211.gif299

 

 

 

 

Július 25. Szombat

299 nap! Kettessel kezdődik!!

Délelőtt elszaladtam trafót venni a kocsihoz, van egy bolt benn a Garai utcában, délig nyitva van, egész gyorsan megjártam, és beszereltem. Kellett, mert megbeszéltem Apuval, hogy kimegyek a telekre segíteni nekik.
Apu méhész.
Legalábbis mostanában az lett. Az volt a terv, hogy a munkahelye mellett valami olyan tevékenységet folytat, ami szabadban, következésképp a hétvégi telken is folytatható és jövedelmet is termel.

A Méhek völgye című csehszlovák film óta, ami benne is, azután miután együtt megnéztük egyszer, azóta bennem is kialakult a méhészkedésről valami lecsendesült kép, valami tartós nyugalom, és egyúttal valami bizarr feszültség. A film a teuton lovagok világába, egy kolostorba visz, ahol folyamatos háttérzaj a szerzetesek által nevelt méhek szűnni nem akaró zúgása.

Apuval később sokszor előfordult, hogy megállt háttal a kaptáraknak és belefeledkezve, meditatív állapotban hallgatta a mély tónusú rezgéssel zsongó hátteret.

méz3.jpg

Tehát a méhészkedés köré kialakult vélt, valós romantika hamar magára irányította a figyelmet, a környékünk tökéletesen alkalmas rá, így Apu a felvett tetemes kölcsönből néhány hónap alatt felszerelt egy egész komoly méhészetet. A cél a 100 méhcsaládból álló, modern üzem, ami családi vállalkozásként a gyarapodásunkat biztosítja. Mint később kiderült a méhészkedés nem romantikus hagyományőrző foglalatosság, nem is meditációs technika, hanem komoly munka, lassan, tapasztalatok útján elsajátítható tetemes ismeretanyag, felelősség és hit. Tudni kell bánni a méhekkel, feltétel a haszonállat szeretete, hinni kell a termék jótékony hatásában és mindig szem előtt kell tartani, hogy embertársainknak kínáljuk fogyasztásra.
Ezek a jellemzők Apuban megvoltak együtt és két öcsémmel ámulatba esve figyeltük a bemutatóit, amin keresztül megmutatta a méhek társadalmát, felépítését, működését, szabályrendszerét és logikus válaszlépéseit a környezetében beállt változásokra.
Oly mértékben szilárd, átgondolt rendszer, hogy engem végtelenül összezavart.

Ez a rend véletlenül nem jöhet létre.

De eddig a számomra is gyermeteg mesének ható történetek megteremtőjének, szereplőjének, tehát magának Istennek nem tudtam tulajdonítani egy ilyen precíz alkotást.

Így a tudás birtokosát csodáltam, Apámat.

Anyu, mint eddig mindenben, tökéletes partnerének bizonyult, a kezdeti nehézségek mellett is, reményt keltően jól üzemeltették ezt a vállalkozást.

A gondot mindig annak eldöntése jelentette, hogy leadjuk-e a megtermelt mézet a bolti ár töredékét kínáló nagyfelvásárlónak, aki egyszerre átveszi a teljes megtermelt mennyiséget, vagy vegyük-e a nyakunkba a kiskereskedelmi értékesítés nehézségeit.
Próbáltuk már mind a két változatot.
Míg ez előbbi esetben relatíve sok pénz folyik be, de összességében a megtermelt méz árának csak nagyon alacsony százaléka, mégis egyszerre,  addig a kiskereskedelmi értékesítésnél sokkal nagyobb energia befektetéssel ugyan több pénz folyik be, viszont az  apránként. Az előbbi esetben, a pénz kevesebb, mint amennyivel hatékonyan lehet továbbfejleszteni, az utóbbi esetben félő volt, hogy a kis tételekben csorgó jövedelem befolyik a család napi megélhetésére fordított összegébe.

Ebben az évben az a döntés született, hogy leadjuk, én meg megígértem Apunak a szabadságom első napján, hogy segítek majd. Az igazán komoly és kemény munka a méhészkedésnél a méz kinyerése a lépből, vagyis a pergetés, ahol a fakeretre helyezett lép celláiból egy speciális centrifugával kifolyatjuk. A méz nagyon nehéz, a keretek szintén, sokat kell ki-bepakolni, a megtelt kannákat mozgatni, és mindezt kampányszerűen egyetlen éjszaka kell megtenni, szóval kemény meló. Az idei év rendkívülinek mondható, messze a legbőségesebb volt az elmúlt évekből. Ilyenkor az egész család megállás nélkül dolgozik, még a két öcsém is derekasan helytállt.

Semmihez nem hasonlítható, üde, tiszta és markáns íze van a frissen kisajtolt méznek, akácnak, selyemkórónak, repcének. Nagyon meleg, kánikulai éjszaka volt, ez nekünk dolgozott, mert cseppfolyósabbá válik a méz ilyenkor és könnyebben kinyerhető a lépből. Most akácot pergettünk, az akác különösen zamatos frissen, és még a lép is lazább szerkezetű, elrágható. Persze meg lehet tőle csömörleni, és meg is szoktunk, de a pergetés éjszakája az ízérzékelés mézzel folyó kánaánja.

méz4.jpg

4 és fél kanna vagyis kb. 540 kiló méz jött össze, valóban ez volt a legjobb évünk idáig.

Hajnalban összetapadt hajjal, maszatosan, ragacsos ujjakkal ültünk a ház előtt és a jól végzett, fárasztó munka utáni szusszanásnyi pihenőben, megigézve néztük meg a napfelkeltét.

Centi_30.jpg418

 

 

 

Március 28. Szombat

 

Edithez ma sem mentem el. Legutóbb is csak feszengtünk, egyre kevesebb mondanivalóm van neki.

Kocsival jöttem vissza. Nagyon szeretem. 1200-es Zsiguli.

zsigakicsike.jpg

Apu már roppant korán, kisgyerekként megtanított vezetni engem is, meg az öcséimet is. Beültetett az ölébe, én kormányoztam, a pedálokat viszont ő kezelte, amíg nem értem el. Talán 9 éves lehettem, amikor már önállóan tudtam a családi kocsinkat vezetni. Volt egy hétvégi telkünk, mélyen benn erdők és szántóföldek közt, egy kiöregedett szőlős. A legközelebbi faluból is legalább öt kilométeres földút vezetett be hozzá. Ezen a szakaszon nyilván az öcséim is, de legtöbbször én vezettem. Illetve akkor, amikor az időjárás lehetővé tette, mert a legkisebb eső is sárfolyammá változtatta az utat és ilyenkor Apu küzdött az elemekkel. Aztán, hogy könnyebben bejussunk a telekre, vett egy UAZ katonai terepjárót.

Azt imádtam.

UAZkicsi.jpg

Amikor a szülők kinn a telken a vasárnapi ebéd után ledőltek aludni egy kicsit, mindig elkunyeráltuk. Leszedtük a vászontetőt, lecsavaroztuk az oldalablakokat és ahogy az amerikai filmekben láttuk, hogy csak elől van szélvédő, nekivágtunk a környező földutaknak. Két öcsémmel és Buksi kutyával utazgattunk órákat, bebarangoltuk a vidéket. 13-14 éves voltam ekkor, nem volt jogsim, így arra kellet csak figyelnem, hogy a betonutakat elkerüljem. Akkora hatalmas terület állt rendelkezésre, hogy ez igazán könnyen ment.
Elhagyott juhászkunyhókat fedeztünk fel, kis halastóban fürödtünk, vadászlesekre másztunk fel. Hárman gyerekek, egy kutyával. Szinte megelevenedett Verne regényben éreztük magunkat. Azóta imádok autóval utazni.
Az nekem kaland.

UAZ1kicsiki.jpg

Ezt a Zsigulit nagyon megkímélt állapotban vettem Totyi apjától, igazi olasz FIAT sebességváltó gombja volt. Rövidebb az eredeti orosznál, kézre álló, sportos, valódi kuriózum. Dagadt a mellem, amikor láttam, hogy a parkolóban a kiskölkök labdával a hónuk alatt, rátapadva az autóm ablakaira, bámulják ezt a csodát.

Most először jöttem vele, a laktanyától nem messze parkoltam le. Apuval megbeszéltük, hogy eljön érte este 9-re és én meg kiadom neki a kulcsot, ne itt álljon a senki földjén, hetekig.

Apu valóban eljött, megdicsért, hogy gyakorlóban, surranóban egész emberes kinézetem van, de mondjuk én is ebben éreztem magam otthonosan. Kiadtam a kulcsot a kerítés felett, csak kézfogásra volt lehetőség, olyan magas volt a teteje.

Érdekes, az, hogy Apu látta, hogy hol vagyok katona, megnyugtatott, mintha most kerültem volna teljesen biztonságba.