Centi_30.jpg54

 

 

 

54!!!
54!!!
Ötvennégy napom van hátra!!
Nem kerek szám és mindig a kerek számokat szoktam ünnepelni, de szép szám, ugyanis tízszer ennyi a katonaság! Vagyis 540 nap. A katonaság 90%-a mögöttem van, 54 napom van, a 10%, és leszerelek!!
Iszonyú lassan telik az idő! Kicsit olyan, mintha megállt volna, ha nem volna centi, azt hinném megállt. De nem, megy ez csak rettentő lassan.
10%.
Bírd ki, nem sok.

 

 

1988. március 26. szombat


Ma megint tranzitőrnek vittek.
A pakisztáni pereputty még mindig itt van, most már tényleg nagyon büdösek.
Nem látszik, hogy ez őket különösebben izgatná, de az utasváró légterét alaposan belengi. Mivel csak néhány széksorral lett az ő térfelük leválasztva, így a szag korlátozás nélkül terjedhetett.

A többi utas eleinte csak sima csodálkozással vegyes undorral lépett a váróba, nem feltételezve, hogy ez a szag állandó résztvevője az itteni életnek. De mikor már hosszabb ideje semmi jele annak, hogy ez elmúlik, sokan fintorognak, szóvá teszik, az arra járó reptéri dolgozóknak, akik amúgy tehetetlenek, és néhányan egyenesen  öklendezni kezdenek, a lehető legtávolabb menekülve.

Kistatárt váltottam, mesélte, hogy ma újra nagy a kapkodás az útleveleseknél, mert úgy tudni Carlos megint megpróbál bejutni az országba. Nem értem miért próbál időről időre bejutni hozzánk, de valamiért nagy a kísértés. Holott ki lett már utasítva innen, meg a legtöbb szocialista országból, mégis vissza-visszatér.

Kistatár mondja, hogy volt itt egy olyan tiszt, akit még sohasem látott, és felhívta a figyelmét, hogy most fokozottabban figyelje az őrizeteseket, ne szaladgáljanak a kicsik sem, mert ez a Carlos mindenre képes, még egy gyereket is képes túszként elfogni, vagy pajzsként maga elé tartani. Az útlevélkezelők azon lesznek, hogy felfedezzék és megakadályozzák, hogy bejusson, de mindenre fel kell készülni, remélhetőleg tűzharc nem lesz.

Hát ezt én is nagyon reméltem, mert annyi pajzsa lett volna, amennyit csak akar, ugyanis ezeket pakisztáni kölköket nem lehet kordában tartani, továbbra is szaladgálnak a váróteremben. Mivel ők is büdösek, az utasokon jól látszik a viszolygás, amit tetéz az is, hogy valamiért ezek a zsebkendő használatát nem ismerik.
Mindegyiknek folyik az orra, talán felfáztak mind a kemény márványon alvástól. Csorog nekik rendesen, leginkább akkor törlik le a kezükkel, ha már nagyon sok csorgott a szájukba. De ilyenkor vagy csak alkarral szétkenik az arcukon, vagy belegyűjtik a tenyerükbe és az első útjukba kerülő dologra rákenik.

Ezt az egyik középkorú hölgy megelégelte, és valami kis cukorka kíséretében mindegyiknek kiosztott pár darab papír zsebkendőt. A cukorkának nagy sikere lett, viszont a zsebkendőket - a hölgytől nem is nagy távolságra - mindegyikük szinte egyszerre dobta el, mintha égetné a kezüket.

Rám ügyet se vetettek, de a gumibotot készenlétbe helyeztem, hogy ha valamelyik a taknyos képével, kezével veszélyesen megközelítene, akkor el tudjam hessegetni.
ima.jpgA felnőttek rendszeresen imádkoznak, kis szőnyegeket terítenek le, és arra térdelve hajlonganak.
Láttam már ilyet arab pilótáktól is.
Ma két pakisztánival is megtörtént és azon tűnődtem, hogy vajon csak véletlen, és nagyon szégyellik, ha megesik a hajlongás alatt, vagy simán lehet ima közben fingani?

ima2.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

____________________________________________________________________________________

Carlos a sakál, magyar nyelvű dokumentumfilm (youtube)

 

 

Centi_30.jpg55

 

 

 

 

1988. március 25. péntek

Ma délelőtt megint tranzitőr voltam a pakisztáni csürhénél, délután meg gyakorlatilag csak ketten maradtunk a körletben Alexszel, ő is délelőttös volt, a többiek meg vagy szabadnapon vagy szolgálatban voltak mind. Kérdezgettem Alexet a terminálos lányokról, gondoltam, ha már tranzitőrként az épületben vagyok, valahogy meglesem őket.

– Hátha nyomban belém szeret valamelyik, és le akarna velem feküdni. – mondtam teljes meggyőződéssel.
– Ááá! – legyint Alex – Sima kampósként nem tudsz bemenni hozzájuk! Sokat ők nem mozognak, nem fogod meglátni egyiket sem. Amúgy némelyik nagyon jó fej.
– Mindig úgy volt – melegedett bele Alex a mesélésbe –, hogy minden útleveles mellé beosztottak egy terminálos lányt. Ők is a határőrséghez tartoznak amúgy, de mivel nagyon bizalmas munkát végeznek, nem is névvel jelentkeznek be, hanem csak számmal esetleg kódnévvel, és elvileg sose láthatja az útlevélkezelő a számhoz tartozó személyt. Bejön az utas, odaadja az iratait, és aki valamilyen okból gyanút kelt, vagy olyan országból jön, annak az útlevélkezelő az útlevelét az asztalba szerelt monitor felé fordítja, a terminálos lány az adatokat betáplálja egy számítógépbe és megnézi, hogy van-e ok intézkedni ellene, elfogatóparancs, vagy csak egyszerűen kiutasítandó.

Sose tudtam, hogy hogyan dolgoznak az útlevélkezelők. Amiről Alex beszélt teljesen új volt.

– Általában minden útlevelesnek volt kedvence, akivel szeretett együtt dolgozni. Nem volt lényegtelen, hogy lassan dolgozott-e vagy égett a keze alatt a munka. Igazából sok volt közöttük a gyors, rutinos, és akkor mondjuk nem fordult elő – nézett rám Alex jelentőségteljesen –, hogy 5 percig néztél szembe az utassal, aki kurvára nem tudta és nem tudhatta mi történik, csak azt, hogy az útlevele ott volt a fülkében nálad, annyit látott csak, hogy valamit matatsz ott lenn, néha lapozol, de nem kapja vissza. Azért ez rettentő kényelmetlen, mert amíg a terminálos lány az adatokat ellenőrizte, te semmit nem tudtál csinálni. Még szerencse, hogy sötét füstüveg van a fülkéken, nem látszik minden olyan tisztán. Volt aki idegeskedett, dobolt a pulton, hisztizett, de olyan is, aki türelmesen várt, vagy csak az üvegen keresztül igyekezett bemosolyogni.

Hát, én azért ezt hallva, bevallom, jobbnak látom a kampós szolgálatot. Útlevelesként az ember nagyon szem előtt van, ha jönnek az utasok nem teheti meg, hogy elkummantja a szolgálatot, pedig annál jobb érzés nincs is, ha a katona meg tudta tenni, hogy szart a szolgálatra és sikeresen el tudta sunnyogni. Alexnek mondom is, hogy bakker én megpusztulnék, ha egy kirakatban telne a szolgálat.

Alex felnevet, hogy nem jó, de azért fel lehetett dobni ezzel-azzal.
– Például ezeknél az ellenőrzéseknél előfordult, hogy olyan utasnál, aki erre alkalmasnak látszott elsütöttük a következő mókát. Beadta az útlevelet, várt, nem történt semmi, a fülkébe meg ugye nem nagyon látott be. Egy kis idő múlva a kezünkhöz odakészített papírokból nagy, elégedetlen fejcsóválás közepette kettétéptünk egy kisebb köteget, gyakorlatilag olyan hatást keltve, mintha az útlevelét téptük volna ketté. Ezek után aztán volt ott minden, próbált benyúlni a kis résen, ahol kb. csak az útlevél fért be, odanyomta az üvegre a fejét, ágaskodni próbált, hogy belásson az asztalra, meg ilyenek. Lehetett hosszan figyelmen kívül hagyni, vagy azonnal megmutatni az ép útlevelet, attól függően, hogy melyik volt mókásabb. Ezt persze csak akkor volt érdemes, ha lassan jött az infó a terminálos lányoktól, hogy valamivel teljen az idő.
Amúgy az tényleg érdekes volt, hogy nevük elvileg nem volt, csak az a szám, amin bejelentkeztek amikor elkezdtünk dolgozni.

Alex hanyatt feküdt és elgondolkodva folytatta.

– Kezdetben csak a hang alapján lehetett kiválasztani ki a szimpatikus, ki nem, aztán munka közben, az üresjáratok alatt elmélyültek a beszélgetések. Egy "ugafonhoz" hasonló vonalon lehetett velük beszélni. Az ember megtanulta melyik szám milyen hangot és persze milyen személyiséget takar.

meleg fodrász.jpg– Ez valami állandó vonalat jelentett? – kérdeztem, mert mi ugafonnak a belső telefonvonalat hívtuk itt, a laktanyában.
Igen, igen – válaszolt –, állandó és elvileg senki nem hallgathatta le. 

– A lányokra visszatérve, nekem is volt kedvencem! Az egyik "kedves" útlevélkezelő társamnál kérdezett rólam. A hangja nagyon tetszett, meg a száma is. Bennem is felmerült, hogy valahogy megkeresem, de megelőzött, mert ő is úgy gondolta, hogy találkozzunk, de a srác, akit én egy buzi fodrásznak gondoltam, úgy festett le neki, hogy a dolog nem mélyült el, maradt a munkakapcsolat. Nem tudom pontosan, mit mondhatott, mindenesetre eléggé hideggé vált a lány hangja.

Itt egy kisebb szünetet tartott, majd felnevetett.
– A srác mentségéül szolgálhat, hogy nemrég kiderült, neki is az a lány jött be, és aztán rá is startolt, azt hiszem jártak is egy rövid ideig.

– Azért ez mégis elég szemétség – mondtam, de Alex sztoikus nyugalommal jegyezte meg:
– Nem lett volna időm úgysem csinálni semmit, mert pár nap múlva áthelyeztek ide, azóta nem találkoztam se a hangjával, se a számával. Azt meg egyáltalán nem tudom, hogyan néz ki, ki ő.

– Szopás.

– Az, szopás.

 

 

 

 _________________________________________________________________________________

Ferihegy 1, Határőr ügyelet. Forrás: MALÉV Retro

 útlevél.jpg