én mit keresek itt? Miért kell itt lennem? Ha akarom, ha nem? Mi a faszt csinálunk itt?

– Jelentem, minden.

– Azokkal mi történt? – bökött a cserepekre az ajtóban.

– Jelentem elcsúsztam velük, most jöttem seprűért.

Bólogatott, aztán a fejét csóválva elment.

Nem voltam már Isten.

 

A konyhamunkások semmit nem kérdeztek, ebéd után böktem a sarok felé a fejemmel, hogy azt legyenek szívesek szedjék össze.

Visszajött kimaradásról a kopasz szakács. Épphogy csak összefutottunk, mentem fel szolgálatból, ő akkor jött le a konyhára betanulni. Megint Robival lesz egész este. Egy iskolába jártunk vele is, ismertem, utánunk jött egy évvel.
Böröcz.

Éjjel forgolódtam, mikor észrevettem, hogy kezdenek az idősebbek elszállingózni a körletből. Felpattantam én is és utánuk mentem. A klubszobába igyekeztünk, videózni szoktak éjszakánként az öregek, ez alapvetően az ő kiváltságuk. Teljes lelki nyugalommal mentem be, bár úgy éreztem, mindegyik engem néz, kopaszként ugye semmi keresnivalóm itt. De begyalogoltam hátra és leültem. Többen forgolódtak, aztán Nitró észrevett.

– Húzás vissza a körletbe Dvorszky! Kifelé innen! – szólított meg.

Elhatároztam, hogy maradok. Nem szóltam vissza, oda se fordítottam a fejem, de Nirtó nem hagyta magát. Csakhogy az öregek a filmre voltak kíváncsiak és végül kisebb szóváltás után elkussoltatták. De beszoptam, mert ezek a marhák pornót néztek. Úgy éreztem, mintha valami perverz majom lennék, vagy olyan kiéhezett – mondjuk ez nem állt messze a valóságtól –, hogy inkább tíz körömmel kapaszkodom a székembe, de nem állok fel. Órákat ücsörögtem, míg végre valami vacak akció filmet beraktak, amin már el lehet álmosodni úgy, hogy amikor felmegy az ember nem sütik rá, hogy tuti rejszolni megy.

Nem, ezt ne gondolják.

Hajnalban feküdtem végül le.

Centi_30.jpg416

 

 

 

 

 

 

Március 30. Hétfő

Basánál csaj volt tegnap!

Megbeszélte az őrökkel, hogy beengedik, ő meg bevitte a konyhára.

Látni, hogy nem tetszik neki, hogy kitudódott. Folyamatosan kapja a kérdéseket. A kopaszokat lehurrogja hamar, de a leszerelő társai kínozzák alaposan.

– Mi van Basa, miért nem hoztad be ide hozzánk, mit önzőzöl? Olyan ronda, hogy a konyhába merted csak bevinni? Fogadni merek, hogy szégyelli!

Folyamatosan és idegesen válaszolgatott nekik.

 – Kussolj baszd meg! Meg ne szólalj! – horkant felém is, amikor sokat sejtető mosollyal nyitottam be a körletbe.

Nem szólok, de még szélesebben mosolygok.

– Na mit vigyorogsz? Igen, benn volt a csajom, nem bírja ki leszerelésig, szakítani akart, valahogy meg kellett akadályoznom. Házasodni akar. Megdugtam itt benn. Ezzel jeleztem, hogy szeretem.

Enyhe mosollyal a szája sarkában rám kacsintott.

– De amúgy meg elveszem tényleg. Jól főz és akármennyit kefélünk, sose elég neki. Kell ennél több?

Erről fogalmam sincs, nem is kérdezősködöm tovább. De Basa nem úszta meg ennyivel. Néhány leszerelő sofőr meg írnok betoppant a körletünkbe és megint faggatni, szekálni kezdték.

– Basa, azt tudod, hogy a laktanya területére került nők kincstári holminak minősülnek? Meg kellett volna osztanod!

– Vagy legalább szólhattál volna, hogy megnézzük! – kiabálta be valamelyik, de nyomban lehurrogták, hogy nincs olyan jó nő, akin a Basa elviselhető látványt nyújtana.

Ebben konszenzus alakult ki gyorsan, meg abban is, hogy hihetetlen, hogy egyáltalán van nő, aki tolerálja ezt a látványt saját magán.

Egy kicsit lehűltek a kedélyek, mikor Basa visszakérdezett, hányan tolták meg a barátnőjüket itt a laktanyában.

Nem volt nagy tolongás, illetve arra jutottak, hogy igazából ilyenről még senki nem hallott.

sargabogr.jpg(Forrás: Magyar Néphadsereg facebook csoport)


– De legalább bevágtad neki keményen? – jött valakitől kis szünet után a mentő kérdés.

– Ja, annyira, hogy majdnem elmentem benne.

– Mér' baszd meg, hova mentél el? Az egy konyha! Hova geciztél?

– Hogy-hogy hova? Hát egy bögrébe!

Általános felhördülés, de inkább riadalom támadt.

– Bögrébe, Basa? Elmész te a picsába, legalább elmostad?

– Nem emlékszem, nem ezzel foglalkoztam! – somolygott – Gyereket nem akartam, meg takarítani se.

– De baszd meg! Itt a kopasz szakács – bökött felém valamelyik –, miért nem rendelted le?

Egy kicsit feszengeni kezdtem, de úgy látszott Basa nem veszi fontolóra ezt az eshetőséget.

– Nemtom, leszarom, nem érdekelt. Nyalni kezdtem a tálaló asztalon, de hideg volt neki, meg össze is kente, úgy felizgult, csak folyt, csöpögött össze-vissza…

– Basa! Az anyád picsája!  A tálalón?

– … aztán a segge alá tettem a nagy kenyérvágó deszkát, de az is hideg volt, nekem teljesen lehűtötte a heréim.

Már csak „Baszd meg”-ozás hallatszott.

– Majdnem odacsíptem az asztal és a deszka közé a zacskóm – folytatta Basa halálos lelki nyugalommal –, szerencsére csak szőrt tépett ki, mondjuk azt elég sokat, ezért lesöpörtem és a nagyalakú tányértörlő kendőt terítettem magunk alá. És amikor megvoltam, nyúltam a bögréért. Ahogy rejszoláskor szoktam.

– Basa a kurva nénikéd, belevered a faszod a bögrébe? Menj a picsába, ezt nem hallgatom tovább, hányinger! – szólt valamelyik, majd kisorjáztak mind.

– Ti kérdeztétek mi volt! – kiáltott utánuk

– Ők kérdezték – fordult felém vigyorogva, ahogy kiürült a szoba.

 

A vacsoráig futótűzként terjedt a hír. Basa belerejszolt valamelyik bögrébe. Hosszú sor kígyózott vacsora közben a kis kézmosó előtt és mindenki kivétel nélkül elmosta a sor elején felvett bögréjét. Evés közben többen öklendezni kezdtek, idegesen turkáltak a szájukban, mikor a zöldbabfőzelék rostjairól Basa fanszőrére asszociáltak.

Centi_30.jpg437

 

 

 

Március 9. Hétfő

 
Azt érzem, mákom van, hogy szabadnapos vagyok, mert mozdulni se bírok. Basa is kiakadt szemmel fekszik. Ha néha beszélek hozzá, felkiabál nekem, hogy kussoljak, mert lenyom fekvőtámaszban, mint tegnap. Jeleztem, hogy döntetlen volt, de amennyiben kétségbe meri vonni, valóban újra kell játszanunk és akkor nem fogom kímélni.

Magamat se.

Hajnalban, mikor lefeküdtünk végül, bár folyamatosan szapultuk és nevetgélve kicsinyítettük a másik teljesítményét, még a nyilvánvaló számokat is kétségbe vonva civódtunk, mégis csillogott valami tiszteletféle a szemünkben.

Basa jó fej.

Aztán kimásztam az ágyból, mert úgy döntöttem, folytatom az erősítést, a testemnek nem árt némi mozgás, azt mondják az jó az izomlázra. Mikor láttam, hogy Basa elszenderedett, berúgtam az ágya alá. Ijedten ugrott fel.

– Gyere Basa gyúrni, puhány vagy! – vihorásztam.

– Kurva nénikéd, hagyj aludni, este lenyomlak, hülyegyerek!

Beleröhörésztem a képébe, de amikor célozni kezdett a papucsával, kiszaladtam.

Egész jól felszerelt konditerme volt a laktanyának, persze az összkép nagyon szedett-vedett, amolyan szocialista stílusú. Az egész egy poros pincében lett kialakítva, de viszonylag sok súly, meg még egy fekvenyomó pad is rendelkezésre állt.

Izomlázzal is legalább 200 karizom erősítő gyakorlatot végeztem, menni fog ez!

Este megint versenyre keltünk a Basával. Nem bírta ki, hogy ne kürtölje tele a folyosót, hogy ma fog végérvényesen kikészíteni, fogadásokat kötött magára.

Megint kifulladásig nyomtuk a fekvőtámaszokat. A bámészkodók megint hamar elkoptak, de most ragaszkodtam ahhoz, hogy legyen bíró, legyen tanú, ezért a fiatalabb körlettagoknak Basa parancsba adta, hogy nincs alvás, minket figyeljenek. Tizenegy után már kókadoztak a fejek, szerencséjükre hirtelen betoppant a Dinó. Májusi leszerelő, ahogy a neve mutatta, kicsi fej, nagy test.

– Meghoztam a sört! Itt a sör! – kiáltozta. Basa talpra ugrott, felkapta a pólóját.

– Gyere! Ma berúgunk! – vetette oda nekem. Én eddig csak szolid bulikban vettem részt civilben is, sosem ittam, de fel kell nőnöm valamikor! Követtem a többieket.

dorozsma_roma_vers_it (01).jpgDinó sofőr volt, és mint ilyen néha kiment a laktanyán kívüli világba. Ha olyan volt a csapatügyeletes tiszt meg az őrök, akkor az öreg katonák megbízásából nem hivatalosan, de ki szokott járni sörért a Sarokházba, a közeli kocsmába. Mindenki szemet hunyt egy-két korsóért cserébe. 25 literes tejfölös kannában hozta be, és a konyhában volt a támaszpont, minden öreg oda sunnyogott le berúgni. Elég változatosan művelték, volt, amelyik eleinte hangos, aztán halk lett az italtól, volt, amelyik éppen fordítva, de olyan is akadt, aki módszeresen itta ki és töltötte tele a sárga műanyag bögréjét és az italról sose vette le a szemét, folyamatosan követte ivás közben is. Amíg csak tartotta a kezében a bögrét, úgy bámult bele, mintha tűzbe révedne. Majd szótlanul lefordult a székről. Segítenem kellett a többieknek tojáskartonokat alá tenni, hogy reggelig fel ne fázzon.

Na, hát ittam sört én is. Nem sokat, csak egy bögrével.

Sosem voltam még részeg, ma ittam először alkoholt, leszámítva a gyerekkori szilveszterek elcsent pezsgőkortyait. Nem nagyon ízlett most sem, ahogy akkor sem ízlett, amikor Apuék sörébe engedéllyel egyszer-egyszer hosszú könyörgés után belelógathattuk a nyelvünk az öcséimmel.

Valami fenséges italnak gondoltam, abból amennyire a szüleim szerették, főleg nyáron a kerti munkák közben, de amikor megéreztem az ízét, még a hányinger is elkapott. Most csak simán szarnak, keserűnek éreztem, de majd legközelebb megpróbálok egy kicsit többet. Persze most is tukmáltak, főleg amikor kiderült, hogy még sose voltam részeg és nem dohányzom. Nagyot röhögtek, nem hitték el, hogy van ilyen.

Tényleg kis hülyegyereknek tűntem köztük, és amikor valamelyik nagydarab agresszívabb öreg körberáncigált az összes helyiségen és közölnöm kellett a bent részegeskedőkkel, hogy absztinens és nemdohányos vagyok, olyan érzésem volt, mint gyerekkoromban, amikor a családhoz betérő távoli rokon felkért, hogy produkáljam magam, ha már olyan a hangom, hogy beválogattak a helyi fiúkórusba.

Anyátokat.