Centi_30.jpg382

 

 

 

Május 3. Vasárnap

Ma is órák hosszat napoztam, kicsit leégtem. A délelőttös szolgálat után kisunnyogtam hátra. Az a bozótkupac, amit a társaim készítettek, olyan takarást biztosított, hogy felülhettem, nekidőlhettem és akár olvashattam is volna. Legközelebb hozok könyvet, annyi időm van itt, arra használhatnám.

Gyerekkoromban imádtam olvasni, igazi könyvmoly voltam, nem lehetett leráncigálni focizni. Illetve egyszer, kb. 6-7 évesen befogadtak a nagyok. Nem voltak elegen és befüttyentettek a pályára.
Béna kis fasz voltam, ijedeztem, amikor felém jött a labda vagy valamelyik ellenfél. Ha valami csoda folytán mégis beleértem lasztiba, hihetetlen szögben pattant le rólam, félre, ki a kerítésen túlra, esetleg a másik csapat csatára elé a kapu közelében, vagy egyszerűen csak lőttem egy sima öngólt.

Mindenesetre egy idő után már előre fogták a fejüket a társaim, ha úgy nézett ki, akcióba lendülök. Volt valaki, aki a hátam mögött kissé erőtlenül, de – az ellenfél által valami okból üresen hagyott – kapu felé lőtt. Az lett volna a szerepem nekem, az egyedülinek a labda közelében, hogy egy picit beleérek és besegítem.

De nem volt szívem.

Annyira szépen, lassú haladással jött, hogy csak annyit csináltam, beálltam mögé és a testemmel fedeztem. Elragadtatva figyeltem, ahogy egyenletes sebességgel begurul a kapuba. Elengedtem a fülem mellett az összes csapattársam artikulátlan ordítását, hogy érj bele, érj már bele te kis majom, én tántoríthatatlan voltam.

Büszkén fordultam aztán feléjük, diadalittas mámorban, hogy lám úgy is tudok gólt szerezni, hogy nem érek semmihez. De nem osztoztak az örömömben, valami marha szabály volt, hogy hozzá kellett volna érnem, mert csak akkor érvényes gól. Nem tudtam, de nem érdekelte őket, elmondták, hogy valószínűleg nagyobb az esélyük emberhátrányban, és kitettek a csapatból.

Tehát sokat olvastam. Azt jól csináltam, minden történet betalált.

Hozok is le ide könyvet.

Heverésztem a gúla mögött, nyugalom vett körül, ici-pici hangfoszlányokban ért el hozzám a laktanya életének néhány jellegzetes zaja. Kedvtelve hallgattam, azt éreztem, olyan, mint a “jó ebédhez szól a nóta”. Utáltam, mint a szart, de néha a konyhában bekapcsolva maradt a rádió a vasárnapi ebéd után, így ez a sült hús és a dinnye utáni pihenés háttérzaja lett, a megnyugvás, olyan mint a szünetet jelző éles szirénahang a lágerekben.

Ami akkor is jó, ha amúgy kibírhatatlan.

Élveztem, csukott szemmel hallgattam és pokoli messze kerültem a világtól, ettől a rám erőszakolt, furcsa világtól.

monkey-football4.jpg

Centi_30.jpg444

 

 

 Március 2. Hétfő


Négyszáznegyvennégy!

 

444.gif

Annyira szép számsorozat! Lesz még néhány ilyen, 333, 222 111. Ma elhagyom a 444-et és elkezdem közeledni a 333-hoz.
Az általam letöltendő legnagyobb egység az év. Abból egy kereket töltök benn. A második legnagyobb egység amit benn töltök, az év fele. 6 hónap, 180 nap.
A következő legnagyobb egység ez, az azonos számjegyekből álló napok közti idő. Vagyis 111 naponta van egy azonos számjegyekből álló nap. Ha 15 nappal hosszabb időre hívnak be, akkor 555-el kezdtem volna, de nem így indult, tört szakasszal kezdtem, pár nap múlva lesz 100 napja, hogy bevonultam. Viszont ilyen szép számból csak 4 van benne a katonaidőmben, és most megvan az egyik.
A 444.

Gyönyörű szám.

Egy új vallás szimbóluma lehetne. Teljesen ellentéte például a 666-nak. Ez utóbbi szárai jobbra felfele állnak, a 444-nek a szárai képzeletbeli folytatása balra lefele, míg a testükben a 444 felül, a 666 alul hangsúlyos. A 666 csak görbületekből áll, csupa hajlat, a 444-et alkotó vonalak egyenesek, szöget zárnak.
A 666 lágyságot sugároz, a 444 merevséget. Hangzásukban a 666 mély tónusú, a 444 magas. És ha a 666 a sátánizmus jele, akkor a 444 lehetne a Tisztizmus szimbóluma.
Ahol bár nem teljesen szabad akaratukból, de elkötelezett hívek állnak rendelkezésre, a nyilvánosságtól távol, izoláltan lehet hódolni a liturgiának, a Tiszt az Isten és merev mint a szög. Az intuíció, a megérzés, az empátia ismeretlen, tán üldözendő tulajdonság.
Ahol a Tiszt megkövetelheti a gondolkodás nélkül született téves döntései és elméletei tiszteletét, ragaszkodhat az azzal való azonosuláshoz.
Mereven.
Tisztizmus.
444.

Behivatott Cupi újra. Körülményesen kezdte, de csak kibökte, hogy megvitatták az ügyemet a vezérkarban és abban állapodtak meg, hogy most az egyszer szemet hunynak a botlásom felett, most még bizalmat helyeznek belém, remélik, hogy megérdemlem azt a kedvezményt, amit a jó magaviselet megelőlegezéseként utaltak ki. Tekintsem úgy, mint egy előre adott érdemjegyet, aminek becsület kérdése megfelelni. Bár ő személy szerint azt a véleményt osztja, hogy pont ebben a kérdésben buktam el, mert szerinte sunyin elloptam azt a napot és lapítottam, hogy ki ne derüljön.

Ő maga ezzel a döntéssel nem ért egyet, mert ő olyan lendülettel venné el tőlem, hogy kipenderülnék az ajtón. Tudom-e, hogy ha rajta múlt volna, kiadta volna a körözést, katonaszökevénynek nyilvánított volna.
A vezérkar túlzottan jó indulatú, pont ezzel az üggyel lehetne példát statuálni.

Hallgatom, nézem, ahogy mondja.

Na ne már! Most komolyan ez akkora ügy? Tényleg ezen rugózik a vezérkar? Nincs ezeknek jobb dolguk? És hogy én vagyok ezért a hibás tényleg? Ez komoly? Az a baj, hogy nem ismerem el készséggel a felelősségem abban, hogy hibázott?

De látszik, hogy tényleg kiadta volna a körözést. Annyira ragaszkodik ahhoz a teóriához, hogy én vétettem. A gondolatot, hogy hibázott, nyilván így könnyebb elengedni.

Nem szólok semmit.

Engem meg így könnyebb elengedni.

Le is léptet.

Centi_30.jpg508

 

 

 

December 28. Vasárnap

Ma éles lövészetre mentünk. Rajonként vonultunk fel, feküdtünk a megfelelő pózba, szögbe és adtunk le célzott lövéseket.

Egész nap torkaszakadtukból üvöltöttek a tisztesek. Azt mondják különösen nagy nyomás alatt vannak ilyenkor, amikor a sorállományú beosztottak kezében élessé válik a fegyver. Könnyű rossz felé fordítani a csövet.

Csak pár lőszert kaptunk, pár percre, amikor már hason feküdtünk.

– Nem mozog, nem forgolódik! Előre néz, kussol! – hallottuk folyton. – Lőszerhez, fegyverhez nem nyúl, csak ha parancsot kap! Fegyver csöve előre néz, aki felemeli, lelövöm!

A tiszteseink iszonyú feszültek, ketten hátul folyamatosan figyelnek minket kibiztosított, csőre húzott géppisztollyal. A laktanyaparancsnok kikapcsolt pisztolytáskával tart szemlét mögöttünk. Néhány hónapja történt valami baleset, azért ilyen idegesek.

Egyszerre kell tárazni, tölteni, kibiztosítani, felhúzni, célra tartani.

– Cél a Szabó család! –hangzik mögöttünk. – Tűz!

Lelőttük a Szabó családot, az egymás mellett menetelő különböző méretű gyalogost ábrázoló célt.

– Rendben emberek, most cél az „Anya gyermekével”! Szarjanak a karácsonyra! Lőjék őket!

Anya gyermekével stilizált géppuskafészekben egy magasabb meg egy kisebb embert imitáló fémlap, találatkor dől el.

Szartam a karácsonyra, asszonyt, gyereket lőttem.