Centi_30.jpg251

 

 

 

 

Szeptember 11 Péntek

Ma az egyik legnagyobb ünnepre ébredtem. Mától lehet CENTI a szekrényben!!!!!!!!!!!!!!!!

A centi egy 150 centiméteres mérőszalag, amit egy 20 centis műanyag pálcára erősítettem. Az utolsó 150 naptól minden egyes nap levágok egy centit és így mindig mutatja mennyi is van hátra pontosan. Az utolsó 150 napon ez a műanyag lapocska lesz az egyetlen igaz barát, aki egy másodpercre sem mozdul mellőlem, elválaszthatatlan bajtársak leszünk, mindig a zsebemben lapul majd, önfeláldozó módon testével védi az elmémet attól a gondolattól, hogy 150 nap is embertelenül sok, valamivel több is, mint a fele annak, ami eddig eltelt.
Minden nap leválik a testének egy darabja, hogy ezzel az öngyilkos tettel mutassa, sok ez, de egy kicsivel kevesebb ma megint.

Persze a centi sem egyik napról a másikra születik meg.
Egyrészt atomok egymás mellé rendeléséből létrejön egy gyárban az az elem, ami már emlékeztet a jövőbeni CENTI-re, amiből majd lehet, mondjuk úgy a petesejt. Hosszan várakozik egy fiókban, mint petefészekben, és a sors véletlen játéka vagy előre meghatározott elrendelése okán kiválasztatik erre a feladatra.
Többször eszembe jut, hogy talán nem voltam elég körültekintő.
A RÖLTEX-ben nem vizsgáltam meg a kínálatot, az eladóra hagyatkoztam, nem is tudom, ő hogyan döntött, hogyan választott, lehet, hogy csak kiemelte a legfelsőt a fiókból. De ha ez a véletlen döntötte el melyik mérőszalag lesz a centim, akkor ennek így kellett lennie, most már egymásért vagyunk.
Nem lehet tudni, senki nem tudja, a mérőszalag sem, hogy belőle válik-e majd katonák társa. De a vásárlással még csak megtermékenyült, még hosszú folyamat míg megszületik. Én a két szélét levágtam, keskenyebbre állítottam be, de amikor az első 20 centit felragasztottam a műanyag lapra, felsejlett a valamikori társ végleges formája, sejteni engedte a születéskori állapotot.
Megvan a keze, a lába, a feje, a szemek, fülek, egészséges lesz. Aztán bekerült az inkubátorba, a táskámban várakozott hosszan, minden nap ránéztem, ellenőriztem, hogy nincs-e valami előre látható születési rendellenesség, nem nyomta-e el valamijét a táskában tárolt kincstári esőköpeny.

születés.jpgDe ma, MA, nagy napunk van! Ma legálisan lehet a szekrényben, kitehetem a polcra, aki belát a szekrényembe, már rápillanthat, már tudhatja, hogy létezik, már hivatkozhatom rá, mondhatom a kopaszoknak, hogy már a szekrényben van a centim, már csak 100 nap és szolgálatba áll.

Ma megszületett, ma testet öltött másnak is, már senki nem szólhat, ha kezembe veszem és gyönyörködöm benne. Az öregek moroghatnak, a kopaszokat idegesítheti, de már most varázsereje van, minden lepereg rólam. A centim ma megszületett, most a születés és a felsírás közti szakasz telik. Hosszú, de 100 nap múlva felsír és minden kopasz tudni fogja, hogy végleg megérkezett, és senki nem lehet közelebb hozzám, mint ő, aki haláláig szolgál engem, életét adja a szabadulásomért.
Hosszan álltam pizsamában a nyitott szekrény előtt, Gyebinek a korosztályombeli körlettársamnak tűnt fel.

- Dvorszky, mi van? Sokkot kaptál? Miért nem öltözöl?

- Te nem érzed? Nem tudod? Nem figyeled? - kérdeztem vissza. És közben bemutattam neki a centim. Felkiáltott és tépte is fel a szekrénye ajtaját, és örömmel mutatta a sajátját.
Most láttam csak, az enyém milyen ízlésesen tökéletes, keskeny, kecses, szinte visszafogottan előkelő megjelenésű darab az övéhez képest.

Balga Gyuri mordult ránk, hogy az ő szemét csípi, de egyszerre mondtuk neki Gyebivel, hogy nyugodtan sírjon csak, megható ünnep ez tényleg, és az se baj, ha szokja, mert sokat fogja majd még látni. Balga Gyuri Sas, egy turnussal előbb vonult, nemrég került neki is a szekrénybe az övé, nemsokára kezdi vágni, neki is még ugyanabban az állapotban van a centije, amibe most a miénk került. Nem is mondja komolyan, pontosan tudja milyen öröm ez nekünk. Kiléptem a folyosóra és pontosan látszott, ha nem tudtam volna, akkor is, hogy ki a korosztályom. Mindegyik kipirult arccal mosolyog, nagyon is szembeötlő ez a reggeli rezignáltság állóvizében. Épp Molnár Csabi jön szembe, kérdezem, hogy hol a centid, de nem csak ő, hanem a folyosón minden Mágus egyszerre kiáltotta:

- A szekrényben!

Az öregek felzúdultak, de zengett a folyosó, hogy kussoljon az akinek nincs a szekrényben a centije!
Ekkor Szadó őrnagy kinézett a folyosóra, nem szólt semmit, de elhalkultunk. Viszont szerintem tudja mi van, mert halvány mosoly bujkált a szája szélén, mikor visszahúzódott a szobájába. Van most dolga, mert ma érkezett hozzánk két új kopasz hadnagy. Nemrég kerültek ki a tiszti főiskoláról. Délelőtt körbe is jöttek bemutatkozni, az egyik kerek fejű parasztgyerek, idősnek látszik a másik mellett, mert az meg amolyan igazi pesti bájgúnár. Alacsony, kék szemű, kínosan ügyelt a belőtt rövid hajára.
Ők lesznek a szakaszparancsnokaink. Nem nézek ki jót belőlük, mert olyan hidegen, leereszkedően mutatkoztak be, hogy látszott, azt akarják kidomborítani, hogy hadnagyok, nem azt, hogy alig van köztünk korkülönbség. Értem, hogy hadnagy, de ez önmagában nem kelt tiszteletet.
Sőt.
Választhatott volna valami tisztességes foglalkozást is.
Sima lógós, át fogja kummantani az életét, másokét meg megnehezíti.
Mi a tiszteletreméltó ebben?

Centi_30.jpg368

 

 

 

Május 17. Vasárnap

Ki vagyok borulva, ma is őr vagyok! Reggel 5:50-kor keltettek, hogy „szolgálatba”, én meg nem értettem egyáltalán mit akarnak.
Mi a tököm?
Ez a 24/48?
Nem ez!
Még huszonnégy órám lenne pihenni, még alhatnék két-három órát. Hol az a kurva szabályzat, nincs benne erről szó? 24/24 az meg micsoda? Civilként ilyen embertelen megpróbáltatásról nem is hallottunk! Tud erről a politikai tiszt? Nincs itt valami iszonyú túlkapás? Ilyet háborúban sem lehet, szerintem erre külön kitér a genfi egyezmény.

Végül Nitró is bekapcsolódott álmos, rekedt hangon a többiek kórusába, hogy Dvorszky, húzz a faszba Genfbe őrszolgálatba, ne akadékoskodj folyton, mássz már le az ágyról.

 

 

Kinn megint esett, eltompult minden, a bódé üvegén csorgó vízfüggönyön át a világ olyan lett, amilyen még egy évig lesz, elmosódott, távoli, kivehetetlen. A pulzáló tócsákban reszkető fények lassan elhaltak, egyedül maradtam azzal a gondolattal, hogy bassza meg, most egy nagyon is valóságos világra születek, egy teljesen ismeretlen vadonba, az őrkatonák közé.
02a.jpgNem tudom a jogaim, a kötelességeim, nem tudom, mit lehet, mit nem, kihez, hogy viszonyuljak. Senki leszek, egy a sok közül, vége a jó világnak a konyhán.
Annak ott egy jól kiszámítható rendje volt, annak minden részlete, minden művelet, minden eszköz évek óta ismert volt számomra, egy pillanatig nem éreztem elveszettnek magam. Még Adyligeten sem, holott ott aztán tényleg mindenki utált. Ott idegesítő Kisherceg voltam, itt szemtelen kiskirály. Egyedül dacoltam az egész világgal, de mégis azt csináltam, amit csak akartam.
Igazából hálásnak kellene lennem Robinak, mert nem kis része van abban, hogy elhelyeznek a konyháról, de most hirtelen nagyon bánom, hogy nem hagyott beletunyulni és elfogadni a legjobb szolgálatot, amit kaphattam, hogy folyamatosan üldözött és erre az érzésre automatikusan tapadhatott rá az az ostoba ábránd, hogy katona leszek.
Most dühös vagyok kicsit. Mégis megszoptam, ott az az álom jó hely és én kifogom ezt a barmot, aki miatt elmegyek, aki kikényszerítette ezt az ostobaságot. Micsoda dolgom lehetett volna! Még ez a vagánynak látszó, de vajszívű Basa is csak ijedezne azoknak a gondolatától, amit én öregen megengednék magamnak. Én lehettem volna a Ferihegyi Rodolfo.
De ugye elkapott az elkényeztetett kiválasztottak hisztije, hogy minden szar, ennél csak jobb jöhet.
Hát a francokat. Azt se tudom, hogy hogyan van a szolgálat.
Kiröhögtek, hogy mit képzelek, Colombo meg Petrocelli dolgozik 24/48-ban, nem napközi otthonos óvodába kerülök, hanem katona leszek az őrszázadban. Örüljek, ha meg van a 24 óra pihenő. Itt nem számít, hogy nem lehet fizikailag bírni.
Még ennyit se tudok? Hogy a 2. századból lerendelt konyhamunkás nem tompaagyú barom, hanem olyan fáradt, alig lát. A konyháról nem látszott, mekkora szopás?
Ennyit se tudok megfigyelni?

Kis hülye, és ez akar katona lenni.

 

Napközben a pihenő alatt jutott le a hír hozzám, hogy végleg elhelyeztek a törzsszakaszból. Nem vidékre kerülök, nem Sopronba, hanem a 2. századhoz, Kampósnak.

Ezzel végetért az ámokfutásom a konyhán:

Törzsszakasz VÉGE!!