Centi_30.jpg431

 

 

 

Március 15. Vasárnap

Kiengedtek ma szabadnapra 5-től, Robi nem húzatott le. Vagy nem tudott. Esetleg taktikus, nem az összetűzésünk másnapján kavar be nekem. Benn riadó készültség van, tavaly ilyenkor volt valami csetepaté a Lánchídon, amiatt volt ideges mindenki, nem is engedtek ki sok embert, a többieket meg készültségbe helyezték, aludni is csak felöltözve lehetett.

Valami miatt dugó volt a gyorsforgalmin, álltam a buszon, értékes idő porladt el tétlen várakozásban. Az állami ünnep miatt sok a VÁP-os a városban, de nem szólt egyikük sem hozzám. Tisztelegtem mindegyiknek, a magasabb rangú honvédnek, a rendőrnek, ahogy kell.

Majdnem kilenc óra volt mire hazaértem. Beszélgettünk Anyuékkal, elmeséltem milyen az élet benn. Mire kifogytunk a szóból késő lett, nem volt értelme átmennem Edithez.

Levittem a kutyát sétálni, a Buksit. Kis tacskó keverék, majd szétszedett örömében, mikor megérkeztem, meg amikor a pórázért nyúltam, de amint kinyitottam a kaput, kirohant és megkezdte a szokásos ellenőrző körútját egyedül, hátra se nézett a kis önfejű tökfej.

Elkapattuk, a sétáltatás mindig az ő aktuális útvonalának lekövetése volt, mindig pontosan látszott, hogy mikor engedi el teljesen tudatosan a füle mellett a vezényszavainkat és csinálja tökéletesen az ellenkezőjét. De imádtuk, hagytuk, nyakörvet se tettünk rá soha, menjen, élje mellettünk az életét a lehető legszabadabban. Ő így is tett, ha a fejébe vett valamit, eltéríthetetlen, makacs volt. De mégis a legnagyobb békében éltünk vele.

profimedia-0051043070.jpgBuksi sétáltatása sok esetben a lenyugvás, a magas fokú meditáció időszaka volt, termékeny egyedüllét. Most, hogy nem messze szöszmötölt a bokorban és a legkisebb sietség nélkül szaglászott meg minden apróságot, összekapcsolt engem a régi civil életemmel. Azzal amikor nem az értékes szabadság perceit használta fel, hanem amikor a sétáltatás közbeni együttlétünk még kölcsönös tiszteleten alapuló szimbiózis volt.

És minél több időt töltöttem most vele a rövidke szabadságomból, annál jobban visszahozta a nem is oly távoli kamaszkort, ami három és fél hónapja végleg véget ért. Több órát kóvályogtunk a házunk előtti játszótér parkosabb részein, a szánkódomb körül és az iskola meg az óvoda közti senkiföldjén.

Kiszellőzve, megtisztulva, civilként feküdtem le ma aludni.

(Forrás: Profimedia)

Centi_30.jpg454

 

 

 

 

Február 20. Péntek

lofogazat 2.jpgEz a fogorvosos indok bevált, ma is kiengedett az Öreg, vagyis Hortományi alhadnagy. Reggel 6-tól 13 óráig kaptam kimenőt. Rögtön hazamentem, de péntek van, munkanap, csak Anyuval találkoztam, őt viszont nagyon megleptem, nem is tudta még, hogy a reptérre helyeztek. Telefonunk nincs, levelet nem írtam.

Buksi, a kis tacskó keverékkutyánk nem szokja az egyenruhát, ugat nagyon; mikor már mellettem kucorog, akkor is gyanakodva sandít fel rám. Bár aztán később megtudom Anyutól, hogy amikor sétálni viszik, minden egyenruháshoz oda szalad. Csak míg régen vadul ugatott, most boldogan ugrándozik körülöttük. A postás, a rendőr, meg egyéb egyenruhások körül.

Megreggeliztem, röviden elmeséltem Anyunak mindazt, ami a legutóbbi hazaérkezésem óta történt, majd nehéz szívvel hagyom el a lakást. Anyu elég megszeppenten állt, nem nyugtatta meg, hogy most biztonságban vagyok, konyhán dolgozom, ismerős terep és jó helyre kerültem, sokkal sűrűbben hazajárok majd, valamiért aggódik.